3p
Kitört a nagy nyugalom, eléggé stabilak itthon és a világban is a gabonaárak.

A piac már beárazta a várható mennyiségek okozta megnövekedő kínálat hatását, így a múlt héten leginkább az amerikai elnökválasztással kapcsolatos várakozások mozgatták az árfolyamokat. Igaz, azok sem túl jelentősen. A görbék mindenhol stagnálás közeli állapotban mozogtak.

Nem sikerült befejezni a kukorica betakarítását a hazai földeken az esők megérkezéséig. Így most a munkálatokat rövidebb-hosszabb ideig biztosan várni kell. Ez azért okoz problémát, mert esetenként nem jut majd elég idő az őszi búza elvetésére sem.

Egyre több adat érkezik be az országosan várható termésmennyiséggel kapcsolatban. Továbbra is a 9 millió tonna a célszám az összeredményre. Van ahol hektáronként 10 tonnát takarítottak be a földekről. Az árak azonban továbbra is 40 ezer körül járnak a Magro.hu fizikai piacterén. Ráadásul a még lábon álló termény nedvességtartalma magas, így jelentős szárítási költséggel is kell számolni. Nem sok nyereség marad idén a kukoricán.

Jelentős forgalom mellett 40 500 forintig emelkedett viszont a fronthavi jegyzés a hazai árutőzsdén. Ez bő 1 százalékos növekedést jelent egy hét alatt.

Ugyan 0,5 százalékos mínuszban zárta a hetet a kukorica Párizsban (MATIF/EURONEXT), de tulajdonképpen a teljes hetet a 162,5 eurós szint közelében töltötte az árfolyam. Csekély forgalom mellett. A nagy csökkenés után tehát most a stagnálás van soron.

Nem jött el a pánik

Felfokozott volt a várakozás az amerikai tőzsdéken, így Chicagóban (CBOT/CME) is az amerikai elnökválasztás miatt. Előzetesen – Donald Trump győzelme esetén – az árfolyamok jelentős esésével lehetett számolni. Nos, Trump győzött, az árfolyamok csökkentek csak nem olyan mértékben, mint ahogy várható volt. A kukorica például „csak” 2,5 százalékkal 119,95 USD-ig tonnánként. A forgalom viszont jóval az átlagos felett alakult.

A hazai határidős búzaárakban továbbra sincs változás. Az étkezési búza kitartóan a 41 ezer, a takarmánybúza pedig a 39 500 forintos szintnél áll.

A fizikai piacon sincsenek lényeges változások. A takarmánybúzát 35 ezer forintért, az étkezési búzát 40 ezer forintért adják-veszik. Mivel a világ vezető tőzsdéin sincsenek ártrendek, ami megmozgatná a hazai piacot, eseménytelen időszak elé nézhetünk.

Párizsban (MATIF/EURONEXT) ugyanis továbbra is meglehetősen stabil a búza ára. Az egyetlen változás a múlt hét óta az volt, hogy az árfolyam még jobban megközelítette a 160 eurót és a napi kilengések gyakorlatilag elhanyagolhatók.

Chicagóban (CBOT/CME) a múlt hét már a csökkenésről szólt, de az ármozgások maradtak a 4-4,2 USD-os ársávban vékánként.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Agrár Miért kezdtek emelkedni a sertésárak?
Fórián Zoltán | 2026. április 7. 14:24
Lelkes olvasóim még jól emlékeznek, amikor pár hónapja még ennek ellenkezőjét magyaráztam. De már akkor is előrejeleztem, hogy ez fog történni. Az Erste Agrár Előrejelzés ismét jól működött. A trendforduló és a húsvét aktualitást ad a sertéspiaci kilátások újabb elemzésének. Ez nem kezdődhet mással, mint a német sertéspiaci helyzettel, hiszen továbbra is szolgamód követjük tendenciáit.
Agrár Nagyon rossz hír jött: az élelmiszerárakba is begyűrűzött az iráni háború
Privátbankár.hu | 2026. április 6. 16:31
Az élelmiszerárak világpiaci szinten márciusban már a második egymást követő hónapban emelkedtek, ezúttal nagyrészt a közel-keleti konfliktussal összefüggő magasabb energiaárak miatt – állapítja meg az ENSZ római székhelyű Élelmezésügyi és Mezőgazdasági Szervezete (FAO) honlapjára fölkerült jelentés.
Agrár Mérsékelt marad a tojás drágulása
Privátbankár.hu | 2026. április 4. 17:01
Húsvétkor és a következő években is. A magyar tojásfogyasztó nemzet, többet eszünk a világátlagnál, a hazai termelés azonban lépést tud tartani az igényekkel.
Agrár Barna vagy fehér héjú? Melyik tojás a jobb?
Privátbankár.hu | 2026. április 3. 16:35
Ősi táplálékunk a tojás. Nemcsak mi fogyasztjuk előszeretettel, de fészekrabló állatok is, hiszen magas a tápértéke. De tudunk-e mindent róla? Vannak, akik szerint a barna héjú tyúktojás egészségesebb, míg mások a fehéret részesítik előnyben. Hogyan érdemes főzni és meddig áll el? Kell-e hűtőben tartani? Ezekre a kérdésekre keresett választ húsvét apropóján laptársunk, a Klasszis Média csoportba tartozó Mfor.
Agrár Haszon – a tojás friss, a hús finom, de sok mást is adhat még a tyúk
Privátbankár.hu | 2026. március 29. 17:21
Sok felelősséggel is jár persze, de nagy hely sem kell hozzá, és akár a külvárosban is tartható.
Agrár Durvul az agrárválság: már a túlélés a tét a gabona- és a tejtermelésben
Szirmai S. Péter | 2026. március 27. 15:01
Általános válságban van a  magyar mezőgazdaság. Eltűnt  a jövedelem a szántóföldi növénytermesztésből, a piacok befagytak, a tejtermelők és sertéstartók a túlélésért küzdenek, figyelmeztet a Mezőgazdasági Szövetkezők és Termelők Országos Szövetsége (MOSZ).
Agrár Itt van Donald Trump ajándéka Aljakszandr Lukasenkának
Privátbankár.hu | 2026. március 26. 19:20
Az Egyesült Államok enyhített a fehérorosz állami tulajdonú Belinvestbank és műtrágyát gyártó vállalatok elleni szankciókon – közölte az amerikai pénzügyminisztérium csütörtökön.
Agrár Húsárrobbanást hozhat a hazai boltokba az iráni háború?
Privátbankár.hu | 2026. március 19. 19:28
Mit okoz a húsiparban az iráni háború miatt elszálló energiaár?
Agrár Lázonganak a szibériai tejtermelők a kényszervágások miatt
Privátbankár.hu | 2026. március 17. 14:00
Oroszország Novoszibirszki régiója szarvasmarha-betegség miatti vészhelyzetet hirdetett, mivel a kényszervágások gazdálkodói tiltakozásokat váltottak ki.
Agrár Műtrágyaügyben kért európai segítséget Nagy István
Privátbankár.hu | 2026. március 14. 15:01
Az orosz és fehérorosz műtrágyaimportra kivetett vámok és szankciók eltörlését kéri az elszálló műtrágyaárak miatt.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG