KKV
A rovat támogatója:
KKV
Egy lépcsőt feljebb léptünk: ha gyanús a kolléga, fel lehet nyomni
Privátbankár.hu | 2014. március 2. 10:15
Már Magyarországon is létrehozhatnak a magánvállalatok törvényileg szabályozott visszaélés-jelentéstételi rendszert, amely alapján a cégen belüli gyanús eseményekről biztonsággal tehetnek bejelentést a munkatársak – hívja fel a figyelmet a Szecskay Ügyvédi Iroda. A törvény pozitív fejlemény, ám Magyarország egyelőre nem kerülhet át a legfejlettebb bejelentő-védelmi törvényi környezetű államok sorába a Transparency International listáján, mert jelenleg még nincsen olyan programja, amely biztosítaná a bejelentők hatékony védelmét az esetleges negatív szankciókkal szemben.
KKV
Megfoltozták Budapest Szívét
Nagy László Nándor | 2014. március 1. 16:25
Ezt is elintéztük: a Privátbankár hivatalos kérdése kellett ahhoz, hogy a Deák téren közel két hét után kijavítsák a komoly útakadályt képező megsüllyedt csatornafedelet. Kérdés, hány napot kellett volna várni ha nem fordulunk kérdéseinkkel a BKK-hoz?
KKV
Vegyen egy nippet, ha Kassán jár!
Privátbankár.hu | 2014. március 1. 14:28
Hosszú évtizedek után ismét megjelent Kassán termékeivel az állami tulajdonú Hollóházi Porcelángyár, helyi vállalkozók szombaton márkaboltot nyitottak a felvidéki városban.
KKV
Janukovics lelépett, szén se lesz?
Privátbankár.hu | 2014. március 1. 13:30
A menesztett ukrán elnök családja külföldi vagyonának a befagyasztása azzal is járhat, hogy visszaesik az ukrán szénexport.
KKV
Ha egy barátságnak vége szakad: az oroszok benyújtották a számlát
Privátbankár.hu | 2014. március 1. 12:52
Adósságainak törlesztésére szólította fel Ukrajnát szombaton a Gazprom orosz gázipari óriás, amelynek szóvivője a Ria Novosztyi orosz hírügynökség jelentése szerint azt mondta, hogy Kijevnek 1,55 milliárd dollár tartozása van. Amennyiben Ukrajna nem tesz eleget kötelezettségeinek, Moszkva a továbbiakban nem tud kedvezményt adni az orosz gázszállítmányokra - hangsúlyozta a vállalat szóvivője.
KKV
Magyar cégvezetővel tárgyalt az amerikai elnök
Privátbankár.hu | 2014. március 1. 09:54
A vállalat nagy sebességű és széles sávú internetet ígért az amerikai iskolákba. A beruházás értéke 100 millió dollár.
KKV
Senkit nem hozott lázba az ingyenes készpénzfelvétel
Privátbankár.hu | 2014. március 1. 09:26
Nem változtak az emberek pénzhasználati szokásai, mióta kétszer is díjmentesen lehet készpénzt felvenni az automatákból. Igaz, erre nem régóta van lehetőség.
KKV
Dunaújvárosban fejleszt a Hankook?
Privátbankár.hu | 2014. március 1. 08:54
A miniszterelnök szerint igen. Orbán Viktor azt is tudja, hogy a Dunaferr nem lesz az államé, de ott is fejlesztések lesznek. És lesz futballstadion is.
KKV
Húzd meg, ereszd meg: szabadulna INA-részvényeitől a Mol
Privátbankár.hu | 2014. március 1. 08:32
Hosszú vita végére kerülhet pont azzal, hogy a Mol rászánta magát, esetleg eladná a horvát olajipari vállalatban lévő részvényeit. A horvátoknak ez nem tetszik, ők inkább még tárgyalnának. Vita van arról is, mi legyen a veszteséges gázüzletággal. Ebben a kérdésben a zágrábi kormány döntött.
KKV
Vargának írtak az online pénztárgépesek
Privátbankár.hu | 2014. február 28. 17:40
Az Online Pénztárgépre Kötelezettek Facebook Közössége nyílt levélben arra kérte Varga Mihály nemzetgazdasági minisztert, hogy rendeleti úton hosszabbítsa meg az online pénztárgépek üzembe helyezési határidejét minden vállalkozó számára, aki határidőre megrendelte a gépet.
KKV
A briteknél is lesújtottak a közműcégekre
Privátbankár.hu | 2014. február 28. 17:31
Több mint 400 millió fontot kell visszatéríteniük a legnagyobb brit közműcégeknek olyan korábbi fogyasztói befizetésekből, amelyek ellenében nem szolgáltattak energiát.
KKV
Reagált az Ikea: nyugtatják a háborgó vevőket
Füstös Móni | 2014. február 28. 14:06
A vásárlók kedvenc polcának gyártását szünteti meg az Ikea. A hírre nagy volt a felháborodás, az áruház nyugtatja a kedélyeket.
KKV
150 új munkahely - indul a passzívház-gyártás Magyarországon
Privátbankár.hu | 2014. február 28. 11:30
Két új üzem lesz a Bélapátfalvai Ipari Parkban, összesen 150 új munkahelyet teremtenek.
KKV
Dübörög a nagy játékgyár - márciusban kész a magyarországi üzem
Privátbankár.hu | 2014. február 28. 09:44
A dán Lego Csoport 2013-ban 10 százalékkal növelte üzleti eredményét és 11 százalékkal árbevételét, a csoport márciusban avatja fel épülő új nyíregyházi gyárát.
KKV
Jelentős német-amerikai megbízást nyert el a magyar járműgyártó
Privátbankár.hu | 2014. február 27. 18:51
Fontos megbízást kapott a német-amerikai Welger cégcsoporttól a Hantech Zrt.
KKV
Ilyen gépeket vett a Wizz Air
Privátbankár.hu | 2014. február 27. 13:10
Évente 8-10 új repülőgép érkezhet a Wizz Air flottájába, a jelenlegi A320-as típusokat pedig nagyobb, A321-esek váltják fel - mondta Váradi József, a cég vezérigazgatója.
KKV
Brutális év elé néz az építőipar
Privátbankár.hu | 2014. február 27. 11:45
Idén rekordot dönthet a cégtörlések száma az építőiparban. Januárban 426 cég szűnt meg, ami lényegében megegyezik a tavalyi évkezdettel. Az év hátralevő részében újabb megszűnési hullám jöhet.
KKV
Látszik a rezsicsökkentés a magyar iparon
Privátbankár.hu | 2014. február 27. 11:11
Bár januárban alig változtak az ipari termelői árak éves alapon. A havi adaton már nyomot hagyott a rezsicsökkentés.
KKV
Itt az újabb könnyítés a pórul járt boltosoknak
Privátbankár.hu | 2014. február 27. 10:27
Meghosszabbítják az állami támogatás igénybe vételét azoknak, akik önhibájukon kívül késnek a pénztárgépcserével.
KKV
Nagy dobásra készül a Tesla
Privátbankár.hu | 2014. február 27. 09:01
Hatalmas akkumulátorgyárat akar építeni az Egyesült Államokban 1,6 milliárd dollár értékű beruházással az elektromos autókat gyártó Tesla Motors, ehhez várja befektetők jelentkezését.
KKV
Nagyon siessen, ha pórul járt a pénztárgéppel!
Privátbankár.hu | 2014. február 27. 07:47
Az online pénztárgépek vásárlásához február 28-ig, péntekig igényelhetik az állami támogatást azok a kereskedők, akik betartották a rendelési határidőt.
KKV
Fájó döntést hoztak a Sonynál
Privátbankár.hu | 2014. február 27. 07:39
A Sony Corp. a hónap elején bejelentett átfogó szerkezetátalakítási programja keretében bezárja amerikai márkaüzleteinek mintegy kétharmadát.
KKV
Ki ad milliókat egy banánzongorára? Meglepődnél...
Privátbankár.hu | 2014. február 26. 18:15
A legtöbb kkv túl kicsi a ahhoz, hogy a tőzsdei befektetők észrevegyék, és a bankok sem tolonganak a kis cégek extrém ötleteinek finanszírozásáért. Az internet népe viszont rajong a banánzongoráért – ki fogja összefogni a közösségi finanszírozókat?
KKV
Ajándékot kapnak a startupok az államtól
Privátbankár.hu | 2014. február 26. 15:35
Adórendszerbeli könnyítésekkel segítené a kormány a startupokat, csak először definiálják, kik is azok.
KKV
A gyanú árnyékában 6 cég: lecsapott a GVH
Privátbankár.hu | 2014. február 26. 14:36
A versenyhivatalnak gyanús lett hat cég, ezért előzetes bejelentés nélkül helyszíni szemlét tartottak.
KKV
Újabb bizonyítékokat talált az MNB - megtiltották a működést
Privátbankár.hu | 2014. február 26. 11:55
A MNB azonnali hatállyal megtiltotta több cégnek tevékenységük folytatását.
KKV
Lázárnak gyanús lett 4500 cég
Privátbankár.hu | 2014. február 26. 10:59
Átvilágítanak 4500 olyan céget, amelyek uniós támogatásokra pályáztak.
KKV
Itt vannak a számok: ennyit költöttünk karácsonykor
Privátbankár.hu | 2014. február 26. 09:59
Az országos kiskereskedelmi üzlethálózat, valamint a csomagküldő és internetes kiskereskedelem forgalma folyó áron tavaly decemberben 855 milliárd forint volt, 23 milliárd forinttal több, mint egy évvel korábban.
KKV
Bezár nálunk egy autóipari üzem - elhappoltak egy beruházást a lengyelek
Privátbankár.hu | 2014. február 26. 08:19
A BASF autókatalizátor-gyára nem Magyarországon, hanem Krakkónál épül, és a solymári üzem lehúzza a rolót.
KKV
Boltosok, figyelem! Pénteken fontos határidő jár le
Privátbankár.hu | 2014. február 26. 07:51
Február 28-ig igényelhetnek állami támogatást az online pénztárgépek vásárlásához azok a kereskedők, akik betartották a rendelési határidőt.
KKV
Szénerőműben is utazna az állam
Privátbankár.hu | 2014. február 25. 15:52
Úgy, hogy kisebbségi tulajdonosból többségivé válna a Mátrai Erőműben - jelentette be a nemzeti fejlesztési miniszter Visontán.
KKV
Újdonság az autógyártásban - ezt fogadták el Strasbourgban
Privátbankár.hu | 2014. február 25. 14:59
Megszavazta az Európai Parlament az autók szén-dioxid-kibocsátásának csökkentését.
KKV
Nem szabadul a százmilliós adósságtól a gabonapehely-gyártó
Privátbankár.hu | 2014. február 25. 14:50
A dunaföldvári cég csak az egyik a NAV szégyenlistáján. Negyedévente teszik közzé a legnagyobb adósok listáját, a felsorolás évről évre hosszabb.
KKV
A multik is szenvednek a pénztárgépcserével?
Privátbankár.hu | 2014. február 25. 11:33
Jó ütemben halad az áruházláncok kasszáinak bekötése a NAV szerverére, de a 2014-es év közepéig így is eltarthat a teljes átállás. A PC-s rendszerek esetében más, összetettebb kihívásoknak kell megfelelni, mint a kiskasszáknál.
KKV
Így akartak lehúzni minket: százezreket bukhat, aki nem figyel
Privátbankár.hu | 2014. február 25. 11:06
Magyar védjegyjogosultaknak küldenek megtévesztő díjfizetési felszólításokat külföldi cégek - a Privátbankárt is megpróbálták már így lehúzni a közelmúltban. Több százezer forintot is bukhatnak azok, akik fizetnek a hivatalos számlára hasonlító megrendelőlapra.
KKV
Berágtak a vásárlók - ezt a polcot már nem gyártaná az Ikea
Privátbankár.hu | 2014. február 24. 17:42
A svéd Ikea-áruházlánc azt tervezi, hogy beszünteti egyik legnépszerűbb polccsaládjának, az Expeditnek a forgalmazását, helyette pedig új bútortípust vezet be. A vásárlóknak nem tetszik a döntés.
KKV
Egekben az áfa, virágzik a feketézés: hogy mászik ki ebből az élelmiszeripar?
Privátbankár.hu | 2014. február 24. 15:25
A magyar élelmiszeripar a rendszerváltás óta szenved: nem tudtunk reagálni a változó világra, maradt az elavult stratégia, folyamatosan romlik a versenyképesség, és a GDP-hez is egyre kevesebbet tesz hozzá az iparág. Ha ebből ki akarunk törni, a külpiacokra kell koncentrálni. Elemzés.
KKV
Ezentúl ingyen cseveghet Varga Mihály Lázárral
Privátbankár.hu | 2014. február 24. 14:56
... vagy bármelyik kormányzati szervvel. A kormányzati szervek mobilszolgáltatására feladott közös megrendelés ugyanis azt a lehetőséget teremti meg, hogy az érintett szervezetek közös hívócsoportba kerüljenek, így egymással ingyenesen telefonáljanak - közölte a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium (NFM).
KKV
Kommunikáció és marketing Google-módra
Privátbankár.hu | 2014. február 24. 14:10
A közép-kelet-európai régióban elsőként Budapesten létesített reklámszakemberek, vállalkozások, startupok és diákok képzésére oktatóközpontot a Google
KKV
Stadionban jók vagyunk: lenne egy munka Algériában
Privátbankár.hu | 2014. február 24. 13:28
Szijjártó Péter Algírban tárgyalt a magyar vállalatok lehetőségeiről. Szarvasmarhát, öntözési megoldásokat viszünk, de van egy leharcolt stadionjuk is.
KKV
Fontos a hitel a cégeknek, de a fogyasztásnak is bővülnie kéne – interjú
Eidenpenz József | 2014. február 24. 11:05
Érezhető fellendülés a kkv-szektorban, de csak szerény mértékben. Még a devizahitellel nem rendelkező exportőröknek sem feltétlenül jó a túl gyenge forint. Nem csak az MNB-hitelprogram van a piacon, hanem számos más olcsó finanszírozási lehetőség is. Interjú Szabados Richárddal, a CIB Bank KKV és Lízing Üzletágainak vezetőjével és Tóth Zoltánnal, a CIB treasury vezetőjével.
KKV
Elfelejtett 5 ezer forintok: nálad is kopogtathat az adóhivatal
Privátbankár.hu | 2014. február 24. 07:39
Hétezer vállalkozónál kopogtatott az elmúlt hetekben az adóhivatal: a szervezet emberei az elmaradt kamarai hozzájárulás összegét vonták el az érintettektől.
KKV
Ezt tervezi az orosz olajipari cég a horváttal
Privátbankár.hu | 2014. február 23. 15:45
Egy titkosnak minősített tanulmány szerint a Rosznyeft és az INA összeborulásával Délkelet-Európa erős vállalata jönne létre. A Mol is érintett az ügyben.
KKV
Így rázná fel a Windows 8.1-et a Microsoft
Privátbankár.hu | 2014. február 23. 14:43
Hetven százalékkal olcsóbb a legújabb operációs rendszer azoknak, akiknek olcsó pc-je vagy tabletje van.
KKV
Így juthat a jövőben színházjegyhez
Privátbankár.hu | 2014. február 23. 09:01
Az InterTicket már dolgozik az új módszeren. Százmilliókból nyílt fejlesztési központ Miskolcon.
KKV
Pár éven belül nem lesz elég gyémántgyűrű
Privátbankár.hu | 2014. február 23. 08:10
Vészesen fogynak a bányák gyémántkészletei. Ezzel együtt nőnek az árak. Amerikában, Indiában és Kínában fogy a legtöbb gyémánt.
KKV
Így lehet valaki benzinkutasból vállalkozó
Privátbankár.hu | 2014. február 22. 15:05
A horvát olajipari cég 20 töltőállomását adja vállalkozóknak. A szerencsés nyertesek közül 15 INA-alkalmazott.
Friss
Nemzetközi
Megállapodott a Lufthansa a szakszervezettel: véget érhet a sztrájk
Ezzel több évre lezárják a foglalkoztatási kérdéseket.
10 órája
Nemzetközi
Elakadt Trump gázai terve: alig érkezett meg a beígért milliárdok töredéke
Megállapodtak, de nem akarnak érkezni a pénzek.
10 órája
Részvény / Deviza / Áru
Így várja a forint a vasárnapi választást
Erős héten van túl a hazai fizetőeszköz.
11 órája
A 100 Leggazdagabb
-
Ukrán milliárdos vásárolta be magát a román acéliparba2026. április 10. 15:10 -
Rekordberuházásba kezd a Vajda-Papír Csoport2026. április 10. 06:00 -
Milliárdos ékszerekben tartják pénzüket a világsztárok2026. április 9. 16:00 -
Csempegyártásba száll be az egyik leggazdagabb magyar, Szatmári Zoltán2026. április 9. 05:55 -
63 ezer milliárd forint értékű arany rejtőzhet a föld alatt Kínában2026. április 8. 16:00
További hírek >
Piac&Profit cikkei
-
Megéri lekötni: infláció feletti kamatokat kínálnak a bankok
16:56
-
Bajban London világhírű éjszakai bulihelyei
15:57
-
Új fogalommal ismerkedik a világ, humanitárius jellegű tűzszünet
15:03
-
Már a Közel-Keleten is irtja az iráni drónokat Ukrajna
14:05
-
Mészáros Lőrinc csodálatos palotát épít magának
13:12
Turizmus Online cikkei
A vidék hírei
-
Rendszerváltó Nagykoncert a Hősök terén – sztárfellépőkkel készülnek a szervezők
16:20
-
Elek István: Válasz Mirkóczki Ádámnak
13:23
-
A fiataloknak meg kell köszönniük az idősebbeknek a támogatásokat Orbán Viktor szerint
11:58
-
Visszanézett a tél: havazott a Kékestetőn és a magasabb hegycsúcsokon
09:35
-
Orbán Viktor hajnalban üzent: káoszról, nyomásról és fenyegetésekről beszélt a választás előtt
08:16
legolvasottabb
-
Újra folyik a kőolaj egy fontos vezetéken
2026. március 18. 09:54
-
Kiderült, mekkora a gond a Barátság kőolajvezetékkel
2026. március 12. 17:16
-
Gátszakadás: itt vannak a Publicus legfrissebb adatai a Tisza és a Fidesz népszerűségéről
2026. április 10. 08:38
-
Bemondták a svájci profik: spájzoljon be még most az aranyból, ezüstből
2026. március 26. 05:44
-
Zelenszkij: „Nagyon rossz előérzetem van”
2026. március 18. 13:14
top 24
-
Gátszakadás: itt vannak a Publicus legfrissebb adatai a Tisza és a Fidesz népszerűségéről
2026. április 10. 08:38
-
Menekülni akar a magyar állampapírokból? De hogyan?
2026. április 10. 11:34
-
Nagyot csökken a dízel piaci ára szombaton: eljött a fordulat?
2026. április 10. 10:52
-
Megkérdezték a magyarokat, jobban élnek-e, mint négy éve – mutatjuk a válaszokat
2026. április 10. 08:01
-
Bod Péter Ákos: A politikai ciklus hosszú árnyéka a gazdaságunkon
2026. április 10. 05:44



