3p
Az emelkedő ingatlanárak és lakásbérleti díjak nemcsak nálunk, hanem Európa szinte minden nagyvárosában kihívást jelentenek a diákoknak és a bérből és fizetésből élőknek. Ennek következtében egyre népszerűbb trend az összeköltözés - olyanok is egy fedél alá költöznek, akik előtte egyáltalán nem ismerték egymást. Ilyen esetben persze kiemelten fontos, hogy jól válasszuk meg a lakótársakat…

A lakótársi lét három féle módon is létrejöhet. Van, aki a költségek csökkentése érdekében saját lakásába maga mellé keres bérlőt. Lehet valaki már eredendően bérlői pozícióban, de mivel nagy neki a lakás, ezért keres még lakótársat. És vannak, akik először a megfelelő lakótársat keresik meg, akik hasonló helyen és hasonló elvek mentén képzelik el az együttlakást, és ezután keresik meg közösen a bérelni kívánt ingatlant.

A lakótárskeresők először általában a Facebookon próbálkoznak. A közösségi háló sok mindenre hatékonyan használható, ha gyorsan szeretnénk valami egyszerű dolgot megoldani, de nem feltétlenül a legalkalmasabb eszköz egy ilyen speciális élethelyzet megoldására. A tematikus Facebook csoportokon keresztül sok embert elérünk, de olyanok is fognak jelentkezni hirdetésünkre, akikről nem tudunk semmit és a leinformálásuk is nehézkes, mert a közösségi médiában sokan csak a legszebb képet mutatják önmagukról. Ráadásul hiába határozzuk meg, hogy kiknek a jelentkezésére számítunk, általában ezt nem veszik figyelembe és olyanok is jelentkeznek hirdetésünkre, akik nem felelnek meg a kritériumoknak.

A Rentingo.com magyar startup nem csak kiadó lakások közvetítésével, hanem lakótárskereséssel is foglalkozik – összeszedtek néhány dolgot, amire érdemes különös figyelmet fordítani.

Tanulj otthon a lakótársadtól!

Előnyös, ha a lakótárs olyan tudással és készségekkel rendelkezik, amelyeket mi is meg szeretnénk tanulni, illetve el szeretnénk sajátítani. Amennyiben nyelvtanulásunkat szeretnénk elősegíteni, akkor lehetőleg olyan külföldi lakótársat válasszunk, aki anyanyelvi szinten beszéli az általunk tanult nyelvet. Nemcsak rengeteg nyelvóra díját spóroljuk meg így, hanem sokkal hatékonyabban tanuljuk meg az idegen nyelvet, ha azt napi szinten használjuk.

Több, mint lakótárs

A háztartás vezetésével járó feladatokat – a bevásárlástól kezdve a takarításig – fel lehet osztani egymás között, így több idő jut más tevékenységekre is. Az ember társas lény, így, ha nem barátok költöznek össze, akkor egy jól megválasztott lakótárssal is csinálhatunk számos tevékenységet közösen, a főzéstől kezdve a napi történések, gondok megbeszéléséig.

A Rentingo.com Match Indexe összehozza azokat, akiknek hasonló az életvitelük és érdeklődésük. Így csökkenthető a kockázata annak, hogy teljesen más preferenciákkal rendelkező lakótársak költözzenek össze, ezáltal könnyebbé válik a megfelelő lakótárs megtalálása - a lakók ugyanis az oldalon az életviteli szokásaikra vonatkozó adataikat is közlik. A lakótárskeresők kapcsolatfelvételt indíthatnak egymás felé, de az elérhetőségeket csak akkor adja ki a rendszer, ha mindkét fél szimpatikusnak találja a másikat.

Az elmúlt öt-hat évben megduplázódtak az átlagos bérleti díjak a fővárosban, ma már feleannyi lakást sem találni a 100 ezer forint alatti sávban, mint két éve. Most azonban elkezdtek stagnálni az árak - mi lesz ebből? Korábbi összeállításunk >>

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Ingatlan Több lakás épül, de egyre kevesebb helyen
Privátbankár.hu | 2026. november 4. 11:48
Az idei első háromnegyedévben 9803 új lakás épült, 31%-kal több, mint egy évvel korábban. A kiadott építési engedélyek és egyszerű bejelentések alapján építendő lakások száma 22 331 volt, 12%-kal több, mint 2025 azonos időszakában.
Ingatlan Határvonalhoz ért és óriásit moccant az ingatlanpiac
Privátbankár.hu | 2026. november 2. 19:20
A múlt hónapban megugrott a forgalom az ingatlanpiacon az Otthon Start kivezetése miatt: októberben 11 277 lakóingatlan cserélt gazdát, ami 20,2 százalékkal magasabb, mint szeptemberben, de 2,1 százalékkal marad el az előző év azonos időszakától – közölte saját adatain alapuló becslése szerint a Duna House hétfőn az MTI-vel.
Ingatlan Az Otthon Start lezárása felpörgette a lakáspiaci keresletet
Privátbankár.hu | 2026. november 2. 11:03
Jelentősen megugrott a lakásvásárlási érdeklődés az Otthon Start program utolsó hetében. Az ingatlan.com adatai szerint október 26. és 30. között mintegy 250 ezer telefonos érdeklődés érkezett az eladó lakásokra és házakra, ami napi átlagban 38 százalékkal haladta meg a szeptemberi munkanapok szintjét. A hirdetési portál szerint a kedvezményes hitelprogram megszűnése érezhetően felpörgette a keresletet.
Ingatlan Lehet még feljebb minden idők legsikeresebb támogatott lakáshitele után?
Privátbankár.hu | 2026. október 29. 11:33
A november 15-én záruló Otthon Start teljes hitelösszege az addig még megkötött szerződésekkel együtt megközelítheti a 2500 milliárd forintot. A BiztosDöntés.hu szerint ez alapján minden idők legkeresettebb támogatott lakáshiteleként adja át a helyét a Wekerle Plusznak, amelyből aligha fogy majd ennyi ilyen rövid idő alatt.
Ingatlan Megszólalt az Erste, a jövő héten fogadhatják be az első kérelmeket a Wekerle Plusz keretében
Privátbankár.hu | 2026. október 29. 09:00
Mától tudnak előregisztrálni az ügyfelek a Wekerle Plusz Lakáshitelre az Ersténél. A bank közleményében azt írta, hogy a lehető leggyorsabban felkészülnek az új lakáshitel-konstrukció bevezetésére és a tervek szerint a jövő héten megkezdődhet a hitelkérelmek befogadása is. Hozzáteszik, hogy a záruló Otthon Start Lakáshitellel kapcsolatban az ilyenkor szokásos felfokozott igénylési hullám várható a következő napokban, amire felkészültek.
Ingatlan Otthon Start: Magyar Péter új bejelentést tett
Privátbankár.hu | 2026. október 27. 17:11
A folyamatban lévő vásárlók lezárhatók, kaptak néhány extra napot az igénylők.
Ingatlan Nem vár tovább a kormány: október 28-tól indul a Wekerle Plusz hitelprogram
Privátbankár.hu | 2026. október 27. 12:26
Lazítanak a hitelprogram életkori feltételein, a korábbi 41 év helyett 45 év lesz a felső korhatár. A lakástakarékok állami támogatása a tervezett ütemben, januárban indul.
Ingatlan Október 31. után új korszak kezdődik a társasházak kezelésében
Privátbankár.hu | 2026. október 26. 14:09
Egy harminclakásos budapesti társasház lakásainak együttes értéke ma már meghaladhatja a 2,5 milliárd forintot. Miközben azonban a lakások ára folyamatosan a figyelem középpontjában áll, arról jóval kevesebb szó esik, hogyan gazdálkodnak ezzel a hatalmas vagyonnal. Az október 31-i társasházi tisztségviselői nyilvántartási határidő fontos lépés lehet az átláthatóság felé. Szilber Szilvia társasházszakértő szerint a szakmának ennél jóval nagyobb változásra van szüksége: a hagyományos reaktív közös képviseleti működés helyét a hosszú távon tervezhető, ellenőrizhető és mérhető épületüzemeltetésnek kell átvennie.
Ingatlan Putyinért halni kész akcióhősök és elátkozott diktátorvillák: mi zajlik az orosz luxusnegyedekben?
Elek Lenke | 2026. október 25. 11:27
Házibulizott-e a legendás énekes a Tverszkáján, és eladó-e Alla Pugacsova méregdrága birtoka, miután Izraelbe menekült a háború elől? Cikkünkben utánajártunk, hogyan próbálnak nyerészkedni a csalók a sztárok nevén, és miért vált rendkívül kockázatossá a hírességek ingatlanjaival való kereskedés Oroszországban.
Ingatlan Damoklész kardja lebeg a lakásvásárlók feje felett
Vámosi Ágoston | 2026. október 22. 18:51
Wekerle Plusz néven szigorúbb feltételekkel indít új lakáshitel-programot a kormány január 1-jétől, de az Otthon Start kivezetésének időpontját még nem árulták el. Az új hitelből használt lakást vásárlók akár 16,6 millió forinttal többet fizethetnek vissza az Otthon Starthoz képest, ezért a bankfiókok még idén rohamos igénylésre készülhetnek. Az új lakások vásárlói a Wekerle Plusznál is fix 3 százalékos kamattal számolhatnak: az Mfor azt is megnézte, melyik városokban, kerületekben pöröghet fel a piac a különbség hatására.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG