5p

Van Budapesten néhány kevéssé felkapott városrész, ahol az új építésű lakásoknál még nem egymillió forintos négyzetméterárral lehet számolni. Egyik-másikban csak évek múlva lesz sokkal komfortosabb az élet, de a bevállalósoknak megérheti.

A napokban számoltunk be arról, hogy mennyire visszaesett az építési kedv az idei első félévben 2019 első hat hónapjához képest. A KSH csütörtöki jelentése szerint főleg a megyeszékhelyeken, ott felére zuhant az építési enegdélyek száma. Szerencsére Budapesten jóval kisebb a csökkenés, itt csak 20 százalékos az előző év azonos időszakához viszonyítva. 

Az nem újdonság, hogy a csillagászati lakásárakkal működő belvárosi és belbudai kerületeket sok vásárló elkerüli. Az egymillió forintos és az annál is magasabb árak másfél éve már megszokottak itt. Az új lakáson gondolkodók gyakorlatilag kiszorultak a külső pesti és egy-két budai kerület külső részébe, ahol a négyzetméterárak 650-800 ezer forint között mozognak. Hasonló folyamatok a vidéki nagyvárosokban is megfigyelhetők. Körülbelül 150-250 ezer forinttal olcsóbb egy négyzetméter ezeken a környékeken, mint a nagykörúton belüli vagy azzal szomszédos nem belvárosi utcákban, továbbá Angyalföld belvároshoz közeli területein.

Újpesten olcsóbban lehet telekhez jutni, a lakások ára is érezhetően alacsonyabb, mint a felkapott Angyalföldön. Az Újpest Központ környéki övezetekben a fejlesztéseknek köszönhetően a kereslet is megugrott az utóbbi években. A Dunához közeli utcák-területek felértékelődtek, a kerület külső részein található családiházas utcákban szintén egyre többen keresnek romosabb vagy jó állapotú ingatlant, ez a növekedés a koronavírus járvány alatt csak fokozódott.

Kőbányán több körzetben is méretes lakóparki beruházások indultak az elmúlt 5-6 évben. Többségük jól megközelíthető metróval vagy villamossal, busszal. Várhatóan ez a kerület lesz az egyik legnagyobb nyertese a készülő rozsdaövezeti szabályozásnak, így a fejlesztők megint 5 százalékos áfával adhatják az itt készülő lakásokat. Úgy tudjuk, hogy például a kerület Gyárdűlőnek nevezett dél-nyugati sarkában is lesz két jelentősebb építkezés, ezen kívül Újhegyen és Óhegyen is folytatódhatnak a közepes méretű beruházások.

Zuglóban a Bosnyák tér tágabb vonzáskörzetében 4-5 éve zajlanak nagy társasházi építkezések, ezek teljesen átformálják a kerületrész arculatát. Az árak itt azonban gyorsabban növekednek, meghaladják már a 900 ezer forintot. A tér közvetlen közelében viszont várhatóan nem indulnak ilyen többszáz lakásos projektek, továbbra is a kis és közepes (10-50 lakás) beruházásoké lesz a főszerep és megmaradnak az ikerházas építkezések is.  A környéken szociális és kulturális projekteket szeretne indítani az önkormányzat és sokat dob majd az itteni ingatlanok értékén, ha elkezdődik a bevásárló-és szolgáltató központ (Mundo Zuglo) kivitelezése.

A XI. kerületben hamarosan kijelölik az Újbudát Ferencvárossal összekötő Galvani hídról levezető utak nyomvonalát. Ezzel újabb lökést adhatnak a helyi lakáspiacnak. Még érdekesebb, hogy mennyire figyelnek fel a fejlesztők a Budafoki út és a Duna közötti óriási övezetre és a kapcsolódó Albertfalva északi részére.  Ez a dél-budai régió a folyó miatt ugyan vonzó lehet, de erősen szennyezett talajon álló, ipari ingatlanokkal tűzdelt városrészről van szó, így drágább lehet a hasznosítás.

A korábban csak kisebb, néhány lakásos társasházak építésével jellemezhető XVI. és XVII. kerületekben viszont már most sincs ok panaszra, több újonnan indult nagy projekteknek is köszönhetően nagy a pörgés a lakáspiacon – legalábbis ezt állítja az OTP Ingatlanpont. Itt az árak – a különféle lakásportálok adatai szerint - szintén legalább 200 ezer forinttal alacsonyabbak a belvárosiaknál. A XV. kerületi Pestújhelyen az ikerházas és nagyobb családiház felújítási projektek folytatódása várható. 

A IX. kerület külső része, különösen a Soroksári út mindkét oldala szintén esélyes arra, hogy bekerüljön a rozsdaövezeti program első ütemébe. Több ezer lakás épülhet a körúttól kifelé vezető fő ütőér mellett. A főút Dunához közelebbi oldala azonban még MÁV-terület, itt egyrészt a kelebiai vasútvonal, másrészt raktárak és csarnokok sora képez akadályt a nagyobb arányú fejlesztések előtt. A terület erősen szennyezett, ezért várható, hogy az állam csak a második ütemben foglalkozik ezek előkészítésével. 

Az OTP is emlékeztet arra, hogy az elmúlt pár évben új erőre kapott a IX. kerület, azon belül Ferencváros külső része (a Mester utca és a Vágóhíd utca környéke). Itt jövőre adnak át egy nagyjából 250 lakásos, piaci alapú bérlakás-projektet, ami igazi különlegességnek számít.

Az Otthon Centrum II. negyedéves újépítésű lakásprojekt-felmérése szerint Budapesten jelenleg 463 beruházás van folyamatban, ezekben mintegy 33.200 lakás épül, ám ezek harmada még nem elérhető a vásárlók számára. A beruházók, mintegy 6.130 lakást kínáltak megvételre a felmérés időpontjában. 2020 második negyedévben mindössze 28 új projekt indult, ez a 2019 II. negyedévben elkezdett 45 projekthez képest 37,8 százalékos csökkenés – közölte az OC.

Címkék: Ingatlan

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Ingatlan Több lakás épül, de egyre kevesebb helyen
Privátbankár.hu | 2026. november 4. 11:48
Az idei első háromnegyedévben 9803 új lakás épült, 31%-kal több, mint egy évvel korábban. A kiadott építési engedélyek és egyszerű bejelentések alapján építendő lakások száma 22 331 volt, 12%-kal több, mint 2025 azonos időszakában.
Ingatlan Határvonalhoz ért és óriásit moccant az ingatlanpiac
Privátbankár.hu | 2026. november 2. 19:20
A múlt hónapban megugrott a forgalom az ingatlanpiacon az Otthon Start kivezetése miatt: októberben 11 277 lakóingatlan cserélt gazdát, ami 20,2 százalékkal magasabb, mint szeptemberben, de 2,1 százalékkal marad el az előző év azonos időszakától – közölte saját adatain alapuló becslése szerint a Duna House hétfőn az MTI-vel.
Ingatlan Az Otthon Start lezárása felpörgette a lakáspiaci keresletet
Privátbankár.hu | 2026. november 2. 11:03
Jelentősen megugrott a lakásvásárlási érdeklődés az Otthon Start program utolsó hetében. Az ingatlan.com adatai szerint október 26. és 30. között mintegy 250 ezer telefonos érdeklődés érkezett az eladó lakásokra és házakra, ami napi átlagban 38 százalékkal haladta meg a szeptemberi munkanapok szintjét. A hirdetési portál szerint a kedvezményes hitelprogram megszűnése érezhetően felpörgette a keresletet.
Ingatlan Lehet még feljebb minden idők legsikeresebb támogatott lakáshitele után?
Privátbankár.hu | 2026. október 29. 11:33
A november 15-én záruló Otthon Start teljes hitelösszege az addig még megkötött szerződésekkel együtt megközelítheti a 2500 milliárd forintot. A BiztosDöntés.hu szerint ez alapján minden idők legkeresettebb támogatott lakáshiteleként adja át a helyét a Wekerle Plusznak, amelyből aligha fogy majd ennyi ilyen rövid idő alatt.
Ingatlan Megszólalt az Erste, a jövő héten fogadhatják be az első kérelmeket a Wekerle Plusz keretében
Privátbankár.hu | 2026. október 29. 09:00
Mától tudnak előregisztrálni az ügyfelek a Wekerle Plusz Lakáshitelre az Ersténél. A bank közleményében azt írta, hogy a lehető leggyorsabban felkészülnek az új lakáshitel-konstrukció bevezetésére és a tervek szerint a jövő héten megkezdődhet a hitelkérelmek befogadása is. Hozzáteszik, hogy a záruló Otthon Start Lakáshitellel kapcsolatban az ilyenkor szokásos felfokozott igénylési hullám várható a következő napokban, amire felkészültek.
Ingatlan Otthon Start: Magyar Péter új bejelentést tett
Privátbankár.hu | 2026. október 27. 17:11
A folyamatban lévő vásárlók lezárhatók, kaptak néhány extra napot az igénylők.
Ingatlan Nem vár tovább a kormány: október 28-tól indul a Wekerle Plusz hitelprogram
Privátbankár.hu | 2026. október 27. 12:26
Lazítanak a hitelprogram életkori feltételein, a korábbi 41 év helyett 45 év lesz a felső korhatár. A lakástakarékok állami támogatása a tervezett ütemben, januárban indul.
Ingatlan Október 31. után új korszak kezdődik a társasházak kezelésében
Privátbankár.hu | 2026. október 26. 14:09
Egy harminclakásos budapesti társasház lakásainak együttes értéke ma már meghaladhatja a 2,5 milliárd forintot. Miközben azonban a lakások ára folyamatosan a figyelem középpontjában áll, arról jóval kevesebb szó esik, hogyan gazdálkodnak ezzel a hatalmas vagyonnal. Az október 31-i társasházi tisztségviselői nyilvántartási határidő fontos lépés lehet az átláthatóság felé. Szilber Szilvia társasházszakértő szerint a szakmának ennél jóval nagyobb változásra van szüksége: a hagyományos reaktív közös képviseleti működés helyét a hosszú távon tervezhető, ellenőrizhető és mérhető épületüzemeltetésnek kell átvennie.
Ingatlan Putyinért halni kész akcióhősök és elátkozott diktátorvillák: mi zajlik az orosz luxusnegyedekben?
Elek Lenke | 2026. október 25. 11:27
Házibulizott-e a legendás énekes a Tverszkáján, és eladó-e Alla Pugacsova méregdrága birtoka, miután Izraelbe menekült a háború elől? Cikkünkben utánajártunk, hogyan próbálnak nyerészkedni a csalók a sztárok nevén, és miért vált rendkívül kockázatossá a hírességek ingatlanjaival való kereskedés Oroszországban.
Ingatlan Damoklész kardja lebeg a lakásvásárlók feje felett
Vámosi Ágoston | 2026. október 22. 18:51
Wekerle Plusz néven szigorúbb feltételekkel indít új lakáshitel-programot a kormány január 1-jétől, de az Otthon Start kivezetésének időpontját még nem árulták el. Az új hitelből használt lakást vásárlók akár 16,6 millió forinttal többet fizethetnek vissza az Otthon Starthoz képest, ezért a bankfiókok még idén rohamos igénylésre készülhetnek. Az új lakások vásárlói a Wekerle Plusznál is fix 3 százalékos kamattal számolhatnak: az Mfor azt is megnézte, melyik városokban, kerületekben pöröghet fel a piac a különbség hatására.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG