1p
Akár 20 évre visszamenőleg is megadóztathatják a pénzajándékokat, mert az új törvény szerint 2013. január 1-jét megelőzően létrejött ügyletekre is az új szabályokat kell alkalmazni, amennyiben azokat korábban még nem jelentették be az adóhatóságnak.

Az illetéktörvény szerint 1991-től egészen a tavalyi év végéig illetékmentes ügyletnek számított a takarékbetét – ideértve a bankszámlán lévő pénzt – ajándékozása. Ez gyakorlatilag azt jelentette, hogy a magánszemélyek között bankszámlán keresztül történő pénzajándékozás nem járt semmilyen adó- vagy illetékfizetési kötelezettséggel.

Egyenes ági rokonokra nem vonatkozik

Ezt a szabályt a tavalyi adómódosítások során 2013. január 1-jével hatályon kívül helyezték, ezért az idei évtől kezdve illetékkötelezettséggel jár a bankszámláról bankszámlára utalt pénzajándékozás, amennyiben az nem egyenes ági rokonok között történik.

Az illetéktörvénybe azonban bekerült egy igencsak érdekes rendelkezés is, amely az általános adózási alapelvekkel ellentétben áll, sőt a jogbiztonságot is veszélyeztetheti - írja Fajcsák Gábor az RSM DTM adószakértője a cég blogján. A rendelkezés szerint ugyanis a 2013. január 1-jét megelőzően létrejött ügyletekre is az új szabályokat kell alkalmazni, amennyiben azokat korábban még nem jelentették be az adóhatóságnak.

Mit jelent ez pontosan?

Ha valaki korábban a bankszámlájára mástól ajándékként 150 ezer forintot meghaladó összeget kapott, és azt elmulasztotta bejelenteni, akkor a megszerzett összeg után – legalábbis a NAV szerint – mostantól az új szabályok szerinti 18 százalékos mértékű ajándékozási illetéket kell fizetnie.

Itt érdemes hangsúlyozni, hogy az illeték megállapításához való jog nem az adókötelezettség keletkezésétől, hanem az ügylet bejelentésétől, vagy ha ezt elmulasztották, akkor az adóhatóság tudomására jutásától számított 5 év elteltével évül el, tehát extrém esetben akár 20 évvel ezelőtti ajándékozásra is adókötelezettség keletkezhet - írja az adószakértő.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Adó Vannak esetek, amikor a munkaadónak kell biztosítania a védőfelszerelést
Privátbankár.hu | 2020. március 29. 12:30
A szemétszállítók, illetve a szennyvízkezeléssel foglalkozók biztonságáról a foglalkoztatónak kell gondoskodnia.
Adó Trükközött a jelentésekkel egy betegszállító cég
Privátbankár.hu | 2015. május 13. 11:58
Hatvanmillió forint értékű egészségpénztári támogatást vett fel jogosulatlanul egy Szabolcs megyei betegszállító vállalat.
Adó Vizsgálódott a NAV – sok szabálysértés a külföldiek éttermeiben
Privátbankár.hu | 2015. május 13. 11:08
A Dél-Alföldön ellenőrzött, külföldiek által üzemeltetett szegedi éttermek több mint kétharmadánál találtak szabálytalanságokat az adóellenőrök.
Adó Késésben vagy az adóbevallással? Van egy jó hírünk!
Privátbankár.hu | 2015. május 13. 08:42
A NAV négy legnagyobb fővárosi ügyfélszolgálata a május 20-áig hátralévő valamennyi munkanapon hosszabb nyitva tartással várja a bevallókat.
Adó Óriási adócsökkentési pakkot kapunk
Privátbankár.hu | 2015. május 13. 07:57
Összességében 220 milliárdos köztehercsökkentést indítványoz a kormány a jövő évi adócsomagban – mondta a Nemzetgazdasági Minisztérium államtitkára.
Adó Túlzottan is félünk az áfacsalástól
Privátbankár.hu | 2015. május 12. 15:08
Évente közel 200 milliárd euró áfától, az összes lehetséges áfabevétel közel hatodától esnek el az uniós tagállamok az áfacsalások miatt.
Adó Ha a disznóknál bejön, másutt is csökkenhet az áfa?
Privátbankár.hu | 2015. május 11. 18:23
Nemcsak a sertéságazatnak, de az agráriumnak és az egész gazdaságnak kedvezőbb lenne az alacsonyabb áfakulcs - ezt akarja bizonyítani az 5 százalékos áfa bevezetését követően a Terméktanács.
Adó Így enyhítené a reklámadót a szakmai szervezet
Privátbankár.hu | 2015. május 11. 11:55
Megszüntetné a saját célú reklám adóztatását az Országos Kereskedelmi Szövetség. Az ötszázalékos kulccsal képtelenek tervezni a kkv-k.
Adó Tényleg olcsóbb lett a hús? Komoly ellenőrzés vár a kereskedőkre
Privátbankár.hu | 2015. május 11. 08:41
Jövőre 27-ről 5 százalékra csökken a sertéshús áfája, az NGM is ellenőrizni fogja, hogy a kereskedők nem nyelik-e le.
Adó Matekozzon velünk: hányan tudnak felöltözni ennyi hamisítványból? - képek
Privátbankár.hu | 2015. május 9. 10:02
Szép nagy fogása volt a Nemzeti Adó- és Vámhivatalnak, mintegy 230 millió forintnyi gagyi utánzatot találtak egy ganz-telepi raktárban.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG