A társaság szerint idén 1,7-1,8 milliárd euró lehet a kamatlevonás, az értékleírás és az adózás előtti eredmény, az EBITDA, noha júniusban még 2,2-2,3 milliárd euróra tették ezt az összeget.
Az 500 millió euróból 320-350 millió a kieső bevétel, amelyet csak részben ellensúlyoz, hogy a törölt járatok miatt a kiadások is csökkentek a sztrájk alatt. A fennmaradó veszteség az elmaradt foglalási díjakból jön.
Szeptemberben éves szinten 15,9 százalékkal csökkent a társaság utasforgalma, a negyedik negyedévre előre leadott foglalások száma pedig 1-2 százalékkal.
Pierre-Francois Riolacci pénzügyi igazgató szerint nehéz pontosan kiszámolni a veszteséget, de általában az évnek ebben az időszakában a negyedik negyedévre már előre eladják a szabad helyek 30 százalékát, most viszont csak 28 százaléknál tartanak.
Naeem Aslam az Ava Trade vezető piaci elemzője szerint a sztrájk komolyan érinti a várható bevételeket. Ez egyáltalán nem tetszik a befektetőknek, ezért sokan eladják részvényeiket. A sztrájk kezdete, szeptember közepe óta 23,31 százalékkal csökkent az Air France-KLM csoport részvényárfolyama, amely most 6,56 eurón áll.
Ezért sztrájkoltak A pilótákat az Air France fapados légitársaságának, a Transaviának a fejlesztése aggasztja, ugyanis a nemzeti légitársaság gépeket tervez átadni a fapados cégnek, amelynél a pilótákat kedvezőtlenebb szerződéssel foglalkoztatják. Az Air France jövőre jelentős fejlesztéseket tervez a fapados légitársaságnál, új járatok és bázisok nyitásával, ahol helyi szerződések alapján kívánják a pilótákat foglalkoztatni. |