5p
Hosszú huzavona után végre megtartották február 18-án a népszavazást a VII. kerületi „bulinegyed” nyitva tartásáról. Az eredmény meglepően siralmasra sikerült, a szavazásra jogosultak alig hatoda vett részt a voksoláson. A népszavazás ezzel eredménytelenül zárult, így most már biztosan maradhat a bulinegyed. Az önkormányzat és a civil szervezetek azonban jelezték: változtatások lesznek a működésben.
A Kazinczy utca (Kép forrása: MTI Fotó, Balogh Zoltán)

Ahogy arról korábban már többször írtunk, népszavazásra bocsájtották a belső-erzsébetvárosi vendéglátóhelyek nyitva tartásának ügyét, a VII. kerületi bulinegyed ugyanis amellett, hogy rendkívül vonzó a Budapestre látogató turisták számára, a környéken élők számára a város szégyenfoltja: hangoskodás és szemetelés tette nehezen élhetővé a területet. Bár maga a referendum kiírása nagy port kavart, a helyi önkormányzat jelentése szerint még így sem sikerült megmozgatni a lakókat, hogy döntsenek a sorsuk felől.

A közlemény szerint ugyanis a szavazáson a jogosultak 15,89 százaléka, összesen 6918 fő adta le a szavazatát. A szavazásra azonban 43 520 ember volt jogosult, így akkor lett volna érvényes eredmény, ha legalább az érintettek fele letette volna a voksát. Azok, akik mégis az urnához fáradtak, döntően a bezárásra szavaztak: 4572-en az éjféli zárórára voksoltak, míg 2316-an az éjfél utáni nyitva tartás mellett foglaltak állást. Összesen 30 szavazat volt érvénytelen.

A nagy kérdésAz erzsébetvárosiaknak az alábbi kérdésre kellett választ adniuk:

"Egyetért-e Ön azzal, hogy Budapest Főváros VII. kerület Erzsébetvárosi Önkormányzat képviselő-testülete Budapest VII. Kerület Károly körút - Király utca - Erzsébet körút - Rákóczi út által határolt területén úgy szabályozza az üzletek nyitvatartási rendjét, hogy a vendéglátást folytató üzletek 24.00 óra és 6.00 óra között nem tarthatnak nyitva?"

Vérmérséklet szerint reagáltak

Az önkormányzat ugyanakkor jelezte, hogy az eredménytől függetlenül továbbra is fel kívánnak lépni a vendéglátóhelyek és a turisták okozta problémák megoldása érdekében és tovább kívánják növelni az ott lakók nyugalmát biztosító pénzügyi forrásokat és intézkedéseket. A városvezetés olyan törvényalkotást kezdeményez, amely az ott lakók életkörülményeinek további javulását, védelmét és biztonságát segíti elő. Ebben számítanak a kerületben működő valamennyi párt és a helyi lakóközösségek képviselőinek közös munkájára.

Garai Dóra, az éjféli záróra mellett kampányoló Élhető Erzsébetváros Facebook-csoport szóvivője szerint hatalmas siker, hogy anyagi háttér nélkül, ellenszélben és manipulációk ellenére ez az eredmény született, ami "nagyon tisztán és egyértelműen megmutatja, mit szeretnének a lakók a kerületben". Ugyanakkor bírálta, hogy a lakosság nem kapott megfelelő tájékoztatást az önkormányzattól, ezért alakulhatott ilyen siralmasan a részvételi arány. Garai Dóra emellett emlékeztetett arra, hogy a polgármester és helyettese is jelezte korábban, hogy nem az érvényességhez, hanem az igenek többségbe kerüléséhez kötik "a lakók akaratának figyelembe vételét".

A Szimpla kertben, a budapesti Kazinczy utcában. MTI Fotó: Marjai János

A szórakozóhelyek nyitva tartásának korlátozása ellen kampányoló Élő Erzsébetvárosért Egyesület szóvivője, Molnár Bence ugyanakkor sikerként értékelte az eredményt és jelezte, hogy a helyzet rendezésére vannak javaslataik, amelyekről akár holnap készek tárgyalni az önkormányzattal. A Privátbankár.hu-hoz eljuttatott közlemény szerint a most született eredmény sikert jelent az:

  • erzsébetvárosiaknak, hiszen megmarad Belső-Erzsébetváros különleges hangulata, míg Erzsébetváros nagyobb részén továbbra is nyugodt lakókörnyezetben élhetnek az ottlakók;
  • a fővárosiaknak, hiszen így megmarad a turizmus, és az a 300 milliárd forint bevétel, amit évente elköltenek a turisták;
  • az országnak, mert nem vész el az a 6 milliárd forint adóbevétel, amelyet a Bulinegyed vállalkozásai fizetnek be minden évben a költségvetésbe;
  • az itt működő 300 kis- és középvállalásnak, amelyek 10 ezer munkavállalónak adnak munkát – nekik most megmarad a munkájuk;
  • az itt szórakozó százezreknek, akik egy Európában egyedülálló szórakoztatónegyedben élvezhetik az életet.

Mi lesz a lakásárakkal?

A bulinegyedbe érkező partiarcok igazi aranytojást tojó tyúkok a kerületben kiadó ingatlannal rendelkező tulajdonosoknak - ők természetesen rövid távra veszik ki a lakásokat, jellemzően az Airbnb szállásközvetítőn keresztül. Ezen a fronton is van a helyzetet komolyan befolyásoló változás: az V. és VI. kerületi önkormányzat tavaly év végi rendelete - például a VIII. kerülethez hasonlóan - előírja, hogy a tulajdonosok csak abban az esetben kezdhetnek bele szálláshely-szolgáltató tevékenységükbe, ha erre a társasház közgyűlése vagy szervezeti és működési szabályzata erre engedélyt ad. Emiatt a többi lakó hozzájárulása is szükséges ahhoz, hogy a tulajdonosok lakóingatlan helyett szálláshelyként üzemeltessék lakásukat.

Amennyiben megszavazták volna, hogy a szórakozóhelyeknek be kell zárniuk éjfélkor, akkor kevésbé lenne vonzó célpont a környék a szórakozni vágyó külföldi turisták számára, ez pedig az érintett VII. kerületben lévő eladó és kiadó lakások árára is hatással lehet, erről itt írtunk korábban. Az Otthon Centrum véleménye szerint ugyanakkor már csak a referendum híre elég volt a kerületi lakásárak helyre billentéséhez, ez ugyanis „hűti” a lakásbefektetési kedvet a kerületben – az idei évre itt már csak 8-10 százalékos áremelkedést várnak, ennek részleteiről itt olvashatsz a Privátbankár.hu-n. >>>

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Ingatlan Mennyit ér az ingatlanom? Ezen a megyeszékhelyen 25-30 millió forintért is alig kelnek el a lakások
Vámosi Ágoston | 2026. július 15. 18:29
Elszálltak az újlakás-árak Miskolcon, még a legkisebb „ékszerdoboz” is 85 millió forint az egyik lakóparkban. A használt lakások eladói viszont még mindig ezek töredékéért teszik piacra az ingatlanokat. A lakótelepeken pedig már 25-30 millió forintért is lehet lakást venni, és itt a felújított ingatlanok sem sokkal drágábbak ennél. A Mennyit ér az ingatlanom? e heti része a borsodi megyeszékhelyen nézett körbe. 
Ingatlan Nyolcszoros ugrást hozott az Otthon Start a támogatott lakáshiteleknél
Privátbankár.hu | 2026. július 13. 07:06
Meghaladta az 1000 milliárd forintot az év első öt hónapjában megkötött támogatott lakáshitel-szerződések összege, ami közel nyolcszorosa az egy évvel korábbinak – derül ki a BiztosDöntés.hu elemzéséből. A május végéig megkötött lakáshitelek teljes összege megközelítette az 1300 milliárd forintot, ami csaknem a duplája az egy évvel korábbinak.
Ingatlan Mennyit ér az ingatlanom? Szolnok felzárkózott, hétszeresére drágultak a panelek 2015 óta
Vámosi Ágoston | 2026. július 12. 11:29
Szolnokon még a drasztikus áremelkedés után is könnyen lehet felújított panellakást találni 36-38 millió forintért, az egykori Mol-irodaház helyén épülő Ady26 projekt azonban tovább hajthatja felfelé az árakat. 40 millióból a családi házak között is bő a választék, nem beszélve a szomszédos, Pest megyei Abonyról. A Mennyit ér az ingatlanom? ezen a héten a fővárostól 70 percre, Szolnokon nézett körbe.
Ingatlan Dübörög az ingatlanpiac Debrecenben, de a legdrágább házakat nem itt kell keresni
Privátbankár.hu | 2026. július 6. 13:49
Érd maradt a legdrágább vidéki város az új építésű lakások piacán, miközben Szeged feljött a második helyre az ársorrendben. Az Otthon Centrum adatai szerint a legtöbb új lakás továbbra is Debrecenben épül, ahol az átlagos négyzetméterár eléri az 1,3 millió forintot.
Ingatlan Trump a szomszédunkban bizniszel
Privátbankár.hu | 2026. július 5. 15:22
Az amerikai elnök családja Kolozsváron is luxusingatlanokat épít.
Ingatlan Újabb árcsökkenést mért a jegybank, most a lakáspiacon
Privátbankár.hu | 2026. július 3. 12:35
A tavaszi lakásbiztosítási kampány és az egy éves díjkorlátozás nyomán ismét enyhén csökkentek a lakásbiztosítási díjak. Az ingatlanokra vállalt maximális biztosítói kárkifizetések mértéke eközben 9 százalékkal nőtt, így tovább javult az ár-érték arány. Az éleződő verseny fokozatosan mérsékelte a vezető biztosítók piaci részarányát – közölte a Magyar Nemzeti Bank (MNB).
Ingatlan Európai élmezőnyben még a magyar lakásáremelkedés, de van egy nagyon kedvező trend
Privátbankár.hu | 2026. július 3. 10:54
Az Európai Unióban 2026 első negyedévében a lakásárak 5,1 százalékkal, a bérleti díjak pedig 3 százalékkal emelkedtek az előző év azonos időszakához képest.
Ingatlan Mennyit ér az ingatlanom? A Balatonnál sokkal többet ér a hőszivattyú, mint egy légkondi
Vámosi Ágoston | 2026. július 2. 19:04
Kevés a korszerű családi ház Balatonalmádin és környékén, az alacsony rezsiköltséget pedig bőven meg kell fizetni a vásárlásnál: a gázkazános és a hőszivattyús épületek értéke között drasztikus a különbség. Az árak évről évre ingadozhatnak, nem ritka az átmeneti visszaesés, de van, ahol most ötször annyit ér egy ház, mint 2015-ben. A Mennyit ér az ingatlanom? e heti részéből az is kiderül, hogy a Balaton északkeleti partján emeli-e a légkondicionáló a családi házak értékét.
Ingatlan Dubai ingatlanpiaca: luxus és lehetőségek minden négyzetméteren
Márkázott tartalom | 2026. július 1. 11:28
A világ egyik legdinamikusabban fejlődő ingatlanpiaca kétségtelenül Dubaié. Az elmúlt években a város központi szerepet játszott a nemzetközi ingatlanberuházások között. Gondoltál már arra, hogy mit jelent Dubai gazdasági és kulturális életében az ingatlanpiac fellendülése? Aki itt befektet, nem csupán lakóingatlant vagy kereskedelmi épületet vásárol, hanem részese lesz egy pezsgő, modern világ részének is.
Ingatlan Már most milliókkal gazdagabb, ha van klímája
Privátbankár.hu | 2026. június 30. 11:27
Komoly értéknövelést jelent a friss elemzés alapján.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG