4p

A szállodaipar világszerte kénytelen volt az elmúlt években megbarátkozni az Airbnb jelenlétével. Ma már ugyanolyan „szépségverseny” létezik a magánlakások esetében is: a közösségi média mellett a szaklapok is rendszeresen értékelik a kiadó lakásokat.

Olyan fejleményről számolt be a Travel+Leisure című szaklap, amelyre Európában talán nem is gondol a világjáró: egy oregoni tesztprogramban elrejtik a potenciális vendégek teljes nevét, hogy megakadályozzák a faji elfogultságot és a diszkriminációt. Oly módon, hogy a foglalás megerősítése előtt a potenciális turista csak a nevének kezdőbetűivel szerepel. A házirend-módosítást egyelőre Oregon államban tesztelik, és január 31-én léptetik életbe.

"Az Airbnb nem tolerálja a diszkriminációt, ezért számos lépést tettünk az elfogultság elleni küzdelem érdekében" – közölte honlapján a cég. Ami az intézkedés előzményeit illeti, két éve három fekete bőrű vendég beperelte az Airbnb-t, miszerint a lakástulajdonosok a nevük alapján diszkriminálták őket. Erről az NBC News is beszámolt. 

Liz DeBold Fusco, az Airbnb szóvivője nyilatkozatában hozzátette, hogy az intézkedés egyelőre csak Oregonra korlátozódik, mivel a működésiszabály-változás hatása egyelőre nem ismert.

Az Airbnb további erőfeszítéseket tett az elfogultság megszüntetésére, oly módon,  hogy megváltoztatta a profilfotók megjelenítési módját  az "objektívebb foglalások ösztönzése érdekében", és elindította a Project Lighthouse nevű kutatást, amelynek célja, hogy közzétegye a legjobb módszereket a faji megkülönböztetés elleni küzdelemben. A fekete bőrű felhasználók és más színesbőrűek ugyanis rendszeresen szembesülnek megkülönböztetéssel, ha igénybe akarják venni e szolgáltatást.

Elrejtik a potenciális vendégek teljes nevét, hogy megakadályozzák a faji elfogultságot és a diszkriminációt. Fotó: depositphotos
Elrejtik a potenciális vendégek teljes nevét, hogy megakadályozzák a faji elfogultságot és a diszkriminációt. Fotó: depositphotos

Amint azt a cég közleményében hangsúlyozta, tisztában vannak vele, hogy még sok a tennivaló e téren, ezért azon dolgoznak a vendéglátókkal, a turistákkal, valamint a polgárjogi vezetőkkel egyetemben, hogy közösségüket befogadóbbá tegyék. 

Az Airbnb ennél általánosabb visszatérő gondja, hogy megfékezze a bulizni vágyó, többnyire fiatal lakásbérlőket.  Bár a téma most szilveszterkor került leginkább szóba, évek óta küzdenek ezzel a problémával, és úgy tűnik, még sokáig kell foglalkozniuk vele. A szigorúbb szabályokat az Egyesült Államokban – így Puerto Ricóban – valamint Kanada, Brazília, az Egyesült Királyság, Franciaország, Spanyolország, Ausztrália és Új-Zéland kiadandó lakásaiban vezetik be. A vállalat korlátozni fog bizonyos helyi és utolsó pillanatban történő foglalásokat azon vendégek számára, akik korábban nem kaptak pozitív véleményeket az oldalon. Ezek ugyanis tipikus egyéjszakás szilveszteri bulifoglalások, amelyeknek sem a kiadók, sem a környéken lakók nem örülnek.

A szigorítást közösségünk jól fogadta – osztotta meg véleményét a cég szóvivője a lappal. Hozzátéve: igyekeznek a három éjszakás foglalásokra helyezni a hangsúlyt.

Az újévi partik visszaszorításának tervét 2020-ban tesztelték először. Az Airbnb számos más ünnep idején is korlátozta a foglalásokat, beleértve július 4-ét és a Halloween-t. 2019-ben kijelentették,  hogy szigorúbb szabályokat vezet be a házibulikra, azért is, mert egy kaliforniai bérleményben halálos lövöldözés történt.

A tekintélyes szaklap rendre beszámol az Airbnb háza táján történt eseményekről: 2020-ban hosszan taglalta a budapesti romkocsma helyzetet is, a Bloomberg értesüléseire hivatkozva.

Még a járvány előtti időszakra volt érvényes a Bloomberg jelentése a budapesti overtourism-ról. Hasonló korlátozások számos európai városban népszerűvé váltak, köztük Amszterdamban, Prágában, Párizsban. A lap akkor idézte Karácsony Gergelyt, Budapest főpolgármesterét is, aki szerint: "a rövid távú bérletek megnövekedett mennyisége és az éjszakai élet megemelte a bérleti díjakat, amelyek még egy középosztálybeli család számára sem elérhetők".

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Ingatlan Több lakás épül, de egyre kevesebb helyen
Privátbankár.hu | 2026. november 4. 11:48
Az idei első háromnegyedévben 9803 új lakás épült, 31%-kal több, mint egy évvel korábban. A kiadott építési engedélyek és egyszerű bejelentések alapján építendő lakások száma 22 331 volt, 12%-kal több, mint 2025 azonos időszakában.
Ingatlan Határvonalhoz ért és óriásit moccant az ingatlanpiac
Privátbankár.hu | 2026. november 2. 19:20
A múlt hónapban megugrott a forgalom az ingatlanpiacon az Otthon Start kivezetése miatt: októberben 11 277 lakóingatlan cserélt gazdát, ami 20,2 százalékkal magasabb, mint szeptemberben, de 2,1 százalékkal marad el az előző év azonos időszakától – közölte saját adatain alapuló becslése szerint a Duna House hétfőn az MTI-vel.
Ingatlan Az Otthon Start lezárása felpörgette a lakáspiaci keresletet
Privátbankár.hu | 2026. november 2. 11:03
Jelentősen megugrott a lakásvásárlási érdeklődés az Otthon Start program utolsó hetében. Az ingatlan.com adatai szerint október 26. és 30. között mintegy 250 ezer telefonos érdeklődés érkezett az eladó lakásokra és házakra, ami napi átlagban 38 százalékkal haladta meg a szeptemberi munkanapok szintjét. A hirdetési portál szerint a kedvezményes hitelprogram megszűnése érezhetően felpörgette a keresletet.
Ingatlan Lehet még feljebb minden idők legsikeresebb támogatott lakáshitele után?
Privátbankár.hu | 2026. október 29. 11:33
A november 15-én záruló Otthon Start teljes hitelösszege az addig még megkötött szerződésekkel együtt megközelítheti a 2500 milliárd forintot. A BiztosDöntés.hu szerint ez alapján minden idők legkeresettebb támogatott lakáshiteleként adja át a helyét a Wekerle Plusznak, amelyből aligha fogy majd ennyi ilyen rövid idő alatt.
Ingatlan Megszólalt az Erste, a jövő héten fogadhatják be az első kérelmeket a Wekerle Plusz keretében
Privátbankár.hu | 2026. október 29. 09:00
Mától tudnak előregisztrálni az ügyfelek a Wekerle Plusz Lakáshitelre az Ersténél. A bank közleményében azt írta, hogy a lehető leggyorsabban felkészülnek az új lakáshitel-konstrukció bevezetésére és a tervek szerint a jövő héten megkezdődhet a hitelkérelmek befogadása is. Hozzáteszik, hogy a záruló Otthon Start Lakáshitellel kapcsolatban az ilyenkor szokásos felfokozott igénylési hullám várható a következő napokban, amire felkészültek.
Ingatlan Otthon Start: Magyar Péter új bejelentést tett
Privátbankár.hu | 2026. október 27. 17:11
A folyamatban lévő vásárlók lezárhatók, kaptak néhány extra napot az igénylők.
Ingatlan Nem vár tovább a kormány: október 28-tól indul a Wekerle Plusz hitelprogram
Privátbankár.hu | 2026. október 27. 12:26
Lazítanak a hitelprogram életkori feltételein, a korábbi 41 év helyett 45 év lesz a felső korhatár. A lakástakarékok állami támogatása a tervezett ütemben, januárban indul.
Ingatlan Október 31. után új korszak kezdődik a társasházak kezelésében
Privátbankár.hu | 2026. október 26. 14:09
Egy harminclakásos budapesti társasház lakásainak együttes értéke ma már meghaladhatja a 2,5 milliárd forintot. Miközben azonban a lakások ára folyamatosan a figyelem középpontjában áll, arról jóval kevesebb szó esik, hogyan gazdálkodnak ezzel a hatalmas vagyonnal. Az október 31-i társasházi tisztségviselői nyilvántartási határidő fontos lépés lehet az átláthatóság felé. Szilber Szilvia társasházszakértő szerint a szakmának ennél jóval nagyobb változásra van szüksége: a hagyományos reaktív közös képviseleti működés helyét a hosszú távon tervezhető, ellenőrizhető és mérhető épületüzemeltetésnek kell átvennie.
Ingatlan Putyinért halni kész akcióhősök és elátkozott diktátorvillák: mi zajlik az orosz luxusnegyedekben?
Elek Lenke | 2026. október 25. 11:27
Házibulizott-e a legendás énekes a Tverszkáján, és eladó-e Alla Pugacsova méregdrága birtoka, miután Izraelbe menekült a háború elől? Cikkünkben utánajártunk, hogyan próbálnak nyerészkedni a csalók a sztárok nevén, és miért vált rendkívül kockázatossá a hírességek ingatlanjaival való kereskedés Oroszországban.
Ingatlan Damoklész kardja lebeg a lakásvásárlók feje felett
Vámosi Ágoston | 2026. október 22. 18:51
Wekerle Plusz néven szigorúbb feltételekkel indít új lakáshitel-programot a kormány január 1-jétől, de az Otthon Start kivezetésének időpontját még nem árulták el. Az új hitelből használt lakást vásárlók akár 16,6 millió forinttal többet fizethetnek vissza az Otthon Starthoz képest, ezért a bankfiókok még idén rohamos igénylésre készülhetnek. Az új lakások vásárlói a Wekerle Plusznál is fix 3 százalékos kamattal számolhatnak: az Mfor azt is megnézte, melyik városokban, kerületekben pöröghet fel a piac a különbség hatására.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG