BUX
36 085.77
+2.49%
+875.00
OTP
10 240.00
+5.19%
+505.00
MOL
2 014.00
+0.70%
+14.00
RICHTER
6 905.00
+1.25%
+85.00
MTELEKOM
395.00
+1.28%
+5.00
 
2020. május 4. 06:04

A Budapest Alapkezelő számos ügyfele a mostani negatív tőkepiaci helyzetet, az alacsony árfolyamokat kedvező beszállási lehetőségnek látja és próbálja megragadni az alkalmat további vásárlásra, kockázatnövelésre – mondta el az alapkezelő vezérigazgatója, Kovács Ildikó. Akivel annak kapcsán beszélgettünk, hogy az általa irányított intézmény a Privátbankár.hu – Klasszis 2020 szavazáson rendkívül jól szerepelt: öt kategóriában is bejutott az első három közé, ebből háromban az élen végzett.

A koronavírus mennyire változtatta meg az idei prognózisokat?

Azt hiszem, senkit sem lep meg, ha azt mondom, hogy drasztikusan. Januárban még azt mondtuk, hogy úgy tűnik, a recessziós veszélyeket a világ teljesen elkerülte és az idén még a fejlett régióban is lesz növekedés. Ehhez képest jelenleg egyetlen elemzőház szerint sem kérdéses, hogy a világgazdaság 2020 egészében visszaesik. Legfeljebb a zuhanás mértékének a megbecsülésében rendkívül nagy a szóródás, az előrejelzések a második negyedévre a mínusz 15 és a mínusz 45 százalékos GDP-csökkenés között mozognak. Ezek természetesen évesített adatok egy negyedévre vonatkoztatva, az egész évre vonatkozó prognózisok nem ilyen ijesztők. Az előrejelzések széles spektrumának oka, hogy a gazdaságot illetően ekkora mértékű és ilyen hirtelen kialakult bizonytalanságot még soha nem tapasztaltunk. Nemcsak a negyedéves GDP-visszaesés mértékét, hanem azt illetően sem, hogy mennyi ideig tarthat a visszaesés, mennyi idő alatt tud a világgazdaság újra növekedési pályára állni. E tekintetben is viszonylag nagy eltérés van a prognózisokban, a két-három negyedévtől akár az egy-két évig.

Hogyan tud ilyen helyzetben egy alapkezelő dolgozni? Vannak A, B, C-forgatókönyveik?

Folyamatosan követjük a helyzetet, próbálunk minél szélesebb körben tájékozódni, minél több véleményt, prognózist és elemzést elolvasni, azok változását figyelni, hogy minél megalapozottabb és stabilabb legyen a véleményünk. Számunkra alapvetően az a legfontosabb, hogy a várható gazdasági mozgások hogyan csapódnak le a pénz- és tőkepiacokon.

Nagyjából két-két és fél hónappal vagyunk a koronavírus-járvány globális kitörése után. Csoportosítottak át ennek hatására tőkét az ügyfelek a különböző összetételű alapjaik között?

Mi a Budapest Alapkezelőnél hosszú ideje azt tanítjuk az ügyfeleknek, illetve a velük kapcsolatban álló bankárainknak, hogy egy stabil, a befektetési igényekkel összhangban lévő portfolió kialakítása a legfontosabb. Továbbá azt, hogy a befektetések kapcsán hosszú távon kell gondolkodni. Szerencsére látjuk e ráhatás eredményét, hiszen kifejezetten kevés pánikszerű ügyfélmozgást tapasztaltunk. Ami a reményeim szerint elsősorban annak tudható be, hogy az ügyfeleink nagy többsége a hirtelen kialakult piaci pánikhangulat hatására sem hozott érzelmi alapon döntést. Persze az első hetekben előfordult, hogy egy-egy ügyfél a részvénybe fektető alapok jegyeit értékesítette, ugyanakkor ez a tendencia néhány hét elteltével teljesen megállt. Jelenleg már azt tapasztaljuk, hogy számos olyan ügyfelünk van, aki ezt a negatív tőkepiaci helyzetet, az alacsonyabb árfolyamokat kedvező beszállási lehetőségnek látja és próbálja megragadni az alkalmat további vásárlásra, kockázatnövelésre.

Mely ágazatokban lévő cégek részvényei a legkeresettebbek?

Mindössze egy szektoralapunk van, amely az idén márciusban indult el. Ez egy technológiai részvényekbe fektető alap, ebbe az alapba az ügyfélpénzek beáramlása látványos. Ezen kívül általában regionális részvényalapjaink vannak, amerikai, feltörekvő piaci, közép-európai és fejlett piaci. Az ezekbe való tőkebeáramlás között nincs különbség, az ügyfeleink egy része, ahogy már említettem, kifejezetten vételi lehetőséget lát az alacsony árfolyamokban, és portfóliószemléletben gondolkodik, így próbál diverzifikálni az alapok között.

Kovács Ildikó, a Budapest Alapkezelő vezérigazgatójaKovács Ildikó, a Budapest Alapkezelő vezérigazgatója

Mégis az arany alapok alapjukkal is elvittek egy első díjat a Klasszis árupiaci alap kategóriájában.

Az egy speciális és a magyar piacon egyedülálló alapunk, amely kifejezetten a nyersanyagpiac egyetlen termékének árfolyammozgását hivatott lekövetni. Ez az alap jó egyrészt spekulációs, másrészt diverzifikációs terméknek. Mi mindig ez utóbbi megközelítést próbáljuk hangsúlyozni az ügyfeleknek, vagyis, hogy egy diverzifikált portfoliónak mindenképpen része lehet az arany. Az elmúlt időszak kifejezetten pozitívan befolyásolta a sárga nemesfém árfolyamát, emiatt látni némi beáramlást e termékbe. De azt gondolom, hogy ez is elsősorban azzal van összhangban, hogy az ügyfelek diverzifikációs céllal használják ezt az alapunkat.

Szintén első helyezést értek el a fejlett piaci részvényalapok kategóriában a BF Money Fejlett piaci részvényalappal.

Erre az első helyezésre nagyon büszkék vagyunk, hiszen ez egy nagyon népszerű részvénypiaci kategória, így nagy a verseny, sok a versenytárs. Ez az alapunk évek óta az élmezőnyben van a teljesítményével, és minden bizonnyal a jó szereplésének köszönhetően az ügyfeleink között is nagyon népszerű termék. A stabilan kiemelkedő teljesítményt az ügyfelek is felismerik és értékelik.

Ebben a rendkívül bizonytalan piaci helyzetben mit tanácsol a befektetőknek?

Szerintem a jövőben is csak és kizárólag portfolióban szabad gondolkodni, nyilván az ügyfél egyedi igényei, kockázatvállaló képessége és céljai függvényében. Ahogy azt már gyerekkorunkban megtanulhattuk a nagymamáinktól, nem szabad az összes tojást egy kosárba tenni, mert abból egyszer baj lesz, ez pedig a befektetésekre is nagyon igaz. Minél többféle befektetéssel rendelkezünk, minél színesebb, diverzifikáltabb a portfolióink, annál nyugodtabbak tudunk maradni a nehéz piaci időszakokban. Ha pedig a piaci bizonytalanság miatt az ügyfél keze mégis megremeg a befektetései kapcsán, a bankáraink feladata, hogy segítsenek neki megfelelő döntéseket hozni – mi is ebben hiszünk és erre törekszünk minden esetben.

Mennyire más a mostani válság a pénz- és tőkepiacokon, mint a 2008-as, illetve a korábbiak voltak?

Nagyon, három szempontból is. Az egyik lényeges különbség, hogy most a világgazdaságot, illetve a tőkepiacokat egy külső sokk érte a koronavírussal. Vagyis viszonylag egészséges szerkezetű volt a gazdaság, nem voltak olyan belső, funkcionális működési feszültségek, amelyek a válsághoz vezettek volna. Még csak nem is a külső sokk, hanem annak a kezelése okozza most a krízist. A visszaesés sebessége soha nem látott mértékű volt, a piac gyakorlatilag egy-két hét leforgása alatt lereagálta ezt a külső sokkot, a tőkepiac pedig mélypontra esett. Bár azt azért hozzá kell tenni, hogy pont a nagyfokú bizonytalanság miatt nem tudjuk, hová fut ki ez a válság. Benne van az is, hogy amit most mélypontnak látunk, az utólag lokálisnak bizonyul, vagyis lesz még ennél is lejjebb. A gazdaság ezúttal a sokk kezelésének áldozata, ráadásul nagyon súlyos áldozata. A vírus terjedésének fékezése miatt meghozott korlátozó intézkedések pillanatok alatt állították le a gazdaságok jelentős részének működését. Abban még nagy a bizonytalanság, hogy mennyi idő alatt tud majd újraindulni, illetve milyen mértékben lesz a vírus hosszabb távon is gátja a gazdaság működésének. Mi jelenleg azt gondoljuk, hogy mivel ez nem a belső szerkezeti problémák miatt kialakult válság, várhatóan a lefutása is rövidebb lesz, mint a korábbiaké volt. A piaci prognózisok sem abban térnek el, hogy ez a gazdasági válság két, három vagy öt évig fog tartani, egy-másfél év múlva szinte minden elemzés már jelentős növekedést vetít előre.

Az is kedvezően hathat a tőkebefektetésekre, hogy irdatlan mennyiségű pénzt pumpálnak a gazdaságokba a kormányok és a jegybankok.

Kétségtelenül nagyban megtámaszthatja a tőkepiaci árfolyamokat, hogy nagyon egységes politikai akarat látható, mind fiskális, mind monetáris oldalról. A tőkepiacon megfigyelhető viszonylagos optimizmus is valószínűleg jelentős részben ebből táplálkozik.

A Magyar Állampapír (MÁP) Plusz a hazai befektetésialap-kezelők mumusa, mivel az ő termékeiktől is jelentős forrást szívott el. A válság hatására még e szuperkötvény jegyzése is visszaesett. Mit gondol, amint a normális mederbe visszatérnek a gazdasági folyamatok, a MÁP Plusz tarolása is folytatódik?

Már több fórumon is elmondtuk, hogy sok alapkezelővel ellentétben mi nem érezzük mumusnak e terméket. Nekünk is az a feladatunk, hogy a befektetéseket elsősorban az ügyfelek szempontjából értékeljük. El kell fogadni, hogy egy ügyfélportfolióban igenis ott van a helye a MÁP Plusznak, amely kifejezetten arra lett kitalálva, hogy a magyar lakossági ügyfeleknek magas hozamú és biztonságos megtakarítási lehetőséget kínáljon. Mi a jól diverzifikált ügyfélportfolió kialakítása során a kockázatvállaló kitettség és az időtáv függvényében, de igen jelentős szerepet adunk ennek a kötvénynek. Azt gondoljuk, meg lehet találni az egészséges egyensúlyt a MÁP Plusz és a befektetési alapok között, mindkettő megfér egy kosárban egymás mellett.

Az Ön bizalma a mi tőkénk

A Privátbankár HITELES, MEGBÍZHATÓ és EGYEDI információkat kínál, most, a válság alatt és békeidőben is. Tényszerű, politikai és gazdasági befolyástól mentes, világos és érthető elemzéseket, amelyek segítenek a gazdasági, befektetési döntések meghozatalában.


Befalap Az alap, amely a hozamok emelkedéséből és eséséből is profitál
Eidenpenz József | 2020. május 15. 06:08
Sokan alacsonyabb inflációt várnak a válság miatt, a legnagyobb meglepetés ezért az infláció megugrása lenne a kötvénypiacokon. Az alacsony hozamok ellenére jöhetnek jó befektetési lehetőségek ezen a területen. A forint a válság előtt a nyugalom szigete volt, de most átesett a ló másik oldalára. Interjú.
Befalap Nagyot nőhet az ingatlanbefektetések szerepe a következő években
Eidenpenz József | 2020. május 14. 06:06
A hazai ingatlanalapokban levő irodaházak, kiskereskedelmi üzletláncok értékét egyelőre nem befolyásolja a válság, a budapesti raktárakért, elosztóközpontokért pedig egyenesen sorban állnak az online áruházak. Az infláció is nőhet hosszú távon, a kötvényhozamok pedig alacsonyak, így az ingatlanbefektetések szerepe felértékelődhet. Interjú a Diófa Alapkezelő Zrt. szakembereivel.
Befalap Mélyebb lehet, mint a 2008-as válság, de rövidebb - interjú
Eidenpenz József | 2020. május 13. 06:04
Miért volt ilyen gyors a márciusi tőzsdei zuhanás, és miért emelkednek azóta az árfolyamok? Érdemes-e befektetni, és hogyan? Mely szektorok olcsók? Az ügyfelek most nem a megszokott módon reagáltak, és nem a legrosszabb pontokon adták el befektetési jegyeiket. Interjú az Év Alapkezelője díjat nyert Aegon Alapkezelő szakembereivel.
Befalap Tőkevédelemmel jóval könnyebb bátornak lenni
Eidenpenz József | 2020. május 11. 06:07
A tőkevédett alapok kockázata mérsékelt, mégis részesedést tudnak nyújtani a részvénypiacok, árupiacok emelkedéséből. Ha három év múlva visszatekintünk, alighanem azt látjuk majd, hogy az idei évben valamikor érdemes volt vásárolni. A CIB Banknál égnek a telefonok, a kisbefektetőket is nagyon izgatják az ilyen és ezekhez hasonló kérdések. Interjú.
Befalap Hogyan lehet profitálni a klímavédelemből?
- | 2020. május 10. 11:07
Ez korántsem újkeletű dolog, e befektetési lehetőséget az OTP Alapkezelő már tizenkét éve, még a 2008 őszén kirobbant előző válság előtt megteremtette, elindítva az OTP Klímaváltozás 130/30 nevű befektetési alapját. S hogy jól tette, azt jelzi, az utóbbi öt évben négyszer is elvitte a Privátbankár.hu „Legjobb Globális Részvény Alap” díját. 
Befalap Milyen lesz a kilábalás? V, U, L vagy W alakú?
Eidenpenz József | 2020. május 5. 06:06
A válság lefutása megjósolhatatlan, de kevéssé valószínű, hogy nagyon hosszú és mély lenne. A kormányok és jegybankok, a gyógyszer- és oltásfejlesztők óriási erőfeszítéseket tesznek a megoldására. Érdemes részvényeket vásárolni, de több csomagban, átlagoló technikával. Interjú.
Befalap Megfertőzi-e a koronavírus a fenntartható befektetési alapokat?
Privátbankár.hu | 2020. április 30. 13:19
A már évek óta tartó európai térhódítás után tavaly, illetve az idei év első hónapjaiban a magyar piacon is számos felelős befektetési alapot indítottak az alapkezelők. Ezeken a konstrukciókon keresztül olyan vállalatok teljesítményéből lehet részesedni, amelyek tevékenysége a fenntartható fejlődést szolgálja. Megéri most beszállni?
Befalap Mindig legyen néhány hónapnyi tartalékod
Eidenpenz József | 2020. április 24. 06:08
Egyik lejtmenet sem tart örökké, lesz itt még tőzsdei fellendülés. Azt lehetetlen megjósolni, mikor végződik a válság vagy mikor kezdődik a komolyabb emelkedés. Jó taktika lehet apránként, kis csomagokban részvényeket vásárolni, de mindig hagyjunk elegendő készpénztartalékot. Interjú Vízkeleti Sándorral, az Amundi Alapkezelő vezérigazgatójával.
Befalap Kell-e részvényt vásárolni koronavírus-összeomlás idején?
Eidenpenz József | 2020. április 20. 06:06
A következő években az infláció fokozatosan emelkedik majd és a legjobb befektetések a reáleszközök lehetnek a Hold Alapkezelő szerint, mint a nemesfém és a részvény. A Columbus Alap kontrariánus befektető, növelte részvénykitettségét március második felében, amikor a többség eladott. Az európai részvényeket találják a legvonzóbbnak. Interjú.
Befalap A reáleszközök még a magyar államkötvénynél is vonzóbbak lesznek?
Eidenpenz József | 2020. április 15. 17:12
A hazai lakossági állampapírok jelentős felára fényében is vonzóbbak lehetnek a reáleszközök, például a részvények. Hosszabb távon jöhet inflációs nyomás, de a társaságok tudják majd emelni áraikat. A várhatóan sokáig alacsonyan maradó kamatszint miatt is a részvények kerülhetnek előtérbe – tartja Pekár Dávid, a Raiffeisen Alapkezelő portfóliómenedzsere. Vásárolni azonban kisebb csomagokban érdemes. Interjú.
hírlevél