Állandóan azt lehet hallani, hogy 6 millió sertés kellene Magyarországon, vagyis a mostani állomány duplája. Hogy lehetünk mi a 6 millió sertés országa?
Valamikor ez az ország volt a tízmillió sertés országa volt, sőt az állomány még azt is meghaladta, de kétségtelenül az egy más világ volt, más üzemszerkezetekkel, más piacokkal, más lehetőségekkel és korlátokkal. Én azt gondolom, hogy potenciálisan benne van a 6 millió sertés ebben az országban, de nagyon sokat kell tenni érte. Nem véletlen ez a tízéves időtartam, amit a Vidékfejlesztési Minisztérium határozott meg. Nagyjából ennyi idő alatt csökkent hatmillióról 3 millió alá az állomány, és egyelőre nincsenek olyan jelek az ágazatban, amelyek egy markánsabb növekedésre utalnának.
Olyannyira nem, hogy a legutolsó statisztika alapján nemhogy nem indult el a növekedés, de még csökkent is az állomány.
Így van, de nem is a hízók számának alakulása jelzi a folyamatokat, hanem, hogy a kocák száma is jelentősen csökkent. Ez inkább a jövőre vetít előre üzeneteket. Egyelőre úgy tűnik, hogy még nincs meg az a termelői kedv, ami ehhez a fordulathoz szükséges. Nagyon sokat kell, illetve kellene tenni ahhoz, hogy tíz év múlva ismét 6 millió sertés legyen az országban.
Nézzük a másik oldalról. Nyilván azért csökkent az elmúlt években az állomány, mert vagy ennyit tudunk termelni, vagy ennyit igényel a piac. Akkor miért kell mégis növelni az állományt?
Az tény, hogy az ágazatban vannak versenyképességi problémák. Egy globalizált piacon vagyunk. A vágóhidaknak az számít, hogy a hazai, vagy az import sertés milyen áron kerül a vágóhíd kapujába, vagyis, mennyiért tudja megvenni. A hazai sertés jelenleg drágábban kerül a vágóhídra, mint az import, nagyjából 15 forinttal kilónként.
Miért?
Itt jön a képbe a versenyképesség kérdése, aminek több összetevője van. Vegyük először a negatív oldalát. A sertéstenyésztésben vannak szubjektív és objektív hátrányok a nagy sertéstermelő országokkal, vagy inkább régiókkal szemben. Példának ott van Dánia, mint ország, vagy Bretagne, mint régió Franciaországban. Nem véletlenül mondom ezeket. Mindkét nagy sertéstermelő régió tenger mellett található. Itt jön az első objektív hátrány, mégpedig az, hogy miközben itthon meg tudjuk termelni a kukoricát, amit megetetünk az állatokkal, addig ők a tengeren keresztül szereznek be olcsón olyan takarmányokat – manióka, tapióka -, amelyeket szintén meg lehet etetni az állatokkal. Bár vélhetően egy gyengébb minőségű lesz az a sertéshús az olcsóbb, esetleg gyengébb minőségű takarmányok miatt, de ha a piac a jobb minőséget nem fizeti meg, akkor a gyengébb minőséggel is beéri a vágóhíd. A másik ilyen objektív hátrány az, hogy drágábban termelünk. Amíg a tengerek, óceánok mellett van egy viszonylag kiegyenlített klíma, és télen nem kell fűteni, nyáron nem kell hűteni, addig nálunk télen van mínusz 20 fok, nyáron pedig +30-35 fok. Ezeknek az időjárási ingadozásoknak a mérséklése pedig pénzbe kerül. Vagyis ezek olyan tényezők, amelyek objektíven drágábbá teszik a termelést. Vannak szubjektív okok is, amiken lehetne változtatni. Csakhogy a változtatásoknak is költségei vannak, ami meg a versenyképességet rontja.
Például?
Két példa is van. Az egyik a takarmányozás. Nyugat-Európában tudatosan használják az élelmiszer-ipari melléktermékeket takarmányozásra. Szoktak is tréfálkozni vele, hogy chipsen és kólán hízik a disznó, ami persze nem így van, de mindenesetre mellékterméket etetnek az állatokkal, például a tejiparból származót. Ezen a területen Magyarország elmaradt a versenytársaktól. Mondok egy másik példát is. Magyarországon az ágazati költségek 4-5 százalékát a vagyonvédelem teszi ki, miközben a nálunk szerencsésebb országokban ez a tétel minimális, vagy nincs is, mert nem kell attól tartaniuk, hogy ellopják az állatokat. Ezek az okok, amik a versenyképességünket rontják, de azért nem teszik kilátástalanná.
Ezt mire alapozza?
A sertéstermelők gazdaságossági helyzetére. Ha ugyanis megnézzük az egyes termelők esetében a ráfordítás-hozam/költség-jövedelem helyzetét, akkor sokkal nagyobb az ingadozás. Nálunk is vannak olyan gazdaságok, amelyek nyugat-európai mércével versenyképesek. Vagyis nem eleve reménytelen az ágazat helyzete, de sokat kell tenni és sokat kell invesztálni az ágazatba.
Mindjárt rátérünk a pénzügyi részre is, de említette a minőséget. A magyar sertés minősége hol van az európai átlaghoz képest?
Én azt gondolom, hogy a magyar sertéshús minősége meghaladja az átlagot. Az más kérdés, hogy ha nem fizeti meg a piac ezt a plusz minőséget, akkor nem gazdaságos a minőség. Ha csak megnézzük az export-import szerkezetét, abból is látszik, hogy egyaránt nagy mennyiségben exportálunk és importálunk sertéshúst, nem élő sertést. A kivitel és a behozatal mennyisége azonos szinten van. Ha viszont értékben nézzük meg ugyanezt, akkor azt látjuk, hogy a behozatal értéke jóval alacsonyabb. Egyrészt olcsóbban hozzák be a húst, másrészt a minőségi húsokat viszik ki az országból. Például kiviszünk karajt és combot, miközben behozunk fejhúst, vagy lapockát.
Ez furcsa egyenlőtlenség.
Hát igen, de ez a piac.
Akkor térjünk át az anyagiakra! A Vidékfejlesztési Minisztérium azt mondta, hogy nagyjából kétmilliárd forinttal támogatja az ágazatot. Másrészt az OTP vizsgálata szerint az állattenyésztésnek nagyjából 1070 milliárd forintos finanszírozási igénye lesz a következő hét évben. Ebből csak a sertéságazatnak 450 milliárd forintra lesz szüksége. Nagynak tűnik a különbség. Ön hogy látja?
Az biztos, hogy az ágazat felfuttatásához és rendbetételéhez nem kétmilliárdos forrásra van szükség, hanem annak sokszorosára. Van egy sertésstratégia, amihez már csak egy végrehajtási utasítást kell készíteni. A stratégia irányaival nem nagyon lehet vitatkozni, még a szakma szerint sem. Az a kérdés, hogy milyen forrást tudunk biztosítani. Példákat mondok. Tartok tőle, hogy beruházási oldalról lesznek nehézségek az új közös agrárpolitikában. Egyrészt azért, mert az úgynevezett termeléshez kötött támogatással a sertéstermelőket nem lehet támogatni, ahogyan a baromfitermelőket sem. Az Európai Unió filozófiája szerint ugyanis a termelők a takarmányon keresztül, vagyis a gabonatámogatásokon keresztül kapják a támogatást. Állatjóléti intézkedések támogathatóak, szerkezetátalakításnak megtalálható a módja, de azért az EU filozófiájában az van, hogy termelésnövelésre nem adható támogatás. Vagyis nehéz megfelelő jogcímeket találni. Ugyanakkor vannak olyan lehetőségek, amelyekkel lehet élni. Az elmúlt években az ágazat egyik legnagyobb gondja volt a feketegazdaság, hiszen a 27 százalékos áfánál, nagyon nagy a késztetés az adóelkerülésre. A napokban bejelentett - az élőállatot és a hasított félsertést érintő- áfa csökkentés hozhat majd tisztulást, sőt, kell is hogy hozzon. A nagy kérdés az az, hogy ezt az első lépést mikor és milyen prioritásokkal lehet kiterjeszteni a többi alapvető élelmiszerre és a sok tízmilliárd forint költségvetési kiesést elbírja-e az ország és minek a terhére. Ráadásul az is nagy probléma, hogy hogyan lehet majd úgy csökkenteni a forgalmi adót, hogy a fogyasztók is jól járjanak.
Igen, ez mostanában ismét beszédtéma lett. A 2006. évi áfa csökkentésnek ezen a területen voltak negatív tapasztalatai.
Általános tapasztalat az, hogy míg az áfa emelés szinte azonnal megjelenik az árban, addig a csökkenésnek csak nagyon kis hányada. Itt komplex megoldásban kell gondolkodni, hogy a csökkentés valóban megjelenjen a polcokon is.
És ha kivesszük az áfa csökkentést a képletből? Hogyan lehetne fehéríteni a gazdaságot?
Alapvetően a Nemzeti Adó- és Vámhivatal jelenlétének az erősítésével, vagyis a gyakoribb és szigorúbb ellenőrzésekkel. Természetesen ez csak úgy lehetséges, ha ehhez biztosítani tudjuk a megfelelő jogi kereteket, a pénzt és a létszámot is. Én azt látom, hogy erre megvan a törekvés.
Vannak olyan vélemények, hogy korszerűtlen a termelés, ami visszahúzza az ágazatot. Hogyan lehetne korszerűbbé tenni?
Természetesen beruházással. Van is erre példa, amikor beruházásokkal növelik a termelést. Ilyen például a Bonafarm. Lehet tudni, hogy Mohács környékén komoly vágóhidat építenek. Ráadásul én úgy tudom, hogy a saját tenyészetéből biztosítják a vágóhíd kapacitásának 70-80 százalékát. Technológiailag egyébként az lenne a kívánalom, hogy jobban specializálódjon a sertéstermelés. Ezalatt azt értem, hogy jobban váljon külön a tenyészanyag-előállítás, a hízóalapanyag-előállítás és maga a hizlalás. Nyugat-Európában ez eléggé szétválik. Én azt gondolom, hogy egy szerencsés árhelyzetben, viszonylag kisebb beruházási volumennel legalább egymilliós állománynövekedés, még 10 évnél rövidebb időn belül is megoldható lenne. Az egymilliós növekedést meg lehetne oldani a jelenlegi kapacitások kihasználása mellett, innovatívabb eszközökkel.
Mit értünk innovatívabb eszközök alatt?
Azokat a telepeket, amelyek megvannak, de nincsenek kihasználva, viszonylag egyszerű technológiával újra üzembe lehetne állítani. Ezekhez nem kellenek új beruházások. Jelenleg ugyanis rengeteg használaton kívüli telep van az országban. Úgy gondolom, hogy a mostani árak mellett is, szerény jövedelemmel ugyan, de lehetne termelni.
Nincsenek nagyon elaprózva a gazdaságok? Mi számít kicsinek, és mi nagynak? Mi az az üzemméret, amely már rentábilis lehet? Lehet-e ilyen határt meghúzni?
Az állatlétszámban azt látjuk, hogy általában a kistermelőknél csökken az állatok száma. Jobbára a nagyobb gazdaságok tartották meg a sertésállományt. Ez azért van, mert például azok a családok, akik egy-két, esetleg három-négy disznót hizlaltak az elmúlt húsz évben, fokozatosan leálltak a termeléssel. Tulajdonképpen szokásból tartottak malacot. Azt gondolom, hogy ezeket a 2-3-4 malacos gazdaságokat nem lehet felfuttatni. Hogy miért? Ahhoz, hogy ezt megértsük, vissza kell mennünk egy kicsit az időben. A kétezres évek előtt az volt a tendencia, hogy ha csökkentek az árak, akkor csökkent a sertésállomány is. Amikor az árak elkezdtek emelkedni, akkor az állomány is – ugyan alacsonyabb szintre, de – visszarendeződött. Nagyjából az uniós csatlakozásunk idején, de nem amiatt, megváltoztak a dolgok. Ha csökkentek az árak, csökkent az állomány is. Viszont, amikor ismét emelkedni kezdtek az árak, az állomány már nem nőtt. Amikor pedig ismét csökkentek az árak, tovább csökkent az állomány is. Vagyis azok a kisgazdaságok, amelyekről az előbb beszéltem, már nem vettek újabb malacot. Ez azonban a picikre vonatkozik.
Mi a helyzet a családi gazdaságokkal?
A családi gazdaságok kérdése már más helyzet. Ott el tudok képzelni egy 800-1000 sertésből álló hizlaldát, ami például zöldmezős beruházásban valósul meg. Persze ez mindenképpen tőkét igényel. Emellett nyilvánvalóan vannak a nagyüzemi fejlesztések, amik azért fontosak, mert igazi tömeget ott tudnak előállítani. A nagy kérdés az, hogy van-e, vagy lesz-e földje ahhoz a gazdaságnak, hogy a sertésállomány takarmányát maga termelje meg, és ne a piacon kelljen megvenni. Ahogy az előzőekben beszéltünk róla, az EU a földön keresztül, a gabonatermelésen keresztül ad támogatást. Ha viszont piacon kell megvenni a takarmányt, akkor ez nehezen tehető gazdaságossá.
Becslések szerint, amennyiben elérjük a 6 milliós állományt, akkor nagyjából 20 ezer munkahely jöhet létre. Ez reális?
A sertésállomány növekedése, vagyis az ágazat felfutása valóban jelentheti a foglalkoztatás bővülését, de a 20 ezres számot én az alapanyag termelésben túlzottnak tartom, ha figyelembe vesszük, hogy most körülbelül 180-200 ezren dolgoznak a mezőgazdaságban. Kétségtelenül jelentős lehet azonban a termelésnövekedés foglalkoztatási hozadéka, ha nem csak az alapanyag termeléssel, hanem a – minél nagyobb hozzáadott értéket jelentő – húsfeldolgozás növekedésével is kalkulálunk. Az élelmiszeripar helyzete azonban egy másik történet.
Képtelen magához térni a forint a sorozatos pofonokból. 
