4p
Hét százalékkal kevesebb új lakás épült az első negyedévben, de szakértők szerint biztatóak a lakásépítésekről megjelent statisztikák.

Koji László, az Építési Vállalkozók Országos Szakszövetsége (ÉVOSZ) alelnöke szerint az adatok mindenképpen bizakodásra adnak okot, akkor is, ha alacsony az új építésű lakások száma. Várakozásai szerint 2015-ben tovább emelkedik az új építésű lakások száma - tette hozzá.

Azt kéne megtudni, mit akar a kormány

Párdi Zsófia, a Társaság a Lakásépítésért, Lakásfelújításért Egyesület (TLE) projektvezetője szerint kevés a lakásállomány az országban, ennek növeléséhez alapvetően arra lenne szükség, hogy készüljön több évet felölő lakáskoncepció, amelyből egyebek között a kormányzat támogatási szándéka is kiolvasható lenne.

Az egyesület négy javaslatot fogalmazott meg a lakásépítések, lakásfelújítások érdemi élénkítésére:

1. Minél több európai uniós forrás felhasználása a 2014-2020-as uniós támogatási időszakban az energetikai lakásfelújításokra, energiahatékony lakásépítésekre, valamint közösségi energiahatékony bérlakásépítésekre.

2. Szükséges lenne egy épületenergetikai program egyeztetése az EIB-vel. Lehetőség van rá, hogy épületenergetikai céllal építésre és felújításra EIB (Európai Beruházási Bank) források kerüljenek bevonásra, amelyekkel hazai költségvetési támogatás nélkül, alacsony kamat mellett, forint alapon, hosszú távú lakáshitel bevezetésére lenne mód. Szükséges lenne továbbá, hogy az MNB a Növekedési Hitelprogram kedvezményes forrásait biztosítsa a lakásépítést, lakásfelújítást vállaló családok számára is.

3. Szükséges lenne továbbá, hogy a kormány a SZOCPOL-támogatást olyan szintre emelje, hogy az energia hatékony, legális lakásépítések áfa-tartalmát juttassa vissza az építkező, új lakást vásárló gyermekes családoknak. A jelenlegi SZOCPOL mértéke még az áfa összegét sem adja vissza támogatásként, ilyen támogatás mellett nem működik a rendszer.

4. A lakásépítésekkel, lakásfelújításokkal foglalkozó központi hivatalra vagy kormánybiztosra lenne szükség. A KSH számaiból az látszik, hogy továbbra is rendkívül alacsony a lakásépítések száma. Az elmúlt évtizedekben nem volt kiszámítható a kormányzatok lakásfejlesztési politikája. A kormányzati munkamegosztásban világosan meg kell határozni, továbbá a szakmai és piaci szereplők számára ismertté is kell tenni a lakáspolitikáért felelős kormányzati szereplőt, javaslatunk szerint kormánybiztost. Kormányzati szinten megalakított Otthonteremtési Tanácsadó Testület alkalmas lehet a kormányzati lakásprogram megalapozására, koordinálására.

Ezt mondja Varga

Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter keddi egy konferenciáján épp arról beszélt, hogy jelentősen javultak az általános gazdasági kilátások Magyarországon az elmúlt években, ezért is sikerült kimozdítani a mélypontról az ingatlanpiacot és az építőipart.

A 2015. első negyedévében épített lakások száma az egyes megyékben és a fővárosban.
Nógrád megyében 5 lakás épült 3 hónap alatt, Budapesten 516... Forrás: KSH / Privátbankár.hu

Varga Mihály szerint a devizahitelesek megsegítése, a devizahitelezés kivezetése mellett a jövedelmi helyzet javulásának – a bővülő foglalkoztatásnak és a reáljövedelmek növekedésének – köszönhetően 2014-ben véget ért az öt éve tartó zsugorodás a lakáspiacon. Drámai mértékű visszaesés után 28 százalékkal nőtt a kiadott építési engedélyek száma, igaz, ez nominálisan még mindig nem kielégítő, de a trend megfordult - mondta.

Nőtt az ingatlanpiaci forgalom is, 2014-ben – a válság óta először – meghaladta a 100 ezer darabot az eladott ingatlanok száma, és az idei első negyedévben is folytatódott az emelkedő tendencia – mutatott rá. Ha ez folytatódik az év hátralévő részében, akkor 140 ezer-150 ezer között lehet az ingatlanértékesítések száma.

Kiadott új építési engedélyek száma Forrás: KSH / Privátbankár.hu

Indul a támogatás használt lakásra is

Varga elmondta azt is, idén július 1-jén indul a családi otthonteremtési kedvezmény, amelynek keretében állami támogatást vehetnek igénybe immár használt lakásokra is az egygyermekes családok is. Ennek révén kiterjedhet a fellendülés a kisebb településekre is – jegyezte meg.

Varga Mihály kitért arra: az építőiparban továbbra is az állam a legnagyobb megrendelő. A kormány 2016-ban nagyjából 100 milliárd forintos nagyságrendben tervez állami beruházást a szektorban, de szeretné, ha a magánszektor is fűtené az építőipari konjunktúrát.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Ingatlan Sokkal nehezebb lett eladni a lakásokat
Privátbankár.hu | 2026. április 28. 12:45
95 napra nőtt az átlagos értékesítési idő.
Ingatlan Ezért bizonytalanítja el a lakáspiacot a kormányváltás
Privátbankár.hu | 2026. április 26. 16:57
Nincs még egyértelmű álláspont az 5 százalékos lakásáfával kapcsolatban a Tisza Párt részéről. Az áfakulcs viszont alapvetően befolyásolja a beruházások megtérülését és az árakat.
Ingatlan Mennyit ér az ingatlanom? Rákosborzasztó már a múlté, eljött a 150 milliós házak kora
Vámosi Ágoston | 2026. április 22. 19:26
Budapest legnagyobb kerülete nehezen áll helyt a piaci versenyben: a családi házaknál erős a konkurencia, a paneleknél pedig még az új lakások is olcsóbbak a szomszédban. A Mennyit ér az ingatlanom? e heti része nem csak végigvezet sok hasonló nevű városrészen, hanem azt is feltárja, hogyan lehet a főváros egyik legzöldebb környéke egyben a legolcsóbb is.
Ingatlan A spanyol kormány 7 milliárd eurós bérlakásprogramot indít
Privátbankár.hu | 2026. április 21. 17:22
A spanyol kormány 7 milliárd euró értékű, 2030-ig szóló bérlakásprogramot hagyott jóvá keddi ülésén Madridban.
Ingatlan Egyre több a külföldi befektető a magyar iroda- és szállodapiacon
Vámosi Ágoston | 2026. április 21. 14:14
Masszívan visszaestek a beruházások tavaly, a csökkenést még a turizmus fellendülése sem tudta ellensúlyozni a magyar kereskedelmiingatlan-piacon. A befektetői aktivitást jelentősen ronthatja, hogy a közel-keleti háború kitörése óta néhány építőanyag 20-50 százalékkal drágult. Jelenleg minden nyolcadik iroda üres, és az arány tovább emelkedhet ebben az évben.
Ingatlan Mennyit ér az ingatlanom? A Velencei-tónál is több mint százmillió egy átlagos ház
Vámosi Ágoston | 2026. április 15. 18:54
A gárdonyi árak lehagyták a velenceieket a lakáspiacon az elmúlt években, de a családi házaknál éppen fordított a helyzet. Megnéztük, mennyiért adják ki a panorámás, tóparti házakat az Airbnb-n, és megértettük a velencei áremelkedést is. A Mennyit ér az ingatlanom? e heti részében arról is megbizonyosodtunk, hogy a sukorói telkek (és házak) továbbra is értékesek.
Ingatlan Egyre drágábban lehet jó albérletet találni
Privátbankár.hu | 2026. április 14. 10:57
Márciusban élénkült a magyarországi albérletpiac: országosan és a fővárosban egyaránt 1,6 százalékkal nőttek az átlagos bérleti díjak havi összevetésben – derült ki a KSH-ingatlan.com lakbérindex legfrissebb adataiból.
Ingatlan Lakást adna ki? Nagy pofon jöhet a választási győzelem miatt
Privátbankár.hu | 2026. április 13. 09:57
Tovább csökkenhet a kiadó lakások hozama a formálódó Tisza-kormány miatt.
Ingatlan Megkötötték az önkormányzatok kezét a 3000 lakásos beruházásnál
Privátbankár.hu | 2026. április 10. 13:11
A Népszigethez tervezett lakópark kiemelt státuszt kapott a kormánytól, ettől kezdve Budapestnek és a kerületi önkormányzatoknak kevesebbet ér a szava az építkezéssel kapcsolatban.
Ingatlan A kétmilliós négyzetmétár már az alap Budapesten
Privátbankár.hu | 2026. április 9. 11:59
Ha új lakásról van szó. A felkapottabb helyeken pedig közeledik a négymillióhoz az átlagár.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG