3p
Kína egyedül több mézt termel papíron, mint a világ legnagyobb méztermelő országai együttvéve - a hamisítás nem csak a termelőket, hanem a fogyasztókat is veszélyezteti.

Erdős Norbert európai parlamenti képviselő a méhészeti ágazat helyzetéről készített jelentést, ennek eredményeiről a Magyar Időknek beszélt. Azt mondta: a hamisított méz okozta anomáliák jelentik a legsürgetőbb kérdést. "Ezekben az élelmiszerekben semmilyen biológiailag értékes anyag nincs, hiszen a gyantaszűréssel az összes hasznos hatóanyagot is kivonják a mézből" - mondta.

Hogy tud Kína egyedül több mézt termelni, mint a többiek összesen?

A kínai mézimport lefedi az EU mézfogyasztásának a negyedét és az összes import 63 százalékát. Ennek köszönhetően a magyar akácméz felvásárlási ára három éve a felére esett, de a virágméz hazai piacán is hasonló tendencia figyelhető meg. Kínában ma 450 ezer tonna mézet termelnek a statisztika szerint, ami több mint a Föld legnagyobb méztermelői, az Európai Unió, Argentína, Mexikó, az Egyesült Államok és Kanada termelése együttvéve - emlékeztetett.

Mitől lesz hamis egy méz?
"Ezekben az élelmiszerekben semmilyen biológiailag értékes anyag nincs, hiszen a gyantaszűréssel az összes hasznos hatóanyagot is kivonják a mézből. A méhekkel cukorszirupot etetnek, amit a mézbe kevernek, majd az enzimekkel ugyanúgy lebontják és érlelik, mint a nektárt. Végeredményként tehát nem mézet kapunk, hanem egyfajta agyoncukrozott szirupot. Ezt az olcsón beszerezhető szirupot jó minőségű európai mézzel javítják fel és nagy haszonnal eladják" - ismertette Erdős Norbert.

Lenyomja az európai termelőket a kínai méz

A hamisított méz az EU belső piacán azokat az országokat sújtotta legfőképp, amelyek több mézet termelnek, mint amennyit az ott élők fogyasztanak, így exportra kényszerülnek. "Hazai szinten több mint húszezer méhészünk van, ők évente 22-25 ezer tonna mézet termelnek meg - ezzel a mennyiséggel Spanyolországot és Romániát követve a harmadikok vagyunk az EU-ban -, ennek 75 százalékát külföldön értékesítik. Az Országos Magyar Méhészeti Egyesület szerint a hamisított méz nagyarányú térnyerése miatt az EU-ban megtermelt méz mindössze 35 százalékát adták el" - hívta fel a figyelmet.

Mivel lehetne kisegíteni a mézipart?

Erdős Norbert szerint a méztermelőknek nyújtott támogatások emelésével, a hamisított mézeknek az EU belső piacáról történő kiszorításával s közvetetten a nagyon alacsony termelői mézárak megemelésével, valamint a tömeges méhpusztulást okozó vegyszerek betiltásával lehetne elérni javulást.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Agrár A nap képe: dinnye termett a Balaton kiszáradt medrében
Herman Bernadett | 2026. október 8. 14:56
A Balaton Csavargőzös előtti partszakasz szárazulattá vált részén kihajtott és termést is hozott 4-5 dinnyető.
Agrár Kipécézték a traktorosokat? Rászállnak a hatóságok a John Deere-re is
Privátbankár.hu | 2026. október 8. 12:49
Rögtön be is húzták a nyakukat az érintett cégek részvényesei.
Agrár Emlékszik a januári gazdatüntetésekre? A kamara állta a cechet
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 24. 18:50
A Nemzeti Agrárgazdasági Kamara összesen 14 milliárd forintot költött el politikai tevékenységre és különböző megkérdőjelezhető személyes juttatásokra az elmúlt években – derült ki a szervezet átvilágítása után. Szerencsére azonban vagyonvesztés nincs.
Agrár Őrizetbe vették a TikTokon nagyot futó korábbi román elnökjelöltet
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 21. 11:32
Calin Georgescu megnyerte az előző romániai elnökválasztás első fordulóját, de az eredményt később megsemmisítették. 1,1 millió euró kenőpénz elfogadásával gyanúsítják.
Agrár Ezt a két megyét érintette legsúlyosabban a földeket letaroló aszály
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 10. 19:42
A Csongrád-Csanád és Békés megyei gazdák jártak a legrosszabbul: 2023 kivételével az elmúlt hat évben súlyos aszály pusztított az ottani földeken. Az országos veszteséget 500-600 milliárd forintra becsülte a MOSZ.
Agrár Évtizedek után újra megjelent a gyilkos vírus Magyarországon
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 9. 13:23
220 ezer csirkét érint a baromfipestis.
Agrár Amikor nem jó hír, hogy már megkezdődött a szüret
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 3. 07:44
A szüret két-három héttel korábban kezdődött. Az ok nem jó hír: aszály és egy terjedő betegség egyszerre sújtja a magyar szőlőket.
Agrár Megkönnyebbülhet az agrárium: két évre felfüggesztik a tőketörlesztést
Privátbankár.hu | 2026. augusztus 27. 17:08
500 milliárd forintnyi tartozást érinthet a moratórium.
Agrár Megint rekordokat dönthet a kávé ára
Privátbankár.hu | 2026. augusztus 23. 15:23
Túl sok eső esett Brazíliában.
Agrár Vége a magyar burgonyának?
Szirmai S. Péter | 2026. augusztus 23. 11:22
Nem elég az extrém időjárás, az egymást érő piaci krízisek, egy súlyos növénybetegség tömeges fertőzésének veszélye is próbára teszi a hazai burgonyatermesztőket. A Kárpát-medencében tényleg vége a burgonyának?
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG