1p

„E” mint energia konferencia - fókuszban a megújulóenergia-politika érvényesülése, az energia tárolási lehetőségei, a gáz- és árampiac helyzete, a zöld átmenet finanszírozása, az elektromobilitás jövőképe.

Bankvezérek, neves energiapiaci szakértők, egyetemi tanárok és kutatók a jelen kihívásairól: hallgassa meg Ön is élőben!

2024. május 16. Budapest

Részletek és jelentkezés

Sokba került az a leállás a British Airwaysnek.

Ahogy arról már korábban írtunk, hétvégén egy durva informatikai hiba miatt gyakorlatilag minden járatot töröltek a British Airways légitársaságnál, így összesen 75 ezer utas rekedt Londonban. Amellett, hogy az utasoknak alternatív megoldásokat kellett nyújtani és kárpótolni is kell őket, a légitársaság nem úszhatja meg ilyen könnyen.

A Reuters cikke szerint ugyanis magának a leállásnak és az ebből következő hírnévcsorbulásnak, valamint a kieső utasforgalomnak és a kompenzációknak köszönhetően a társaság nem kevesebb, mint 82 millió eurótól (mintegy 23,36 milliárd forinttól) esett el egyetlen hétvége alatt. Ráadásul a társaság anyavállalatának, az IAG-nak mintegy 4,5 százalékot bukott a papírja a hírek hallatán, így ennek is lesz lenyomata a British Airways teljesítményén. Ők egyébként továbbra is a „világ legjobb légitársaságaként” reklámozzák magukat.

A rovat támogatója a 4iG

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Szerkesztőségünkben mindig azon dolgozunk, hogy higgadt hangvételű, tárgyilagos és magas szakmai színvonalú írásokat nyújtsunk Olvasóink számára.
Előfizetőink máshol nem olvasott, minőségi tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Előfizetésünk egyszerre nyújt korlátlan hozzáférést az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz, a Klub csomag pedig egyebek között a Piac és Profit magazin teljes tartalmához hozzáférést és hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmaz.


Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Vállalat Trükközött a Shell, de lebukott
Privátbankár.hu | 2024. május 7. 12:41
Jókora botrányba keveredett a Shell, amely sok éven át úgy adott el szén-dioxid-kibocsátási kvótákat más olajipari vállalatoknak, hogy a gáz jelentős részét nem vonta ki a levegőből.
Vállalat Űripari gyár építését kezdte el itthon a 4iG
Bózsó Péter | 2024. május 6. 16:56
Magyarország első űripari gyártóközpontjának alapkövét a 4iG csoporthoz tartozó Remred a főváros vonzáskörzetéhez tartozó Martonvásáron tette le.
Vállalat Bajban a Google és az Apple? Kiderült egy eddig titkolt részlet a megállapodásukról
Privátbankár.hu | 2024. május 4. 08:41
Egy első ránézésre apró dologért annyit fizet az Apple a Google-nek, amennyiből szinte az összes magyarországi akkumulátorgyár felépíthető lenne.
Vállalat Nagyon kattogott a pénztárgép a Henkelnél
Privátbankár.hu | 2024. május 3. 13:59
A Henkel német háztartás-vegyipari és kozmetikai konszern növekvő negyedéves árbevételről jelentett pénteken.
Vállalat Újabb cégbe száll be a 4iG
Privátbankár.hu | 2024. május 2. 17:06
A 4iG Csoport a Remred Technológia Fejlesztő Zrt.-be való beszállással tovább erősítheti globális jelenlétét a műholdas piacon.
Vállalat Bevált recept alapján nyomul Ukrajnában a McDonald’s
Mester Nándor | 2024. május 2. 10:04
Összefog a benzinkút-hálózatokkal, közben több nagyvárosban is új egységeket nyit.
Vállalat Kínában portyázik a világ egyik leggazdagabb embere
Privátbankár.hu | 2024. április 28. 17:18
Elon Musk, a Tesla elektromosautó-vállalat vezetője, a világ egyik leggazdagabb embere a kínai nemzetközi kereskedelmi tanács meghívására előre be nem jelentett látogatást kezdett vasárnap az ázsiai országban, és találkozik magas rangú kínai vezetőkkel.
Vállalat Irányt vált a Volkswagen
Privátbankár.hu | 2024. április 28. 16:02
Szerény tervekkel vág neki a következő éveknek a Volkswagen Kínában, de még ezek eléréséhez is alaposan fel kell kötnie a gatyáját és rengeteg erőforrást kell fordítania fejlesztésekre.
Vállalat Hernádi Zsolt elárulta: megvan, mekkora osztalékot fizet a Mol
Privátbankár.hu | 2024. április 25. 16:43
Nem volt egyszerű éve a Molnak 2023-ban.
Vállalat Közös fejlesztést jelentett be a Siemens és a Mercedes-Benz
Privátbankár.hu | 2024. április 24. 16:11
A villamosenergia-rendszerről készített digitális másolat segítségével felgyorsíthatóvá válik az autógyárak energiarendszerének megtervezése, modernizálása.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG