4p
KKV
A megemelt minimálbér nem csak azt jelenti, hogy sokan magasabb fizetést kapnak, hanem számos, ehhez kötött összeghatár is megemelkedik. Így például nagyobb értékű céges ajándékot lehet adni az év végi partikon, illetve a korábbinál jobb helyet választhatnak maguknak a sportrajongók a lelátókon. A Deloitte Magyarország készített összeállítást a témáról.

Idén havi bruttó 149 ezer forintra emelkedett a minimálbér, ami növeli az érintett munkavállalók jövedelmét és értelemszerűen a foglalkoztatásukkal összefüggő munkáltatói adóköltségeket is.

„A minimálbér összege több szempontból is jelentős tényezővel bír adójogi szempontból, ezáltal az emelkedésnek számtalan közvetett vagy közvetlen, és számos esetben kedvező adózási vonatkozása van, amelyre a munkáltatóknak és a munkavállalóknak egyaránt érdemes figyelniük” – hangsúlyozta dr. Baranyi Gábor, a Deloitte adó- és jogi tanácsadás osztályának igazgatója.

Nagyobb lehet a céges ajándék

A korábbi évekhez hasonlóan egyes meghatározott juttatásnak minősül, így a munkabérnél kedvezőbben adózik a céges rendezvénnyel összefüggésben adott ajándéktárgy, feltéve, hogy az értéke nem haladja meg a minimálbér 25 százalékát. Egy karácsonyi partin például kedvezőbb adózás mellett már 37 ezer forintot meghaladó ajándékkal hálálhatja meg a cég a dolgozói munkáját. Szintén egyes meghatározott juttatásnak minősül a 2019-től évente egyszer adható csekély értékű ajándék is – ennek értéke a minimálbér 10 százaléka lehet. Így összesen akár ötvenezer forint értékben kaphat a munkavállaló kedvező adózás mellett ajándékot.

Jobban járhatnak a hallgatók

Ahogyan eddig, idén is mentes lesz a személyi jövedelemadó alól a nappali tagozatos hallgatók részére a gyakorlati képzés idejére, duális képzés esetén az elméleti és a gyakorlati képzés idejére kifizetett juttatás értékéből havonta a havi minimálbért meg nem haladó rész, amely így 2019-től tehát növekszik.

Jobb helyen vagy többször ülhetünk a lelátón vagy a nézőtéren

A cafeteria-rendszert az idei évre gyakorlatilag beszántották, a juttatások több kedvelt formája idén már jövedelemként adózik, gyakorlatilag csak a SZÉP-kártya, a kultúra és sportbelépő, az óvodai és bölcsődei támogatás maradt a listán - itt írtunk a változásokról és az első tapasztalatokról.

Mindenesetre a sportrendezvényre illetve kulturális szolgáltatásra szóló belépő/bérlet egyenként legfeljebb a minimálbért meg nem haladó mértékben adómentes – így akár jobb helyre szóló vagy több belépőt is kaphatunk a Deloitte összeállítása szerint.

Plafon a szociális hozzájárulási adónál

Az egészségügyi hozzájárulás és a szociális hozzájárulási adó rendszerének összevonásával egyidejűleg a jogalkotó adófizetési plafont vezetett be a szociális hozzájárulási adó tekintetében. Ez alapján egyes jövedelmek (például a vállalkozásból kivont jövedelem, az osztalék és az árfolyamnyereség) után nem kell az adót megfizetni, ha a magánszemély egyéb forrású jövedelmei (így többek között a munkabér, az egyéni vállalkozásból származó jövedelem) a tárgyévben már elérték a minimálbér összegének huszonnégyszeresét. A korábbi egészségügyi hozzájárulás-fizetési plafon nem a minimálbérhez volt kötve.

A foglalkoztatót megillető szociális hozzájárulási adókedvezmények szabályai is változtak

Szakképzettséget nem igénylő munkakörben dolgozók után az adókedvezmény összege 2019-től havonta a bruttó munkabér - de legfeljebb a minimálbér - után számított adó fele. A korábbi években a minimálbér helyett havi 100 ezer forintban volt meghatározva a kedvezmény alapjának maximális mértéke. 19,5 százalékos adómértékkel és a minimálbér összegével számolva a kedvezmény 2019-től már havonta majdnem tizenötezer forint lehet, ami különösen azon munkáltatók számára jelenthet komoly segítséget, ahol jelentős létszámban foglalkoztatnak szakképzetlen munkaerőt.

2019-től a munkaerőpiacra lépők esetén szociális hozzájárulási adókedvezmény érvényesíthető, ami a foglalkoztatás első két évében a bruttó munkabér (de legfeljebb a minimálbér) után fizetendő adó teljes összege, míg a harmadik évben ennek 50 százaléka.

Az idei évtől a legalább háromgyermekes, munkaerőpiacra lépő anyák esetén a szociális hozzájárulási adókedvezmény összege a foglalkoztatás első három évében a bruttó munkabér (de legfeljebb a minimálbér) után fizetendő adó teljes összege, míg a foglalkoztatás negyedik és ötödik évében ennek 50 százaléka. A korábbi években ebben az esetben is a minimálbér helyett havi 100 ezer forintban volt meghatározva a kedvezmény alapjának maximális mértéke.

A rovat támogatója:
A rovat támogatója a Vegas.hu A rovat támogatója a 4iG

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

KKV Pénzeső vár a kkv-kra
Privátbankár.hu | 2024. december 4. 16:49
A hazai kkv-k eddigi legszélesebb köre juthat tőkefinanszírozáshoz a Demján Sándor Tőkeprogram segítségével.
KKV Már néhány perc alatt megtudhatja, vállalkozása megfelel-e a pályázati feltételeknek
Natív tartalom | 2024. november 13. 11:21
A pályázási folyamatot megkönnyítő, új digitális előszűrő szolgáltatás érhető el októbertől az MBH Csoport mikro-, kis- és középvállalatoknak szóló BUPA platformján. A cégek azonban nemcsak a pályázatokhoz, hanem teljes életútjuk során asszisztenciát kaphatnak a digitális felületen.
KKV Hogyan lett kis garázscégből milliárdos vállalkozás?
Privátbankár.hu | 2023. december 19. 11:41
Állócsillagok és újhullámos trónkövetelők.
KKV Itt a Cégépítők társasjáték: most eldől, ki kaszál az üzleti évben!
Natív tartalom | 2023. december 4. 10:26
Piaci rést betöltő társasjáték jelent meg október 25-én: a Cégépítők társasjáték megszületéséről és játékmenetéről Egerszegi Krisztiánnal, a MiniCRM tulajdonosával, a Cégépítők alapítójával beszélgettünk.
KKV Széchenyi Kártya Program: megduplázták a hitelkereteket
Privátbankár.hu | 2023. augusztus 1. 11:18
Sokkal nagyobb hitelkeretet kapnak a kkv-k a Széchenyi Kártya Program keretében. A kamat a futamidő végéig 5 százalék. 
KKV Kezdj újult erővel a nyári szabadság után!
Márkázott tartalom | 2023. június 27. 11:32
  Ha még most vagy csak a hosszabb lélegzetvételű nyaralás előtt, akkor minden bizonnyal minden munkával kapcsolatos témától a falnak mennél. Teljesen érthető módon érzed azt, hogy telítődtél, hiszen már javában az év második felében járunk, és a megfeszített munkatempóból még nem is igazán tudtál alább engedni.
KKV Vigye sikerre vállalkozását, alkalmazzon business mentort!
Natív tartalom | 2023. június 8. 10:01
A business mentor nem varázsló, ám mégis rendkívül fontos szerepet játszhat több, a hazai kkv-szektort rendkívüli mértékben érintő konfliktushelyzet kezelésében. Közreműködésével a vállalatok tulajdonosai és vezetői olyan külső támogatást kaphatnak, amely segíti őket a tudatosabb vállalatvezetésben és előmozdítja üzleti és személyes fejlődésüket. A Budapesti Gazdasági Egyetem rendhagyó szakirányú továbbképzéséről annak vezetőjével és egyik hallgatójával beszélgettünk.
KKV A K&H szerint az uniós pályázatok körüli zűrzavar nem ártott
Privátbankár.hu | 2023. május 24. 14:14
Az uniós pályázatok körüli bizonytalanság csak kismértékben vetette vissza a cégek bizakodását, mintegy felük továbbra is reálisnak tartja, hogy ilyen forráshoz juthat - közölte a K&H magyarországi mikro, kis- és középvállalkozások (kkv) bizalmi indexe első negyedévi eredménye alapján.
KKV Megnyitják a pénzcsapot a magyar cégeknek: milliárdokat érő bejelentést tett egy bank
Privátbankár.hu | 2023. május 10. 17:14
Jelentős beruházási hitelkeretről állapodott meg az UniCredit.
KKV Jó szakemberből gyenge vállalkozó lesz? – interjú
Natív tartalom | 2023. április 4. 12:02
Egerszegi Krisztián Jövőkép című könyvének megjelenése kapcsán készült interjúnk második részében beszélgetünk a vállalkozók 90 százalékáról, a magukat halálra hajszoló emberekről, és arról is, mit tanácsol a bölcs varázsló a gonosz sárkány legyőzéséhez.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG