4p

Csaknem visszatért a járvány előtti forgalom, megint bővülhetnek a láncok az Egyesült Államok legtöbb városában. A finanszírozó bankok és egyes ágazati szakértők ugyanakkor figyelmeztetnek: az alapkamat további várható emelkedése megdrágítja a projekteket, s hiába a visszatérő forgalom, az új beruházásokat biztosan későbbre fogják halasztani.

„Happy days are here again” – vagyis megint itt vannak a jó idők, sóhajthat fel a legtöbb amerikai üzleti szálloda vezetője és tulajdonosa. Idén az eltelt öt hónapban már sikerült elérni a járvány kezdete előtti forgalmi számokat. A rendezvényszervezőknek megint sok dolga van, lassan betelik az idei naptár a nagyvárosi hotelek többségében - foglalta össze a mostani helyzetet a bisnow.com amerikai ingatlanszakmai portál.

Miami Beachen a legtöbb hotel most is népszerű. Fotó: Art Surfside
Miami Beachen a legtöbb hotel most is népszerű. Fotó: Art Surfside

Tavaly az év vége felé még azzal számoltak, hogy a turisták nagy arányban fognak szobákat foglalni az idei tavaszra és nyárra, hiszen másfél-két évig nem nagyon mehettek sehová a korlátozások miatt. Akkor még nem tudhatták a hotelek tulajdonosai és üzemeltetői, hogy mi lesz az üzleti utazókkal és az üzleti rendezvényekkel. Szerencséjükre itt is javulást tapasztaltak, sőt egyre többször fordul elő, hogy egy adott amerikai városban sorra kerülő rendezvény után marad még pár napot a vendég, akár úgy is, hogy csatlakozik hozzá valamelyik családtagja vagy egy barát/barátnő.

Chris Nassetta, a Hilton globális vezérigazgatója szerint az első negyedév végére gyakorlatilag helyreállt az üzleti szegmens. Megint sok a konferencia és az egyéb üzleti vagy céges rendezvény. Az egy kiadható szobára jutó bevétel már 4 százalékkal meg is haladta a 2019 azonos időszakában rögzítettet, a bruttó profit 641 millió dollár volt, ez nem kevesebb mint 43 százalékos javulás.

A világ legnagyobb hotel konglomerátuma, a Marriott International sem panaszkodhat, ennek a cégnek is pozitívba fordultak a mutatói, most először 2019 közepe óta. A szabályozott ingatlanbefektetési társaságként működő és 12 milliárd dollárnyi kapitalizációval bíró Host Hotels&Resorts első negyedévi EBITDA-ja 18 százalékkal volt magasabb, mint 2019 azonos időszakában. 

Ugyanakkor a hotelpiac elemzői, sőt egyes szállodavezetők is még óvatosak. Többen is arra figyelmeztettek, hogy az amerikai gazdaság visszaesése megakaszthatja a visszaépülést az év hátralévő részében. Az üdülőhotelek, valamint a nemzetközi konferenciáknak helyet adó szállodák teljesítménye kulcsfontosságú lesz. 

Lassuló beruházások

A fejlesztéseket máris megakasztották a magas hitelezési költségek. Korábban összesen 98 nagyobb projektet terveztek, ennek felét azonban leállították a finanszírozási nehézségek miatt. A gond az, hogy a beruházások zöméhez kisebb helyi bankok adnak hitel az Egyesült Államokban, márpedig épp a közelmúltban ment csődbe három jelentősebb pénzintézet.

Chip Ohlsson, a Wyndham Hotels & Resorts fejlesztési igazgatója arról számolt be, hogy egymás után hosszabbítják meg a foglalásaikat a hozzájuk betérő vendégek. Sokuk akár egy héttel is tovább marad úgy, hogy a hétközi konferencia után kihasználják a hétvégét is.

De nem minden városban kedvező a helyzet. Például San Franciscoban két óriási komplexum is csődbe került. A Park Hotels és a Pebblebrook Hotel Trust tulajdonosai a napokban közölték, hogy a tartósan rossz üzletmenet miatt már nem tudják fizetni a hiteleiket és visszaadják a szállodákat a hitelező bankoknak. A technológiai cégek egymás után hagyták el a várost a járvány alatt, s mostanra szinte teljesen elfogyott az üzleti kereslet a hotelek iránt - jegyezte meg a portál.

Kalifornia másik nagyvárosában, a 2028-as olimpiára készülő Los Angelesben javuló tendenciák vannak, de a hotelekben dolgozók bérsztrájkokkal fenyegetőznek, s a helyi kereskedelmi kamara szerint ez újabb sebet üthet az ágazaton. Áprilisban kijött egy rendelettervezet, miszerint legalább 25 dollárra kell emelni az órabérüket (beleértve a nemzetközi repülőtér összes alkalmazottját is) és 2024-től évente további egy dollárral kell növelni ezt az összeget egészen az olimpia évéig. Jelenleg egy takarító órabére 20 dollár körül van, a mosogatóké és a szakácsoké 22-28 dollár. A sztrájk július elején lehet, ha addig nem kapnak írásos ígéretet a hotelektől a béremelésükre.

A kamara ugyanakkor azt állítja, hogy ez csakis elbocsátásokhoz fog vezetni, legalább 15 ezer embertől kell megválnia a hotelek üzemeltetőinek és 1,1 milliárd dollárral kevesebb lesz a turisták által elköltött pénz, ezen felül több tízmillió dollárnyi szövetségi és helyi adóbevétel sem keletkezik.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Ingatlan Több lakás épül, de egyre kevesebb helyen
Privátbankár.hu | 2026. november 4. 11:48
Az idei első háromnegyedévben 9803 új lakás épült, 31%-kal több, mint egy évvel korábban. A kiadott építési engedélyek és egyszerű bejelentések alapján építendő lakások száma 22 331 volt, 12%-kal több, mint 2025 azonos időszakában.
Ingatlan Határvonalhoz ért és óriásit moccant az ingatlanpiac
Privátbankár.hu | 2026. november 2. 19:20
A múlt hónapban megugrott a forgalom az ingatlanpiacon az Otthon Start kivezetése miatt: októberben 11 277 lakóingatlan cserélt gazdát, ami 20,2 százalékkal magasabb, mint szeptemberben, de 2,1 százalékkal marad el az előző év azonos időszakától – közölte saját adatain alapuló becslése szerint a Duna House hétfőn az MTI-vel.
Ingatlan Az Otthon Start lezárása felpörgette a lakáspiaci keresletet
Privátbankár.hu | 2026. november 2. 11:03
Jelentősen megugrott a lakásvásárlási érdeklődés az Otthon Start program utolsó hetében. Az ingatlan.com adatai szerint október 26. és 30. között mintegy 250 ezer telefonos érdeklődés érkezett az eladó lakásokra és házakra, ami napi átlagban 38 százalékkal haladta meg a szeptemberi munkanapok szintjét. A hirdetési portál szerint a kedvezményes hitelprogram megszűnése érezhetően felpörgette a keresletet.
Ingatlan Lehet még feljebb minden idők legsikeresebb támogatott lakáshitele után?
Privátbankár.hu | 2026. október 29. 11:33
A november 15-én záruló Otthon Start teljes hitelösszege az addig még megkötött szerződésekkel együtt megközelítheti a 2500 milliárd forintot. A BiztosDöntés.hu szerint ez alapján minden idők legkeresettebb támogatott lakáshiteleként adja át a helyét a Wekerle Plusznak, amelyből aligha fogy majd ennyi ilyen rövid idő alatt.
Ingatlan Megszólalt az Erste, a jövő héten fogadhatják be az első kérelmeket a Wekerle Plusz keretében
Privátbankár.hu | 2026. október 29. 09:00
Mától tudnak előregisztrálni az ügyfelek a Wekerle Plusz Lakáshitelre az Ersténél. A bank közleményében azt írta, hogy a lehető leggyorsabban felkészülnek az új lakáshitel-konstrukció bevezetésére és a tervek szerint a jövő héten megkezdődhet a hitelkérelmek befogadása is. Hozzáteszik, hogy a záruló Otthon Start Lakáshitellel kapcsolatban az ilyenkor szokásos felfokozott igénylési hullám várható a következő napokban, amire felkészültek.
Ingatlan Otthon Start: Magyar Péter új bejelentést tett
Privátbankár.hu | 2026. október 27. 17:11
A folyamatban lévő vásárlók lezárhatók, kaptak néhány extra napot az igénylők.
Ingatlan Nem vár tovább a kormány: október 28-tól indul a Wekerle Plusz hitelprogram
Privátbankár.hu | 2026. október 27. 12:26
Lazítanak a hitelprogram életkori feltételein, a korábbi 41 év helyett 45 év lesz a felső korhatár. A lakástakarékok állami támogatása a tervezett ütemben, januárban indul.
Ingatlan Október 31. után új korszak kezdődik a társasházak kezelésében
Privátbankár.hu | 2026. október 26. 14:09
Egy harminclakásos budapesti társasház lakásainak együttes értéke ma már meghaladhatja a 2,5 milliárd forintot. Miközben azonban a lakások ára folyamatosan a figyelem középpontjában áll, arról jóval kevesebb szó esik, hogyan gazdálkodnak ezzel a hatalmas vagyonnal. Az október 31-i társasházi tisztségviselői nyilvántartási határidő fontos lépés lehet az átláthatóság felé. Szilber Szilvia társasházszakértő szerint a szakmának ennél jóval nagyobb változásra van szüksége: a hagyományos reaktív közös képviseleti működés helyét a hosszú távon tervezhető, ellenőrizhető és mérhető épületüzemeltetésnek kell átvennie.
Ingatlan Putyinért halni kész akcióhősök és elátkozott diktátorvillák: mi zajlik az orosz luxusnegyedekben?
Elek Lenke | 2026. október 25. 11:27
Házibulizott-e a legendás énekes a Tverszkáján, és eladó-e Alla Pugacsova méregdrága birtoka, miután Izraelbe menekült a háború elől? Cikkünkben utánajártunk, hogyan próbálnak nyerészkedni a csalók a sztárok nevén, és miért vált rendkívül kockázatossá a hírességek ingatlanjaival való kereskedés Oroszországban.
Ingatlan Damoklész kardja lebeg a lakásvásárlók feje felett
Vámosi Ágoston | 2026. október 22. 18:51
Wekerle Plusz néven szigorúbb feltételekkel indít új lakáshitel-programot a kormány január 1-jétől, de az Otthon Start kivezetésének időpontját még nem árulták el. Az új hitelből használt lakást vásárlók akár 16,6 millió forinttal többet fizethetnek vissza az Otthon Starthoz képest, ezért a bankfiókok még idén rohamos igénylésre készülhetnek. Az új lakások vásárlói a Wekerle Plusznál is fix 3 százalékos kamattal számolhatnak: az Mfor azt is megnézte, melyik városokban, kerületekben pöröghet fel a piac a különbség hatására.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG