3p
Európa kultúrfővárosában forr a levegő Robert Wilson körül, ezért ebben az évadban mindenképp érdemes a Das Berliner Ensemble előadásait látogatni - lehet, hogy a maestro előadásait egy darabig nélkülöznünk kell majd. A Pán Péter tulajdonképpen egy kissé félelmetes sztori, főleg ha megtaláljuk a történet mögött húzódó igazságot, mely napjainkra hatványozottan érvényes.
Fotó: Lucie Jansch

J. M. Barrie meséjét Pán Péterről minden gyermek ismeri: a kisfiú, aki soha nem nő fel, regényes életét Sohaország szigetén tölti az Elveszett Fiúk vezetőjeként, ráadásul még repülni is tud. Elcsatangolt árnyékát kergetve kerül a Darling család gyermekeinek hálószobájába, hogy a sikeres vadászatot követően magával repítse a három testvért is Sohaország szigetére. A kalandos és szabad életre ráunva a realitás, a szülők szerepe és a felnőtt lét fontossága mégis felértékelődik: a gyerekek visszatérnek a valóságba, aztán #boldoganélnekmígmegnemhalnak.

A Pán Péter-történet talán soha nem volt érvényesebb, mint napjainkban, amikor egy teljes generáció él jövőkép nélkül s tiltakozik a felnőtté válás, a felelősség és az önállóság ellen.

„Én mindig kisfiú akarok maradni, aki vidám és aranyos, soha nem akarok felnőni” – mondja a színpadon Péter, miközben odapisál a sarokba.

Robert Wilson az avantgárd úttörője és - érdekes módon idős kora és már amúgy is kiteljesedett életpályája ellenére - napjaink egyik legbátrabb és legizgalmasabb rendezője, aki jelenleg az európai kultúra fellegvárában, Berlinben alkot (a háttérben meglévő személyes konfliktusok miatt nem biztos, hogy még sokáig). Wilson stílusa egyedülálló. Meghökkent, lenyűgöz, elvarázsol, pofán vág. Tulajdonképpen teszi azt, ami a valódi színháznak dolga lenne: elvarázsol és elgondolkodtat.

A Pán Péter felnőtteknek szóló előadása három éve van műsoron Európa egyik legjobb színészével, Sabin Tambreával a főszerepben.

Sabin Tambrea 1984-es születésű színész, színpadon és filmen is óriási sikereket arat, az HBO által jegyzett Berlin Stationnel kilépett a nemzetközi porondra is, ahonnan nem is nagyon fogják leengedni.

Wilson Pán Pétere felnőtteknek szól és komoly társadalmi problémával állít szembe. Egy olyan kilátástalansággal, amivel senki nem igazán szeret foglalkozni - és a félelmeinkkel. Bár az egész előadás irgalmatlan összegből készült, a krokodil, amitől Hook Kapitány retteg, egy nagyon olcsó, egyszerű, jellegtelen maszk - Hook mégis szinte belehal a félelembe, amikor meglátja. Vagy a vacsoraasztalnál egyszer csak az egy Darling gyerek kitalálja hogy menjenek haza, s a többiek rögvest boldogan követik őt - úgy otthagyva Pétert, mint egy megunt játékot.

Wilson nem egy szerethető előadást hozott létre, hanem egy valódit. Az előadás zenéjét a Párizsból indult, de amerikai freak folk zenekar, a CocoRosie jegyzi. Az előadás zenéjét hallgatva érteni fogjuk, mit jelent a freak folk.

Az előadás honlapja itt található, jegyek 21 és 71 euró közötti áron kaphatóak.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Kultúra Szabadon terjeszthető Anne Frank naplója az interneten, bár van egy kis bökkenő
Herman Bernadett | 2026. július 11. 16:25
Zöld jelzést adott az Európai Unió Bírósága a közkinccsé vált történelmi és irodalmi művek online terjesztésének. A csütörtöki precedensértékű ítélet szerint egy weboldal akkor is közzétehet az interneten egy bizonyos országban már lejárt szerzői jogú művet, ha az egy másik uniós tagállamban még védelem alatt áll. A döntés kulcsa a földrajzi blokkolás, amely a bíróság szerint akkor is jogkövető megoldás, ha a felhasználók VPN-nel (vagyis olyan biztonsági eszközzel, amely titkosítja az internetes adatforgalmat) kijátsszák azt.
Kultúra Meghalt a legendás énekes, Bonnie Tyler
Privátbankár.hu | 2026. július 9. 13:20
75 éves korában elhunyt Bonnie Tyler – közölte a brit énekes családja.
Kultúra Jogászt tesz a közmédia élére a Tisza-kormány – de csak átmenetileg
Privátbankár.hu | 2026. július 2. 11:24
A szakmai döntéseket nem ő fogja meghozni.
Kultúra Tízezrek állnak sorban, kilencórás várakozási idő a londoni sztárkiállításra
Privátbankár.hu | 2026. július 2. 09:04
Több évig tárgyaltak róla, speciális eszközökkel szállítják és állítják ki – de még ennek fényében is elképesztő az érdeklődés.
Kultúra Mbappe vezérletével könnyen nyertek a franciák – eredmények
Privátbankár.hu | 2026. július 1. 06:26
Norvégia és Mexikó is ott van a 16 között.
Kultúra Kisajátította a jóga a „namaste” üdvözlést?
Kormos Olga | 2026. június 28. 14:37
A „namaste” igen gyakori üdvözlés Indiában és Dél-Ázsiában. Mára azonban globális kulturális jelenséggé vált, és mindenhol megjelenik, a wellness-elvonulásoktól a politikai eseményeken át a popkultúráig. Mindeközben vita zajlik arról, hogy ez mennyire etikus.
Kultúra Tarr Zoltán visszavett 500 millió forintot
Privátbankár.hu | 2026. június 5. 18:30
Tarr Zoltán, a társadalmi kapcsolatokért és kultúráért felelős miniszter jóváhagyta a Novo Studium Kft. számára korábban megítélt 500 millió forintos NKA-támogatás visszavonását – közölte a Facebook-oldalán.
Kultúra Úgy tűnik, nem tartja be egyik fontos ígéretét Magyar Péter
Privátbankár.hu | 2026. május 23. 14:54
Azonnali lépés helyett hónapokig tarthat a közmédia átalakítása, hiába ismeri el a miniszter is, hogy a jelenlegi állapot nem jó.
Kultúra Tőkét von be a Polgár Judit módszerére épülő sakk-applikáció
Privátbankár.hu | 2026. május 21. 17:22
A Polgár Judit Sakkpalota módszerére épülő Sakkpalota App — nemzetközi nevén JuPo World — egy éve indult el, és máris szép sikereket ért el a 4–10 éves gyermekek és szüleik körében.
Kultúra Ezért nem lesz ott Spanyolország az Eurovíziós Dalfesztiválon – megszólalt a kormányfő
Privátbankár.hu | 2026. május 15. 19:49
Izraelt ki kellett volna zárni az Eurovíziós Dalfesztiválról a spanyol kormányfő, Pedro Sánchez szerint. Arról beszélt, nem maradhatnak közömbösek azzal szemben, ami Gázában és Libanonban történik.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG