4p
Egyre kevesebb telek áll rendelkezésre úgy házak építésére, a lakáspiacon pedig valóságos őrület zajlik, így ismét divatba jönnek a beépített tetőterek, tetőtéri lakások. Emiatt a következő években várhatóan szaporodni fognak az emeletráépítések illetve több lesz a rossz állapotú bérházak helyére felhúzott tömbök tetején a luxus lakás, legalábbis erre számít az Otthontérkép friss elemzése.

A tetőtér elsősorban a nagyvárosok „trendibb” belső kerületeiben lettek divatosak, ebből adódóan a tetőteres lakások négyzetméterára akár 8-10 százalékkal magasabb lehet a többihez képest az új építésű és újszerű ingatlanok esetében, ezt közölte az Otthontérkép.hu a Privátbankár.hu-val. A cég friss összefoglalója górcső alá vette a fővárosi és a vidéki helyzetet is, bár, nem meglepő módon, inkább az előbbiben van nagy kereslet a tetőtéri lakásokra.

Nincs más alternatíva

Országosan az eladásra kínált ingatlanok mindössze 1-1,5 százaléka tetőtér-beépítéses, Budapesten 1 év leforgása alatt 1300 ilyen ingatlan cserélt gazdát. Hála a megélénkült lakáspiacnak, a foghíjtelkeket pillanatok alatt elkapkodja a fejlesztők egy kis csoportja, így más beruházók számára nem marad más lehetőség, mint rogyadozó bérházak felvásárlása és felújítása, illetve a felfelé terjeszkedés, vagyis a ráépítés.

A bérházak fölé tervezett beépítéseknek köszönhetően a tetőtér sokkal exkluzívabb formában épül be, mint valaha. Egy ráépítés alkalmával jellemzően nagyobb alapterületű otthonokat álmodnak meg a felsőbb emeletekre, lehetővé téve a luxus csúcsának számító penthouse lakások kialakítását. Teljes ház felújítása esetén a fejlesztők előszeretettel nyúlnak a loft és duplex tervekhez is, amik nemcsak praktikusak, de lakberendezési szempontból is igen izgalmas lehetőségeket rejtenek.

Budapesten gombamód nőnek

Az Otthontérkép adatai szerint az eladásra kínált tetőteres lakások túlnyomó része Budapesten főleg a VI., VII. és IX. kerületekben található. Emellett több nagyobb vidéki városban is, így Győrött, Debrecenben, Székesfehérváron és Szegeden is találunk hasonlót, ám itt az országos forgalomnak csak töredéke zajlik. Mivel azonban ezekben a városokban is fogytán vannak a belvárosi telkek, s így egy-két éven belül felpöröghet a tetőteres otthonok üzlete.

Az említett fővárosi kerületekben az új építésű és újszerű lakások ára 8-10 százalékkal haladja meg a többi lakás árát, így a VI. kerületben például 764 ezer forintos négyzetméteráron, a IX. kerületben 679 ezer forintos négyzetméteráron, a VI. kerületben pedig 635 ezer forintos négyzetméteráron lehet tetőtér-beépítéses otthont vásárolni. Alkudni esélyünk sincs, mivel a kereslet igen erős, a vevőjelöltek harmada ráadásul külföldi.

Hitelt keresel, de nem tudod, hogyan válassz? Kalkulálj a Privátbankár.hu-val! >>>

Miért jó a régi lakóknak a tetőtér-beépítés?

Mester Nándor, az Otthontérkép vezető elemzője arra hívta fel a figyelmet, hogy a lakók a beruházónak adott engedélyért cserébe sok mindent kaphatnak, ha elég rámenősek és határozottak a tárgyalásokon. Elmondása szerint a hirdetések szövegében egyre gyakoribb, hogy az eladók az épület felújításának tényét vagy a rekonstrukció közeledtét is jelzik, pontosan felsorolva, hogy milyen épületrészek újultak/újulnak meg.

„Gyakori, hogy a tető teljes cseréjét, a közművek és a pince felújítását is kiharcolhatják. A régi, lerobbant lift helyére vadonatúj, korszerű, gépház nélküli felvonót építtethetnek be, hiszen a fejlesztő így könnyebben adhatja el a tetőtéri lakásokat. A lépcsőház is visszakaphatja az eredeti stukkókat, korlátokat és a kaput is kicseréltethetik vagy felújíttathatják. Egyenes következménye mindennek, hogy akár 20-30 százalékot is növekedhet a régi lakók ingatlanának értéke.”

Te is egy tetőtéri lakásra vágysz? Számold ki kalkulátorunkkal, mekkora törlesztőrészletet kell fizetned!

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Ingatlan Mennyit ér az ingatlanom? Rogán Antal ismerőse forgathatja fel a megyeszékhely lakáspiacát
Vámosi Ágoston | 2026. június 10. 18:59
Miközben a kínálat óriásit bővült az elmúlt hónapokban, Kecskeméten az Aegopolis projektre várnak a vevők. A közel 400 lakásos lakóparkot Rogán Antal ügyvéd ismerőse, Fintha-Nagy Ádám álmodta meg a megyeszékhely belvárosába. Egy családi ház értékét akár 35-40 millió forinttal is emelheti a felújítás, a téglalakásoknál viszont szinte nincs is különbség. A Mennyit ér az ingatlanom? Kecskemét több pontján is belefutott 40 millió forint alatti felújított lakásokba, és elemezte a város teljes piacát.
Ingatlan Mennyit ér az ingatlanom? Nem szálltak el az újlakás-árak Újpesten
Vámosi Ágoston | 2026. június 3. 18:29
A IV. kerület lakáspiaca sokszínű: a város szélén 90 millióért is lehet háromszobás, padlófűtéses új lakást kapni, de a házak jelentős része még akkor épült, amikor Újpest önálló település volt. A nagyobb, erkélyes panelekért már a metrótól távolabb is 115 milliót kérnek, az albérletárak viszont csökkenésnek indultak. A Mennyit ér az ingatlanom? a főváros északi végének piacát elemzi ezen a héten.
Ingatlan Valami furcsa történik a panelek piacán – miért kell erre mindenkinek odafigyelni?
Litván Dániel | 2026. május 28. 15:48
Pár hónapja még a piac sztárjai voltak a panelek, most gyűlnek az eladatlan lakások. Valami készül az ingatlanpiacon? 
Ingatlan Mennyit ér az ingatlanom? Lejtmenetnek indultak a családiház-árak a Balatonnál
Vámosi Ágoston | 2026. május 27. 18:49
Kevés ember tudta megfizetni a balatonboglári, vagy balatonlellei családi házakat két éve, azóta viszont korrigált a piac: ma már újépítésű, panorámás, vízparti házat is lehet venni egymilliós négyzetméterár alatt. A lakásárak felzárkóztak a siófokiakhoz, de az új és a használt lakások árai között nincs érdemi árkülönbség. A Mennyit ér az ingatlanom? ezen a héten Balatonbogláron, Fonyódon és Balatonlellén nézett körül.
Ingatlan Elképesztő összeget kér szivar- és biliárdszobás luxusvillájáért Szijjártó Péter szomszédja
Vámosi Ágoston | 2026. május 27. 05:44
Az egykori külügyminiszter szomszédjának cége felel a Hell-termékek magyarországi szállításáért: a BHS Trans Kft. több mint 10 milliárd forint állami támogatást kapott a választás előtt néhány nappal. Ennek töredékéért árulja a házát, amiben egy edzőterem és egy moziterem is található.
Ingatlan Az európai válság, amely Magyarországot különösen érinti – fel van adva a lecke az új kormánynak
Imre Lőrinc | 2026. május 24. 06:06
Egész Európában problémát jelent a megfizethető lakhatás és az energiaszegénység. Az Európai Unióban az elmúlt tíz évben messze Magyarországon emelkedtek az ingatlanárak a legnagyobb mértékben, miközben a szociálislakás-építések területén az európai középmezőny alján állunk. A megfizethető lakhatás megteremtése hosszú távú befektetés, amivel nem igazán tudnak a 4-5 éves ciklusokban gondolkodó politikusok választásokat nyerni – hangzott el a 3. alkalommal megrendezett Lakhatási-szakmai Fórumon, amiről lapunk is tudósított.
Ingatlan Mennyit ér az ingatlanom? Már az Örs vezér tere mellett is 65 millió egy panel
Vámosi Ágoston | 2026. május 20. 19:12
Nagyot kaszálhatnak a BL-döntő hétvégéjén a zuglóiak, de az átlagos havi bérleti díj a budapesti szint alatt van. Már a Rákosrendező Projekt előtt is érződik, hogy az ingatlanfejlesztők kedvelik a XIV. kerületet, de az új lakások közül csak minden kilencedik vehető meg az Otthon Start feltételei szerint. A Mennyit ér az ingatlanom? ezen a héten Zugló piacát járja körbe.
Ingatlan Brutális túlárazottság van a lakáspiacon: itt az MNB friss elemzése
Herman Bernadett | 2026. május 20. 15:12
Tavaly reálértéken 19 százalékkal nőttek a lakásárak, amire 25 éve nem volt példa, óriási a túlértékeltség, az olcsó hitel dacára is nehéz belépni a lakáspiacra sokaknak, mert nem tudják előteremteni az önerőt. 
Ingatlan Nem fogja elhinni, mennyire letarolta a piacot az Otthon Start
Privátbankár.hu | 2026. május 19. 13:30
Jelentősen élénkült a hazai lakáshitelezési piac 2025 októbere és 2026 márciusa között, amelyben meghatározó szerepet játszott az Otthon Start Program. Az új lakáscélú hitelkihelyezések 70 százaléka, több mint 1100 milliárd forint értékben ehhez a konstrukcióhoz kötődött – derül ki az MBH Jelzálogbank friss elemzéséből.
Ingatlan Ennyit kereshet, aki tavaly Nyugat-Magyarországon vett panelt, és idén eladja
Privátbankár.hu | 2026. május 18. 14:16
Az értékesítési idő csökkent, az alku mértéke nőtt: így alakult Nyugat-Magyarország panelpiaca. Győr, Szombathely, vagy Sopron sem olyan megfizethető már, mint tavaly: 30 százalékkal nőttek az árak. 
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG