4p

Igen, az oltások nagyon nagy százalékban megvédenek a koronavírus okozta súlyos tünetektől és a halálos szövődményektől. De mostanra az is kiderült, hogy hosszú távon, illetve a Delta-variánssal szemben ez a védelem csökken, márpedig vakcinánként eltérő mértékben. A kutatási adatok alapján kimondható, hogy hosszabb távon a Moderna oltása biztosítja a legnagyobb védelmet, még a korábban nagyjából ugyanolyannak gondolt Pfizert is egyértelműen maga mögé utasítva.

A tömeges oltások megkezdése óta már sok hónap eltelt, és közben a világban mindenhol megjelent, majd egyeduralkodóvá vált a koronavírus Delta néven ismert, fertőzőképesebb mutációja. Azt pontosan még a tudósok sem tudják, hogy e két tényező közül melyik milyen arányban okozza a vakcinák hatásosságának csökkenését, de ami tény, az oltások nyújtotta védelem bizony jelentősen gyengül nagyjából fél év elteltével, ha a Delta ellenében vizsgáljuk. A két legjobbnak mért vakcina, a Pfizer és a Moderna oltása két hónap után 95, illetve 94,5 százalékos védelmet nyújtott a megfertőződés ellen, ám az újabb hónapok elteltével ezek a számok csökkenni kezdtek. De ahogy laptársunk, az mfor.hu cikke felhívja rá a figyelmet, nem egyenlően.

Koronavírus elleni oltásra várakozók a fővárosi Szent Imre Egyetemi Oktatókórháznál 2021. november 22-én. (Fotó: MTI/Soós Lajos)
Koronavírus elleni oltásra várakozók a fővárosi Szent Imre Egyetemi Oktatókórháznál 2021. november 22-én. (Fotó: MTI/Soós Lajos)

 

Egy augusztusi adatokat elemző kutatás szerint a Pfizer már csak 76 százalékban, a Moderna pedig 86 százalékban akadályozta meg a fertőzés elkapását. És a tendencia folytatódott: egy az adatokat szeptember végéig követő elemzés szerint a Pfizer hatékonysága 45, a Modernáé pedig 58 százalékra esett vissza – veszi sorra a különböző, ám egy irányba mutató adatokat a cikk.

Mi több, a különbség nemcsak a fertőzés elkapása elleni védelemben jelenik meg, hanem a tüneteket mutató, a kórházi kezelésre szoruló betegek, illetve a halottak számában is. Az amerikai járványügyi hatóság, a CDC június és augusztus között több mint 32 ezer kórházi eset megvizsgálása után arra jutott, hogy míg a Moderna 95 százalékban akadályozza meg, hogy valaki kórházi kezelésre szoruljon, addig a Pfizer esetében már csak 80 százalékos ez az arány. Egy másik hasonló kutatás pedig 93-88 arányban hozta ki győztesnek a Modernát - fűzte hozzá a lap.

A portál megjegyzi: bár a képet árnyalja a Moderna esetében fiatal férfiak körében valamivel nagyobb eséllyel fellépő szívizomgyulladás lehetősége, azért két dolog kimondható: a legjobb hosszú távú védelmet jelen tudásunk szerint a Moderna nyújtja, és – ami ennél fontosabb – a korábban leghatásosabbnak bizonyult vakcinák nyújtotta védelem is jelentősen gyengült az elmúlt hónapokban, tehát a harmadik (esetleg második), megerősítő oltásra mindenkinek szüksége van.

Igaz ez a Magyarországon bevetett többi vakcinára is, bár a keleti oltásokról ilyen szempontból kevés adat áll rendelkezésünkre. A legsokkolóbb adat szerint a Janssen egydózisú vakcina a kezdeti 87 százalékhoz képest már csupán 13 százalékban véd a fertőzés ellen. Az AstraZeneca a kutatások szerint nemcsak ehhez, de az mRNS-oltásokhoz képest is lassabban veszít hatékonyságából, ám eleve alacsonyabb értékekről indult - hívja fel a figyelmet az mfor.hu cikke.

Utóbbi hatványozottan igaz a Sinopharm oltására, különösen az idős emberek körében. Őket mostanra gyakorlatilag védtelennek kell tekinteni a vírussal szemben, de ahogy a cikk kiemeli, a harmadik oltások az ő esetükben is nagyon hatásosnak látszanak. Úgy tűnik, a ma indult oltási akcióhéten sokan döntöttek első, második vagy harmadik oltásuk beadatása mellett. Akinek még bármelyik hátra van, most már azt is láthatja, mit érdemes választania, ha a legjobb védelmet szeretné.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Közérdekű Drágul a tankolás a hosszú hétvégére
Privátbankár.hu | 2026. április 30. 12:32
Nem indul jól a május a gépjárművezetők számára: a munka ünnepén tovább emelkednek az üzemanyagárak a hazai töltőállomásokon.
Közérdekű Újabb bejelentés az Alditól: megint olcsóbb lett a bevásárlás
Privátbankár.hu | 2026. április 30. 11:50
Folytatódik a kiskereskedelmi árháború: az ALDI Magyarország egy héten belül másodszor nyúlt az áraihoz. Áprilisban így összesen már több mint 200 árucikk lett tartósan olcsóbb, ami a lánc állandó kínálatának csaknem tizedét érinti.
Közérdekű Ma eldőlhet az árréstop sorsa? – az Országos Kereskedelmi Szövetséggel tárgyal Kapitány István
Privátbankár.hu | 2026. április 30. 10:20
Megkezdődtek a szakmai egyeztetések az Országos Kereskedelmi Szövetség és a hamarosan felálló új kormány illetékes miniszterei között a kiskereskedelmet érintő egyes kiemelt problémákról annak érdekében, hogy a fogyasztás érdemben növekedhessen, és a hazai beszállítók helyzete is javuljon.
Közérdekű Ismét kevesebben lettünk, de legalább javult a fontos mutató
Privátbankár.hu | 2026. április 30. 08:45
Az előzetes adatok szerint 2026 márciusában 5752 gyermek született, és 10 393 fő halt meg. Az előző év azonos hónapjához képest a születések száma 2,9, a halálozásoké 9,2 százalékkal mérséklődött, míg a házasságkötéseké 15 százalékkal emelkedett – közölte a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).
Közérdekű Itt a végeredmény a listás helyekről
Privátbankár.hu | 2026. április 29. 17:54
Megállapította az április 12-ei országgyűlési képviselő-választás országos listás eredményét szerdai ülésén a Nemzeti Választási Bizottság (NVB).
Közérdekű Megérkeztek Kecskemétre az új Gripenek
Privátbankár.hu | 2026. április 29. 17:32
Megérkezett a Magyar Légierő két új Gripen harcászati repülőgépe Kecskemétre, a Magyar Honvédség vitéz Szentgyörgyi Dezső 101. Repülődandár bázisára. A két új JAS-39 C harcászati repülőgéppel a flotta vadászgépeinek száma 16-ra nőtt.
Közérdekű Magyar Péter talált 6 milliárd forintot – lakat kerül a hírhedt hivatlara
Privátbankár.hu | 2026. április 29. 13:22
Azonnali hatállyal megszüntetik a rengeteg pénzből működő, kétes szervezetet.
Közérdekű Befellegzett a DK-nak „jelen formában”
Privátbankár.hu | 2026. április 29. 12:49
Szétesőben a törpepárttá vált DK a méretes kudarc után.
Közérdekű Hazahozzuk – üzente az Orbán Anitával repülőre pattanó Magyar Péter
Privátbankár.hu | 2026. április 29. 11:02
Természetesen az uniós pénzügyi forrásokról beszélt a leendő kormányfő.
Közérdekű Árad: még az Orbán-kormány minisztereit is hadra fogták az uniós pénzek megszerzéséért
Privátbankár.hu | 2026. április 29. 09:57
A Politico arról ír, hogy közösen dolgoznak a Tisza párt leendő miniszterei Orbán Viktor kulcsembereivel.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG