4p
Sikeres évet zárt az állampapírpiac tavaly, a lakosság több mint 700 milliárdért vásárolt, az intézményi aukciókon pedig a tervek felett 482 milliárdnyi állampapírt adtak el, hasonlóan 2012-höz. Idén megint nagyobb összeg kell az állam finanszírozásához, mint tavaly, és további eltolódás várható deviza helyett a forint irányába.

Borbély László András ÁKK-vezérigazgató szerint sikeres évet zártak, az egyik mutató szerint például átlagosan 2,8-szeres volt az aukciós lefedettség, így az elfogadott mennyiség is nagyobb lehetett, a délutáni nem kompetitív értékesítésen is többet sikerült eladni. A mai aukció is jól sikerült, háromszoros lefedettséggel, 82 milliárd forint feletti eladással.

A bankokról semmit

Bár a bankszektor várható átrendeződése kapcsán sokan szerették volna kérdezni, Töröcskei István, az ÁKK elnöke azt mondta, csak az államadósság finanszírozásával kapcsolatos kérdésekre készültek, és kérte az újságírókat, hogy másról ne faggassák.

 

 

A külföldiek szinten maradtak

Az év során sokáig együtt csökkent a rövid és hosszú állampapírok hozama, majd májustól volt egy trendváltás, amikor felmerült, hogy a Fed szűkít a pénzkibocsátási ütemen – mondta el Borbély. A külföldiek forintállampapír-állománya nyáron tetőzött, majd utána erős ingadozásokkal lényegében stagnált. (Az év egészében minimális, 14 milliárdos csökkenés volt.) A MAX Composite kötvényindex azonban tovább emelkedett, ami jelzi, hogy az állampapírokon jelentős nyereséget lehetett elérni. A külföldiek kezében levő papírok átlagos futamideje négy év felett van, magasabb a piaci átlagnál.

Devizában több lett

A növekvő nettó állampapír-kibocsátást tehát belföldről vásárolták meg, amiben nagy szerepet kapott a lakosság, amely az alacsony kamatok miatt részben állampapírba, részben befektetési alapokba vándorolt. A lakosság kezében levő állampapírok állománya a becslések szerint év végén elérhette az 1800 milliárd forintot – mintegy 700 milliárd forinttal emelkedett –, de a hazai intézmények is aktívak voltak.

A 2012-es évhez hasonló folyamatok eredményeként tavaly is a tervekhez képest komoly többletértékesítés volt az állampapír-aukciókon, 482 milliárd forint értékben. (Az előző évi érték 431 milliárd forint.) Részben a lakosságnak szánt, de inkább intézmények által vásárolt PEMÁK (Prémium Euró Magyar Államkötvény) miatt, részben az IMF-hitel visszafizetése miatt nőtt a devizakibocsátás a tervekhez képest.

Több pénz kell, mint tavaly kellett

Idén 985 milliárd forint lesz az úgynevezett finanszírozási igény. A deviza-megújítási szükséglet nagyjából az előző évivel azonos, 5,4 milliárd euró lesz. A lakosság vásárlási kedvének megnövekedése főleg az egy éves Kamatozó Kincstárjegyeknél nyilvánult meg, ezek lejártával 2014-ben sok lakossági papírt kell majd megújítani, pótolni. Összességében a nettó kibocsátási igény 252 milliárd forinttal nagyobb lesz, mint tavaly volt.

Szeretnék tovább mérsékelni a devizaforrások arányát, ehhez már az is hozzájárul, hogy alapvetően a devizát devizából, a forintadósságot forintból újítsák meg. De tervezik azt is, hogy a lejáró devizaadósságok egy részét forintban újítják meg, anélkül, hogy ez a hazai állampapír-piacot különösebben befolyásolná. Mintegy 5,4 milliárd eurónyi lejáró devizaadósságból csak 3,2-3,2 milliárdnyi újulna meg devizában.

A kedves lakosság kedvében járnak

Újfajta állampapír is várható a lakossági piacon, szeretnének egy, a Kamatozó Kincstárjegynél szélesebb körben terített papírt, de hogy pontosan milyet, egyelőre nem hozzák nyilvánosságra. Azt Borbély megígérte, hogy idén is maximálisan a lakosság kedvében igyekeznek majd járni kedvező kamatokkal és új termékkel, reklámkampányuk is folytatódik. Kiemelte, hogy a „babakötvény” első értékesítési adatai nagyon jók.

Részvényárfolyamok

részvény ár min max változás vétel eladás forgalom deviza dátum idő
OTP 40710 40710 41650 -0,90% 0 0 18 509 831 660 HUF 2026-05-19 17:14:41
MOL 4060 4000 4066 +0,64% 0 0 1 988 253 188 HUF 2026-05-19 17:05:11
MTELEKOM 2654 2560 2654 +4,24% 0 0 8 407 522 872 HUF 2026-05-19 17:05:08
RICHTER 12380 12210 12500 -0,56% 0 0 2 431 952 630 HUF 2026-05-19 17:06:26
OPUS 300 299 314 -4,15% 0 0 13 419 901 HUF 2026-05-19 17:05:17
A fentiek 15 perccel késleltetett adatok, melyeket a Portfolio TeleTrader Kft., a Budapesti Értéktőzsde hivatalos adatszolgáltatója biztosít számunkra.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Állampapír / Kötvény Új állampapírokat dob piacra az ÁKK
Privátbankár.hu | 2026. május 18. 17:54
A hazai kamatkörnyezet javulására reagálva az Államadósság Kezelő Központ (ÁKK Zrt.) 2026. május 22-én új sorozatokat indít és lezárja a fix kamatozású lakossági állampapírok futó sorozatait. A módosítás kizárólag a kamatok 0,5 százalékpontos mérséklését jelenti, a fix kamatozású lakossági állampapírok egyéb jellemzőit változatlanul hagyja az adósságkezelő.
Állampapír / Kötvény Jó hír érkezett a magyar államadósságról
Privátbankár.hu | 2026. május 5. 12:56
Csökkent a 3 hónapos diszkont kincstárjegy átlaghozama.
Állampapír / Kötvény Melyik állampapírunkat érdemes most lecserélni, és melyiket nem?
Eidenpenz József | 2026. április 24. 14:49
Sokat estek mostanában az állampapír-hozamok, már a választás előtt elkezdték és utána is folytatták, ráadásul sokan további hozameséssel számolnak. Ilyenkor több éves, fix kamatozású államkötvényeket érdemes vásárolni, de azért nem minden esetben. Némelyik régebbi, változó kamatozású kötvény is vonzó marad, nem biztos, hogy el kellene taszítani magunktól.
Állampapír / Kötvény Ilyet is rég láttunk: egymás kezéből tépik ki a magyar állampapírt a befektetők
Privátbankár.hu | 2026. április 21. 12:58
Hozamcsökkenés mellett értékesített 3 hónapos diszkont kincstárjegyet keddi aukcióján az Államadósság Kezelő Központ (ÁKK).
Állampapír / Kötvény Mi lesz veled, magyar állampapír?
Eidenpenz József | 2026. április 20. 05:55
A választások után kibontakozó eufória jókora hozamesést okozott a magyar állampapíroknál, ami előbb-utóbb a kisbefektetők megtakarításait is érinteni fogja. A további hozamesés is benne van a pakliban, több elemző számít erre, de hosszabb távon sok függ az ország, a költségvetés helyzetétől, az euróbevezetés felé tett lépésektől.
Állampapír / Kötvény Dőlni kezdett a pénz Magyarországra két nappal a választás után
Privátbankár.hu | 2026. április 14. 12:17
A tőzsde kissé korrigált a hétfői eufória után, az állampapírokat viszont egymás kezéből tépték ki a befektetők, és jó sokat is fizettek értük. 
Állampapír / Kötvény Menekülni akar a magyar állampapírokból? De hogyan?
Eidenpenz József | 2026. április 10. 11:34
Háború itt, válság ott, se szeri, se száma a bizonytalanságoknak és kockázatoknak. Ezért sok kisbefektető kérdezi, hogy ha állampapírt vesz, és megunja vagy megijed, ki tud-e szállni, illetve hogyan. Áttekintjük, melyik állampapírfajtánál hogyan működik ez, de általában nagyon egyszerűen.
Állampapír / Kötvény Napokon belül új állampapír-sorozat jön
Privátbankár.hu | 2026. március 27. 19:33
Ötéves futamidejű, 2031-ben lejáró Magyar Állampapír Plusz sorozatot hoz forgalomba az ÁKK. Az első kamatperidóus túlnyúlik az egy éven, ezért 7,39 százalék tényleges kamatot fizetnek.
Állampapír / Kötvény Most csak tízmilliárd forinttal finanszírozták tovább az Orbán-kormányt ismeretlenek
Privátbankár.hu | 2026. március 12. 12:50
Az Államadósság Kezelő Központ (ÁKK) 20 milliárd forintért hirdetett meg jegyzésre 12 hónapos diszkont kincstárjegyet a csütörtöki aukción.
Állampapír / Kötvény Újabb óriási devizakötvény-kibocsátást hajtott végre a magyar állam
Privátbankár.hu | 2026. március 3. 13:30
Zárt körben értékesített az ÁKK, 6 százalékos kamatra.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG