5p

A KSH által közölt inflációnál is alacsonyabb mértékű áremeléseket végez az osztrák tulajdonú csoport.

„Nem igaz, hogy a kereskedők miatt van ekkora élelmiszer infláció. Nyilvántartunk egy belső inflációs mutatót, ami az elmúlt hónapokban mindig legalább 2-3 százalékponttal elmaradt a KSH által közölt szintektől” – érzékeltette a Spar saját gyakorlatát Heiszler Gabriella, a Spar Magyarország elnök-ügyvezetője, amikor ma megvonta a 2022-es év gazdasági mérlegét a sajtótájékoztatón.

Az ársapkákról szólva azt emelte ki, hogy a 2,8 százalékos UHT tejből háromszor-négyszer akkora a cég forgalma, mint az intézkedés bevezetése előtt. Más alapvető élelmiszereket, például cukrot vagy burgonyát nagyon sok vendéglátó lánc és cukrászda vagy ebben az ágazatban működő vállalkozás vásárol, ezek forgalma nem a nyugdíjasok spejzolása miatt ugrott meg - hangoztatta.

Saját húsüzemekből látják el a húspultokat a Sparnál. Fotó: Spar Magyarország
Saját húsüzemekből látják el a húspultokat a Sparnál. Fotó: Spar Magyarország

Tavaly egyébként a cég megkétszerezte a 2021-es 7,2 százalékos forgalomnövekedést: 2022-ben 15,6 százalékos volt ez a mutató, így az jött ki, hogy összesen 915,7 milliárd forintot ért el. Mindeközben a beruházások, felújítások, s a mindennapi működés során még inkább előtérbe kerültek a fenntarthatósági törekvések is. Összesen 11 áruházat felújítottak, két újat nyitottak. Azért csak ilyen keveset, mert a plázastop még mindig tiltja a 400 négyzetméternél nagyobb alapterületű új üzletek megjelenését. 

Ezt részben azzal védi ki a cég, hogy bővíti franchise-partnereinek körét, vagyis már üzemelő élelmiszerboltok tulajdonosaival köt ilyen szerződéseket, amennyiben a partnert megfelelőnek találja egy szigorú követelmény rendszer alapján. A franchise-hálózat kiépítése tíz éve indult, tavaly 14 taggal növekedett, a 623 Spar feliratú üzletből ma 248 franchise egység. Mára a teljes itteni Spar-hálózat forgalmának mintegy 10 százalékát bonyolítja le a franchise-rendszer, az üzletág éves forgalma 103,1 milliárd forint volt 2022-ben. 

Érdekesség, hogy a magyar piacra nem régen belépett lengyel Orlen 51 benzinkútján már működik úgynevezett DESPAR bolt. Az OMV-kutak közül 81-nél lehet vásárolni a hasonló funkciójú Spar Expresszekben. 

Milliárdok a húsüzemekre
 
A beruházások összértéke tavaly elérte a 18,6 milliárd forintot. Az online shop eddigi történetének legnagyobb bővülését mondhatja magáénak, de jelentős eredménynek számít a Regnum Húsüzemek technológiai fejlesztése is. Az elnök-ügyvezető szerint nem feltétlenül a kiszállításokat végző autóflottát kell szaporítani, itt „nem sok pénzt tudunk keresni” – mondta. Viszont az online elérhető termékek körét igenis lehet bővíteni. 

Kétszáz településen közel 18 ezer termék és 30 áruházi átvételi helyszín áll a vásárlók rendelkezésére, akik több mint 150 ezer megrendelést bonyolítottak ezen a felületen 2022-ben. Tavaly közel 20 új helyszínen indult el online shop szolgáltatás: Budapest és az agglomeráció, Tatabánya és környéke, valamint Székesfehérvár és a Balaton mellett már Miskolcon is.

A diszkont hálózatokkal folytatott versenyben – egyebek mellett – a saját márkás termékek körének bővítése is kiemelten fontos a cégnek. Ez a részterület a teljes Spar-kínálatnak már a 32 százalékát adja, a saját márkás termékek 87 százaléka magyar termelőktől származik. A magyarországi saját márkás termékek egy részét (mélyhűtött és szárazáruk) 2022 júniusától a szlovéniai Spar-hálózatban is meg lehet vásárolni. 

Nagy reményeket fűzött a cégvezető ahhoz, hogy rövidíthetik a beszállítói láncot az általuk indított Régiók Kincsei program keretében. A beszerzés egyébként is még fontosabb lett, ezt jelzi, hogy nem régen otthagyta az osztrák központot Edmund Vonier és a közelmúlttól kezdve ő felel az egész csoport magyarországi beszerzéseinek tökéletesítéséért.

Szalay Zsolt ügyvezetőtől azt kérdeztük, hogy a szaporodó dél-budai lakóparkokban megjelent több tízezres tömeg kiszolgálására hogyan készülnek. Azt mondta, hogy a környéken már működő áruházak felújítása, bővítése, valamint új egységek létesítése is a tervek között szerepel, hiszen a cég is érzékeli, hogy milyen gyorsan növekszik a lakosság száma és az általános kereskedelmi kínálat nem követte ezt. Ugyanakkor van arra is példa, hogy egy néhány ezres kis településen is megéri boltot nyitni, ha ott nagy a szezonális kereslet, ilyen volt Lajoskomárom, ahol tavaly adták át a hálózat új egységét.

A bicskei és perbáli Regnum húsüzemeiben jelentős termékfejlesztések zajlottak 2022-ben. Minkét üzemben nagyszabású, a gyártási folyamatokat és a raktározást is érintő korszerűsítés történt az elmúlt évben. Huszonkét új, úgynevezett kényelmi termékkel (szendvicsek, saláták, hidegkonyhai készítmények) bővült a szintén szigorúan auditált üllői SPAR enjoy. convenience üzem választéka is. 2022-ben a bicskei üzem nettó forgalma 53,08 milliárd forint, a perbálié 8,06 milliárd forint, míg az üllőié 2,7 milliárd forint volt. A fejlesztések a logisztika és szállítmányozás terén is folytatódtak: 2022-ben a korábbi évet meghaladóan mintegy 4,3 milliárd forintot fordított a vállalat e terület korszerűsítésére.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Agrár Feltámad egy ősi magyar szőlőfajta a Skrabski Pincészetnél
Privátbankár.hu | 2025. augusztus 17. 10:16
Laptársunk Balatonudvari magaslatán, a Leshegyen járt, a Skrabski Pincészet 150 éves pincefalai között – amely az egykori szerény kezdetből ma egy boutique borászat nőtte ki magát. Egy nagy nemzetközi sikerről is hírt adtak.
Agrár Lovastáborokat, fröccsteraszokat is ellenőrzött a hatóság
Szirmai S. Péter | 2025. augusztus 13. 10:58
Öt lovastábor és egy nem engedélyezett tevékenységet végző vállalkozás ellen indult eljárás a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) koordinálásával egy hónapja indult nyári szezonális ellenőrzéseken. Egy üzemben pedig több mint egy tonna lejárt, jelöletlen és nem nyomon követhető élelmiszert vontak ki a forgalomból.
Agrár Nagy a baj a magyarok egyik kedvenc déligyümölcsével
Szirmai S. Péter | 2025. augusztus 13. 05:43
Nemcsak a dinnye, a termelők is egyre rosszabbul viselik a változó klímát. Összeért a termés, leestek az árak, összeomlott a piac. Félő, sokaknak veszteséget hoz ez az év. Az éghajlatváltozással a növénynek már csak fóliasátorban van jövője.
Agrár Egyből a legnagyobb ilyen üzemet építi az UBM Kazahsztánban
Privátbankár.hu | 2025. augusztus 12. 15:15
Magyarország egyik legnagyobb mezőgazdasági cégcsoportja beruházási megállapodást írt alá a KazFoodProducts csoporthoz tartozó AsiaAgroFood JSC-vel egy közös vállalat létrehozásáról.
Agrár Liberalizálnák a kendertermesztést
Szirmai S. Péter | 2025. augusztus 11. 15:09
Európai parlamenti képviselők egy csoportja – a nagy üzlet reményében – egységes szabályozással liberalizálná a kendertermesztést a 2028-tól induló új Közös agrárpolitikában.
Agrár Megbotlott, de így is az élen maradt sokak kedvenc édességének gyártója
Privátbankár.hu | 2025. augusztus 11. 12:10
A Nestlé továbbra is a világ legértékesebb élelmiszer márkája a Brand Finance szerint.
Agrár Hervasztó szilvatermés várható idén Magyarországon
Privátbankár.hu | 2025. augusztus 5. 16:21
Az átlagosnál gyengébb szilvatermés várható idén Magyarországon, de meghaladja a legrosszabb évjáratok mennyiségét – közölte a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara (NAK) kedden az MTI-vel.
Agrár Nagy a baj Japánban
Privátbankár.hu | 2025. augusztus 5. 11:19
Már tavaly is országos hiány volt rizsből, de most sem jobb a helyzet. És még a poloskák is elszaporodtak.
Agrár A magyar agrárcsoport holland leánycéget vesz meg Romániában
Privátbankár.hu | 2025. július 31. 13:40
A Bonafarm Csoport megállapodást írt alá a holland multinacionális tejipari cég, a Royal FrieslandCampina romániai leányvállalatának, a Friesland Romania S.A.-nak a megvásárlásáról.
Agrár Sötét jövő vár a magyar agráriumra, ha nem jön a változás
Privátbankár.hu | 2025. július 30. 11:28
Bár Európa-szerte kedvezőbb terméshozamokat jeleznek előre az uniós szakértők, Magyarországon – de Szlovénia keleti és Horvátország északi területein is – az elhúzódó csapadékhiány miatt egyre súlyosabb problémákkal kell számolniuk a gazdálkodóknak. Az alkalmazkodás a kulcs, de nemcsak a növénytermesztőknek, hanem az állattartóknak is fontos adaptálódni a változó körülményekhez.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG