2p
Karácsony táján pár nap alatt megesszük az éves fejadag nagy részét, aztán a halas felé se nézünk. Ha 15 százalékkal olcsóbb lesz, minden megváltozik?
Fazekas Sándor vidékfejlesztési miniszter bográcsban főtt tiszai halászlét kever a magyar hal fogyasztását népszerűsítő szakmai rendezvényen. MTI Fotó: Bugány János

A halhús áfájának 5 százalékra csökkentése lendületet adhat a magyar akvakultúrának, a halászati termékek előállításának, és segíti a fogyasztás növekedését - mondta Németh István, a Magyar Akvakultúra és Halászati Szakmaközi Szervezet (MAHAL) elnöke az M1-en. A szakember úgy számol: az áfacsökkentés 15 százalékkal csökkentheti a halárakat.

Csontozott sertéscombot vagy egy élő pontyot vennél inkább ugyanannyiért?

A legnagyobb problémája az ágazatnak, hogy a sertés- és a baromfihús áfájának csökkenetésével versenyhátrányba került - mondta.  A fogyasztók a halak árát magasnak tartják, mivel jelenleg egy kilogramm sertéscomb csont nélkül annyiba kerül, mint egy kilogramm élő ponty - tette hozzá.

A karácsonyt követő hónapokban alig akad vevő a szakboltokban, a karácsonyi időszakban a lakosság az éves mennyiség 60-70 százalékát elfogyasztja.

Ha nem evésről van szó, ponty-nagyhatalom vagyunk

Hozzátette: Magyarország a környező országokhoz képest versenyhátrányba kerülhet amiatt is, hogy januártól egy uniós irányelv alapján a halastavakat elárasztó vízért is fizetni kell vízkészlethasználati járulékot. Jelezte: kezdeményezték a rendelet módosítását a belügyi tárcánál, mert az tovább rontja az alacsony jövedelmezőséget.

Magyarország a 3. legnagyobb pontytermelő ország Európában, a magyar édesvízi halak exportja jelentős, mintegy 30 millió eurót tesz ki évente. Az áfacsökkentés ezért is lehet az akvakultúra kitörési pontja - mutatott rá.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Agrár Magyar Péter: Nincs akadálya, hogy az ukrán kukorica áthaladjon Magyarországon
Privátbankár.hu | 2026. október 18. 11:18
Lezárt, leplombált vonatokon szállítaná Magyarországon keresztül a gabonát Nyugat-Európába Ukrajna, amelynek fekete-tengeri kereskedelmi útvonalai túl veszélyessé váltak.
Agrár A nap képe: dinnye termett a Balaton kiszáradt medrében
Herman Bernadett | 2026. október 8. 14:56
A Balaton Csavargőzös előtti partszakasz szárazulattá vált részén kihajtott és termést is hozott 4-5 dinnyető.
Agrár Kipécézték a traktorosokat? Rászállnak a hatóságok a John Deere-re is
Privátbankár.hu | 2026. október 8. 12:49
Rögtön be is húzták a nyakukat az érintett cégek részvényesei.
Agrár Emlékszik a januári gazdatüntetésekre? A kamara állta a cechet
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 24. 18:50
A Nemzeti Agrárgazdasági Kamara összesen 14 milliárd forintot költött el politikai tevékenységre és különböző megkérdőjelezhető személyes juttatásokra az elmúlt években – derült ki a szervezet átvilágítása után. Szerencsére azonban vagyonvesztés nincs.
Agrár Őrizetbe vették a TikTokon nagyot futó korábbi román elnökjelöltet
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 21. 11:32
Calin Georgescu megnyerte az előző romániai elnökválasztás első fordulóját, de az eredményt később megsemmisítették. 1,1 millió euró kenőpénz elfogadásával gyanúsítják.
Agrár Ezt a két megyét érintette legsúlyosabban a földeket letaroló aszály
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 10. 19:42
A Csongrád-Csanád és Békés megyei gazdák jártak a legrosszabbul: 2023 kivételével az elmúlt hat évben súlyos aszály pusztított az ottani földeken. Az országos veszteséget 500-600 milliárd forintra becsülte a MOSZ.
Agrár Évtizedek után újra megjelent a gyilkos vírus Magyarországon
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 9. 13:23
220 ezer csirkét érint a baromfipestis.
Agrár Amikor nem jó hír, hogy már megkezdődött a szüret
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 3. 07:44
A szüret két-három héttel korábban kezdődött. Az ok nem jó hír: aszály és egy terjedő betegség egyszerre sújtja a magyar szőlőket.
Agrár Megkönnyebbülhet az agrárium: két évre felfüggesztik a tőketörlesztést
Privátbankár.hu | 2026. augusztus 27. 17:08
500 milliárd forintnyi tartozást érinthet a moratórium.
Agrár Megint rekordokat dönthet a kávé ára
Privátbankár.hu | 2026. augusztus 23. 15:23
Túl sok eső esett Brazíliában.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG