2p

„E” mint energia konferencia - fókuszban a megújulóenergia-politika érvényesülése, az energia tárolási lehetőségei, a gáz- és árampiac helyzete, a zöld átmenet finanszírozása, az elektromobilitás jövőképe.

Bankvezérek, neves energiapiaci szakértők, egyetemi tanárok és kutatók a jelen kihívásairól: hallgassa meg Ön is élőben!

2024. május 16. Budapest

Részletek és jelentkezés

A brit fizetőeszköz második napja esik, a hazai valuta egész jól viselkedik. A tőzsdék ma sok napos erősödés után kisebb mínuszban vannak, Amerikában az Apple esett. Itthon a Mol és az OTP emelkedik, a Richter gyengül. Az arany kissé visszaesett a korábbi nagy vágta után.

A brit EU-kilépéssel kapcsolatos bizonytalanságok továbbra is nyomás alatt tartják az angol fontot, de most már a trend is más, mint korábban: pont a font zuhanása indította el azt a folyamatot a devizapiacon, ami a korábban túlértékelt nyugat-európai önálló valuták iránti kereslet csökkenéséhez vezetett.

Angol font/euró

Az év elején 1,40, közvetlenül a népszavazás előtt 1,30 eurót érő font úgy tűnik, egyelőre 1,15 és 1,20 között találta meg a helyét. Legutóbb a hét elején pattant fel 1,20-ig, de onnan ismét lefordult, és már csak 1,18-at ér.

A forint igen stabil: már harmadik napja a 308 körül szinteket közelíti az euróhoz képest, míg korábban a 310-es szint volt a meghatározó. Tegnap 307,70 volt a legerősebb pont, igaz, ma délelőtt visszatért 308,66-ra.

A tőzsdék sok napos emelkedő trendje tegnap megakadt, nem kis részben az Applenek köszönhetően. A hatalmas cég bemutatta legújabb telefonjait, és úgy tűnik, a befektetők nem voltak igazán elégedettek: a papír két és fél százalékkal 105,50 dollárra esett.

Az amerikai indexek végül viszonylag szerény mértékben, 0,2-0,4 százalékkal csökkentek, Ázsiában viszont már egy százalék körüli volt ma a legtöbb index vesztesége (ebben persze szerepet játszhattak az újabb észak-koreai atomfegyver-kísérletek is).

Európában is kisebb gyengülés mutatkozik, a DAX 0,4 százalékkal van lejjebb, 10 630 ponton. A BUX alig mozdul, a Mol és az OTP viszont erősödik fél-fél százalékkal, 17 345 illetőleg 7530 forintig, a Richter viszont 0,6 százalékkal gyengül, 5790 forintig.

Arany, 10 nap

Az olajár továbbra is kevéssel 50 dollár alatt: a WTI 47,15, a Brent 49,40 dollár. Az arany viszont visszaesett a pár nappal ezelőtti nagy rali után: 1340 dolláron kereskednek vele.

A rovat támogatója a 4iG

Részvényárfolyamok

részvény ár min max változás vétel eladás forgalom deviza dátum idő
OTP 18300 18250 18560 -1,61% 18300 18305 4 090 968 225 HUF 2024-05-08 15:33:12
MOL 3020 2986 3026 +0,67% 3020 3026 555 548 160 HUF 2024-05-08 15:28:03
MTELEKOM 921 915 924 -0,11% 920 921 184 368 552 HUF 2024-05-08 15:33:14
RICHTER 9455 9400 9525 -0,21% 9455 9475 728 289 770 HUF 2024-05-08 15:29:53
OPUS 379 377 390 -0,79% 378 382 160 484 232 HUF 2024-05-08 15:32:27
A fentiek 15 perccel késleltetett adatok, melyeket a Portfolio TeleTrader Kft., a Budapesti Értéktőzsde hivatalos adatszolgáltatója biztosít számunkra.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Szerkesztőségünkben mindig azon dolgozunk, hogy higgadt hangvételű, tárgyilagos és magas szakmai színvonalú írásokat nyújtsunk Olvasóink számára.
Előfizetőink máshol nem olvasott, minőségi tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Előfizetésünk egyszerre nyújt korlátlan hozzáférést az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz, a Klub csomag pedig egyebek között a Piac és Profit magazin teljes tartalmához hozzáférést és hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmaz.


Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Részvény / Deviza / Áru Rossz hírt kapott a forint
Privátbankár.hu | 2024. május 8. 11:55
A dollár jól szerepel, ez az inflációs adatra váró forintnak nem túl jó hír. A befektetőket zavarba ejti, hogy a május első napjaiban érkezett foglalkoztatási adat üzenetének ellentmondó nyilatkozatot tett a Fed egyik vezetője. 
Részvény / Deviza / Áru A forint is érzi a közelgő hidegfrontot
Privátbankár.hu | 2024. május 7. 18:45
Kissé gyengült a forint a főbb devizákkal szemben kedden kora estére a bankközi devizapiacon reggelhez képest.
Részvény / Deviza / Áru Soha nem látott magasságokba jutott a Budapesti Értéktőzsde
Privátbankár.hu | 2024. május 7. 17:49
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 314,06 pontos, 0,46 százalékos emelkedéssel, 68 882,55 ponton, történelmi csúcson zárt kedden.
Részvény / Deviza / Áru Rendkívül pozitív meglepetés jött Magyarországról, ez lehet az aranyárrekordok hátterében
Eidenpenz József | 2024. május 7. 12:05
Jó a hangulat az európai részvénypiacokon, a BUX Index is képes némi további emelkedésre a hétfői csúcsdöntés után. Az OTP és a Richter a nap nyertesei, a Mol és a 4iG a vesztes oldalon vannak. Messze meghaladta a várakozásokat a magyar fogyasztás, gyengült kissé a forint. Valójában mitől emelkedik az arany? Bűnözők pénze-e a bitcoin?
Részvény / Deviza / Áru Fordulat a forintpiacon
Privátbankár.hu | 2024. május 7. 06:51
Drágább lett az euró és a dollár. 
Részvény / Deviza / Áru Megindult a forint, nézze, mit mutat az árfolyam!
Privátbankár.hu | 2024. május 6. 18:37
Erősödött a forint a főbb devizákkal szemben hétfőn kora estére a bankközi devizapiacon reggelhez képest.
Részvény / Deviza / Áru Megint sosem látott magasságokba emelkedett a BUX
Privátbankár.hu | 2024. május 6. 17:36
Történelmi csúccsal indította a hetet a BÉT indexe.
Részvény / Deviza / Áru Komoly tervekkel állt elő a budapesti tőzsdén is érdekelt cég
Privátbankár.hu | 2024. május 6. 16:25
Az AutoWallis 2028-ra már jelentős árbevételt tervez.
Részvény / Deviza / Áru Még mindig vesztésre áll a forint, fontos lépésre készülhetnek a kínaiak
Privátbankár.hu | 2024. május 6. 11:53
A forintból hiányzik az erő, az idén még mindig mínuszban van a legfontosabb nemzetközi devizákkal szemben. A hét jól indult a budapesti tőzsdén, ahogy az európai börzéken is. Az olajpiacon pedig változott a helyzet. 
Részvény / Deviza / Áru Az égre emelheti a tekintetét, ha megtudja, hogy kezdte a hetet a forint
Privátbankár.hu | 2024. május 6. 07:42
Kezdődik az újabb hét, vajon hogy teljesít a forint?
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG