3p

Klasszis Egészséggazdaság és Longevity Konferencia 2026

A platform, ahol az egészségügyi ökoszisztéma kulcsszereplői – gyártók, szolgáltatók, biztosítók, döntéshozók – közösen gondolkodnak az iparág jövőjéről.

Vegyen részt Ön is!

Részletek >>

Több agglomerációs szektorban is húsz százalék feletti áremelkedést mért a Duna House 2018-ban.
(Kép forrása: MTI)

Akadt olyan terület, ahol tavalyhoz képest 37 százalékkal nőtt az átlagos négyzetméterár. Míg tavaly 250 ezer forint alatti átlagos négyzetméteráron is lehetett a főváros környékén ingatlant vásárolni, addig idén már 257-326 ezer forint között alakult ez az ár.

Nem csak az árak, hanem a tranzakciók száma is nőtt az ingatlanközvetítő cég statisztikái szerint: idén már most annyi ingatlant értékesítettek, mint egy évvel korábban 12 hónap alatt.

A legkisebb mértékű áremelkedés az északi szektort jellemezte, amely terület agglomerációs viszonylatban tavaly még drágának számított. Idén a középmezőnyhöz tartozik. Ez korántsem jelenti azt, hogy ez a környék kevésbé lenne népszerű a vásárlók körében, de a nyugati és az amúgy sem alacsony árairól ismert északnyugati szektorok kétszámjegyű áremelkedésével nem tudta felvenni a versenyt.

„Az északi agglomerációs terület hosszú évek óta töretlen népszerűségnek örvend a Budapestről kiköltöző, csendesebb és nagyobb életteret kereső családok körében. Fóton és Dunakeszin is folyamatosan épülnek az újépítésű ikerházak, sorházak, de a használt családi házak között is bőven lehet válogatni.” – nyilatkozta Mokos Zoltán, a Duna House most megnyitott fóti irodájának vezetője és partnere.

„Az agglomerációs területek ingatlanárai között a trendek alapján kezdenek csökkenni, eltűnni a különbségek, idén az eddig legolcsóbb területek drágultak a legjobban, így zárkózva fel a drágább agglomerációs területekhez” – folytatta Mokos Zoltán.

Hol drágultak a legjobban a házak?

Tavaly és idén is az északnyugati szektor bizonyult a legdrágábbnak, köszönhetően a 16 százalékos áremelkedésnek. A legnagyobb árnövekedés azonban nem ott, hanem a nyugati szektorban ment végbe, ahol a négyzetméterár egy év alatt 37 százalékot emelkedett. Így azon a környéken már 326 ezer forint az átlagos négyzetméterár, amely már-már megközelíti a főváros külsőbb területeinek lakásárait.

Budapesthez közel, legkedvezőbb négyzetméteráron a déli agglomerációs területeken lehet ingatlant vásárolni, ahol az átlag 2018-ban 257 ezer forint. Ez 2017-hez képest 20 százalékos növekedést jelent.

Az agglomerációban vizsgált települések listája:

• Északnyugati szektor: Budakalász, Dunabogdány, Leányfalu, Nagykovácsi, Pilisborosjenő, Piliscsaba, Pilisjászfalu, Pilisvörösvár, Pilisszántó, Pilisszentkereszt, Pócsmegyer, Pomáz, Solymár, Szentendre, Szigetmonostor, Tahitótfalu, Üröm, Visegrád

• Északi szektor: Csomád, Csömör, Dunakeszi, Fót, Göd, Őrbottyán, Szob, Sződ, Sződliget, Vác, Vácrátót

• Keleti szektor: Csömör, Gödöllő, Isaszeg, Kistarcsa, Mogyoród, Nagytarcsa, Pécel, Veresegyház

• Délkeleti szektor: Alsónémedi, Ecser, Gyál, Gyömrő, Maglód, Ócsa, Üllő, Vecsés

• Déli szektor: Diósd, Dunaharaszti, Dunavarsány, Érd, Százhalombatta, Szigethalom, Szigetszentmiklós, Tárnok, Tököl

• Nyugati szektor: Biatorbágy, Budajenő, Budakeszi, Budaörs, Herceghalom, Páty, Telki, Tinnye, Törökbálint, Zsámbék

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Ingatlan Nyeregbe kerültek a vevők a lakáspiacon, de a helyzet most gyorsan megváltozhat
Privátbankár.hu | 2026. március 19. 11:45
Tavaly év végére kifutott a szeptemberben indult Otthon Start hitelprogram első rohama, így kicsit hűlt a lakáspiac. Ezzel párhuzamosan természetes jelenség volt, hogy nőtt az alku tere, átlagosan majdnem 6 százalékot tudtak faragni az irányárból a vásárlók – derül ki az OTP Ingatlanpont friss adataiból. A legkevesebbet továbbra is Budapesten lehetett alkudni. 
Ingatlan 2,6 milliárd forintért eladták a Szőlő utcai javítóintézetet
Privátbankár.hu | 2026. március 19. 11:30
A Magyar Nemzeti Vagyonkezelő villámgyorsan elárverezte az épületet.
Ingatlan Mennyit ér az ingatlanom? Van egy megyeszékhely, ahol bőven megéri felújítani
Vámosi Ágoston | 2026. március 18. 18:59
Hiába csökken Győr népessége, Pécsé gyorsabban fogy: hamarosan a Duna menti megyeszékhely lehet a Dunántúl legnagyobb városa. A déli részen már az agglomeráció is kialakult, a Belvárosban és környékén pedig hangzatos nevű lakóparkokat adnak át a jövő évben. A használt lakásoknál és házaknál is érdemi különbség látható a felújított és a felújítandó ingatlanok árai között: a felújított lakások akár 10-15 millió forinttal is többet érhetnek a piacon.
Ingatlan 30 kilométeres sáv után ér véget az agglomerációs álom
Privátbankár.hu | 2026. március 18. 10:58
A kiköltözési hullám nem állt meg és egyértelműen a nagyvárosok 25-30 kilométeres vonzáskörzetére koncentrálódik.
Ingatlan Mennyit ér az ingatlanom? Soroksáron még a négyszobás családi házak is megfizethetők
Vámosi Ágoston | 2026. március 11. 18:29
Budapest második legnagyobb kerületét a legolcsóbbak között tartják számon, de az újlakás-piacot nézve ez már nem teljesen igaz. Soroksár-Újtelepen több lakópark is épül, ahol a háromszobás lakásokat 100 millió forintért hirdetik. A Budapest-Belgrád vasútvonal ugyan áthalad a kerületen, de a lakók többsége számára ez nem megoldás, inkább a H6-os HÉV felújítása növelhetné az ingatlanok értékét.
Ingatlan Lassulhat az ingatlanok áremelkedése, de vannak kivételek
Vámosi Ágoston | 2026. március 11. 15:54
Jelentősen lassulhat az ingatlanárak emelkedése a következő hónapokban, erről beszéltek a szakértők az OTP Ingatlanpont tájékoztatóján. Az új lakásfejlesztések döntő többsége egyelőre nem fér bele az Otthon Start program kereteibe, de a következő években ez változhat. Az ingatlan-befektetés megtérülése jelenleg nagyon alacsony, ezért inkább a saját részre vásárlók uralják a piacot, de a nagyvárosokban és a kiemelt beruházásoknál nem lehet alkudni a hirdetési árból.
Ingatlan Befékezett a lakáspiac, ennek végre a vevők is örülhetnek
Privátbankár.hu | 2026. március 10. 10:00
Budapesten újra lakásárcsökkenést hozott a február, havi szinten. Országosan pedig mérséklődött a drágulás üteme – közölte az ingatlan.com.
Ingatlan Már egy panellakás is eszméletlen drága lett
Privátbankár.hu | 2026. március 7. 12:16
Drágább egy panellakás, mint az azonos állapotú téglalakás néhány városban.
Ingatlan Itt vannak az első kiemelt beruházások az Otthon Start programhoz
Privátbankár.hu | 2026. március 5. 12:13
Nem csak Budapesten indulnak el nagy fejlesztések.
Ingatlan Mennyit ér az ingatlanom? Felfordult az érdi lakáspiac: a használt többet érhet, mint az új
Vámosi Ágoston | 2026. március 4. 20:43
Érdekes trend bontakozik ki a fővárostól délnyugatra: összeért az új és a használt családi házak ára. Érden a Budapesttel szomszédos városrészben találtuk a legnagyobb szélsőségeket: a megfizethető átlagárak mellett vannak itt kaliforniai stílusú villák is. A lakáspiacon akár még többet is el lehet kérni a használt, jó állapotú ingatlanokért, mint amennyiért az újakat hirdetik. A Mennyit ér az ingatlanom? legújabb részéből kiderül, jobban megéri-e Diósdon, vagy Sóskúton házat venni, és azt is megnéztük, mennyi idő a környékről beérni a Budapestre.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG