A leggyakrabban ellopott autómárkák közelmúltban közzétett listája is világosan mutatja, hogy az autótolvajok célkeresztjében immár nem a prémium autók, hanem a leghétköznapibb márkák állnak. Az ellopott autók többsége ma már alkatrészforrásként végzi, így nem meglepő, hogy tízből kilenc autó soha nem kerül elő. Ennek ellenére az autósok háromnegyede kevéssé tart tőle, hogy áldozattá válik, és továbbra sem köt biztosítást lopás ellen - áll a Genertel összesítésében.
Az ORFK által a közelmúltban közzétett lopási toplistán tavaly a Volkswagent a Suzuki, az Opel, a Ford és a Renault követte – ezek éppen a hazai autópark leggyakoribb márkái. Eközben a BMW a 2011-es ötödik helyről a kilencedik helyre csúszott vissza. Vagyis aki eddig azért tartózkodott a prémiummárkáktól, mert attól félt, hogy azt könnyen ellophatják, ma már nyugodtabban alhat.
De mit tud tenni egy autótulajdonos, ha el akarja kerülni, hogy a tolvajok alkatrészként tovább adják a kocsiját?
Csikós Dániel |
Immár a kis- és középkategóriás autók tűnnek el legnagyobb számban, és egy-egy idősebb autó akár fontosabb célpont is lehet, mivel immár nehezen beszerezhető alkatrészekkel üzemel – oszlatja el a tévhiteket Csikós Dániel, a Genertel vezérigazgatója.
Az idősebb modelleket is lopják
A fenti tendenciát támasztják alá a biztosító adatai is, amelyek az ellopott autók rohamosan növekvő átlagéletkoráról tanúskodnak: míg a társasághoz beérkező lopáskár-bejelentésekben szereplő autók átlagéletkora 2010-ben még 3,9 év volt, ez az érték 2011-ben 4,7-re, míg 2012-re már 5,4 évre nőtt, és a listán 2011 óta egyre nagyobb arányban szerepelnek a tíz év feletti lopott kocsik.
Az autósok hamis biztonságérzete is okozhatja azt, hogy az autósok jóval inkább tartanak a töréskártól, mint a lopástól: míg előbbi átlaga a 10-es skálán 6,3 volt, addig az utóbbié csupán 3,8, ami igen mérsékelt érték ahhoz képest, hogy egy ilyen kár esetén – biztosítás nélkül – az autó teljes értéke elveszik - derül ki a biztosító egy korábbi kutatásából.
Mitévők legyünk?
Bár nincsen olyan autó, amelyet nem lehet ellopni, három szempont következetes alkalmazásával sokat tehetünk annak érdekében, hogy autótolvajok ne károsítsanak meg bennünket:
1. Biztosítás lopás ellen
Az évről évre egyre kedvezőbb díj mellett elérhető teljes körű casco-biztosítások természetes módon a lopás ellen is védelmet nyújtanak. Anyagi okra immár senki sem hivatkozhat, ha nincsen lopás elleni biztosítása, mivel az autó értékétől függően már akár évi kétezer forintért is lehet lopáscascót találni a hazai piacon, ami még a legöregebb évjáratok számára is vonzó opció lehet.
2. Lopásgátló eszközök
Két-három lopásgátló eszköz párhuzamos alkalmazásával (például jól felszerelt indításgátló, valamint kormányzár a riasztókészülék mellé) jó eséllyel elérjük, hogy a tolvaj inkább könnyebben elérhető célponttal próbálkozzon.
3. Kulcskérdés az indítókulcs
Fontos tudni, hogy a biztosítók ragaszkodnak ahhoz, hogy kárbejelentéskor be tudjuk mutatni az autóhoz tartozó valamennyi gyári kulcsot. Ezért mindenképpen tartsuk be az alábbi szabályokat:
• Garázskapu vagy utcai kapu nyitásakor állítsuk le a motort, és a kulcsot tegyük zsebre
• A lakásban ne szem előtt, a bejárati ajtó melletti fogason vagy a kabátzsebben tartsuk az autó kulcsait, szinte felkínálva azt a besurranó autótolvajnak
• Minimalizáljuk annak a kockázatát is, hogy a kulcsról másolat készülhessen: csak megbízható szervizbe vigyük az autónkat, autómosóban pedig kísérjük figyelemmel a kulcs útját.