6p

Mi lesz a privát vagyonokkal?

Vagyonadó, bizalmi vagyonkezelés, alapítványok, magántőkealapok – 2026 fordulópontot hozhat.
Ne hozzon fontos döntéseket a legfrissebb információk nélkül!
Vegyen részt a Klasszis Investment & Wealth Management Summit 2026 konferencián, és hallgassa meg a legjobb szakértőket!

Részletek és Early Bird jelentkezés >>

2013 szeptember második hetétől jegyezhető a Pioneer Alapkezelő EHO-mentességet* kínáló Rövid Kötvény Alapja. Az alap azoknak a befektetőknek jelenthet megfelelő megoldást, akik 1-3 éves időtávra közepesnél kisebb kockázatú alternatívát keresnek betét megtakarításaik számára. Az Alapkezelő szerint az induláskor jellemző piaci környezetben jó eséllyel lehet a pénzpiaci hozamok feletti teljesítményt elérni a hosszú kötvényalapokénál jóval kisebb árfolyam-ingadozás mellett.
Pioneer kötvényalap

„A rövid kötvény alap kifejezés azt jelzi, hogy az alap mérsékelt kamatkockázatú kötvényportfóliót alakít ki, ahol a portfólióban tartott kötvények átlagos hátralévő futamideje** jellemzően 0,5 és 2 év között ingadozik majd. Ennek köszönhetően a hosszabb kötvényalapoknál kisebb, a pénzpiaci alapoknál valamivel magasabb árfolyam-ingadozásra lehet számítani.” – mondja Forián-Szabó Gergely, a Pioneer Alapkezelő befektetési igazgatója.

Az igazgató szerint ennek a befektetési stratégiának több előnye van. A legalább 80 százalékban Európai Gazdasági Térség (EGT) tagállamai által forintban kibocsátott államkötvényeket tartó alap hozama például akkor is EHO-mentes, ha befektetők nem vállalnak előre meghatározott tartási időt, így a befektetett pénz szükség esetén a hozamot terhelő EHO megfizetése nélkül bármikor kivonható.

Az alapban nagyobb súlyt képviselő rövidebb kötvények előnye, hogy árfolyamuk kevésbé kitett a makrogazdasági környezet változásainak, miközben magasabb hozamot kínálnak, mint a pénzpiaci eszközök. „A globális likviditás-bővítés várható visszafogása és a hazai kamatcsökkentési ciklus végének közeledése azt eredményezte, hogy határozottan pozitív meredekségűvé vált a magyar állampapír-piaci hozamgörbe. Az egy évnél hosszabb papírok a rövid állampapírokénál magasabb hozam mellett forognak, így a rövidebb kötvényekkel is van lehetőség a pénzpiaci hozamoknál magasabb teljesítmény elérésére” – mondja Forián-Szabó Gergely.

Ez azt jelenti, hogy a közepesnél alacsonyabb kockázatot hordozó Rövid Kötvény Alap hozama a portfólió menedzser szerint 1-3 éves időtávon meghaladhatja majd a diszkontkincstárjegyek és a lekötött bankbetétek hozamát.

A Pioneer Rövid Kötvény Alapot azoknak érdemes tehát jegyezniük, akik középtávon, jellemzően 1-3 éves távon szeretnék megtakarításukat EHO-mentesen befektetni, közepesnél alacsonyabb kockázatvállalással, a hosszabb kötvényalapokra jellemző nagyobb árfolyam ingadozásokat elkerülve. Ha valakinek mégis a tervezettnél hamarabb lenne szüksége megtakarítására, akkor rugalmasan hozzáférhet ahhoz a mindenkor érvényes a visszaváltási jutalék megfizetése mellett. (X)

Az alap neve: Pioneer Rövid Kötvény Alap
Alapkezelő társaság: Pioneer Alapkezelő Zrt.
Alapkezelő honlapja: www.pioneerinvestments.hu
Portfólió-menedzser: Nagypál József
Indulás időpontja: 2013. október
Devizanem: HUF
Befektetési politika szerinti kategória: rövid kötvény
Földrajzi/devizális kitettség: HUF
Fő forgalmazási hely: az UniCredit Bank hálózata
További forgalmazási helyek: -
Vételi jutalék a fő forgalmazási helyen: nincs***
Visszaváltási jutalék a fő forgalmazási helyen: A piaci érték 1%-a, de maximum 1000 Ft***
Kockázati szint: közepesnél alacsonyabb
Ajánlott időtáv: középtáv, jellemzően 1-3 év
Elszámolás napja (T+?): Az elszámolás napja vételkor T+1, eladáskor T+2
Jegyzési időszak (csak induló alapnál): 2013. szeptember 9-től 2013. október 18-ig
Az alapkezelő pár mondatos bemutatása: Az alap kezelője a Pioneer Alapkezelő Zrt., a hazai alap- és vagyonkezelési piac egyik legrégebben alapított szereplője. A befektetési alapok menedzselése mellett az Alapkezelő kiterjedt portfóliókezelési tevékenységet végez magánügyfelei és intézményi partnerei megbízásából.
A Pioneer Alapkezelő anyacége, a Pioneer Investments, globális befektetési alap- és vagyonkezelő csoport, amely 1928 óta van jelen a befektetési piacon és több mint 165 milliárd euró vagyont kezel. A Pioneer Investments teljes befektetési alapskálát és a strukturált termékeket is lefedő befektetési megoldásokat nyújt, amelyeket intézmények, vállalatok, pénzügyi közvetítők és magánbefektetők vesznek igénybe az egész világon. A csoport 26 országban működtet képviseleteket és közel 2000 alkalmazottat foglalkoztat.

* Az egészségügyi hozzájárulásról szóló 1998. évi LXVI. törvény („Eho törvény”) szerint 2013. augusztus 1-től a kamatjövedelmek után fő szabály szerint 6 százalékos mértékű egészségügyi hozzájárulást („EHO”) is kell fizetni. Nem kell azonban EHO-t fizetni azon befektetési alapok befektetési jegyein elért kamatjövedelem esetén, amelyek vagyonuk minimum 80%-át az EGT tagállamok által kibocsátott, forintban jegyzett hitelviszonyt megtestesítő értékpapírokba fektetik.

** A kötvényalapok esetében az átlagos hátralévő futamidő (azaz duráció) azért fontos, mert megmutatja, hogy az alap árfolyama mennyire reagál érzékenyen a piaci kamatok változására. Minél magasabb a duráció, annál nagyobb árfolyam-ingadozásra lehet számítani a piaci kamatszintek változása esetén.

*** A fent ismertetett forgalmazási jutalékok az UniCredit Bank Hungary Zrt. jegyzéskor érvényes kondíciós listájának megfelelő adatok, amelyek idővel változhatnak, ezért kérjük, hogy azok pontos mértékéről, tájékozódjon a Forgalmazó mindenkor hatályos kondíciós listájából.


További információért keresse az UniCredit országos fiókhálózatának kollégáit, vagy érdeklődjön a 06 40 50 40 50-es telefonszámon.

A befektetési jegyek forgalmazója az UniCredit Bank Hungary Zrt. (tev. eng. sz.: I-1523/2003.), a Budapesti Értéktőzsde tagja. Jelen figyelemfelhívás a tőkepiacról szóló 2001. évi CXX. törvény értelmében kereskedelmi kommunikációnak minősül. Jelen figyelemfelhívás nem ad teljes körű információt, nem minősül ajánlattételnek vagy befektetési tanácsadásnak. Befektetési döntése meghozatala előtt, kérjük, hogy mérlegelje a befektetés tárgyát, kockázatát és díjait, melyekről az alapok PSZÁF által jóváhagyott hivatalos Tájékoztatója és Kezelési Szabályzata (elérhető az alapkezelő (www.pioneerinvestments.hu) és a forgalmazó honlapján (www.unicreditbank.hu)), valamint a forgalmazó mindenkori aktuális Kondíciós listája és Üzletszabályzata (hozzáférhető a forgalmazási helyeken és a forgalmazó honlapján) ad részletes tájékoztatást.

Részvényárfolyamok

részvény ár min max változás vétel eladás forgalom deviza dátum idő
OTP 40370 40270 40830 -0,98% 0 0 11 250 580 950 HUF 2026-06-08 17:05:05
MOL 3936 3918 4024 +0,72% 0 0 1 747 937 360 HUF 2026-06-08 17:05:28
MTELEKOM 2650 2602 2660 +0,61% 0 0 1 301 825 704 HUF 2026-06-08 17:05:53
RICHTER 12140 11810 12140 +1,85% 0 0 2 471 500 290 HUF 2026-06-08 17:05:47
OPUS 401 395 410 -0,50% 0 0 144 237 248 HUF 2026-06-08 17:05:23
A fentiek 15 perccel késleltetett adatok, melyeket a Portfolio TeleTrader Kft., a Budapesti Értéktőzsde hivatalos adatszolgáltatója biztosít számunkra.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Befektetési alapok Uniós pénzek, hozamok és a hatékonyság csapdája – Klasszis Podcast
Izsó Márton - Herman Bernadett | 2026. június 8. 14:35
Magyarország éveken át az olcsó munkaerőre és az exportra épített, miközben a lengyelek az oktatásba és a technológiába fektettek. Ez is az oka annak, hogy leelőzték a magyar gazdaságot – mondja Péntek Gábor, az Accorde Alapkezelő portfóliómenedzsere.
Befektetési alapok Új korszak a magyar alternatív befektetéseknél, lebomlanak a falak a lakosság előtt – Klasszis Podcast
Izsó Márton - Herman Bernadett | 2026. június 5. 14:41
Az Apelso Alapkezelő elnyerte az idei Privátbankár Klasszis gála egyik rangos elismerését három innovatív, alternatív alapjával, amelyekről Gyurkó Dániel befektetési igazgató beszél a Klasszis Média podcastjában.
Befektetési alapok Vége a korlátoknak: Új korszak indul a magyar alternatív befektetéseknél
Herman Bernadett | 2026. június 3. 14:37
Különleges, innovatív termékeivel nyert díjat az Apelso Alapkezelő a Privátbankár.hu Klasszis 2026 versenyén. A díjnyertes stratégiákról, az alternatív alapoktól, a fizikusok és matematikusok által kezelt alapok világáról beszélt Gyurkó Dániel befektetési igazgató.
Befektetési alapok Újra verseny lesz a magyar gazdaságban? Klasszis Podcast
Izsó Márton - Vég Márton | 2026. június 1. 14:16
Hajdu Egonnal, az Eurizon Asset Management Hungary befektetési igazgatójával annak kapcsán beszélgettünk a globális és a hazai gazdasági aktualitásokról, hogy az Eurizon Arany Alapok Részalapja kapta a Legjobb Árupiaci Alap díját a Privátbankár.hu Klasszis 2026 díjkiosztón. 
Befektetési alapok Így fektetnek be Magyarország legjobb szakemberei
Herman Bernadett | 2026. június 1. 10:21
Nem a divatot követik, hanem az értékalapú befektetésekben hisznek az Accorde Alapkezelőnél – mondja Gyurcsik Attila, vezérigazgató és Mezei Magdolna igazgatósági tag. Az Accorde lett 2026-ban az Év Alapkezelője.
Befektetési alapok Eljött a nők ideje az egyik legférfiasabb szakmában
Izsó Márton - Herman Bernadett | 2026. május 21. 15:04
Lokietek Eszter, az OTP Alapkezelő szenior portfóliómenedzsere lett az idén az Év Portfólió Menedzsere. A siker titkáról beszélt a Klasszis Média podcastjában. 
Befektetési alapok Rekordösszeget buktak a magyar háztartások az iráni válságon
Herman Bernadett | 2026. május 9. 17:04
Több mint 390 milliárd forintot veszítettek márciusban az értékpapírjaikon a magyarok. Szerencsére ez csak átmeneti volt, áprilisban már emelkedtek az árfolyamok. 
Befektetési alapok Hatalmasat bukott a világ legnagyobb pénzügyi alapja
Privátbankár.hu | 2026. április 23. 12:24
A közel-keleti háború gyengítette a globális részvényárakat.
Befektetési alapok Klasszis: íme a legjobb magyar befektetési alapok és alapkezelők, innovációk
Privátbankár.hu | 2026. április 15. 12:37
A hazai befektetési alapok vagyona 2025-ben is dinamikusan nőtt tovább, meghaladta a 20 ezer milliárd forintot. A Privátbankár.hu idén is kiosztotta a Klasszis 2026 díjakat a hazai alapkezelői szakma legjobb szakembereinek. Az Év Alapkezelője az Accorde Alapkezelő, az Év Portfóliómenedzsere Lokietek Eszter, az Év Feltörekvő Portfóliómenedzsere pedig Németh Gábor lett.
Befektetési alapok Százötven milliárd forintot buktak februárban a magyar családok az iráni háborún
Herman Bernadett | 2026. április 9. 15:13
Januárban még 420 milliárd forint árfolyamnyereséget tettek zsebre a háztartások az értékpapírjaikon, februárban már 150 milliárd forintot meghaladó veszteségük volt. Az állampapírok iránti kereslet elpárolgott. 
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG