Adó
Adó Idén is ellátogat az adóhatóság a fesztiválokra 
Privátbankár.hu | 2012. július 2. 09:07
A Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) 2012. július 2-án megkezdi nyári ellenőrzéssorozatát. Az országos akció során – a korábbi években is követett gyakorlatnak megfelelően – az adóellenőrök és pénzügyőrök egyebek mellett a turisták által kedvelt üdülőhelyeken, strandokon, a nyári fesztiválokon, szabadtéri rendezvényeken egyaránt vizsgálódnak. Az ellenőrzéssorozat augusztus 31-ig tart.
Adó Áll a bál Ausztráliában a szén-dioxid adó miatt  
Privátbankár.hu | 2012. július 1. 18:11
Szén-dioxid adót vetettek ki Ausztráliában július 1-jétől a legnagyobb kibocsátókra. 350 vállalatnak kell minden tonna után 23 ausztrál dollár (18,60 euró) adót fizetnie. Ez több mint kétszerese az uniós értéknek, ahol jelenleg tonnánként 8,15 euró a szén-dioxid tonnájának ára. Az adó 25,40 ausztrál dollárra emelkedik 2015-ig, amikor az ország a tervek szerint csatlakozik a nemzetközi kvótakereskedelemhez.
Adó A tranzakciós illetéket a pénzváltók is fizethetik  
Privátbankár.hu | 2012. június 30. 13:57
Egyre több a kérdőjel és a vizsgálandó elem a tranzakciós illeték körül, úgy tűnik a kormány nem mondott le róla, hogy a pénzváltókat is megsarcolja, és az sem egyértelmű még, hogy mennyi lesz a készpénzfizetés felső határa.
Adó Fontos egyeztetéseket mulasztott el a kormány az új adóról  
Privátbankár.hu | 2012. június 29. 14:21
Simor András jegybankelnök levelet küldött Kövér Lászlónak, az Országgyűlés elnökének, amelyben felhívta a figyelmet arra, hogy a tranzakciós illeték módosító javaslatáról egyeztetni kell az MNB-vel és az EKB-val, ami eddig nem történt meg. Matolcsy György tegnap jelentette be az adózói kör kiterjesztését az MNB-re és a Magyar Államkincstárra.
Adó Végre kész a törvény, mégis befolyhat a szerencsejáték-adó 
Privátbankár.hu | 2012. június 29. 11:32
Elindulhat a szerver alapú pénznyerő automaták üzemeltetése, miután a Magyar Közlönyben kihirdették a szerencsejáték szervezéséről szóló törvény végrehajtási rendeleteit. A szövetség szerint ezzel újraépülhet a szerencsejáték piac.
Adó Az Alkotmánybírósághoz fordul a reptér a gigantikus telekadó miatt 
Privátbankár.hu | 2012. június 29. 10:56
Az Alkotmánybírósághoz fordult beadványával a Budapest Airport, miután a repülőtéri cég megítélése szerint az idén aránytalanul magas mértékben emelkedett a kivetett telekadó mértéke. A Budapest Airport szerint alkotmányos elveket sért a hirtelen és aránytalan mértékben megemelt önkormányzati telekadó, amit pont a leginkább eladósodott kerület talált ki.
Adó Matolcsy: az MNB és a kincstár megsarcolásából lesznek munkahelyek (részletek) 
Privátbankár.hu | 2012. június 28. 15:03
A Magyar Nemzeti Bank (MNB) pénzügyi műveleteire is kiterjeszthetik a pénzügyi tranzakciós illetéket - erről a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) és a Fidesz-KDNP frakciószövetség állapodott meg.
Adó Tranzakciós adó: bőven maradt még kérdés 
Privátbankár.hu | 2012. június 28. 14:11
Sok a tisztázatlan részlet az elemzők szerint a tranzakciós illetékhez benyújtott költségvetési bizottsági módosító javaslatban. A 6 ezer forintos plafont kedvezőnek, az MNB bevonását az illetékfizetési kötelezettek közé azonban bizonytalan hatásúnak tartják, az illetékből várt bevétel szerintük elmaradhat a várttól.
Adó Az Auchan kimondta: driszkiminatívak a különadók 
Privátbankár.hu | 2012. június 28. 12:23
Az Auchan Magyarország Kft.-nél a tavalyi 280 milliárd forintos forgalom alapján 300 millió forintos terhet is jelenthet a pénzügyi tranzakciós illeték - mondta Dominique Ducoux, a vállalat vezérigazgatója csütörtökön, Budapesten sajtótájékoztatón.
Adó Tranzakciós illeték: a rejtély megoldva, többen fizetnek, lesz plafon (frissítve) 
Privátbankár.hu | 2012. június 28. 12:04
Fizetési műveletenként hatezer forintban maximálná a tranzakciós illetéket az Országgyűlés költségvetési bizottságának javaslata, amely az illeték személyi hatályát - meghatározott kivételektől eltekintve - kiterjesztené a kincstári körben végzett fizetési műveletekre, továbbá részben bevonná az illetékfizetési körbe a Magyar Nemzeti Bankot is.
Adó Fordított áfa: több bevételre számít a kormány 
Privátbankár.hu | 2012. június 28. 08:23
A hazai gabonát, az olajos magvak és a fehérje növények termését 2012-ben már fordított áfával lehet értékesíteni, a törvény július elsején lép hatályba. A kormány az új rendszertől a feketekereskedelem megszűnését és az áfabevételek emelkedését várja.
Adó Az olajszektorra vetne ki egyszeri adót Franciaország 
Privátbankár.hu | 2012. június 28. 07:35
A francia kormány azt tervezi, hogy egyszeri adót vet ki az olajszektorra még az év vége előtt. Az adó 500 millió euró bevételt jelentene a pénzszűkében lévő államkasszának.
Adó Dinnye helyett afgánokat hozott a kamion 
Privátbankár.hu | 2012. június 26. 10:22
A Nemzeti Adó- és Vámhivatal munkatársai az elmúlt hétvégén büntetőeljárást indítottak egy magyar és egy cseh állampolgár ellen embercsempészet bűncselekmény, valamint 24 fő afgán, illetve pakisztáni állampolgár ellen tiltott határátlépés, útiokmánnyal kapcsolatos szabálysértés elkövetésének megalapozott gyanúja miatt.
Adó Adócsaló felszámolóbiztost kapott el a NAV 
Privátbankár.hu | 2012. június 25. 09:10
Fiktív számla elszámolásával mintegy 200 millióval csökkentette egy nagy múltú cégcsoport egyik vállalatának vagyonát a felszámolóbiztos. Tevékenységével nemcsak hitelezői, de költségvetési érdekeket is sértett, mivel a számla csaknem 40 millió forintos áfatartalmát jogosulatlanul igényelte vissza.
Adó Szociálisan káros az egykulcsos adó, a szlovákok döntöttek 
Privátbankár.hu | 2012. június 24. 13:09
A Robert Fico vezette szlovák kormány újabb adókulcsot vezet be, így lényegében megszűnik az egykulcsos személyi jövedelemadózás a szomszédoknál.
Adó Pénzügyi tranzakciós adó: nincs uniós egyetértés 
Privátbankár.hu | 2012. június 23. 08:05
Továbbra sincs egyetértés az európai uniós tagországok között abban, bevezessék-e a pénzügyi tranzakciós adót az EU-ban - derült ki a pénzügyminiszterek pénteki luxembourgi találkozóján.
Adó Hiába az Európai Bíróság ítélete, végigviszi a pereket a NAV 
Privátbankár.hu | 2012. június 22. 15:22
A jogerős magyar bírósági ítéletek ismeretében alakítja majd ki álláspontját a NAV a vitatott áfa-levonásokról. Annak ellenére, hogy az Európai Bíróság kimondta: az áfa-levonást az adóhatóság a számlakibocsátó által elkövetett szabálytalanságok miatt csak akkor tagadhatja meg, ha az adóalany tudta vagy tudnia kellett volna, hogy a levonási jogot megalapozó ügylettel adócsalásban vesz részt.
Adó Nem felel többé a fővállalkozó a feketéző alvállalkozókért (Videó) 
Privátbankár.hu | 2012. június 22. 13:38
A magyar adóhatósági ellenőrzési gyakorlatra ható döntést hozott tegnap az Európai Bíróság. Azt a magyar áfázási gyakorlatot bírálta, miszerint felelni kell egy alvállalkozó hibáiért az felette működőknek.
Adó Áfaemelést kérhetnek a nemzetközi partnerek a spanyoloktól?  
Privátbankár.hu | 2012. június 22. 12:58
Már az Európai Bizottság és az IMF is felvetette, hogy Spanyolországnak áfát kellene emelnie, hogy megfékezze a deficitet.
Adó Hiába figyelmeztetett a NAV: 15 milliós bírság a szépségiparban 
Privátbankár.hu | 2012. június 22. 08:40
Minden második cégnél hiányosságot állapított meg a NAV a májusi ellenőrzéssorozatában. A tapasztalatok és a kiszabott több mint 15 milliós bírság alapján úgy tűnik: hiába figyelmeztetett előre az adóhatóság a várható vizsgálatokra, a szépségipari vállalkozásokat „felkészületlenül” érte az ellenőrzés.
Adó Megtagadott áfaelvonás: akkor jogos, ha tudunk az adócsalásról 
Privátbankár.hu | 2012. június 21. 12:35
Az Európai Bíróság döntése szerint az áfalevonást az adóhatóság a számlakibocsátó által elkövetett szabálytalanságok miatt is csak akkor tagadhatja meg, ha az adóalany tudta vagy tudnia kellett volna, hogy a levonási jogot megalapozó ügylettel adócsalásban vesz részt.
Adó Tranzakciós adó: külföldre is elér majd az NGM keze? 
Privátbankár.hu | 2012. június 21. 07:41
A tranzakciós illeték szabályai még változhatnak; az illeték nem lesz elkerülhető a pénzmozgások külföldre menekítésével - írta a Magyar Nemzet. Az NGM adóügyi helyettes államtitkára szerint bármikor hozhatnak olyan rendelkezést, ami bezárja a kiskapukat - persze jobb lenne reális, teljesíthető szabályrendszert felállítani.
Adó Jövőre könnyedén kikerülhetjük a tranzakciós adót  
Privátbankár.hu | 2012. június 20. 08:07
A napon belül átutalások bevezetésével az uniós bankrendszer közös platformra áll át, vagyis a külföldi bankok minden további nélkül kezelhetnek majd forintszámlákat és forintátutalásokat. Ez pedig könnyedén boríthatja a kormány tranzakciós adóhoz fűzött bevételi terveit.
Adó Átnyomták a spanyol modellt: többet fizethetnek a gyógyszergyártók  
Privátbankár.hu | 2012. június 19. 17:24
Az Országos Egészségbiztosítási Pénztár (OEP) már ebben az évben 850 millió forint körüli összeget vár a spanyol modelltől, amelyet a parlament által hétfőn elfogadott egészségügyi salátatörvény vezet be.
Adó Emelkedik a tranzakciós adó és jön az új osztalékadó Franciaországban  
Privátbankár.hu | 2012. június 19. 13:19
Franciaországban az eredetileg tervezettnél magasabb lesz a pénzügyi tranzakciós adó és újfajta osztalékadót is bevezetnek augusztustól - írja a Les Echos napilap meg nem nevezett pénzügyminisztériumi forrásokra hivatkozva. Ez utóbbival a részvényesek kifizetése helyett befektetésre kívánja ösztönözni a vállalatokat az új szocialista kormányzat. Úgy tudni, hogy ezen kívül bevezetik a 3 százalékos osztalékadót is.
Adó Tarlós: még nincs döntés a hídpénzről 
Privátbankár.hu | 2012. június 19. 08:22
A főpolgármester közlése szerint még dolgoznak a szakemberek a dugódíj, illetve a hídpénz bevezetésének részletein, nem dőlt el, mekkora legyen a gyűrű átmérője és mennyit kellene fizetni.
Adó Széchenyi nyomában Tarlós: mi szólhat a budapesti hídpénz mellett?  
Zsiborás Gergő | 2012. június 18. 17:13
A budapesti Városházán nem a reformkori békeidők nyugalmát igyekeznek felidézni, hanem a korszak ma már sajátosnak tűnő megoldásait.
Adó Jöhet az értéknövekedési adó - jó ötlet ez? (Videó) 
Privátbankár.hu | 2012. június 18. 10:57
A jövőben tízszázalékos értéknövekedési hozzájárulást fizethetnek az önkormányzatoknak az ingatlanuktól megváló tulajdonosok egy nemrég megjelent törvénytervezet szerint. Az adószakértő szerint az egyszerű adók a jó adók - ez pedig nem az.
Adó Így lehet fizetési kedvezményt kérni a NAV-tól 
Privátbankár.hu | 2012. június 18. 09:55
Tavaly több, mint 170 ezren kértek fizetési kedvezményt a Nemzeti Adó- és Vámhivataltól. Az év elejétől változtak a kérelem benyújtásának szabályai. Az új szabályok szerint akik elektronikus úton nyújtják be bevallásukat, adómérséklési kérelmüket már kizárólag elektronikus úton adhatják be az adóhatóságnak.
Adó A magyarok főleg az áfával csalnak  
Privátbankár.hu | 2012. június 16. 06:25
Tavaly 356 milliárd forint áfahiányt állapított meg az adóhatóság, emellett a pénzügyi nyomozók még 110 milliárd forintnyi adócsalást is felderítettek; mindez több mint a bevallott forgalmi adó 10 százaléka. Az egyes élelmiszertermékekkel kapcsolatos adócsalás mértéke eléri az évi egymilliárd eurót, jelenlegi árfolyamon a 296 milliárd forintot Magyarországon. Az összes áfacsalás viszont ennél nagyobb is lehet.
Adó Itt a telefonadó: nem csak a percdíjak emelkednek a Telenornál 
Privátbankár.hu | 2012. június 15. 16:05
A Telenor a telefonadó bevezetése miatt módosítja tarifacsomagjait, az árváltozás július 16-án lép életbe. A lakossági ügyfelek havidíjai nem változnak, ugyanakkor minden hívásuk után 1,96 forint kapcsolási díjat kell fizetniük. Az SMS-ek ára ugyancsak 1,96 forinttal emelkedik majd meg. A Családi Csomag korlátlan ingyenes hívási lehetősége 1000 perce korlátozódik.
Adó Így szab ki idén bírságokat az adóhatóság 
Privátbankár.hu | 2012. június 15. 06:29
Útmutatót adott ki a NAV a bírságolási gyakorlatáról. Az adóbírság és a mulasztási bírságról szóló tájékoztatóból kiderül, hogy adóhiány esetén mikor kell a munkáltatónak kifizetnie a bírságot, hogy a bevétel eltitkolásával, csalással keletkezett adóhiány hányszorosára emelkedett idén januártól. Valamint, hogy az adóbírság kiszabásakor az adózó javára szól, ha kisiparos tevékenységet űz.
Adó Kiakadt a Bankszövetség: nem erről volt szó 
Privátbankár.hu | 2012. június 14. 21:54
A szakmai tárgyalások megkezdésekor a felek megállapodtak, hogy a közösen kialakítandó megoldási javaslat eléréséig zárt egyeztetéseket folytatnak, és azt a sajtó bevonásával és kommunikációs eszközökkel nem befolyásolják - mondja a Bankszövetség. Kiakadtak a 280 milliárdos tranzakciós illetéken.
Adó Drága a magyar munkaerő, nem vagyunk versenyképesek  
Privátbankár.hu | 2012. június 14. 13:57
A családi adókedvezményt nem számolva Magyarországon 100 forint nettó bért ugyanennyi közteher sújt, az adóék nálunk a legmagasabb a régióban, ami csökkenti a versenyképességünket. Hiába az egykulcsos szja, az adótanácsadók szerint csökkenteni kell a munkára rakodó terheket.
Adó Piacokon és vásárcsarnokokban ellenőrizte a NAV a pálinkákat 
Privátbankár.hu | 2012. június 14. 08:23
A Nemzeti Adó- és Vámhivatal vámszervei 2012. áprilisban és májusban ismét ellenőrzéseket végeztek a magánszemélyek által adómentesen előállított erjesztett italok, valamint a magánfőzött párlatok (házi pálinkák) jogellenes forgalomba kerülésének megakadályozása érdekében.
Adó Mire jó a kétharmad? Nem sok követője van az unortodox adóinknak 
Nagy Ádám | 2012. június 13. 08:33
A szakértő szerint az országunkat jellemző adójogi innováció lassan egyedülállóvá válik Európában, kevés követője van a speciális ágazati adóknak. Az adórendszer ilyen mértékű átalakításához ugyanis rendszerint komoly parlamenti többségre van szükség, a kétharmados túlsúly pedig ritka, mint a fehér holló. Van azért példa máshol is különleges sarcra.
Adó A Bankszövetség szerint nem futhat egyszerre a tranzakciós és a bankadó 
Privátbankár.hu | 2012. június 9. 10:24
A gazdasági növekedés beindításához elengedhetetlen a bankszektor terheinek könnyítése a Bankszövetség főtitkára szerint. Ezért is elképzelhetetlen, hogy a tranzakciós illetéket úgy vezesse be a kormány, hogy mellette a bankadót is fenntartja - mondta a Népszabadságnak. Kovács Levente elmondta: a kormánnyal tavaly kötött paktum arról szólt, hogy a bankok aktivitásukat próbálják szinten tartani, illetve a bankadó kivezetésével párhuzamosan növelni. A Bankszövetség erre vonatkozó javaslata elkészült, annak alapján folynak a kormánnyal jelenleg is az egyeztetések.
Adó Csányi élelmiszeráfa-csökkentésért lobbizik – 27-ről 10 százalék alá? 
Privátbankár.hu | 2012. június 8. 16:17
Az alapvető élelmiszereket előállító ipar főszereplői fórumot hoztak létre az ÁFA-csökkentés és az ÁFA-csalások megakadályozása érdekében. A fórum megoldási javaslattal kíván élni a kormány felé. Az ÁFA-csökkentéssel megszűnne az ÁFA-csalások alapvető oka, és még emelkedhetnének is a költségvetés bevételei.
Adó Ezúttal autószerelőket látogatott meg az adóhatóság 
Privátbankár.hu | 2012. június 6. 08:53
Sokba kerül a lökhárító-fényezés azoknak a fővárosi autószerelőknek, akiket nemrégiben a NAV ellenőrei látogattak meg. Az alkalmanként elkért 22-25 ezer forintos munkadíjról ugyanis nem adtak bizonylatot, a bevételeltitkolás pedig több százezer, sőt akár egymillió forintnyi bírság kiszabását vonja maga után.
Adó Elkártyázott adóbevétel: egyre kevesebb pénz jön a szerencsejátékokból  
Privátbankár.hu | 2012. június 5. 13:45
A pénznyerő automaták üzemeltetése után fizetendő játékadóból a kormány 37,2 milliárd forint bevétellel számol 2012-ben; ez csaknem megegyezik a 2011-es 33,15 milliárd forintos előírással - derül ki Matolcsy György nemzetgazdasági miniszternek egy írásbeli válaszából. Az ugyanakkor nincs benne a miniszteri válaszban, hogy tavaly az előirányzatnak majdnem kétszerese volt a tényleges bevétel.
Adó Csökken a távközlési adó mértéke az eredeti tervhez képest  
Privátbankár.hu | 2012. június 4. 18:38
A törvénymódosítás miatt a korábban számolt 10 milliárd forint helyett megközelítőleg 8 milliárd forint távközlési adót fizet a Magyar Telekom a július-decemberi időszak után - közölte a távközlési társaság. 2013-tól a fizetendő távközlési adó összege évi 20 milliárd forint körül alakul az előzetes becslések és a jelenlegi törvényszöveg alapján.
Adó Módosuló áfa-törvény: fehéredhet a gazdaság  
Privátbankár.hu | 2012. június 4. 09:50
Annak ellenére, hogy Magyarországon 2004 óta van jogszabályi lehetőség elektronikus úton eleget tenni a számlaadási kötelezettségnek, és a vállalkozásoknak csupán elenyésző része él ezzel a lehetőséggel. Becslések szerint itthon éves szinten kb. 600 millió papír alapú számla mellett csupán 12- 15 millió elektronikus számla készül. Ez 2-3 %-os penetrációs jelent, míg az Európai Unió átlaga eléri a 20%-ot.
Adó Nem lesz vagyonadó és országos ingatlanadó sem - siker az egykulcsos szja? 
Privátbankár.hu | 2012. június 4. 07:42
Jövőre életbe léphet az evát felváltó új vállalkozói adó, ez a lehetőség a termeléssel foglalkozó társaságokat várja majd, de vagyonadót és országos ingatlanadót sem most, sem később nem vet ki a kormány - nyilatkozta a Nemzetgazdasági Minisztérium adóügyekért felelős helyettes államtitkára.
Adó Más címkével leragasztott hamis Nike-cipők a lengyel kamionban 
Privátbankár.hu | 2012. június 2. 09:14
A NAV Bevetési Főigazgatósága pénzügyőrei a napokban Rajka térségében végeztek közúti ellenőrzést, melynek során megállítottak egy lengyel rendszámú tehergépjárművet, amely a fuvarlevél szerint Belgiumból szállított 820 karton árut Budapestre. A kamion rakományának tételes átvizsgálása során 1176 pár sportcipőt találtak, amelyek talpkiképzése megtévesztésig hasonlított a Nike Shox modelljére.
Adó Tripla kontroll: a határon razziázott az adóhatóság 
Privátbankár.hu | 2012. május 31. 10:20
Revizorok, pénzügyőrök és pénzügyi nyomozók ellenőrizték a kamionokat Ártándnál. Szabálytalan foglalkoztatástól költségvetési csalásig szinte mindenféle esetre fény derült a NAV három szakterületének közös akciójában.
Adó Brüsszel komoly kritikát mondott a magyar adóváltozásokról 
Privátbankár.hu | 2012. május 30. 13:56
Magyarország rövid- és középtávon továbbra is komoly kihívásokkal néz szembe - állapította meg szerdán közzétett jelentésében az Európai Bizottság.
Adó Szlovákia is különadókkal próbálkozik 
Privátbankár.hu | 2012. május 30. 07:33
Robert Fico bejelentette: a szlovák kormány különadót tervez kivetni a közüzemi cégekre a költségvetés bevételeinek növelése céljából. A különadó az energiai, a távközlési és a postai szolgáltatási szektorra vonatkozna, valamint fontolgatják a magánnyugdíj-biztosítások egy részének költségvetésbe történő átirányítását is.
Adó Változtat az Országgyűlés a távközlési adó felső korlátján 
Privátbankár.hu | 2012. május 30. 07:23
Támogatta a Parlament a távközlési adó szabályainak megváltoztatását. Az eredeti javaslat szerint a távközlési adó magánszemélyek esetében maximálisan 700, míg cégeknél legfeljebb 2500 forint lehet. A változtatás szerint a maximális összeg idén 400 illetve 1400 forint lesz. Az Országgyűlés a szabadtéri koncertjegyek áfáját is csökkentette.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG