1p
A romló munkaerőpiaci kilátások miatt a hitelesek nagy része újabb kihívásokkal szembesülhet a jövőben. A bankok nagy része kínál hitelfedezeti biztosítást, erre azoknak is szüksége lehet, akik az árfolyamgátas rendszerbe be tudnak majd lépni. Az ügyfelek egyre élénkebben érdeklődnek a törlesztőrészletekre köthető biztosítások után.

A devizahiteleknek árfolyam-, míg a forinthiteleknek kamatkockázata van: kevesen vetettek ezzel számot a válság előtt, elsősorban az olcsó devizahitelek voltak a vonzóak, a lakosság egy része ezeket spekulációs céllal vette fel, nemcsak ingatlanvásárlás miatt. A válság azonban az ügyfeleket és a pénzpiaci szereplőket is kezdi megtanítani a felelős magatartásra.

Nem nagyon lehet már arra számítani, hogy a kormányzat újabb mentőövet dob a hiteleseknek - noha a témában talán kevésbé kompetens parlamenti bizottság újra a devizahitelek forintosításával hozta a frászt a pénzpiacokra. Nem mondhatjuk ugyanakkor, hogy a válság ne állítaná újabb kihívások elé az adósokat. A végtörlesztők egy része forinthitelből tudta visszafizetni devizakölcsönét, de a törlesztőket továbbra is fizeti. Ugyanígy továbbra is fizetnek majd azok, akik beléphetnek a kormány által meghirdetett árfolyamgátas rendszerbe. A csekkek tehát ugyanúgy jönnek, csakhogy a munkaerőpiaci kilátások nem kecsegtetnek semmi jóval, a munkanélküliség továbbra is kétszámjegyű, ez vélhetően idén sem fog lejjebb kúszni, sőt, a hazai cégek harmadánál leépítést terveznek. Márpedig ha ez így lesz, a legtöbb adósnak nem az emelkedő hitelkamatok vagy a hektikus devizaárfolyamok miatt főhet a feje, hanem hogy miből fedezze a törlesztőrészleteket.

Van megoldás

A devizahiteleseket védő, pontosabban megmentő állami intézkedéscsomagok mellett a piacon már régóta elérhetőek a pénzügyi szolgáltatók által kínált hitelfedezeti biztosítások, ezek mára fontos részeit képezik egy-egy bank törlesztésvédelmi programjának. A klasszikus hitelfedezeti biztosítások azt a célt szolgálják, hogy a törlesztőrészletekkel akkor se maradjon el az adós, ha önhibáján kívül olyan helyzetbe kerül, hogy nem tud fizetni. Jellemzően ilyen helyzet a rokkantság, a munkanélküliség (keresőképtelenség) vagy az elhalálozás. A válság és a munkaerőpiaci bizonytalanság felerősítheti az érdeklődést ezen biztosítások iránt, főleg, hogy az állami adósvédő programok jelentkezési határideje előbb-utóbb lejár.

A Privátbankár 10 nagy hazai lakossági bankot kérdezett meg arról, mit tapasztaltak a hitelfedezeti biztosításokkal kapcsolatban, és hogyan érinti ez azokat, akik részt vesznek vagy részt vettek valamilyen állami mentőprogramban. Összeállításunkban csak a személyi kölcsönökhöz és a jelzáloghitelekhez köthető biztosításokat vizsgáltuk (bár sokan a hitelkártyához is ajánlanak ilyen biztosításokat).

Az általunk vizsgált 10 lakossági bank közül 8 ajánl jelenleg hitelfedezeti biztosítást (ezt ne keverjük össze a banki adósmentő programokkal), a K&H és az MKB jelenleg nem kínál ilyen biztosításokat a hitelek mellé. Nézzük, mit tudnak a többiek (összefoglaló táblázatunkat példákkal kiegészítve az oldal alján találja).

Mire kell figyelni a biztosítás megkötésekor?
Ezeket a biztosításokat a hitelező bankunktól kérhetjük, legtöbben már a hitel kiajánlásánál felhívják rá az ügyfél figyelmét. Aki korábban nem kötött ilyen szerződést, az se essen kétségbe, hiszen "menet közben" is köthet ilyen biztosítást, már ahol erre van lehetőség. Nem árt azonban részletesen elolvasni az általános szerződési feltételeket, mert az ügyfelet könnyen érhetik meglepetések.

Először is, a biztosítók nem fizetnek káresemény után a várakozási idő alatt. Ez általában a szerződéskötés utáni 1-3 hónapot jelenti a munkanélküliségre szóló biztosítások esetében, a rokkantságnál bővebb intervallum is van. A piacon vannak olyan biztosítási konstrukciók is, melyek a munkanélkülivé válás esetén az első két hónapban nem fedezik a törlesztőt (önrész), csak az után. A legtöbb ilyen konstrukció azonban akkor is fizet, ha egy munkanélküli időszak után ismét elveszítjük a munkánkat. Nem árt ezzel sem vigyázni, van ahol ennek az a feltétele, hogy a két munkanélküli időszak között minimum 1 évnek el kell telnie. Ezek a biztosítások általában 8-10 hónapig fedezik helyettünk a törlesztőrészletet, de 50%-ot meghaladó rokkantság vagy halál esetén a teljes hátralévő tőketartozást megtéríti a biztosító.

Mint minden biztosítási termék esetében, itt is igaz, hogy nagyon nehéz összehasonlítani a különböző termékeket, általában a bankok maguk is több csomagot ajánlanak ki. Érdemes tehát az ügyfélnek felmérni a kockázatokat és ezek után döntést hoznia.

A legtöbb biztosító 65-70 éves korig vállalja a biztosítás megkötését (pontosabban, ha a hitelfelvevő eléri ezt az életkort, a biztosítás megszűnik). Általában elmondható, hogy a biztosítók abban az esetben nem fizetnek, ha a káreseményt az ügyfél direkt okozta, vagy az súlyos gondatlanságból következett be, esetleg bűntény miatt. Hallesetre nem fizetnek a biztosítók, ha öngyilkosság történt. A munkaviszony megszűnte esetén a biztosító nem fizet, ha az ügyfél maga mond fel. A felvett hitelek nagyságától is függ, hogy a biztosítók kérnek-e egészségügyi nyilatkozatot vagy orvosi vizsgálatot is megkövetelnek a szerződés megkötéséhez. A biztosítási szerződést felbontják a szolgáltatók, ha az ügyfél 60 napon túl nem fizet. A biztosítási díjat általában a törlesztőrészlettel együtt kell befizetni havi rendszerességgel. Eltérő, hogy a fennálló tőketartozás vagy az adott havi törlesztő alapján számolják ki. Ez azért sem mindegy, mert így a biztosítási díj a devizahitelek esetében az árfolyammozgásnak megfelelően szintén nőhet (vagy csökkenhet) - bár van olyan ajánlat a piacon, ami ezt kiküszöböli.


Erste: minden harmadik ügyfél él a biztosítás lehetőségével


Az Erste Bank törlesztésvédelmi programja (Erste Törlesztési Védelem) már 3 éve elérhető, gyakorlatilag változatlan feltételekkel. Mind az új hitelt igénylő, mind a meglévő hitellel rendelkező  ügyfelek igényelhetik. A banknál kérdésünkre elmondták, meglátásuk szerint a Törlesztési Védelemnek az árfolyamgát alkalmazása esetén is van létjogosultsága (hiszen a rögzített árfolyam alkalmazásának időszakában is bekövetkezhet olyan esemény, ami ellehetetleníti a rögzített törlesztő részlet fizetését). Ugyanakkor hangsúlyozni kell, hogy amíg az árfolyamgátról szóló törvény nem ismert, addig nem lehet bizton állítani, hogy az árfolyamgát alkalmazása és a Törlesztési Védelem nem zárja ki egymást. Ezt a törvény ismerete után tudja a bank megvizsgálni - hívták fel rá a figyelmünket.
A jelenleg ismert forgatókönyvek szerint nem valószínű, hogy az árfolyamgát és a törlesztésvédelem kizárná egymást a jövőben.



Kérdésünkre válaszolva elmondták, hogy az Erste szakértője nem tapasztalt növekedést az érdeklődésben. Új hitelek esetében átlagosan minden harmadik ügylethez igényelnek Törlesztési Védelmet. Az Erste biztosítási partnere az Union Vienna Insurance Group Biztosító.

CIB: gondoltak a devizahitelesekre

A CIB Bank a hitelfelvevő ügyfelek biztonsága érdekében már a 2000-es évek elején bevezette a hitelfedezeti védelem termékeket - tájékoztatta a Privátbankárt a bank kommunikációs osztálya. Sőt, a CIB 2009-ben a devizahitelesek védelme érdekében áttért az aktuális árfolyamon történő szolgáltatásra, így káresemény bekövetkezésekor a biztosító a szolgáltatáskor érvényes árfolyamon térít. Ez azt jelenti, hogy a forint gyengülése miatti megnövekedett terheket a szolgáltatás fedezi, ezért az elmúlt másfél évben újabb átdolgozásra nem volt szükség. A biztosítások díját tekintve nincs különbség a forint és deviza alapú hitelfedezeti biztosítások között.

A változások kapcsán fontos még kiemelni, hogy tavaly év végén 90 napra rövidült az állami szolgáltatásra vonatkozó jogosultsági idő munkanélküliség esetén, melyhez képest azonban a CIB Bank
pozitívan tér el. A Banknál köthető hitelfedezeti biztosítások mindegyike az állami juttatások időtartamát meghaladóan – Visszafizetési Védelem esetén akár 8 hónapig - nyújt ugyanis szolgáltatást ügyfeleinknek.

Tavaly 5 500 új hitelfedezeti biztosítást kötöttek a CIB Bankban, így 2011. év végén több mint 23 000 ügyfelünk hiteléhez tartozott biztosítás - tudtuk bank kommunikációs osztáylától. Összehasonlítva az előző évek trendjeivel az új kötések száma tavaly csekély mértékben csökkent, de nem olyan mértékben, mint amennyire a hitelezés. Ez annak tudható be, hogy tavaly olyan ügyfelek is kötöttek hitelfedezeti biztosítást, akiknek meglévő hitelük volt.

Raiffeisen:várakozási idő nélkül

 

Feltett kérdéseinkre szűkszavúan reagált a bank, de itt is köthetők hitelfedezeti biztosítások, a pénzintézet két biztosítóval dolgozik össze: az Uniqával és a Generalival, ők több csomagot is ajánlanak. A már hitellel rendelkező ügyfeleknek értékes információ lehet, hogy várakozási időt egyik biztosítása kapcsán sem köt ki sem az Uniqa, sem a Generali. Igaz, munkanélküliségesetén 2 hónap után törleszt mindkét biztosító és akkor is csak félévig vállalja át a terheket.

OTP: a munkanélküliség miatt nőtt a kárkifizetés

Az OTP Bank törlesztési biztosításokat - opcionálisan, ügyfél igény alapján - 2006 óta értékesít. A válság hatására rendkívül népszerűvé vált a termék, az ügyfelek érdeklődése és kereslete az ilyen termékek irányába azóta is folyamatosan nő. Átlagosan az ügyfelek 55-60%-a kéri a terméket hiteligénylés alkalmával - tudtuk meg a legnagyobb lakossági bank, az OTP sajtóosztályán.
A tapasztalatok alapján az utóbbi időszakban megnőtt a kárkifizetés, elsősorban a munkanélküliségi kockázat esetében.
Az OTP Bank ingatlanfedezetű hitel, személyi kölcsön és hitelkártya esetében ad lehetőséget az ügyfeleknek törlesztési biztosítás igénylésre, amely  jellemzően a havi törlesztőrészlet kb. 5-6%-nak megfelelő összegű havi díjfizetést jelent.

Az árfolyamgát rendszerben résztvevő ügyfelek nincsenek kizárva a termék értékesítéséből, illetve a korábban hitelt felvevők is igénybe vehetik ezeket a szolgáltatásokat az OTP-nél.
Az OTP Groupama Garancia Biztosító Zrt. a stratégiai partner.

UniCredit: kevés a hitel, kevesen is kötnek biztosítást

UniCredit reklám 2011-ből.

Az UniCredit Bank termékkínálatában a jelzáloghitelekhez és a személyi kölcsönökhöz kapcsolódó hitelfedezeti életbiztosítások 2009 óta érhetők el. A hitelfedezeti életbiztosítások iránt mutatkozó érdeklődésről elmondható, hogy az szorosan együtt mozog a hitelkereslettel. Az utóbbinak a piacon tapasztalt visszaesésével párhuzamosan a hitelfedezeti életbiztosítások iránti érdeklődés is csökkent természetesen, és ebben lényeges növekedés az idén még nem várható.

Volksbank szűk választék

A Volksbanktól ugyan nem kaptunk választ kérdéseinkre, de a bank honlapján elérhető a pénzintézet leánycégének weboldala is, a Victoria Volksbanken-en keresztül nyújtja, mely az ERGO Insurance Group tagja. A német érdekeltségű ERGO amúgy az UniCredit Csoporttal ápol szoros kapcsolatot, a bank magyar leányának  partnere a hitelfedezeti biztosításokban épp az ERGO Életbiztosító.
A nemrég orosz tulajdonba került, és ezért hamarosan névváltáson is áteső Volksbanknál csak halálra vagy balesetből bekövetkező rokkantságra köthetünk életbiztosítást.

Budapest Bank: 10 hónapig fizetnek munkanélküliség esetén

A Budapest Bank tapasztalatai szerint a felelősen gondolkodó ügyfelek nagy része köt hitelfedezeti biztosítást valamely kockázatra. Azt tapasztaljuk, hogy az új hitelek esetében növekszik az érdeklődés a hitelfedezeti biztosítási szolgáltatások iránt. A korábban folyósított devizaalapú kölcsönök esetén ugyanakkor az árfolyammozgásból eredő törlesztőrészlet-nagyság bizonytalansága és az ezzel együtt járó havi törlesztésre fordítandó terhek esetleges növekedése csökkentik az igényt, mert a biztosítás díja sokszor már nem fér bele az ügyfelek költségvetésébe - mondták el kérdésünkre a Budapest Banknál.

Az UniCredit ad "ingyen" biztosítást is

Az UniCreditnél az életbiztosítással kombinált jelzáloghitellel rendelkező ügyfeleket kivéve bármely jelzáloghitellel vagy személyi kölcsönnel rendelkező adós igénybe veheti a törlesztési biztosításokat. Sőt, a bank a személyi, fogyasztási kölcsöneihez "ingyen" adja a biztosítást, amennyiben szerződéskötéskor ebbe az ügyfél beleegyezik.

A hitelfedezeti biztosítás mellett kedvezőek a tapasztalataink a saját adósmentő programunkkal kapcsolatban is - árulták el kérdésünkre a Budapest Bank sajtóosztályánál. A bank továbbra is lehetőséget nyújt a fizetési nehézségekkel küzdő ügyfeleinknek arra, hogy igénybe vegyék a számos fizetési könnyítési lehetőség egyikét, pl. 12 havi tőkefizetési moratórium, futamidő hosszabbítás, halasztás (a törlesztés időszakos felfüggesztésével), devizahitelek forintra váltása.

Hasonlóan jár el az MKB is, mely jelenleg nem kínál hitelfedezeti biztosítást. Ugyanakkor Herszényi László, a bank kommunikációért felelős vezetője elárulta, hogy az MKB Bank 2009. óta teljes körű mentőcsomaggal áll fizetési nehézséggel küzdő ügyfelei rendelkezésére.

MKB: a fizetéskönnyítés iránt nagy lesz a kereslet ismét

Az elmúlt hónapokban - a végtörlesztési lehetőség hatására - a fizetéskönnyítések iránti érdeklődés átmenetileg visszaesett, de a végtörlesztés lezárulta, illetve a rögzített árfolyamon történő törlesztés lehetőségének újbóli elérhetővé válása vélhetően ismét jelentős érdeklődést generál majd - legalább is így kalkulálnak az MKB-nál. Ez utóbbi iránt már most - a vonatkozó jogszabály megjelenését megelőzően - fokozott érdeklődés tapasztalható, mondta Herszényi. Az MKB-nál jelenleg nem köthető klasszikus hitelfedezeti biztosítás, a bank saját fizetéskönnyítő akcióit ajánlja egyelőre az ügyfeleknek.

Ebből is látható, hogy bár az állam a végtörlesztéssel és az árfolyamgátas rendszer kialakításával sokak válláról vett le terhet, de a banki hitelekkel rendelkező ügyfeleknek a válság sajnos újabb meglepetéseket tartogathat. Elsősorban a munkaerőpaici kilátások romlása jelenthet sokkot a hiteleseknek, azokra is igaz lehet az, akiket "egyszer már megmentett" a kormány. Nem árt tehát, ha feltérképezzük a pénzügyi lehetőségeket, várakozásra a hitelfedezeti biztosítások kapcsán nincs idő, hiszen a legtöbb termékhez tartozik várakozási idő, amíg a biztosító káresemény esetén sem fizet.

 

Bank Biztosítási csomag Mire terjed ki? Díj Várakozási idő Egyéb Szolgáltató
Erste Törlesztési védelem "A" Teljes (baleset, halál, munkanélküliség). A folyósított hitel 0,08138%-a. Munkanélküliség esetén: 90 nap. Devizahiteleknél ugyanazt az árfolyamot kell alapul venni, mint a törlesztő megállapításakor.
Union Vienna Insurance Group
Erste Törlesztési védelem "B" Baleset, rokkantság esetére (51%-ot meghaladó egészségkárosodás). A folyósított hitel 0,04694%-a. Devizahiteleknél ugyanazt az árfolyamot kell alapul venni, mint a törlesztő megállapításakor.
Union Vienna Insurance Group
Erste Törlesztési védelem "C" Munkanélküliségre és keresőképtelenségre. A folyósított hitel 0,03465%-a. Munkanélküliség esetén: 90 nap. Devizahiteleknél ugyanazt az árfolyamot kell alapul venni, mint a törlesztő megállapításakor.
Union Vienna Insurance Group
CIB CIB Hitelfedezeti védelem - Teljes A biztosított halálára, I.,II. csoportos rokkantságára,
keresõképtelenségére és munkanélküliségére
vonatkozó kockázatviselés.
A törlesztő részlet 7,6%-a (várakozási időszakban: 12,4%) 3/6 hónap Generali
CIB CIB Hitelfedezeti védelem - Egyszerűsített A biztosított keresõképtelenségére
és munkanélküliségére vonatkozik.
A törlesztő részlet 3,2%-a (várakozási időszakban: 4,5%) 3/6 hónap Generali
CIB CIB visszafizetési védelem - Alap A biztosított halálára, I.,II. csoportos rokkantságára.
A folyósítás napján fennálló tőketartozás 0,0360%-a.
30/90 nap Generali
CIB CIB visszafizetési védelem - Teljes Halál + I. és II. csoportos rokkantság + változó kockázat (keresőképtelenség). A folyósítás napján fennálló tőketartozás 0,057%-a.
30/90 nap Generali
OTP Törlesztési Biztosítás Teljes, "A" csomag (személyi kölcsönhöz) Haláleset, rokkantság, keresőképtelenség, munkanélküliség. Havi törlesztőrészlet 7,29%-a. A 2010. július 17-től megkötött személyi kölcsön szerződések esetén. 90 nap Groupama Garancia
OTP Törlesztési Biztosítás Szűkített, "B" csomag (személyi kölcsönhöz) Haláleset, 50% vagy azt meghaladó egészségkárosodás. Havi törlesztőrészlet 3,25%-a. A 2010. július 17-től megkötött személyi kölcsön szerződések esetén. 90 nap Groupama Garancia
OTP Törlesztési Biztosítás "C" csomag (személyi kölcsönhöz) Rokkantság, keresőképtelenség, munkanélküliség. Havi törlesztőrészlet 5,49%-a. 2010. július 16-ig megkötött személyi kölcsön szerződések esetén utólagosan igényelhető biztosítás 90 nap Groupama Garancia
OTP Csoportos Hitelfedezeti Biztosítás "A" csomag (jelzáloghitelekhez) Keresőképtelenség, munkanélküliség, haláleset, teljes és végleges rokkantság. 35 év alatt a havi törlesztő 6,9%, 35-45 év  között 11,1%, 45 év felett 17,6%. Adóstárs is csatlakozhat, a díj ebben az esetben magasabb. 90 nap (munkanélküliség esetére) Groupama Garancia
OTP Csoportos Hitelfedezeti Biztosítás "B" csomag (jelzáloghitelekhez) Keresőképtelenség és munkanélküliség. Havi törlesztő 4,3%-a. Adóstárs is csatlakozhat, a díj ebben az esetben magasabb. 90 nap (munkanélküliség esetére) Groupama Garancia
OTP Csoportos Hitelfedezeti Biztosítás "C" csomag (jelzáloghitelekhez) Munkanélküliség, balesetből eredő keresőképtelenség, baleseti halál és balesetből eredő teljes és végleges rokkantság. Havi törlesztő 4,6%-a. Adóstárs is csatlakozhat, a díj ebben az esetben magasabb. 90 nap (munkanélküliség esetére) Groupama Garancia
Budapest Bank Jelzálog Hitelfedezeti Biztosítás - 1. szolgáltatási csomag Legalább 50%-os maradandó egészségkárosodást okozó baleset illetve halál esetén a biztosító fizeti a fennmaradó tőketartozást (a baleset/halál napja az irányadó). Havi törlesztő 4,9%-a. Adóstárs is csatlakozhat, a díj ebben az esetben magasabb. Türelmi idős hitelek esetén a díj 12,71%. Nincs. Generali
Budapest Bank Jelzálog Hitelfedezeti Biztosítás - 2. szolgáltatási csomag Regisztrált munkanélküliség és álláskeresési járadékjogosultság, valamint keresőképtelenség (táppénz) esetén annak 61. napjától a biztosító a munkanélküliség idejére, de legfeljebb 10 hónapon keresztül fizeti a részleteket. Havi törlesztő 4,9%-a. Adóstárs is csatlakozhat, a díj ebben az esetben magasabb. Türelmi idős hitelek esetén a díj 12,71%. 6 hónap. Generali
Budapest Bank Jelzálog Hitelfedezeti Biztosítás - 3. szolgáltatási csomag Kiterjed halál, rokkantság, munkanélküliség és keresőképtelenség esetére (1. és 2. csomag) Havi törlesztő részlet 7,9%-a. Adóstárs is csatlakozhat, a díj ebben az esetben magasabb. Türelmi idős hitelek esetén a díj 12,71%.

Nincs.

 

Generali
Budapest Bank Személyi Kölcsönök Hitelfedezeti Biztosítás Munkanélküliség, balesetből eredő keresőképtelenség, baleseti halál és balesetből eredő teljes és végleges rokkantság (hasonlóan a jelzálog hitelek biztosításához). Privát Kölcsön esetén 66 éves korig a kölcsön 0,25%-a havonta (korhatár felett: 0,5%). Nyugdíjas ügyfelek is köthetnek ilyen biztosítást. 3 hónap. Generali
UniCredit Személyi, Fogyasztási kölcsöneihez
kapcsolódó életbiztosítás
Halál esetén a tőketartozás fennálló részét kiegyenlíti. A díjat - az adós hozzájárulása esetén - a bank fizeti meg. Nincs.

ERGO

Életbiztosító

UniCredit Jelzáloghitelekhez kapcsolódó csoportos hitelfedezeti életbiztosítás Halál esetén a tőketartozás fennálló részét kiegyenlíti. A törlesztőrészlet 5,5%-a. Adóstárs is csatlakozhat. Nincs.

ERGO

Életbiztosító
Volksbank

Hitelfedezeti Életbiztosítás

A biztosított halála esetén a biztosító az aktuális biztosítási összeget teljesíti a kedvezményezettnek vagy az engedményesnek. Köthető biztosítás rokkantság esetére is. Évente határozzák meg a biztosított életkora/nem valamint a fennálló tőketartozás és annak járulékai alapján. Nincs. Victoria
Volksbanken
Raiffeisen Raiffeisen Személyi Kölcsön Hitelfedezeti Védelem ALAP Halál, baleseti eredetű 50%-ot elérő rokkantság valamint egészségkárosodás (TB I., II. fokozat) A folyósított kölcsönösszeg 0,0798%-a. Nincs. Uniqa
Raiffeisen Raiffeisen Személyi Kölcsön Hitelfedezeti Védelem EMELT ALAP csomag + folyamatosan munkanélküliség vagy bármely okból bekövetkező keresőképtelenség (60 nap) A folyósított kölcsönösszeg 0,1525%-a. Nincs. Uniqa
Raiffeisen Raiffeisen Hitelfedezeti Védelem - Jelzáloghitel BÁZIS A munkanélküliséget leszámítva mindenre kiterjed. A folyósított kölcsönösszeg 0,05%-a. Nincs. Uniqa
Raiffeisen Raiffeisen Hitelfedezeti Védelem - Jelzáloghitel EXTRA Minden eshetőségre kiterjed (rokkantság, keresőképtelenség, munkanélküliség,halál). A folyósított kölcsönösszeg 0,08%-a. Nincs. Uniqa
Raiffeisen Személyi kölcsönhöz nyújtott életbiztosítás A munkanélküliséget és a keresőképtelenséget leszámítva mindenre kiterjed. A folyósított kölcsönösszeg 0,08%-a. Nincs. Generali

Az érthetőség kedvéért nézzünk néhány példát.

Egy 5 millió forint jelzáloghitel összeg felvétele esetén (futamidő 10 év, euró alapú, induló banki költségek nélkül, türelmi idő 6 hónap) a hitel törlesztő részlet az UniCreditnél 37.606 forint, így az életbiztosítási védelem plusz költsége 2068 forint havonta és a biztosítási védelem a szerződéskötéskor 5 millió forint.

Jelzálog hitelfedezeti biztosítás havi díja egy 50 ezer forint havi törlesztőrészletű kölcsönre 1 biztosított esetén a Budapest Banknál maximum 3950 forint havonta, de ha csak munkanélküliségre/keresőképtelenségre kötünk szerződést, a havidíj 2450 forint egy biztosított esetén.


LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Biztosítás Nem fagyott szét a nyaralód? Ekkora károkat okoztak az ónos esők
Privátbankár.hu | 2017. február 4. 09:34
Az elmúlt napokban az ónos esők jelentős károkat okoztak az országban, a károk bejelentése, felmérése még mindig zajlik – közölték a biztosítók. A nyaralókban keletkezett fagyási károk nagy része valószínűleg még csak ezután fog kibukni.
Biztosítás Kivéreztetett munkanélküliek országa vagyunk - pedig lenne megoldás
Nagy László Nándor | 2015. április 29. 10:35
A munkavállalók döntő része volt már munkanélküli, ötödük már háromszor volt álláskereső. Miután komoly tartalékokkal nem rendelkeznek, ezért a korábbi megtakarítások felélése után nőnek a fizetési késedelmek a hiteleknél, a rezsinél. Ilyen helyzetben meglehetősen nagy gond, hogy a megkérdezettek 82 százaléka nem is hallott a jövedelempótló biztosításokról.
Biztosítás Meddig fúj a viharos szél? Mi lesz május elsején?
Privátbankár.hu | 2015. április 29. 08:48
A viharos szél miatt tizennégy megyére és a fővárosra továbbra is elsőfokú figyelmeztetést adott ki a meteorológiai szolgálat. A másodfokú riasztásokat viszont már mindenhol visszavonták. Az ország nagy részén szerdán is erős, viharos széllökésekre kell számítani.
Biztosítás Ezekre figyeljen, és a nyaralóját legközelebb is épségben találja
Privátbankár.hu | 2015. április 28. 18:40
Számos veszély fenyegeti a nyaralónkat, amelyekre érdemes felkészülni, ha nem akarunk csúnyán meglepődni a szabadságunk kezdetén. Az ingatlanokkal kapcsolatos visszatérő hibák nagyon könnyen betörők kezére adhatják a menedéket, de nem csak tőlük kell félni. Az időjárás is okozhat kellemetlen perceket, ha nem látogatjuk és tartjuk karban a nyaralót. Éppen ezért még mindig jól jöhet a lakásbiztosítás.
Biztosítás A fél országra figyelmeztetést adtak ki: jön a szélvihar
Privátbankár.hu | 2015. április 28. 07:27
A viharos szél miatt négy megyére másodfokú, hét megyére és a fővárosra elsőfokú figyelmeztetést adott ki a meteorológiai szolgálat. Emellett több megyében a várható sok eső miatt is figyelmeztetés van érvényben.
Biztosítás Ezért nem mindegy, hol javítják meg az autót - változás jöhet a kötelezőnél
Privátbankár.hu | 2015. április 24. 07:39
Módosítaná a kötelező gépjármű-felelősségbiztosításról (kgfb) szóló törvényt a Magyar Autóklub.
Biztosítás A Lombard Lízingnek május elejéig kell fizetnie az ügyfeleknek
Privátbankár.hu | 2015. április 23. 16:40
Május elejéig kell visszafizetnie a Lombard Lízing Zrt.-nek az érintett ügyfelek felé azt az összesen 380 millió forintot, amelyet a beépített casco-biztosításnál árfolyam-különbözetként jogtalanul szedett be tőlük.
Biztosítás Aggódik a magyar az autójáért, de sokkal drágább lett biztosítani
Privátbankár.hu | 2015. április 22. 14:18
Megugrottak a kgfb-díjak az első negyedévben: átlagosan 25 100 forint volt a személygépkocsikra kötött kgfb-szerződések éves díja. Ez az érték az évközi díjhirdetés két évvel ezelőtti bevezetéséhez képest 26 százalékkal magasabb. Tavaly ilyenkor ez az eltérés még mindössze 5 százalék volt.
Biztosítás Eddig két turista nem tudott elutazni a botrány miatt
Privátbankár.hu | 2015. április 21. 07:41
A Kun-Mediátornak az Union Biztosítóval van szerződése, de csak utazási tevékenységre. Eddig ezzel kapcsolatban csupán két kárbejelentés érkezett.
Biztosítás Iszonyatos profitgyárra bukkant a régióban az egyik biztosító
Nagy László Nándor | 2015. április 14. 16:55
Nyereségének közel kétharmadát már a régiós leányvállalataitól szerzi a Vienna Insurance Gruop. Az osztrák biztosítócsoport nyeresége 46 százalékkal ugrott tavaly.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG