3p

Mire készülhet a kormány?
Meg lehet még menteni az idei évet az ezer sebből vérző gazdaságban?

Online Klasszis Klub élőben Győrffy Dórával!
Vegyen részt és kérdezze Ön is a közgazdászt, egyetemi tanárt!

2025. július 16. 15:30

A részvétel ingyenes, regisztráljon itt!

Az importnál is gyorsabban drágul a hazai alma. A folyamat az idén is megállíthatatlannak látszik, amit nem csak a klímaváltozás, a tavalyi rossz termés, az elmúlt 30 év ágazati hibáitól visszaesett termelés is garantál.

Miközben a fogyasztói árak átlagosan „csak” 5,5 százalékkal haladták meg az egy évvel korábbiakat januárban, amint arról már beszámoltunk, hajmeresztő rallyba kezdtek a mezőgazdasági termékek. Már nemcsak a tojás, a tejtermékek drágulása sokkolja a kispénzűeket, vegán fronton is beütött a krach.

Tél vége felé az olcsó gyümölcsnek tartott alma árát látva dobtuk el a kosarat. Az Agrárközgazdasági Intézet adatai szerint a Budapesti Nagybani Piacon a negyedik héten a hazai almafajták ára – láthatóan az infláció többszörösével – nagyot emelkedett az egy évvel korábbihoz képest. Például a Golden almát 405 forintért (+16 százalék), a Gala 400 (+8 százalék), az Idared 380 (+27 százalék) és a Jonagold 375 forintba (+21 százalék) került kilogrammonként. A jelöletlen fajtájú import alma ára is (550 Ft) 12 százalékkal múlta felül a tavalyit. A drágulás az idén az adatok szerint gyorsulni látszik, legalábbis a Granny Smith étkezési alma ára egyetlen hét alatt 405 forintról 430-ra ugrott (+6,2 százalék). A vásárlók fizetik a klímaváltozás árát, mert az már a múlt nyáron látszott, hogy az almáskertekben nagy a baj

Bár a Magyar Zöldség-Gyümölcs Szakmaközi Szervezet (FruitVeB) elnöke korábban azzal nyugtatta a termelőket, hogy – a száraz, gyümölcshullást okozó stresszes nyár ellenére – a keresleti piacon a nagyobb árakkal jobb évet zárhattak, ahol persze volt mit betakarítani. Európa szerte a várnál kevesebb almát takarítottak be tavaly. 

Az uniós össztermés ugyanis az előző évinél csaknem félmillió tonnával kisebb, 12 millió tonna lett a tavaszi fagyok, majd a nyári aszályos hőség miatt.

Nincsenek jó híreink az alma kedvelőinek
Nincsenek jó híreink az alma kedvelőinek
Fotó: Pexels

Ez utóbbinak sajnos az idén is lesznek következményei. A hőstressz ugyanis a virágrügyek képződésére is károsan hat, emiatt akár virágot sem hoz az almafa, amelynek a fagyokkal szembeni ellenállóképessége is romlik, főleg az öntözetlen ültetvényeken. Ezért is javasolta korábban lapunknak Apáti Ferenc, hogy már csak szuperintenzív, a fagyok ellen jéghálóval védett, öntözhető almaültetvényt érdemes telepíteni. Ez viszont hektáronként 25 millió forintos, csak 12-14 év alatt megtérülő beruházás. 

Mint azt idén februárban is tapasztalhatjuk, a klímaváltozással pedig szinte garantáltak a télvégi, tavaszi fagyok. Miközben már virágzott a hóvirág, február 3-án -25,7 fokkal, a Mohos-töbörben, a Bükkben máris megdőlt az idei, téli hidegrekord is.

Rossz hír a fogyasztóknak, hogy a piaci szereplők szerint így a tavalyi almaapály valószínüleg az idén is folytatódik. Az egyre kisebb termelés jó ideig magasan tartja az alma árát, de a szamárbőrként zsugorodó szektorban, ennél is nagyobb a baj. Az almamizériát ugyanis nemcsak a klímaváltozás, hanem az évtizedek óta egyre rosszabb színvonalú, csökkenő termelés együttesen okozta.

Az almások területe az ezredforduló óta a felére mintegy 20 ezer hektárra apadt. Az elöregedett ültetvényeken, kicsi a hozam, alig van nyereség. Miközben a külföldi konkurensek hektáronként 80-100 tonna termést takarítanak be, itthon alig 30-40 tonna az átlag. Ráadásul két-három éven belül a jelenlegi felére fogyhat a hazai almaterület, ha már nem támogatják a versenyképtelen ültetvények termelésben tartását, mert a fejlesztések a támogatására kell a pénz.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Agrár Az ukrán kukorica korlátlanul áraszthatja el Magyarországot?
Szirmai S. Péter | 2025. július 9. 14:44
Már csak a tanácsi jóváhagyásra vár az EU Ukrajnával kötött szabadkereskedelmi megállapodása, amely liberalizálja az élelmiszeripari cikkek kereskedelmét. Nagy István agrárminiszter közösségi oldalán botrányosnak minősítette „a gazdák háta mögött Ukrajnával megkötött brüsszeli alkut”, amit nem fog hagyni, mert tovább könnyítené az ukrán mezőgazdasági termékek behozatalát.
Agrár FAO: történelmi húsár és dráguló vaj mellett csökkent a cukor ára
Privátbankár.hu | 2025. július 7. 08:19
Vegyesen alakultak az élelmiszerárak júniusban.
Agrár Döntött Brüsszel: szabad génmódosított szójababot importálni
Privátbankár.hu | 2025. július 4. 16:51
Az Európai Bizottság engedélyezte a géntechnológiával módosított szójabab uniós behozatalát, élelmiszerekben és takarmányokban való felhasználását – tájékoztatott az uniós végrehajtó testület pénteken.
Agrár ENSZ: az aszály lassan globális katasztrófához vezet
Privátbankár.hu | 2025. július 2. 15:18
Szomáliától az európai kontinensig az elmúlt két évben a feljegyzett történelem legpusztítóbb aszályai sújtották, amelyeket az éghajlatváltozás súlyosbított – derül ki egy ENSZ által támogatott jelentésből.
Agrár Európa legforróbb nyara jöhet – ezt lépi a magyar kormány
Privátbankár.hu | 2025. június 29. 11:25
A kormány ingyenesen biztosítja a gazdák számára az öntözővizet azzal, hogy mintegy 10 milliárd forintnyi összegben átvállalja a vízdíj árának megfizetését a gazdálkodóktól – mondta Nagy István agrárminiszter a Kossuth rádió Vasárnapi újság című műsorában.
Agrár Eltűnt az infláció, ezért nullára csökkentették az alapkamatot a svájciak
Privátbankár.hu | 2025. június 19. 10:54
A svájci központi bank (SNB) az elemzői várakozásoknak megfelelően nulla szintre csökkentette az alapkamatot csütörtöki döntésével.
Agrár Rendkívül fertőző, ragályos kór jelent meg Romániában
Privátbankár.hu | 2025. június 19. 06:06
Első ízben mutatták ki a juhhimlőt (variola ovina) Romániában, a hatóságok meghozták a fertőzés elterjedésének megelőzését célzó intézkedéseket – közölte a román állategészségügyi és élelmiszerbiztonsági hatóság (ANSVSA).
Agrár Senki sem tudja utánozni a Porschét?
Privátbankár.hu | 2025. június 13. 13:54
A luxusmárka tovább vezeti a listát.
Agrár Rossz hírek: drágul a tojás és a baromfihús is
Szirmai S. Péter | 2025. június 11. 19:05
A tavaszi madárinfluenza-járvány után tovább szárnyal a tojás és a baromfihús. A ketreces tartásból származó tojás (csomagolóhelyi ára) egy év alatt több mint a negyedével, a mélyalmos tojás a felével drágult. A csirkemell feldolgozói értékesítési ára is az infláció többszörösével, a pulykacomb egyharmadával, a mellfilé ennél is többel nőtt.
Agrár Mindenkit kirúgott az oltásellenes Robert F. Kennedy Jr.
Privátbankár.hu | 2025. június 10. 16:51
Kirúgta az az oltásokkal kapcsolatos kormányzati tájékoztatásért felelős bizottság minden tagját Robert F. Kennedy Jr. egészségügyi miniszter. A tárcavezető összeférhetetlenséget fedezett fel, szerinte ezek vezethettek a vakcinákkal kapcsolatos bizonytalanságokhoz. A lépést azzal támasztotta alá, hogy a testületből többen részesültek finanszírozásból a gyógyszeripari cégektől.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG