A cikk eredetileg laptársunk, az eletforma.hu oldalán jelent meg.
A rendszerváltás utáni első szabad október 23-át hatalmas csinnadrattával tartották meg 1990-ben. Ünnepi ülés az országházban, megemlékezés a Műegyetemen, és ebben az évben rendezték meg a magyar szabadságharcosok első hazai világtalálkozóját is.
Igazi ünnepi hangulatban volt tehát az ország, ezért is hathatott kiábrándítóan a két nappal későbbi hivatalos bejelentés: a kormány 65 százalékkal, 56 forintra emeli a benzin literenkénti árát. A csalódás egyik fő kiváltó oka nem is annyira a brutális mértékű áremelés volt, sokkal inkább az, hogy a korabeli hivatalos kommunikáció végig tagadta, hogy a kabinet bármiféle ilyen lépésre készülne.
A Magyar Távirati Iroda még az intézkedés napján is arról tudósította a közvéleményt, hogy a kormány október 25-i ülésének napirendjén nem szerepel a benzináremelés, viszont az aznap délután megtartott parlamenti sajtótájékoztatón már meghozott döntésként jelentették be a drágulást.
Az akkor frissen önmagára talált szabad sajtó persze tette a dolgát, és már napokkal a döntés megszületése előtt 56-62 forintos benzinárról cikkeztek, sőt az intézkedés bejelentésének időpontját is majdnem sikerült napra pontosan eltalálni.
A szocializmust még csak pár hónapja maga mögött hagyó ország gyakorlatilag először szembesült azzal, hogy az árak nem csak mérsékelt ütemben, és viszonylag kiszámítható időközönként emelkedhetnek, és hogy az eufemisztikus kifejezéssel ár-rendezésnek nevezett áremelés már végképp a múlté.
Az is igaz persze, hogy az üzemanyag árait a szocializmus idején központilag szabták alacsonyabbra és kompenzálták is. Ezt a gyakorlatot pedig a szovjet blokk és a KGST felbomlása után már nem lehetett fenntartani.
Ráadásul a világban háború dúlt, ami pont a legfontosabb kőolaj-lelőhelyeket érintette: a kuvaiti olajmezőket megszálló irakiak ellen az amerikai hadsereg vonult éppen fel, és akadozott az olajellátás a Szovjetunió felől is; az olaj világpiaci ára meredeken emelkedni kezdett.
A világpolitikai cunami ráadásul akkor érte az országot, amikor az akkor már nagybeteg Antall József miniszterelnök kórházban volt, a tizenegy miniszterből pedig négy külföldön tartózkodott. A kormányfőt távollétében Horváth Balázs belügyminiszter helyettesítette, kevés sikerrel. Bizonyára sokan emlékeznek a Parlament ablakában bemutatott nagyjelenetére…
Az események október 25-én este fordultak komolyra, amikor a CB-rádiókon önmagukat megszervező pesti taxisok lezárták a főbb csomópontokat, és délután a budapesti Hősök terén, majd a Kossuth téren gyülekeztek. A tüntetők ez utóbbi helyen találkoztak Siklós Csaba közlekedési miniszterrel, aki nem volt hajlandó átvenni petíciójukat. Olaj a tűzre, mondhatnánk a helyzethez illő módon.
A taxisok nem késlekedtek a csattanós válasszal, lezárták Budapest összes hídját, megbénítva a város közlekedését, éjféltől pedig országossá szélesedett a blokád, amelyhez csatlakoztak a magán- és teherfuvarozók is.
Október 26-án az ország főútjain, a nagyobb városokban szinte teljes volt a blokád, a határokon állt a forgalom. A Ferihegyi repülőteret a fővárosból nem lehetett megközelíteni. Budapest belső területein egyedül a metró közlekedett. A tüntetők csak a mentőket és az egyéb megkülönböztetett jelzést viselő, illetve az élelmiszert szállító gépkocsikat engedték közlekedni.
A rendszerváltás évében Budapesten akkor több volt a személyfuvaros, mint New Yorkban: a mai hatezer taxisengedélyhez képest akkor még húszezren éltek ebből legálisan.
Barna Sándor budapesti rendőrfőkapitány este fél tízre érte el a Lánchíd blokádjának feloldását, és tárgyalást ígért. A dolgok azonban nem jutottak előbbre, október 26-án a főváros közlekedése lebénult.
Az események kulcsszereplője volt Horváth Balázs, akkori MDF-es belügyminiszter, akinek sugallatára 26-án rendőri erődemonstrációra is sor került az Árpád-hídnál. Barna Sándor főkapitány azonban még aznap közölte, hogy amennyiben erőszak alkalmazására utasítják, lemond.
Október 27-re a sztrájk, valójában blokád országossá vált.
Göncz Árpád akkori köztársasági elnök a televízióban elmondott beszédében azt javasolta, függesszék fel a rendeletet, és kérte a taxisokat a blokád abbahagyására. Javaslata azonban süket fülekre talált.
A fuvarozók és a kormány közötti tárgyalások ekkor már egész nap tartottak, este pedig a kormány kinyilvánította, hogy az Érdekegyeztető Tanács október 28-án megtartandó ülése elé viszi az ügyet, és ott olyan megoldást terjeszt elő, amelynek révén meghatározott feltételek között elképzelhető literenként 10 forintos kedvezmény. A megegyezés feltételéül pedig a blokád megszüntetését szabták.
Október 28-án, vasárnap délben a Munkaügyi Minisztériumban, a népnyelv által csak spenótháznak nevezett épületben megkezdődött az Érdekegyeztető Tanács ülése.
A tárgyalást a televízió élőben közvetítette, gyakorlatilag az egész ország a képernyőkre tapadt azon a napon.
A kormány részéről Bod Péter Ákos ipari és kereskedelmi miniszter és Rabár Ferenc pénzügyminiszter vezette a tárgyalást, a munkavállalók küldöttségét Forgács Pál, a Szakszervezeti Kerekasztal elnöke, valamint Nagy Sándor, az MSZOSZ elnöke, a munkaadókét pedig Palotás János, a Vállalkozók Országos Szövetségének elnöke vezette, aki ekkor tett szert országos ismertségre szereplésével.
Az estére megszületett megállapodás szerint október 29-én 24 órától 12 forinttal csökkentik a megemelt benzinárakat, amelyek az árliberalizálással összefüggő törvények hatályba lépésig érvényesek. A kormány képviselői a televízió nyilvánossága előtt megígérték, hogy a demonstrációban résztvevőket nem vonják felelősségre.
A megállapodás aláírása után Antall József miniszterelnök kórházi betegszobájában a televíziónak adott úgynevezett "pizsamás interjúban" elismerte, hogy a benzináremelés bejelentésével összefüggő előkészítő munkában hibákat követtek el. Szerinte - mint mondta - a megállapodás létrejötte után előállt helyzetben nincsenek vesztesek és győztesek.
Erre a névre neveznék át az M1-es metróvonal „Bajza utca” megállóját Kovács Gergelyék. 
