Közhely, hogy a férfiak öltöztetik a nőket. Nemcsak azért, mert sok esetben ők állják a méregdrága ruhaköltemények számláját, hanem mint alkotók is jeleskednek, évtizedek óta, ebben a műfajban, lásd Diort vagy Yves Saint Laurent-t. Mindez abból is ered, hogy évszázadokig a szabók – mert annak idején ők voltak a divattervezők – csak férfiak lehettek. (Lásd a The Paradise – magyarul: Hölgyek öröme – című kiváló angol tévésorozatot.) A szabóműhelybe be sem engedték eleinte a fiatal lányokat, legfeljebb később takarítani, illetve a gyáripar kialakulásának idején a gép alá csúsztatni az anyagot.
A férfiakat a XXI. században is többnyire férfiak is öltöztetik, lásd Hugo Boss-t vagy a közülünk nemrég eltávozott Giorgio Armanit. Az viszont a legritkább esetben fordul elő, hogy női divattervezők alkossanak férfiak számára öltözékeket. (Más a tervezés és más a megvarrás.) Itt még nem tartunk az egyenjogúságban. Egyéb más téren viszont nagyon is összemosódnak a nemek és igenek.
A férfi világsztárok karrierjének egyik fontos lépcsőfoka újabban, amikor felkéri őket valamelyik világhírű divatház, hogy reklámozza öltönyeiket és kiegészítőiket. Vagy éppen óráikat, lásd Brad Pittet, George Clooney-t vagy Leonardo DiCaprio-t. Dollármilliókról van szó. A streaming korszak erre még rátett egy lapáttal. Az Elite című spanyol filmsorozat egyik fiatal sztárja, Manu Rios rá az egyik példa, a másik az ígéretesebb színészi képességű Nicholas Galitzine, aki parfümöket is sikeresen reklámoz.
Akár tetszik nekik egy adott viselet, akár nem, akkor is hordani kell, mert ezt írja elő a szerződés, amelynek apróbetűs részei is fontosak: mikor, melyik gálán, csak Cannes-ban, a Saturday Night Live-ben netán az Oscar-átadón is… A napszemüvegek, ingek, nadrágok nem véletlenül ott és akkor láthatók a szerencsés fiatalemberen. Soha nem viselhetik kétszer ugyanazt a holmit, ugyanúgy mint a kolléganők.
Haider Ackermann évek óta csak Timothée Chalamet-nek tervez, ami már az együttműködés magasabb szintje. De az is előfordul, hogy valamiért „szakítanak” – ez a hozzáértők szerint rögtön észrevehető.
Léteznek ezen felül is divatbolond férfiénekesek és színészek, egyfajta lavish, azaz luxusimádók, akik nem titkolt narcizmussal megáldva, a saját testüket is egyfajta műalkotásnak kezelik és mérhetetlen módon kényeztetik, mintegy részeként alkotói imázsuknak. Kézzel horgolt-kötött mellénykék, rafináltan kihívó, itt-ott zipzárral nyitható pólók, csípőre csúsztatott övek, csillogó, flitteres felsők, egyedi, csak nekik festett nadrágok képezik ilyenkor a gardróbot, lásd Harry Stylest vagy Omar Rydberget. (Utóbbinak saját kozmetikai termékcsaládja, márkája is van!)
Esetükben sokszor meg sem nevezik a divattervezőt vagy a művészt – pedig némelyik darab már-már iparművészeti remek kategóriába esik. Más kérdés, hogy amikor próbálnak „civilben” elbújni a rajongók elől – többnyire sikertelenül –, akkor edzőcipőt, farmert, kapucnis pulcsit, baseball sapkát, maszkot, napszemüveget viselnek. No persze, ezek is mind márkás cuccok.
Az, hogy ujjatlan vagy rövid ujjas a póló, sem mindegy, lásd a nemrég Magyarországon is fellépett, elképesztően népszerű énekest, Shawn Mendest. Fontos, hogy látszódjon az izmos bicepsz, amiért oly sokat edzett, vagy éppen a rátetovált pillangó.
Mondhatnánk, hogy a Beatles vagy a Rolling Stones esetében ez nem volt olyan fontos, eleinte nekik is öltönyt kellett viselniük, amelyről nem tudtuk, melyik tervezőnél készült, mert nem volt fontos. De a későbbi hippis-indiai polgárpukkasztás már része volt az attrakciónak. Azt, hogy Delon, Belmondo vagy Sean Connery melyik tervező öltönyében lépett a vörös szőnyegre, annak idején senki nem tudta, de nem is érdekelt senkit. Nagyon elegánsak voltak persze, de nem élő reklámtáblák. Igaz, a tévécsatornák száma tizedannyi volt és nem létezett a közösségi média.
Fotó: Pixabay
A sztárság magasabb lépcsőfoka, amikor hírességek gyermekei vonulnak végig a kifutón, mint ahogy az történt többször a Beckham családban. Vagy Vanessa Paradis és Johnny Depp esetében, akik lánya, Lily Rose Depp is többször végigtipegett valamelyik fantáziakölteményben.
Ennél is messzebbre megy Jaden Smith, akit a közelmúltban a Christian Louboutin első kreatív igazgatójának neveztek ki. Kifejezetten számára hozták létre ezt feladatkört a luxuscégnél, ahogy arról számos divatmagazin és online felület írt. Will Smith és Jada Pinkett Smith fia állítólag hamarosan Párizsba költözik új munkája miatt. Ezen még a szakma is meglepődött.
A 27 éves fiatalember feladata lesz a kampányok, élmények és események kidolgozása. Emellett a cipők, bőráruk és kiegészítők kreatív oldaláért is felelni fog. Louboutin azt mondta, Smith volt az egyetlen jelölt a posztra, Jaden pedig rögtön hozzátette, ez élete egyik legnagyobb megtiszteltetése. Kérdés, hogy önmagában egy sztár gyermekének neve mennyit ér, mint reklámeszköz, és kulcsa-e a sikernek? Hiszen itt már nemcsak viselni kell egy márkás öltözéket, hanem szakmai munkát végezni.
A mai férfidivat trend egészen más ruházat tervezésére és gyártására készteti a szakma vezetőit. Míg az ötvenes-hatvanas években a fiatal férfiaknak öltönyben kellett megjelenni vizsgákon, ünnepélyeken, szinte minden hivatalos helyen vagy alkalmi rendezvényen, ezzel a trenddel gyökeresen szakított az utóbbi ötven év. Sőt, minél híresebb valaki, annál inkább megengedheti magának – ha csak nincs szerződése egy adott márkával –, hogy olykor azt vegye fel, amit akar.
A fiatal magyar férfiak legtöbbje – még a multiknál, a startup-oknál is – lazán öltözik. Olykor túl lazán is. Nagy részük nem fordít gondot – ha teheti, akkor sem – a jól öltözöttségre, az eleganciára. Elvégre jó az úgy is, nem befolyásolja a cégnél a megítélését, az előmenetelét, és a család hölgytagjai sem szólnak miatta. Más a helyzet a diplomatáknál, ahol az öltöny munkaruha, no meg a vezérigazgatóknál, ahol az elegancia kötelező.
Bár az instylemen.hu szerint „egy stílusos férfinek megvan a kisugárzása, a jelenléte most is, meg volt tíz, húsz, ötven éve, és meg is lesz mindig. A divattörténetben azonban volt jó pár olyan kollekció, amelyek alapjaiban változtatták meg a férfiak öltözködését. Segítettek egyes előítéletek lebontásában, újabb eszközt adtak a kezünkbe, hogy jobban kifejezhessük önmagunkat. Ilyen volt, amikor Giorgio Armani elkészítette a lazább, kényelmesebb zakókat a hetvenes években, vagy amikor Yohji Yamamoto a kilencvenes évek végén a férfiak látóterébe is behozta a bő szabású darabokat, Helmut Lang pedig a fekete és fehér dominanciáját hirdette”.
Hogy ezt milyen mértékben követi a hazai férfiruha-kínálat, azt nehéz megmondani. A farmer-edzőcipő-póló-dzseki összeállítások egyelőre – legyen bármilyen évszak és alkalom – nálunk mintha verhetetlenek lennének. Miközben a nőktől mindig, mindenütt elvárják a csinos, divatos megjelenést…
Megelégelte az időhúzást az amerikai hivatal. A Mol is felmerült, mint lehetséges vásárló. 
