3p
KKV
Uniós és hazai források felhasználásával indul az 50 milliárd forintos állami tőkealap-kezelő.

50 milliárdot dobnak össze

Első körben 50 milliárd forinttal indul hamarosan a Kutatás-fejlesztési és Innovációs Állami Tőkealap-kezelő Társaság az MFB és a Nemzeti Kutatási, Fejlesztési és Innovációs Hivatal (NKFIH) együttműködésében. A tájékoztatás szerint a kezdeményezés célja, hogy uniós illetve hazai forrású tőkebefektetéssel új alapokra helyezzék az innovatív kis- és középvállalkozások finanszírozását, támogassák a magyar startup ökoszisztémát, ezáltal növelve Magyarország versenyképességét.

Az alapkezelő működéséhez GINOP-forrásból (Gazdaságfejlesztési és Innovációs Operatív Program) 30 milliárd forintot biztosít az NKFIH, illetve saját forrásaiból 20 milliárd forintot az MFB.

A legkisebbek is kaphatnak belőle

A rendelkezésre álló 50 milliárd forintból 10 milliárd a legkisebb cégekhez juthat el, inkubátori szintű, kutatás-fejlesztési (KFI) célú beruházásokra fókuszálva és a számítások szerint akár 500 induló vállalkozás kaphat közel 10 millió forintot.

További 16 milliárd forint adható innovatív cégek "magvető jellegű tőkeigényeire", ez a támogatás akár 60 millió forint is lehet, és mintegy 160-200 vállalkozáshoz juthat el. A fennmaradó 24 milliárd forintra a már érettebb fázisban lévő cégek és projektek pályázhatnak, számukra átlagosan 350 milliós támogatást biztosít az alapkezelő - olvasható a közleményben.

1000 startupot állíthatnak pályára

Számítások szerint 2020-ig az alapkezelő akár több mint 1000 KFI területen aktív vállalkozásba is tehet pénzt, ezáltal a hazai kkv-k számára áthidalhatóvá válik az a korai életszakasz, amikor a sikertelen üzleti kezdeményezések aránya jellemzően 90 százalék - írta az MFB, hozzátéve: a többlépcsős modell biztosíthatja, hogy a támogatott cégek a kezdeti tőkeinjekció után, fejlődésük minden szakaszában tőkéhez juthassanak.

Az Állami Tőkealap-kezelő Társaság működéséhez szükséges feltételeket az MFB Csoport a kormányhatározatnak megfelelően 2016. október végéig alakítja ki, az első befektetések 2017 első negyedévében történhetnek meg.

Ezzel még nincs végeAz eredeti kormányhatározatból kiderül: a GINOP keretein belül még egy Intelligens szakosodási kockázati tőkeprogram is indul (70 milliárdot tesz bele az állam uniós pénzből) és egy KKV Versenyképesség kockázati tőkeprogram is (21 milliárd forinttal). Így összesen 120 milliárd forint fölött lesz a támogatások összege, amit az MFB máris megfejelt tovább 20-szal - ez komoly tőkeinjekció lehet a magyar startup-szcénának, tekintve hogy a nemrég véget ért Jeremie-program 130 milliárd forintot juttatott a magyar kkv-khoz.
A rovat támogatója:
A rovat támogatója a Vegas.hu A rovat támogatója a 4iG

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

KKV Pénzeső vár a kkv-kra
Privátbankár.hu | 2024. december 4. 16:49
A hazai kkv-k eddigi legszélesebb köre juthat tőkefinanszírozáshoz a Demján Sándor Tőkeprogram segítségével.
KKV Már néhány perc alatt megtudhatja, vállalkozása megfelel-e a pályázati feltételeknek
Natív tartalom | 2024. november 13. 11:21
A pályázási folyamatot megkönnyítő, új digitális előszűrő szolgáltatás érhető el októbertől az MBH Csoport mikro-, kis- és középvállalatoknak szóló BUPA platformján. A cégek azonban nemcsak a pályázatokhoz, hanem teljes életútjuk során asszisztenciát kaphatnak a digitális felületen.
KKV Hogyan lett kis garázscégből milliárdos vállalkozás?
Privátbankár.hu | 2023. december 19. 11:41
Állócsillagok és újhullámos trónkövetelők.
KKV Itt a Cégépítők társasjáték: most eldől, ki kaszál az üzleti évben!
Natív tartalom | 2023. december 4. 10:26
Piaci rést betöltő társasjáték jelent meg október 25-én: a Cégépítők társasjáték megszületéséről és játékmenetéről Egerszegi Krisztiánnal, a MiniCRM tulajdonosával, a Cégépítők alapítójával beszélgettünk.
KKV Széchenyi Kártya Program: megduplázták a hitelkereteket
Privátbankár.hu | 2023. augusztus 1. 11:18
Sokkal nagyobb hitelkeretet kapnak a kkv-k a Széchenyi Kártya Program keretében. A kamat a futamidő végéig 5 százalék. 
KKV Kezdj újult erővel a nyári szabadság után!
Márkázott tartalom | 2023. június 27. 11:32
  Ha még most vagy csak a hosszabb lélegzetvételű nyaralás előtt, akkor minden bizonnyal minden munkával kapcsolatos témától a falnak mennél. Teljesen érthető módon érzed azt, hogy telítődtél, hiszen már javában az év második felében járunk, és a megfeszített munkatempóból még nem is igazán tudtál alább engedni.
KKV Vigye sikerre vállalkozását, alkalmazzon business mentort!
Natív tartalom | 2023. június 8. 10:01
A business mentor nem varázsló, ám mégis rendkívül fontos szerepet játszhat több, a hazai kkv-szektort rendkívüli mértékben érintő konfliktushelyzet kezelésében. Közreműködésével a vállalatok tulajdonosai és vezetői olyan külső támogatást kaphatnak, amely segíti őket a tudatosabb vállalatvezetésben és előmozdítja üzleti és személyes fejlődésüket. A Budapesti Gazdasági Egyetem rendhagyó szakirányú továbbképzéséről annak vezetőjével és egyik hallgatójával beszélgettünk.
KKV A K&H szerint az uniós pályázatok körüli zűrzavar nem ártott
Privátbankár.hu | 2023. május 24. 14:14
Az uniós pályázatok körüli bizonytalanság csak kismértékben vetette vissza a cégek bizakodását, mintegy felük továbbra is reálisnak tartja, hogy ilyen forráshoz juthat - közölte a K&H magyarországi mikro, kis- és középvállalkozások (kkv) bizalmi indexe első negyedévi eredménye alapján.
KKV Megnyitják a pénzcsapot a magyar cégeknek: milliárdokat érő bejelentést tett egy bank
Privátbankár.hu | 2023. május 10. 17:14
Jelentős beruházási hitelkeretről állapodott meg az UniCredit.
KKV Jó szakemberből gyenge vállalkozó lesz? – interjú
Natív tartalom | 2023. április 4. 12:02
Egerszegi Krisztián Jövőkép című könyvének megjelenése kapcsán készült interjúnk második részében beszélgetünk a vállalkozók 90 százalékáról, a magukat halálra hajszoló emberekről, és arról is, mit tanácsol a bölcs varázsló a gonosz sárkány legyőzéséhez.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG