Makro / Külgazdaság
Makro / Külgazdaság
A látszat ellenére több százezerrel kevesebb magyar adriázott idén, mint 2019-ben
Vég Márton | 2021. augusztus 26. 18:14
Eközben a Balatonnál jól kerestek a szállodások.
Makro / Külgazdaság
Karácsony Gergely szeptember 2-ától tenné ingyenessé a közösségi közlekedést a 14 éven aluliaknak
MTI | 2021. augusztus 26. 17:29
A döntés fővárosi hatáskör, ezért a Fővárosi Közgyűlés szeptember elsejei ülésére előterjeszti a kezdeményezést a főpolgármester.
Makro / Külgazdaság
Bejött a jóslat: óriási robbanás a kabuli reptérnél
Privátbankár.hu | 2021. augusztus 26. 16:27
Nyugati titkosszolgálatok órákkal korábban figyelmeztettek a terrorista veszélyre.
Makro / Külgazdaság
Morajlik az arab világ Kabul eleste után
Káncz Csaba | 2021. augusztus 26. 14:44
Mára az arab világban Katar maradt a Talibán egyetlen politikai támogatója. Szaúd-Arábia a fegyverek helyett főként a diplomáciára támaszkodna új geopolitikai kurzusában – de azért a héten Moszkvával is katonai szerződést kötött. Káncz Csaba jegyzete.
Makro / Külgazdaság
Nagyon elhíztak a magyar felnőttek a koronavírus-járvány kitörése óta
MTI | 2021. augusztus 26. 12:32
Hét százalékkal emelkedett a körükben a túlsúlyosak aránya.
Makro / Külgazdaság
Nagyon rövid időn belül nagyon súlyos terrortámadás jön a kabuli reptéren a brit kormány szerint
MTI | 2021. augusztus 26. 11:11
A brit védelmi minisztérium hiteles forrásokra hivatkozik.
Makro / Külgazdaság
Több mint 500 embert menekített ki a Magyar Honvédség Afganisztánból
Privátbankár.hu | 2021. augusztus 26. 10:23
Az evakuálási művelet lezárult: minden olyan magyart haza tudtak hozni, akiről tudtak és aki haza akart jönni. Emellett kimenekítettek afgánokat, osztrákokat és amerikaiakat is.
Makro / Külgazdaság
Sokkal több magyar halt meg idén júliusban, mint egy évvel azelőtt
MTI | 2021. augusztus 26. 10:01
30 százalékkal nőtt a természetes fogyás mértéke.
Makro / Külgazdaság
Még 1500 amerikai van Afganisztánban, van köztük olyan is, aki haza se akar menni
MTI | 2021. augusztus 26. 08:38
Ők a helyzet további alakulásának fényében döntenek majd arról, hogyan tovább.
Makro / Külgazdaság
Kötelező lesz a korona-teszt a tanároknak és a diákoknak Ausztriában
MTI | 2021. augusztus 26. 08:24
Heti háromszor, a tanév első három hetében.
Makro / Külgazdaság
Visszatértek Kabulból az orosz menekítőgépek
MTI | 2021. augusztus 26. 07:58
Több mint ötszáz embert evakuáltak velük Afganisztánból.
Makro / Külgazdaság
Figyelmeztet az USA nagykövetsége: aki amerikai állampolgár, most már kerülje el a kabuli repteret!
MTI | 2021. augusztus 26. 07:39
A brit és az ausztrál külügy is ezt tanácsolja a brit és ausztrál állampolgároknak.
Makro / Külgazdaság
Hiába a klímakatasztrófa, felrobbant a leggyűlöltebb energiahordozó felhasználása
Király Béla | 2021. augusztus 26. 05:22
A környezetvédelmi okok miatt hosszú évek óta téma, hogy nem lenne szabad szenet használni. Az idei évben azonban az energiahordozó iránti kereslet jelentősen megugrott, ami azzal járt, hogy megduplázódott az ára is.
Makro / Külgazdaság
Szomszédunkban is sarokba szoríthatják az oltatlanokat
Wéber Balázs | 2021. augusztus 25. 18:19
Rendszeres tesztelés, kötelező maszkviselés, oltás ösztönzése – így kezdik majd a tanévet az osztrák iskolák. Az oltatlan felnőttek pedig számos korlátozásra számíthatnak, ha továbbra sem fogadják el a koronavírus elleni vakcinát. Nyugati szomszédunknál a lakosság csaknem 40 százaléka továbbra sincs beoltva. A napi Covid-halottak száma egyelőre nem, az új fertőzöttek és a kórházi ellátásra szorulók száma viszont már jelentősen emelkedik.
Makro / Külgazdaság
Merkel: mindenki alábecsülte az afgán folyamatok gyorsaságát
MTI | 2021. augusztus 25. 15:46
A nemzetközi közösség Afganisztánban tevékenykedő tagjainak mindegyike alábecsülte a csapataik kivonulása révén beinduló folyamatok sebességét, azonban az utóbbi csaknem húsz év munkája a tálib hatalomátvétel ellenére nem volt hiábavaló - mondta Angela Merkel német kancellár szerdán a szövetségi parlamentben (Bundestag).
Makro / Külgazdaság
Indul a nagy afgán menekülthullám – Törökország már lehúzta a sorompót
Káncz Csaba | 2021. augusztus 25. 14:44
Mára a török kormányzat és az ellenzék között teljes a politikai összhang abban, hogy az afgán menekültek átlépését meg kell akadályozni török területre. A kínai kommunista pártlap szerint az afgán tragédiát Washington és szövetségesei okozták, ezért ezeknek az országoknak most kutyakötelességük befogadni a menekülteket. Káncz Csaba jegyzete.
Makro / Külgazdaság
Lengyelország lezárja az afganisztáni kimenekítést
MTI | 2021. augusztus 25. 13:51
A külügyminiszter-helyettes azt mondta, nem lehet tovább kockáztatni a lengyel diplomaták és katonák életét.
Makro / Külgazdaság
Jobban odafigyel egymásra Afganisztán ügyében Peking és Moszkva
MTI | 2021. augusztus 25. 13:39
Putyin és Hszi a koordináció erősítéséről állapodott meg.
Makro / Külgazdaság
Kamala Harris szerint Kína kényszerít és megfélemlít, Kína szerint Kamala Harris teszi ezt
MTI | 2021. augusztus 25. 10:47
Eltérő álláspontok.
Makro / Külgazdaság
G7: Afganisztán soha többé nem válhat a terrorizmus biztonságos menedékévé
MTI | 2021. augusztus 25. 07:06
A táliboknak felelniük kell azért, mit tesznek a terrorizmus megakadályozására és az emberi jogok betartásáért, áll a csoport közleményében.
Makro / Külgazdaság
Nem hosszabbít Biden, az USA hó végéig kivonul Afganisztánból
MTI | 2021. augusztus 25. 06:56
De ehhez az is kell, hogy a tálibok beengedjék a kabuli reptérre a menekülni vágyókat.
Makro / Külgazdaság
Foghatja a fejét Merkel – új korszak kezdődhet Németországban
Wéber Balázs | 2021. augusztus 25. 05:42
Egy hónappal a választások előtt a német szociáldemokraták beérték a kereszténydemokratákat. Ha folytatódnak az elmúlt hónapok trendjei, akkor csaknem 20 év után ismét megnyerhetik a választást, a jobboldal pedig kiszorulhat a hatalomból. A CDU három év alatt sem volt képes megtalálni Merkel utódját, jelenlegi vezetője kifejezetten népszerűtlen. Így könnyen lehet, hogy egy kissé száraz, de tapasztalt és megbízható északnémet kerül majd a kancellári székbe.
Makro / Külgazdaság
Az afgán csőd kijózanító üzenete: erősebb és függetlenebb Európa kell
Káncz Csaba | 2021. augusztus 24. 18:53
Az európai „stratégiai autonómia” azért is szükségessé vált, mivel Washington figyelme egyre inkább az Indo-csendes-óceáni térség felé fordul. Az afgán felsülés azt mutatja, hogy az utóbbi egy év éles Berlin-Párizs vitájában inkább a franciáknak van igazuk. Káncz Csaba jegyzete
Makro / Külgazdaság
Javította a cseh gazdasági prognózist a prágai pénzügyminisztérium
MTI | 2021. augusztus 24. 16:49
Javította a cseh gazdasági előrejelzését a prágai pénzügyminisztérium. A kedden nyilvánosságra hozott új előrejelzése szerint az idén 3,2 százalékkal fog emelkedni a bruttó hazai termék (GDP) Csehországban, míg áprilisban a tárca 3,1 százalékos növekedést várt.
Makro / Külgazdaság
Kevesebb állampapírt, viszont több növekedési kötvényt vesznek Matolcsy Györgyék
Csabai Károly | 2021. augusztus 24. 15:51
Erről is döntött a Magyar Nemzeti Bank (MNB) monetáris tanácsa mai ülésén, amelyen a jegybanki alapkamatot 30 bázisponttal, 1,5 százalékra emelte. A júniusi 5,3-ról júliusra 4,6 százalékosra lassult infláció Virág Barnabás monetáris politikáért felelős alelnök közlése szerint az ősszel újra felgyorsulhat, s novemberben még a júniusinál is nagyobb szintet érhet el.
Makro / Külgazdaság
Ismét emelt alapkamatán az MNB
Privátbankár.hu | 2021. augusztus 24. 14:00
A piaci várakozásoknak megfelelően 30 bázisponttal, 1,5 százalékra emelték a jegybanki alapkamatot. Az indoklást a monetáris politikáért felelős alelnök, Virág Barnabás 15 órakor kezdődő sajtótájékoztatóján ismerhetjük meg.
Makro / Külgazdaság
Az ukrán külügy szerint mégsem térítették el fegyveresek az egyik evakuációs repülőgépüket
MTI | 2021. augusztus 24. 13:58
Az a kollégájuk, aki korábban erről beszélt, valójában mást akart mondani, közölte a külügyi szóvivő.
Makro / Külgazdaság
A pandémia 75-80 millió embert taszított mélyszegénységbe Ázsiában
MTI | 2021. augusztus 24. 12:47
A koronavírus veszélybe sodorta a Fenntartható Fejlesztési Célok nevű program helyi célkitűzéseit.
Makro / Külgazdaság
Gyorsítva végzik ki a civileket a tálibok
MTI | 2021. augusztus 24. 11:55
Erről és a talibán további, súlyos jogsértéseiről most már hiteles ENSZ-jelentések szólnak.
Makro / Külgazdaság
Annyira fogynak a németek, hogy egy szakember évi 400 ezer bevándorló befogadását szorgalmazza
MTI | 2021. augusztus 24. 11:06
A német munkaügyi hivatal vezetője szerint muszáj így tenni, mert elfogynak az országban a munkaképes korú felnőttek.
Makro / Külgazdaság
Fegyveresek foglalták el az egyik ukrán evakuációs repülőt Afganisztánban, Iránba repültek vele
MTI | 2021. augusztus 24. 10:37
A gép, a fegyveresek és az utasok további sorsa egyelőre nem ismert.
Makro / Külgazdaság
Alig nő az oltottak száma itthon, két koronás beteg elhunyt
Privátbankár.hu | 2021. augusztus 24. 09:38
Alig nőtt az új beoltottak száma, két beteg elhunyt, több mint nyolcvan új fertőzöttet regisztráltak.
Makro / Külgazdaság
Összehangolja az afganisztáni evakuációját az USA és Nagy-Britannia
MTI | 2021. augusztus 24. 07:44
Joe Biden és Boris Johnson telefonon állapodtak meg erről.
Makro / Külgazdaság
Putyin fölkapta a fejét a román külügyminiszter javaslatára
Káncz Csaba | 2021. augusztus 24. 05:32
Az EU még soha nem dolgozott ki a fekete-tengeri térség elhúzódó – illetve befagyott – konfliktusaira stratégiát, holott egyesek már három évtizede izzanak. De milyen konkrét javaslatokat tartalmaz a román dokumentum? Káncz Csaba jegyzete.
Makro / Külgazdaság
Elzárták a pénzcsapokat - mi lesz Afganisztánnal?
Privátbankár.hu | 2021. augusztus 23. 18:24
Az afgán gazdaság a tálibok térhódítása előtt is romokban hevert, hiszen a világ egyik legszegényebb országáról van szó. Miután az iszlám szélsőségesek megkaparintották a hatalmat, várhatóan a nyugati segélyek elapadnak majd, mondta el kollégánk, Király Béla a Trend FM Reggeli monitor című műsorában. Az országban ugyan óriási nyersanyagkészlet található, ám közel sem biztos, hogy ki tudják azt termelni.
Makro / Külgazdaság
Túl sok a migráns, ezért kerítést építenek a lengyelek a határra
Privátbankár.hu | 2021. augusztus 23. 17:37
Azt mondják, túl nagy a migrációs nyomás.
Makro / Külgazdaság
Afgán menekültvita: új szövetségest kapott Orbán Viktor
Wéber Balázs | 2021. augusztus 23. 15:20
A magyar kormány már az aktuális afgán válság kirobbanásakor világossá tette, hogy – néhány kivételtől eltekintve – nem fogad be onnan érkező menedékkérőket. A hétvégén pedig az osztrák kancellár is kizárta ennek lehetőségét. Az Európai Bizottság ugyanakkor befogadásra kérte az uniós országokat – az újabb konfliktus tehát borítékolható.
Makro / Külgazdaság
Következményei lesznek, ha az amerikaiak nem vonulnak ki hó végéig Afganisztánból
MTI | 2021. augusztus 23. 14:27
Ezzel fenyegeti Washingtont a tálibok szóvivője. És amíg az amerikai katonák az országban vannak, nem alakul meg az új kormány sem.
Makro / Külgazdaság
Megint kötelező a szabadtéri maszkviselés Szicília 55 városában
MTI | 2021. augusztus 23. 13:45
A delta variáns mellett az alacsony átoltottsággal is küzdenek.
Makro / Külgazdaság
Megint van egy új korona-vakcina, Tajvanon fejlesztették, ott már oltanak is vele
MTI | 2021. augusztus 23. 10:27
A teszteken az önkéntesek 95,5 százalékánál elegendő antitest képződött tőle.
Makro / Külgazdaság
Rég nem látott árcsökkenés jön a benzinkutakon
Privátbankár.hu | 2021. augusztus 23. 09:43
Szerdától a benzin literje átlagban bruttó 7, míg a gázolajé 5 forinttal kerül majd kevesebbe a világpiaci kőolajárak csökkenése és a forint erősödése következtében.
Makro / Külgazdaság
Nem fogadja be Törökország az uniós országok afgán segítőit
MTI | 2021. augusztus 23. 07:02
Törökország nem fogadja be az európai uniós tagállamok afgán segítőit, akik a tálibok megtorlásától tartva menekültek el hazájukból - jelentette ki vasárnap Recep Tayyip Erdogan török államfő a Charles Michellel, az uniós tagállamok vezetőit tömörítő Európai Tanács elnökével folytatott telefonbeszélgetésében.
Makro / Külgazdaság
Dupla akkora lett Áder János klímavédelmi alapítványa
Vég Márton | 2021. augusztus 23. 05:32
Nemrég közzétette a Kék Bolygó Klímavédelmi Alapítvány is a 2020-as beszámolóját. Áder János köztársasági elnök alapítványa jelentős költségvetési támogatással minimális nyereséggel zárt.
Makro / Külgazdaság
Az EU nem nyit humanitárius folyosót az afgán menekültek előtt
MTI | 2021. augusztus 22. 17:07
Az Európai Unió (EU) nem nyit humanitárius vagy migrációs folyosót az afgán menekültek előtt, és nem engedi, hogy megismétlődjön a 2015-ös migrációs válság - írta Janez Jansa szlovén kormányfő vasárnap Twitter-oldalán.
Makro / Külgazdaság
Angela Merkel szankciókat helyezett kilátásba Oroszországgal szemben az Északi Áramlat-2 miatt
MTI | 2021. augusztus 22. 14:53
Németország támogatja, hogy újabb szankciókat vezessenek be Oroszországgal szemben, ha az megpróbálja "fegyverként használni" Ukrajnával szemben az Északi Áramlat-2 gázvezetéket - jelentette ki Angela Merkel német kancellár vasárnap Kijevben, a Volodimir Zelenszkij ukrán elnökkel folytatott megbeszélésüket követő sajtótájékoztatón.
Makro / Külgazdaság
A tálibok az orosz követség közvetítésével fejezték ki tárgyalási szándékukat
MTI | 2021. augusztus 22. 13:44
A tálibok politikai hivatalának egyik képviselője arra kérte a kabuli orosz követséget, továbbítsa a Pandzssir tartományban összpontosult ellenállás vezetőinek, hogy az iszlamista mozgalom párbeszédre és békés rendezésre törekszik - jelentette ki Dmitrij Zsirnov, a diplomáciai képviselet vezetője a Szolovjov Live YouTube-csatornán a hét végén.
Makro / Külgazdaság
Válságban a NATO: forrong a cserben hagyott Európa
Káncz Csaba | 2021. augusztus 22. 12:30
A kabuli csőddel a nemzetközi jogra támaszkodó világrend is újabb, súlyos csapás kapott. A NATO történelmének első vereségét szenvedte el Afganisztánban. Az USA által faképnél hagyott Londonban, Párizsban és Berlinben forrong a nagypolitika. Káncz Csaba jegyzete
Friss
Nemzetközi
Dánia több mint négymilliárd koronányi katonai segítséget nyújt Kijevnek
A segítség alapja a „dán modell”.
4 perce
Pénzügyi szektor
Gyengült a forint, bár még mindig jól tartja magát
A dollár pozíciója is kicsit javult a forinttal szemben.
17 perce
Részvény / Deviza / Áru
Lendületben az európai részvénypiac, jelentős indexemelkedéssel zártak a kontinens tőzsdéi
Brent olaj ára 73,63 dollárra esett.
35 perce
Pénzügyi szektor
Felfűtötte a meleg a részvénypiacot – Új történelmi csúcs a budapesti tőzsdén
A kedvező nemzetközi folyamatok határozták meg a kereskedést.
körülbelül 1 órája
Nemzetközi
Új kormányfőnek örülhetnek Litvániában
Új kormánykoalíció is alakulhat.
körülbelül 1 órája
A 100 Leggazdagabb
-
A növekedés új minősége2026. június 30. 11:13 -
Kanye West közel 400 ezer dollárt költött egy születésnapi bulira2026. június 29. 06:07 -
Eltűnt 15 milliárd dollárnyi Hermès-részvény – luxuskrimi a csúcson2026. június 29. 04:50 -
Vége lehet a Temu-luxus aranykorának2026. június 28. 10:34 -
Britney Spears fiai már a divatvilágban lépnek színre2026. június 28. 09:25
További hírek >
Piac&Profit cikkei
Turizmus Online cikkei
-
Várják a jelöléseket a Gundel Károly-díjra
14:37
-
Százéves a tihanyi levendulás– új kiállítással ünnepel
14:14
-
Schloss Hof: a Schönbrunn csapat vidéki ékköve
14:10
-
Van, amikor érdemes elutazni Olaszország tömegturizmusának kellős közepébe
13:50
-
Az Ibériai-félsziget mágnesként vonzza a turisztikai befektetőket
13:12
A vidék hírei
-
Hepe-hupa 400 ezerért - közösségi gyűjtés a Cifrakapu utca felújítására?
13:50
-
Végleges: befagyasztják a polgármesterek fizetését és a megyei vezetők fizetét megfelezik
13:04
-
Dobban a Dobó tér: július 3-án érkezik az Egy ütős nap
09:59
-
Egy nappal csúsznak az aszfaltozási munkák, szerdán és csütörtökön teljes lezárás lesz a Ráckapu téri felüljárónál
08:32
-
Direkt36: Tíz évig titkolta a kormány a lesújtó kórházi jelentést ami szerint egyetlen kórház sem felelt meg minden előírásnak
07:15
legolvasottabb
-
Tízezrek várhatják izgatottan a pénteki nagy bejelentést
2026. június 4. 19:36
-
Magyar Péter kifakadt, miután már belsős levél is bizonyíthatja a kézi vezérlést az MTVA-nál
2026. június 1. 07:03
-
Kemény lépésre készül a Tisza: befagyasztanák a polgármesterek fizetését
2026. június 19. 17:32
-
Sulyok Tamás váratlan videója: döntés a lemondásról
2026. június 1. 06:11
-
Olcsóbb áram mindenkinek? Átírja az energiapiacot, ami Ausztráliában történik
2026. június 7. 16:15
top 24
-
Bitang éjjeli légicsata: Ukrajna-Oroszország 154-419
2026. június 30. 13:13
-
Valami elindult: újra ugyanaz várja a benzinkúton
2026. június 30. 12:06
-
Tényleg érkezik egy fontos delegáció – Magyar Péter is meghívta őket
2026. június 30. 08:44
-
Kutyának sem kell a kőolaj – Európa nyitott
2026. június 30. 10:39
-
„Pont 36 évet késtünk vele” – több évtizedes mulasztást kezd el törleszteni a parlament
2026. június 30. 10:01



