Szétrohadóban az orosz űrprogram, már Putyin barátja sem tűnik érinthetetlennek
Régi dicsőségéből él a Roszkoszmosz, a rubelmilliárdok ellenére sehogy sem haladnak az új fejlesztések, a beszállítók pedig nem teljesítenek. A helyzet olyan súlyos, hogy egy nyugati cégen múlik, egyáltalán repülhetnek-e az orosz űrhajók, miközben az űrügynökség néhány éven belül a Holdra menne a még nem létező eszközeivel. A problémák akár a Roszkoszmosz vezetőjének, Dmitrij Rogozinnak a fejébe is kerülhetnek.
A Szovjetunió és később Oroszország számára is mindig szimbolikus jelentőségű volt az űrprogram, amin keresztül megmutathatta az ország, hogy képes lépést tartani a Nyugattal, sőt akár felébe is kerekedni. A Szovjetunió – részben éppen egyébként pont a fegyverkezési verseny az űrre kiterjesztésének költségeinek hatására felgyorsult – összeomlása az űrprogramot is megviselte, hogy aztán a putyini korszakban a szuperhatalmi tekintély visszaszerzésére tett egyéb erőfeszítésekkel együtt újra komolyabb támogatáshoz jusson.
Egy amerikai és két orosz űrhajós jelent Rogozinnak (jobbra) Bajkonurban, mielőtt útra indulnának az ISS-re. (Fotó: NASA/GCTC/Andrey Shelepin)
Az amerikai űrsiklóprogram tragikusan hirtelen leállítása után egy második aranykornak is nevezhető korszak jött, mivel jó ideig az orosz űreszközök jelentették például a ISS, a nemzetközi űrállomás legénységgel és készletekkel való feltöltésének egyetlen megbízható módját is. Ennek azonban a magán űrcégek, és elsősorban a SpaceX feltörésével vége. Miközben tavaly év végén Dmitrij Rogozin, az orosz űrügynökség, a Roszkoszmosz vezetője még azzal fenyegetőzött, hogy az amerikai szankciók nyomán a NASA majd legfeljebb trambulinnal küldheti fel űrhajósait az űrbe, idén már arról beszélt, hogy orosz kozmonautákat is a SpaceX Crew Dragon űrjárművének fedélzetén küldenének fel az ISS-re már 2022-ben. Rogozin össze-vissza nyilatkozataiból persze nem könnyű bármiféle következtetést levonni, hiszen eközben állítólag, beszállva a legújabb szimbolikus jelentőséggel is bíró versengésbe, 2030-ra Holdraszállást is tervez a Roszkoszmosz.
Kemény összegzés
Néhány napja viszont egy az orosz űrprogramot jól ismerő újságíró az MK című moszkvai lapban kíméletlen cikket tett közzé Rogozin tevékenységéről és a Roszkoszmosz helyzetéről, ami az ars technica portál szemléjének köszönhetően az oroszul nem tudók számára is olvasható. A számos állami elismeréssel is rendelkező Dmitrij Popov írásának már a címe sem köntörfalaz: „Belülről rohad az űrprogram”. Az írás aztán kifejti, hogy a célok elérését a jól képzett szakemberek hiánya, az elavult létesítmények és technológia mellett „a vezetés rendszerszintű hiányosságai” akadályozzák. És ez még csak az első bekezdés.
Popov ezután az űrprogram orosz beszállítóit helyezi a boncasztalra. A különböző, sok esetben a Roszkoszmosz leányvállalatiként létrejött cégek több száz megrendelés teljesítésével vannak elmaradva, az orosz űrprogram következő éveinek gerincének szánt Angara A5 hordozórakéta gyorsítórakétájának főeleméből például tíz darabra vállalt kötelezettséget egy orosz vállalat öt évvel ezelőtt, de az első ötöt is csak idén márciusban szállította le, a többinek még mindig nyoma sincs.
Angara hordozórakéták makettjei (Fotó: Wikimedia)
A cikk szerint ennek fő oka az, hogy a Roszkoszmosz nagyon lazán kezeli a beszállítói szerződéseket, nem tartatja be a határidőket és a minőségbiztosítással is komoly gondok vannak. Popov számításai szerint 2019 óta 60 esetben nyomozás is indult a Roszkoszmosz leányvállalatai és szerződései kapcsán, a gyanús ügyletek pedig összesen 5 milliárd rubel, azaz nagyjából 22 milliárd forint veszteséget okoztak.
De a pénz nem az egyetlen, ami veszélybe került. Idén februárban a Progressz MS-16-os teherűrhajó nem tudott automatikusan dokkolni az ISS-hez. A vizsgálatok megállapították, hogy ennek oka az egyik radarrendszer meghibásodása volt, ez pedig az egyik komponens rögzítésére használt epoxigyanta elengedése miatt következett be. Mint kiderült, a ragasztóanyag beszállítója nem tudta a gyártást maga megoldani, ezért külső forrásból szerezte azt be, csak éppen nem ellenőrizte, megfelel-e a megadott specifikációknak. Az űrhajót végül kézi irányítással dokkolták, de ez nem az első eset volt, hogy a radarrendszerrel gondok voltak, már korábbi három Progresszen is látható volt, hogy a kérdéses rögzítés nem megfelelő, azonban konkrét meghibásodás nélkül semmilyen ellenlépés, vizsgálat nem indult.
Egy gombnyomásra a teljes leállástól
Stratégiai értelemben is kiszolgáltatottá teszi az orosz űrprogramot az, hogy beszállítói nem megfelelő minőségűek. A Szojuzokon használt, az űrjármű pályájának kismértékű módosításaihoz használatos vernier-hajtóművek üzemanyagát, egy különlegesen finomított hidrogén-peroxidot ugyanis Oroszországban csak egy német vállalat által beszállított kémiai segédanyagok felhasználásával lehet előállítani. Ennek utánpótlását egyrészt az esetleges nyugati szankciók is veszélyeztetik, másrészt a cég is kívül esik az orosz ellenőrzési lehetőségeken.
„A Nyugat egyetlen gombnyomással le tudja állítani az orosz kilövéseket” – összegzi a helyzetet Popov.
Szóba kerül az Orel, azaz Sas névre keresztelt, a Szojuz leváltására tervezett, személyszállításra is alkalmas űrjármű sorsa is. Ennek fejlesztése ugyan 2009 óta zajlik, de a beleölt pénzek ellenére az első tesztrepülés időpontja folyamatosan tolódik, és mindig 3-4 éven belül várható, most éppen 2024-re ígérik, valójában azonban néhány modellen és maketten kívül kevés kézzel fogható eredménye van a programnak, márpedig enélkül a többi nagyra törő terv sem valósítható meg.
Orel-makettek egy 2015-ös kiállításon - ennél nem is jutott sokkal tovább a projekt (Fotó: Roszkoszmosz)
Az újságíró szerint a fentiek mind olyan rendszerszintű hiányosságokra mutatnak rá, amelyek megléte a 2018 májusában a Roszkoszmosz élére kinevezett Rogozin személyes felelősségét is felvetik. További példának Popov a Vosztocsnij űrközpont ügyét is felhozza. Az orosz űrprogram új központjának szánt létesítmény 1200 tervezett épületéből mindössze 200 készült el, 40 százalékuknak pedig még az építése sem kezdődött el. Az Angara A5-ös hordozórakéták ide tervezett startjait elhalasztották, több nyomozás is zajlik az eltűnt források után. Popov természetesen lesújtó véleménnyel van a 2030-as Holdraszállás a valóságtól teljesen elrugaszkodott tervéről is, és ehelyett azt javasolja, a most a források jelentős részét elszívó vízfej helyett a valódi munkát végző tudósok és mérnökök kapják a nagy fizetéseket, az űrprogramot pedig megvalósítható célokat kijelölő hosszú távú tervek alapján, szinte az alapoktól gondolják újra.
„Úgy áll a helyzet tehát, hogy százmilliárdok, ha nem billiók szállnak el nem az űrbe, hanem füstként a kéményben. A szépen kipingált modellek, a lenyűgöző ígéretek egy roskadozó iparágat fednek el a szemünk elől. Ha nem történik változás, ha nincs egy politikus, aki a legradikálisabb eszközökkel szigorú rendet teremt, az űr nemsokára már csak az orosz emberek emlékeiben él majd tovább” – zárja sorait Popov egy nyílt, szinte személyesen Putyin elnöknek címzett felhívással.
Selyemzsinórt kapott?
A Popov által felvetett problémák jó része persze ismert volt a külföldi szakértők előtt is, akik eddig is tudták, hogy a Roszkoszmosz a magabiztos nyilatkozatok ellenére komoly nehézségekkel küzd. Amire igazán felkapták a fejüket a téma ismerői Popov írása kapcsán, az nem is annak tartalma, hanem maga a tény, hogy megjelenhetett. Oroszországban ugyanis a független sajtó egyre erőteljesebb korlátozásainak folyamatában idén egy olyan törvényt is hoztak, amelynek értelmében az orosz űrprogramról a központilag kiadott információkon kívül bármilyen hírt közlő médiumok „külföldi ügynök” minősítést kapnak.
A kormányzat tehát igen szigorúan kézben tartja a Roszkoszmoszról megjelenő híreket. Az egykor még a szovjet kommunista ifjúsági pártszervezet lapjaként indult MK (leánykori nevén Moszkovszkij Komszomoletsz) pedig a legkevésbé sem tekinthető az orosz vezetés kritikusának, ahogy – mint fentebb említettük – maga Popov is a rendszer egyik kegyeltjeként van számon tartva.
Rogozint viszont egyenesen Putyinhoz köti személyes, akár barátinak is nevezhető jó viszony, ezért eddig támadhatatlan figurának számított. Egy ilyen írás ebben a lapban viszont semmiképpen nem jelenhetett meg volna anélkül, hogy erre az elnök közvetlen környezetéből engedélyt adtak volna. A sztálini időkben volt szokás, hogy egy-egy korábban köztiszteletnek vagy éppen közrettegésnek örvendő, magas polcon lévő személyről váratlanul megjelent egy éles hangú kritika a Pravdában, vagy más, a Párt szócsövének számító lapban. Az érintettek ilyen esetben akkor is jobban tették, ha elbúcsúztak szeretteiktől, ha előző este még maga Sztálin elvtárs biztosította őket arról, hogy elévülhetetlen érdemeiket örökké számon fogja tartani. Rogozinért talán nem a nagy fekete autó fog megérkezni hamarosan, de esetleg nem árt, ha elgondolkozik azon, milyen más pályán tudná magát elképzelni a közeljövőben.
