5p
A szokásos örömtüzek kigyúltak: nyereséges a CIG Pannónia, a kérdés ugyanakkor az, hogy közép-hosszú távon mi biztosítja a folyamatosan leépítő cég jövőjét.

Nyereséges a CIG Pannónia, de... Sokadszor kezdhetjük így a társaság értékelését, tekintve, hogy az alapítók (a valóságtól és a lehetőségtől) messze elrugaszkodott elképzelései szerint ma már elvben piacvezető életbiztosítóvá váló társaságnak a valóságban azzal kell megküzdenie, hogy a piac fejlődésével szembemenve folyamatosan visszaszorul. A biztosító nemzetközi elszámolások szerinti 16,468 milliádos díjbevétele 23 százalékos visszaesést mutat. Ezen belül az érdemi, életbiztosítási szegmens díjbevételei 14 százalékkal csökkentek, a nem életbiztosítási díjbevétel ugyanakkor megfeleződött.

A jelentés is elismeri, hogy az életbiztosítások terén a fő probléma a megújítási díjak elmaradásának eredménye - a kárfizetések és szolgáltatások, valamint kárrendezési költségek soron a társaság 25 százalékkal több költséget érvényesített, mint egy évvel korábban. A gondot tetézi, hogy a biztosító ugyan folyamatos díjas, de éves díjfizetésű konstrukciókat értékesített pályája elején, így a megújítási díjak elmaradása kvázi azonnal bukottá teszi a korábbi biztosításokat. Bár a CIG Pannónia korábban azzal büszkélkedett, hogy olyan jutalék-technikát talált ki, amely révén a korábbi első számú partnernek, a korábbi Brókernet, ma Quantis Consulting Zrt. néven futó többes ügynöknek nem éri majd meg az ügyfelek „átforgatása”, az a tény, hogy a CIG december elején szerződést bontott a társasággal, azt jelzi, hogy ez az elképzelés nem vált be. A közlemény szerint az új szerzésekben a saját hálózat és a brókeri csatorna megnövekedett értékesítése (43 százalékos, illetve 16 százalékos növekedés) ugyan hozni tudta a Quantis miatt kieső új értékesítési állományt, ám a korábbi közlemény épp arról szólt, hogy az új szerzések terén nem vitézkedett a korábbi első számú partner.

A tavalyi évben a költségoldalon első ránézésre kedvező, hogy a biztosító által fizetett díjak és jutalékok 22 százalékkal, 4,1 milliárdra csökkentek, ám, ha a bruttó díjbevételhez hasonlítjuk, akkor láthatjuk, hogy a jutalék-terhelés a korábbi 25,9 százalékról 26,1 százalékra nőtt.

Nagyot segített ugyanakkor a biztosítónak az új nyugdíjbiztosítási szegmens. Az innen származó 960 millió forintnyi nyugdíjbiztosítási állomány a társaság teljes új szerzéseinek 44 százalékát tette ki. Ehhez járul még, hogy a CIG tavaly októbertől „klasszikus” egyszeri díjas életbiztosítással bővítette termékportfólióját, ami 76 millió forinttal növelte az értékesítési díjbevételt.

A nem-életbiztosítási szegmensben az EMABIT tavaly előtt már megkezdte az állomány leépítést, 2013. év végétől a KGFB-ben minimálisra csökkent az EMABIT jelenléte, és jelentős portfólió tisztítást hajtott végre a casco ágazatban is. Az év novemberében a lakásbiztosítási és utasbiztosítási bérlet állományát a társaság az Aegon Magyarországnak adta át, de ez nem bevételt, inkább veszteség-csökkentést jelentett, tekintve, hogy ennek a kis állományú portfoliónak az üzemeltetése nem volt gazdaságos. Az állomány-átadás mintegy 70 millió forint egyedi eredményrontó hatást okozott. A társaság az év végével lényegében kivonult az egyéni nem életbiztosítási szerződések piacáról.

A biztosítónak a jelen állás szerint 102 millió forintos mínuszt okozott a Széchenyi Kereskedelmi Bank Zrt. bedőlése is.

A CIG-csoport adózott eredménye a 2014. évben 212 millió forint nyereség lenne a nemzetközi számviteli adatok szerint, ám az IFRS szabályok szerint a függő költség elvonás miatti számviteli politika módosítás előző évekre jutó hatását (382 millió forintot) a 2013. évi eredményben kell kimutatni. Ennek okán a biztosító tavalyi 583 millió forint vesztesége 201 millióra szelidült, ugyanakkor a tavalyi adózott eredmény 170 millió forintos veszteséget mutat.

A magyar számviteli elvek szerinti 2014-es eredmény részesedés értékvesztés nélkül 954 millió forintot mutat, ami 187 millió forintos növekedést jelent a 2013. évi eredményhez viszonyítva. A részesedés értékvesztéssel számolt adat – amelyet nagyrészt a nem-életbiztosítással foglalkozó leányvállalata portfolió tisztítása miatt számolt el a CIG adózás előtti eredménye 204 millió forint lett. Való igaz, a biztosító profitot hoz, ám vészesen hiányoznak az új üzletek, a nyereség egyelőre a korábbi biztosítások felmondásának egyszeri eredményéből származik („fiatal” állományról lévén szó, a biztosító viszonylag sokat megtarthat magának a befizetésekből), ám ez véges – kíváncsian várjuk, hogy az új menedzsment által elképzelt változások milyen eredményt hoznak - az bizonyos, hogy az irányítók bátran nyúlnak hozzá korábban biztosnak tekintett elemekhez - Quantis/Brókernet, EMABIT-leépítés. Az I. negyedév nem jól indul, hiszen – bár az MVM-mel sikerült szerződést kötni – a biztosító 22,6 millió forintos bírságot kénytelen korábbi sérelmezett gyakorlata miatt a GVH-nak fizetni.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Szerkesztőségünkben mindig azon dolgozunk, hogy higgadt hangvételű, tárgyilagos és magas szakmai színvonalú írásokat nyújtsunk Olvasóink számára.
Előfizetőink máshol nem olvasott, minőségi tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Előfizetésünk egyszerre nyújt korlátlan hozzáférést az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz, a Klub csomag pedig egyebek között a Piac és Profit magazin teljes tartalmához hozzáférést és hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmaz.


Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Biztosítás Nem fagyott szét a nyaralód? Ekkora károkat okoztak az ónos esők
Privátbankár.hu | 2017. február 4. 09:34
Az elmúlt napokban az ónos esők jelentős károkat okoztak az országban, a károk bejelentése, felmérése még mindig zajlik – közölték a biztosítók. A nyaralókban keletkezett fagyási károk nagy része valószínűleg még csak ezután fog kibukni.
Biztosítás Kivéreztetett munkanélküliek országa vagyunk - pedig lenne megoldás
Nagy László Nándor | 2015. április 29. 10:35
A munkavállalók döntő része volt már munkanélküli, ötödük már háromszor volt álláskereső. Miután komoly tartalékokkal nem rendelkeznek, ezért a korábbi megtakarítások felélése után nőnek a fizetési késedelmek a hiteleknél, a rezsinél. Ilyen helyzetben meglehetősen nagy gond, hogy a megkérdezettek 82 százaléka nem is hallott a jövedelempótló biztosításokról.
Biztosítás Meddig fúj a viharos szél? Mi lesz május elsején?
Privátbankár.hu | 2015. április 29. 08:48
A viharos szél miatt tizennégy megyére és a fővárosra továbbra is elsőfokú figyelmeztetést adott ki a meteorológiai szolgálat. A másodfokú riasztásokat viszont már mindenhol visszavonták. Az ország nagy részén szerdán is erős, viharos széllökésekre kell számítani.
Biztosítás Ezekre figyeljen, és a nyaralóját legközelebb is épségben találja
Privátbankár.hu | 2015. április 28. 18:40
Számos veszély fenyegeti a nyaralónkat, amelyekre érdemes felkészülni, ha nem akarunk csúnyán meglepődni a szabadságunk kezdetén. Az ingatlanokkal kapcsolatos visszatérő hibák nagyon könnyen betörők kezére adhatják a menedéket, de nem csak tőlük kell félni. Az időjárás is okozhat kellemetlen perceket, ha nem látogatjuk és tartjuk karban a nyaralót. Éppen ezért még mindig jól jöhet a lakásbiztosítás.
Biztosítás A fél országra figyelmeztetést adtak ki: jön a szélvihar
Privátbankár.hu | 2015. április 28. 07:27
A viharos szél miatt négy megyére másodfokú, hét megyére és a fővárosra elsőfokú figyelmeztetést adott ki a meteorológiai szolgálat. Emellett több megyében a várható sok eső miatt is figyelmeztetés van érvényben.
Biztosítás Ezért nem mindegy, hol javítják meg az autót - változás jöhet a kötelezőnél
Privátbankár.hu | 2015. április 24. 07:39
Módosítaná a kötelező gépjármű-felelősségbiztosításról (kgfb) szóló törvényt a Magyar Autóklub.
Biztosítás A Lombard Lízingnek május elejéig kell fizetnie az ügyfeleknek
Privátbankár.hu | 2015. április 23. 16:40
Május elejéig kell visszafizetnie a Lombard Lízing Zrt.-nek az érintett ügyfelek felé azt az összesen 380 millió forintot, amelyet a beépített casco-biztosításnál árfolyam-különbözetként jogtalanul szedett be tőlük.
Biztosítás Aggódik a magyar az autójáért, de sokkal drágább lett biztosítani
Privátbankár.hu | 2015. április 22. 14:18
Megugrottak a kgfb-díjak az első negyedévben: átlagosan 25 100 forint volt a személygépkocsikra kötött kgfb-szerződések éves díja. Ez az érték az évközi díjhirdetés két évvel ezelőtti bevezetéséhez képest 26 százalékkal magasabb. Tavaly ilyenkor ez az eltérés még mindössze 5 százalék volt.
Biztosítás Eddig két turista nem tudott elutazni a botrány miatt
Privátbankár.hu | 2015. április 21. 07:41
A Kun-Mediátornak az Union Biztosítóval van szerződése, de csak utazási tevékenységre. Eddig ezzel kapcsolatban csupán két kárbejelentés érkezett.
Biztosítás Iszonyatos profitgyárra bukkant a régióban az egyik biztosító
Nagy László Nándor | 2015. április 14. 16:55
Nyereségének közel kétharmadát már a régiós leányvállalataitól szerzi a Vienna Insurance Gruop. Az osztrák biztosítócsoport nyeresége 46 százalékkal ugrott tavaly.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG