6p
Az megszokottnál szélesebb merítés, közel teljes transzparencia, a benchmark alapú és az abszolút hozamú befektetési politika előnyeit egyaránt felhasználni képes, "középutas", aktív befektetési politika - ezek teszik versenyképessé a You Invest megoldást - mondja Varga Zalán, az Erste Alapkezelő Zrt. értékesítési igazgatója.

- Az elmúlt év komoly sikert hozott az Erste Alapkezelőnek – kérdés, hogy a tavalyi eredményt hogyan sikerülhet folytatni a 2014-es évben?

- Valóban, sikerült a legnagyobb növekedést elérnünk a piacon, összességében immár 900 milliárd forintnyi vagyont kezelünk. Ami pedig az idei kihívásokat illeti, mindennél jobban mutatja az irányt, hogy a tavalyi év legsikeresebb befektetési eszközei, a rövid kötvény alapok hozama jelentősen csökkent. Épp ezért természetes az az elgondolás, hogy – ügyfeleink logikáját követve – új eszközosztályokat is bevonjunk az ügyfélportfóliókba – gondolunk itt különösen a részvényekre és a vállalati kötvényekre. Ugyanakkor nem kell teljesen elfelejteni a pénzpiaci és rövid kötvény alapokat, hiszen rövid távra továbbra is ebben a kategóriában gondolkodnak ügyfeleink. Ugyanakkor látható – és az ügyfelek számára egyre inkább érezhető -, hogy az alacsony kamatkörnyezetben nem lehet komolyabb hozamokat realizálni kockázat vállalása nélkül. Ezzel szemben ugyanakkor ott van a hagyományos kockázatkerülő attitűd – érezhető, hogy az ügyfelek elkezdtek a magasabb hozamok ígéretéért kockázatosabb eszközökben is gondolkodni, ám azt is láthatjuk, hogy az alapvető kockázatkerülő mentalitás nem változott meg.

- Mi lehet erre a helyzetre a megfelelő válasz?

- Elég egyértelmű, hogy a kétirányú igényre – magasabb hozamelvárás, viszonylagos védelem – csak egy, az eszközök között jól megosztott, aktívan kezelt portfólió lehet a jó válasz. Ennek érdekében kezdte el az Erste Alapkezelő a You Invest megoldást kínálni, amely meggyőződésünk szerint a legjobb válasz valemennyi kihívásra.

- Miben áll a You Invest újdonsága?

- Mint már említettük, az alacsony hozamkörnyezetben a kötvény mellett más eszközöket is be kell vonni a portfólióba. A korábban elterjedt, tisztán benchmark alapú (aránylag passzív) befektetési politikák által kezelt vegyes alapok viszont túl nagy ingadozást mutatnak.. A másik oldalon jelenleg az abszolút hozam stratégiával működő alapok vannak, ahol viszont az ügyfél egyértelműen az alap kezelőjének személyi (management) kockázatát futja, miközben a befektetési döntések indokai a háttérben maradnak. Mi úgy döntöttünk, hogy olyan, aktív befektetési politikát választó megoldást kínálunk, amely két megoldás között áll: azaz a befektetési döntések kérdésében levesszük a terhet az ügyfél válláról, ugyanakkor diverzifikált „vegyes” portfóliót tartunk. Másrészt a befektetési politikát messzemenően transzparenssé tesszük. A You Invest ennek nyomán megőrzi az aktív befektetési politika rugalmasságát, eközben ugyanakkor jól modellezhető és az ügyfelek számára folyamatos tájékoztatást nyújtó megoldásról van szó. A széleskörű kockázatmegosztást az biztosítja, hogy a portfólióban nagy általánosságban 20-25 alap található, az alapkezelő szabad döntése alapján lényegében bármely eszközosztályba befektethet – ilyen szintű osztott portfólió kiépítésére egy egyszerű laikusnak lényegében nincs lehetősége. A megoldás ráadásul leveszi az ügyfél válláról a döntés terhét, hiszen a kiválasztott kockázati szint után a befektetési döntéseket már az alapkezelő szakemberei lépik meg: ők döntenek az értékpapírok kiválasztásáról és az adott befektetés portfólióban tartásáról is. A You Invest rugalmasan reagál a piaci változásokra: az aktív befektetési stratégia lehetőséget kínál a portfólió átsúlyozására a különböző eszközök között, az aktuális piaci kilátásoknak megfelelően.

- Az ügyfél számára milyen garanciákat tudnak felmutatni?

- A You Invest megoldást három pillérre építettük. Az első pillér maga az ügyfél kockázatvállaló képessége: az indulástól kezdve parterünknek 3 különböző (átjárható) kockázati szint között lehet választani. A hatékonyságot a második pillér, az aktív eszközallokációs befektetési politika adja: pénzpiaci, kötvény-, ingatlan-, részvény és alternatív alapokba egyaránt fektethetünk, aktív megközelítést alkalmazó alapok alapja konstrukciókon keresztül. A harmadik pillért, a transzparenciát a folyamatos kommunikáció adja: a www.youinvest.hu oldal teljes átláthatóságot és rengeteg hasznos információt nyújt. Ennek kapcsán partnereink bármikor ellenőrizhetik, miként teljesítettek az alapok és milyen a portfólió aktuális összetétele. Minden ügyfél rendszeres riportban kap tájékoztatást az adott havi allokációs döntésről, ahol nem pusztán a befektetések felsorolása található, hanem rövid elemzés is igyekszik alátámasztani a befektetési döntéseket. Emellett az ügyfelek folyamatosan chatelhetnek is alapkezelőjükkel, s webináriumokat is szervezünk, s tervbe vettük klubrendezvények megtartását is.

- Mennyire hazai a döntés?

- Az eszközallokációs döntések Bécsben, az Erste Asset Management Holding központjában születnek, ahol 6 ország számára készülnek az ajánlások. Mindez annak fényében érthető, hogy Ausztriában külön csapat foglalkozik csak ezzel, vagyis a bécsi kollégáknak van lehetőségük arra, hogy modellezzék a befektetési politika lépéseit. Minden döntést eképp egy optimalizációs modell-számítás és kockázat-elemzés előz meg. Ugyanakkor egyes eszközosztályokban természetesen a hazai management is fontos szerepet kap – nem felejthető el, hogy a korábbi években a hazai kötvénypiaci alapok igen keresetettek és megfelelő hozamot biztosítóak voltak, amelyekből adott esetben természetesen a You Invest ügyfelei is részesedhettek. Az Erste hazai alapjai kimondottan jó teljesítettek ezekben a kategóriákban. Ennek fényében aligha meglepő, hogy magyar pénzpiaci vagy kötvény befektetési döntések Budapesten születnek és itt is kezeljük őket.

- Milyen költségekkel szembesül a You Invest ügyfél?

- Az alapkezelésért egy addicionális – 0,5-1 százalékos - alapok alapja díjat számolunk fel, ugyanakkor az aktív eszközallokációs döntések végrehajtása során már nincs külön költség. Ha azt nézzük, hogy némely instrumentum esetén csak az adott alapba történő befektetésért az „utcáról” bejövő ügyfél nem egy esetben 2-3 százalék vételi jutalékot is kénytelen lenne leszurkolni, egy újabb nyomós érvet találtunk a You Invest mellett. az értékesítés megkezdésének első négy hetében bőven4 milliárd feletti vagyont gyűjtöttünk összességében.

Részvényárfolyamok

részvény ár min max változás vétel eladás forgalom deviza dátum idő
OTP 28600 28500 28690 +0,67% 28610 28650 1 125 043 280 HUF 2025-07-31 09:32:28
MOL 3026 3026 3052 -0,79% 3026 3030 32 389 612 HUF 2025-07-31 09:32:58
MTELEKOM 1758 1750 1760 0,00% 1750 1758 5 289 584 HUF 2025-07-31 09:32:48
RICHTER 10320 10310 10360 +0,10% 10320 10330 44 317 830 HUF 2025-07-31 09:30:14
OPUS 580 576 582 +0,17% 580 582 11 518 640 HUF 2025-07-31 09:33:43
A fentiek 15 perccel késleltetett adatok, melyeket a Portfolio TeleTrader Kft., a Budapesti Értéktőzsde hivatalos adatszolgáltatója biztosít számunkra.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Befektetési alapok Vámháború, zuhanó dollár és AI-őrület – mihez kezdjen egy magyar kisbefektető?
Gáspár András | 2025. július 25. 05:57
Ha a Trump-féle politika alapeleme a kiszámíthatatlanság, akkor ezzel kell együtt élnie a vállalatoknak és a befektetőknek is – véli Lesták Richárd, az MBH USA Részvény Alap portfóliómenedzsere, aki szerint a piac egyfajta árnyékkormányként fogja az elnök kezét is. Az amerikai vállalatok kilátásai továbbra is jók, a meglepően gyenge dollárnak is van ellenszere, az AI pedig nem hozza el az ingyenebédet, de olyan nyertesei lehetnek, akikre nem feltétlenül gondolnánk – interjú.
Befektetési alapok Hogyan fektessünk be bizonytalan időkben? Óvatosan is lehet építkezni!
Csernátony Csaba | 2025. július 16. 14:38
Geopolitikai feszültségek, gyenge forint, átalakuló állampapírpiac – Kiss Péterrel, az Amundi Alapkezelő befektetési igazgatójával beszélgettünk arról, milyen stratégiát érdemes követnie a kisbefektetőknek ebben az új korszakban.
Befektetési alapok Itt a fordulat: visszatért a lakosság az állampapírpiacra
Herman Bernadett | 2025. július 8. 10:05
A boltok helyett az értékpapírpiacon vásároltak be a családok májusban. Vettek mindent: állampapírt, befektetési jegyet, részvényt, de még a vállalati kötvényeket is, amelyeket úgy kerültek a Quaestor-botrány óta, mint a pestist. 
Befektetési alapok Van még tartalék a magyar részvényekben
Eidenpenz József | 2025. július 7. 15:08
Még mindig van tér a BUX emelkedésére, bár már most hatalmas növekedésen van túl az index – mondja Dudás Máté, az Erste Alapkezelő Zrt. szenior portfólió-menedzsere. A térségbeli részvényeket leginkább a háború húzza vissza, de még egy hosszan tartó konfliktus esetén is szép nyereséggel működhetnek a magyar tőzsdei vállalatok. A forintárfolyam viszont, úgy néz ki, mindenkinek jó azon a szinten, ahol van.
Befektetési alapok A fiatalok szeretik, ha nem egy vonatra ültetik fel őket és zakatoltatják a piacokkal
Izsó Márton - Csabai Károly | 2025. július 4. 14:11
A Privátbankár.hu – Alapkezelő Klasszis 2025 szavazáson a Legjobb Hosszú Kötvény Alap kategóriában első cég két szakértőjével, Simon Péter vezérigazgatóval és Gyetvai Károly értékesítési vezetővel átbeszéltük mindazokat a kérdéseket, amelyek ebben a gyorsan változó világban a befektetőket foglalkoztathatják.
Befektetési alapok Egy városnyi magyar mondott nemet az állampapírokra
Herman Bernadett | 2025. július 3. 05:42
Miközben az Államadósság Kezelő Központ szerint töretlen a bizalom, 48 ezerrel csökkent a lakossági befektetők száma. A névértékes adatok szépek, a piaci értékes számok már nem annyira. 
Befektetési alapok Új világrend jöhet, új nagyhatalmakkal, kriptovalutákkal
Herman Bernadett | 2025. július 2. 14:09
Mennyire érzik az amerikaiak a saját pénztárcájukon a vámokat, érdemes-e még az amerikai részvénypiacra befektetni, milyen világvaluta jöhet a dollár után, és elnézi-e Donald Trump Magyarországnak, hogy az ellenség Kínával üzletel – erről mondja el a véleményét Kardos Zsolt, a VIG Alapkezelő portfólió-menedzsere, aki amerikai részvényalapjával harmadik helyezést ért el a Privátbankár Klasszis 2025 versenyén.
Befektetési alapok Helyén maradhat a forint, ha odafönt el nem tolják
Eidenpenz József | 2025. július 1. 15:15
A magyar részvények még mindig vonzónak számítanak, és a forint is stabil maradhat, ha a gazdaságpolitika kitart mellette. Nyugdíjas éveinkre gondolva érdemes nem csak részvényt tartani, a Gránit Alapkezelő vegyes és ingatlanalapokkal is csökkenti a kockázatokat. Interjú Mandl Gergellyel, a Gránit Alapkezelő és a díjnyertes Harmónia Vegyes Alap szenior portfóliómenedzserével.
Befektetési alapok Hogyan jöhet ki Magyarország jól a vámháborúkból?
Izsó Márton - Herman Bernadett | 2025. június 18. 15:15
Mik azok a békerészvények, és nyerhet-e Magyarország, valamint a régió az európai fiskális stimulussal, és számítanak-e újabb különadókra? – ezekről mondta el véleményét Czakó Ágnes, az OTP Alapkezelő szenior porfólió menedzsere, aki elnyerte az Év feltörekvő portfolió-menedzsere címet a Privátbankár Alapkezelő Klasszis 2025 versenyén.
Befektetési alapok Mi vár Európára Trump vámpolitikájában, Magyarország hogyan jöhet ki a helyzetből?
Herman Bernadett | 2025. június 17. 15:01
Mik azok a békerészvények, és nyerhet-e Magyarország, valamint a régió az európai fiskális stimulussal, és számítanak-e újabb különadókra? – ezekről mondta el egy május végi interjúban véleményét Czakó Ágnes, az OTP Alapkezelő szenior porfólió menedzsere, aki elnyerte az Év feltörekvő portfolió-menedzsere címet a Privátbankár Alapkezelő Klasszis 2025 versenyén.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG