1p
Jó évet zárt az Erste Alapkezelő tavaly, 50 milliárd forinttal nőtt alapjainak vagyona. A lakossági állampapírok nem annyira az alapoknak, inkább a bankbetéteknek jelentenek konkurenciát. A kamatcsökkenés jót tesz a befektetési alapoknak, ezek felé tereli a megtakarításokat. A jegybanktól a választások előtt nem várnak meredek lépéseket.

Az Erste Alapkezelő által kezelt vagyon közel 50 milliárd forinttal növekedett tavaly, és meghaladta az 550 milliárd forintot az év végén. Ebből 470 milliárd jutott a nyilvános befektetési alapokra, ez 14,6 százalékos piaci részesedés – mondták el a társaság sajtóreggelijén. A kezelt vagyon bővülése 7,77 százalék volt a cégnél az év során. A nyilvános befektetési alapok piaca 2012 negyedik negyedévében 5,7 százalékkal 3207 milliárd forintra bővült. (Amint nemrég beszámoltunk róla, az Erste a harmadik legnagyobb szereplő.)

A végtörlesztés nem volt a vég

Mesterházy György, az alapkezelő vezérigazgatója szerint egy évvel ezelőtt még igen sötét volt a kép, hiszen tavaly januárban volt a végtörlesztés vége. Emiatt 440 milliárdról 400 milliárdra csökkent a befektetési alapjaik állománya egyetlen hónap alatt, ezt sikerült az év végére 470 milliárdra feltornászni. Ez részben az elért hozamokkal sikerült, de az Erste hálózata is sok új befektetési jegyet tudott értékesíteni.

Várhatóan a 2013-as is nagyon jó év lesz, egyrészt a betéti kamatok csökkenése miatt, másrészt a banki likviditási szükséglet mérséklődése következtében. A hitelezési piac ugyanis nagyon nehezen működik Magyarországon, másrészt a Basel II előírások lazítása miatt kevesebb tartalékra van szükségük a bankoknak. Az MNB is folytatni fogja a kamatvágásokat. Mindez kamatcsökkenést okoz és a befektetési alapok felé terelheti a tőkét.

Vigyázz, ha jő az anticiklus

Az alapoknak jót tesz az is, hogy az utóbbi időben, például tavaly jó volt a hozamuk. A múltbeli hozamok sokszor két számjegyűek voltak, például a hazai kötvénypiacon, ahol a leggyengébbek is évi tíz százalék felett hoztak tavaly. Logikus lenne, hogy ne olyan területen fektessünk be, ahol komoly emelkedés ment végbe eddig, de a kisbefektetők ciklikus viselkedését az eddigi oktatási kísérletek ellenére sem sikerült kiiktatni – mondta Mesterházy.

 

Bár anticiklikusan kéne viselkedni, ha igaz az, hogy a nemzetközi likviditásbőség továbbra is fennáll és a kamatcsökkenési folyamat is folytatódik, akkor lehet, hogy még mindig nem késő a kötvényalapokba beszállni. A 4-5 százalékos banki kamatokkal ezután is versenyképesek maradhatnak – mondta el.

 

Még hátra van az abszolút hozam csattanója

Ami a népszerű abszolút hozamú alapokat illeti, nagyon nagy a hozamkülönbség az egyes alapok között, körülbelül mínusz 20-tól plusz 30 százalékig éves szinten. Az abszolút hozamú alapok kezelői gyakran próbálják elmagyarázni befektetőiknek, hogy a hozamok változékonyak, a múltbeli hozamok nem garantálják a jövőbelit, de sokszor hasztalan. A több éves tapasztalatok azonban majd megtanítják a befektetőket arra, mit is várhatnak az ilyen befektetésektől – utalt rá Mesterházy.

Amióta az abszolút hozamú alapok összes tőkéje meghaladta a százmilliárd forintot, azóta nem fordult elő, hogy ez az alapfajta bármely évben rosszul teljesített volna. Majd meglátjuk, mi lesz egy komolyabb rossz időszak után, mennyien fordulnak el és váltanak vissza a jegyeikből – mondta.

Betétekkel konkurrál a PEMÁK

Az Erste tavaly megvásárolta a BNP Paribas privátbanki üzletágát, és elindította a privátbanki portfóliókezelést. Egyéni portfóliókezelést is kínálnak, ahol az ügyféllel egyeztetik annak portfólióját.

Az eurózóna inflációjához (PEMÁK) és a hazai inflációhoz (Prémium) kötött hazai államkötvények jelentős versenyt támasztanak, de ez az idén csökkenhet, mert az eurozóna és Magyarország inflációja egyaránt mérséklődhet. Így a magyar állam által kibocsátott papírok kamatozása is mérséklődni fog – hangzott el. Az állampapírokba áramló pénz persze mindenképp hiányzik majd valahonnét, de jelenleg elsősorban a bankokból. A befektetési alapok most inkább felfutóban vannak.

Alapkezelőket tehet tönkre az alacsonyabb kamat

Ám a jelenlegi megtakarítási piacon mindhárom megtakarítási forma prosperálhat. Ami jelenleg rosszul megy, az inkább az életbiztosítás. Az elmúlt évtizedben hosszabb távon a betétek és a befektetési alapok egyaránt jól mentek, de megfigyelhető volt, hogy amikor a kamatszint csökkent, akkor a befektetési alapok sokkal jobban nőttek. Magasabb kamatszint mellett pedig inkább a bankbetétbe ment a pénz (de a betétállomány mindkét időszakban gyarapodott valamelyest).

Magyarországon a következő években kiderülhet, hogy mennyi alapkezelő nem tud majd megélni a piacon. Ez kamatszint-függő is, alacsonyabb kamatszint mellett kisebb díjakat lehet ráterhelni az alapokra, ami komolyan visszavetheti az alapkezelők bevételeit. Ha négy százalék körül lesz a hazai kamatszint, akkor az alapok alapkezelési díjai is várhatóan fél százalék körüli szintre csökkennek majd. Korábban az egy százalék körüli mérték volt jellemző. (A PSZÁF adatai szerint 2011-ben 1,81 százalék volt az alapok – más kiadásokat is tartalmazó – átlagos költségmutatója, a TER.)

Az alapkezelők számára az egyik út, hogy nagyobb hozzáadott értékű alapokat indítanak. A pénzpiaci alap nem lesz annyira a fő irány, mint eddig. (Jelenleg pedig ezek az alapok a legnépszerűbbek, lásd itt>>>>.)

Kamatvágás igen, nagy unortodoxia nem

Mesterházy szerint inkább nagyobb mértékű kamatvágásra lehet felkészülni, körülbelül négy százalékig süllyedhet az alapkamat. Ezzel párhuzamosan a betéti kamatok is tovább fognak csökkenni, így a jóval magasabb kamatokhoz szokott befektetők alternatívákat keresnek majd. Ezt mutatják a januári adatok is, most is jelentős volt a tőkebeáramlás az alapokba.

Egyszeri hirtelen nagyobb kamatcsökkentés az MNB részéről azonban nem várható, inkább a kis lépések folytatódhatnak. Egyik kormánynak sem érdeke, hogy választások előtt egy évvel nagy felfordulást okozzon az országban. Ezért Mesterházy nem várja, hogy az idén merész lépések következzenek be a pénzpolitikában. A 2014-es évre már sokkal nagyobb kockázatot lát, méghozzá mindkét irányba.

Van még 12 százalékos hozam forintban

Az ingatlanalapokat a 2008-as válság különösen megviselte, és a mai napig nem tértek teljesen magukhoz. A terméknek magának Mesterházy szerint pedig van helye a befektetők palettáján, de kérdés, mikor jön el igazán az idejük. Az Erste ingatlanalapja talán az egyetlen, amely nagyobb megrázkódtatások nélkül vészelte át a válságot. Kamatcsökkenés esetén pedig az ingatlanalapok megint egyre jobban előtérbe kerülhetnek.

Budapesten jelenleg vannak ingatlanok, amelyek évi nyolc százalékos bérletidíj-hozamot hoznak euróban. Ehhez hozzáadva még az euró-forint kamatkülönbözetet, évi 12 százalék körüli hozamot lehet velük elérni forintban – mondta a vezérigazgató.

Részvényárfolyamok

részvény ár min max változás vétel eladás forgalom deviza dátum idő
OTP 21540 21410 21630 -0,74% 21540 21550 4 766 534 230 HUF 2024-12-19 13:48:54
MOL 2690 2672 2716 -0,07% 2690 2692 492 033 190 HUF 2024-12-19 13:48:04
MTELEKOM 1262 1258 1278 -1,10% 1262 1266 340 672 568 HUF 2024-12-19 13:48:59
RICHTER 10520 10480 10590 +0,10% 10520 10530 668 625 620 HUF 2024-12-19 13:46:51
OPUS 500 500 506 -0,40% 500 501 77 971 825 HUF 2024-12-19 13:44:12
A fentiek 15 perccel késleltetett adatok, melyeket a Portfolio TeleTrader Kft., a Budapesti Értéktőzsde hivatalos adatszolgáltatója biztosít számunkra.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Befektetési alapok Egy befektetési lehetőség, amivel részesedhetünk a világ egyik legfejlettebb piacából
Natív tartalom | 2024. december 16. 11:47
Klasszis Podcast Halas Zoltánnal, az OTP Alapkezelő portfóliómenedzserével.
Befektetési alapok Mi az a megatrend, és miért hagy ki egy jó lehetőséget az, aki nem tudja?
Litván Dániel | 2024. november 27. 09:48
Megatrend, hype-ciklus görbe, a mesterséges intelligencia izomereje, hibrid befektetési stratégia. Mindezekről is beszélgettünk Richter Péterrel, a VIG Alapkezelő portfóliómenedzserével, de az interjúból az is kiderül, hogyan lehet pénzt keresni ezek segítségével.
Befektetési alapok Fenntartható befektetést keres? Itt vannak a díjnyertes magyar lehetőségek
Privátbankár.hu | 2024. október 2. 14:26
A Privátbankár.hu ünnepélyes keretek között, egy magas színvonalú szakmai rendezvényt követően átadta Az Év ESG Alapkezelője 2024 díjat. Idén először a befektetési alapok is elismerésben részesültek.
Befektetési alapok Kedvező befektetési lehetőség azoknak, akik hosszú távon szeretnének megtakarítani
Natív tartalom | 2024. szeptember 24. 19:51
Nem kell mást tennie, mint vásárolni az OTP USA Részvény Alapból, melynek befektetési jegyeit nem csak dollárban, hanem euróban és forintban is meg lehet venni. A július elején indult alap azoknak lehet kedvező befektetési lehetőség, akik hosszú távon szeretnének megtakarítani, és az amúgy is diverzifikált portfoliójuk részvénykitettségének egy részét az amerikai piacon szeretnék befektetni – mutatott rá Halas Zoltán, az OTP Alapkezelő Zrt. portfólió menedzsere.
Befektetési alapok Sok magyar vagyona gyarapodott augusztusban
Privátbankár.hu | 2024. szeptember 16. 14:44
A befektetési alapokban kezelt vagyon augusztusban 0,6 százalékkal, 95 milliárd forinttal nőtt, így a hónap végén a Befektetési Alapkezelők és Vagyonkezelők Magyarországi Szövetségének (Bamosz) tagjai 16 611 milliárd forintot kezeltek befektetési alapokban - közölte a szövetség hétfőn az MTI-vel.
Befektetési alapok Jobb az ESG-befektetések hozama, mint a többié?
Privátbankár.hu | 2024. szeptember 11. 15:01
Általános vélemények szerint a környezetileg, társadalmilag felelős ESG-befektetések hozama magasabb azoknál, ahol ezek a szempontok nem játszanak szerepet. Magasabb osztalékot is képesek fizetni.
Befektetési alapok A befektetési alapkezelés olyan, mint a sakk – interjú a Gránit Alapkezelő vezérigazgató-helyettesével
Natív tartalom | 2024. augusztus 28. 16:15
Nem tudhatod biztosan, hogy mit fog lépni az ellenfeled, avagy mi fog történni a gazdaságban, de minden forgatókönyvre készülnöd kell válaszlépéssel – vallja a két év alatt dolgozói létszámban és kezelt vagyon tekintetében is duplájára növekő, Közép-Ázsia felé kacsintgató Gránit Alapkezelő második embere, Erdélyi Zombor.
Befektetési alapok Tartalmas befektetési étlapról válogathatunk, de mivel fűszerezzünk? Klasszis podcast - videóval
Bózsó Péter - Izsó Márton Artúr | 2024. augusztus 23. 16:09
Az MBH Alapkezelő megújította befektetésialap-kínálatát, aminek során a közép- és kelet-európai régióra fókuszáló alapjuk is új karaktert kapott. A Klasszis podcastban az alapkezelő üzletfejlesztési igazgatójával, Kovács Lászlóval és a befektetési üzletág vezetőjével, Herczog Péterrel beszélgettünk.
Befektetési alapok Több száz milliárddal híztak itthon a befektetési alapok
Privátbankár.hu | 2024. augusztus 16. 13:31
A befektetési alapokban kezelt vagyon júliusban 2,1 százalékkal, 342 milliárd forinttal növekedett, így a hónap végén a Befektetési Alapkezelők és Vagyonkezelők Magyarországi Szövetségének (Bamosz) tagjai 16 516 milliárd forintot kezeltek befektetési alapokban - közölte a Bamosz pénteken.
Befektetési alapok Hogyan védhetjük befektetéseinket geopolitikai konfliktusok esetén? - interjú
Bózsó Péter | 2024. augusztus 14. 15:01
A fődíjat a Klasszis Média lapcsoport Legjobb Árupiaci Alap kategóriájában idén az MBH Alapkezelő Hagyományos Energia Alapja nyerte el. Az ilyen alapok egyik szembetűnő tulajdonsága, hogy inflációs környezetben is jól teljesíthetnek. Az alap kiváló eredménye mögötti befektetési politikáról Bene Zsombor portfolió menedzserével beszélgettünk.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG