Makro / Külgazdaság
Makro / Külgazdaság
Bűnbandákat fogott a NAV: szójával csalták el az áfát
Privátbankár.hu | 2019. március 28. 11:37
Egyszerre három bűnszervezetet kapott el az adóhatóság.
Makro / Külgazdaság
Elértük az EU-s célt a foglalkoztatásban
Privátbankár.hu | 2019. március 28. 09:19
A munkanélküliségi ráta 3,6 százalékra csökkent.
Makro / Külgazdaság
Kína lecsap az Antarktiszra – versenyfutás indult az ötödik legnagyobb kontinensért
Káncz Csaba | 2019. március 28. 08:55
A nemzetközi embargó ellenére a Déli-sarkvidéken üzemeltetett három kínai állandó bázison már be nem jelentett katonai eszközök is lehetnek. Peking kínai névvel látott el 350 pontot – kár, hogy azon területek többségét Ausztrália követeli magának. Canberra a térség 42 százalékát követeli, így Moszkvával is ütközőpályára került. Káncz Csaba jegyzete.
Makro / Külgazdaság
Románia lemásolja a magyar fegyvergyártás új hullámát
Privátbankár.hu | 2019. március 28. 08:15
Míg mi nyártól a csehekkel közösen állítjuk össze a fegyvereket, addig Románia ezen felbuzdulva Olaszországgal veszi fel a témában a kapcsolatot.
Makro / Külgazdaság
Szijjártó szerint Afrika a jövő Kínája
Privátbankár.hu | 2019. március 28. 07:54
Ezért most 35 millió euróból fejleszthetik magyar vállalatok a Zöld-foki Köztársaság vízellátását. Plusz 15 millió eurós hitelkeret nyílik az Eximbankban az afrikai szigetországgal közös kereskedés finanszírozására, és még 30 millió forintot adunk arra, hogy az ottani zenetanárokat a a Kodály-módszer szerint képezzék.
Makro / Külgazdaság
Lemond Theresa May
Privátbankár.hu | 2019. március 27. 19:13
A brit miniszterelnök azt mondta a konzervatív képviselőknek, hogy még a Brexit-tárgyalások következő köre előtt távozik hivatalából.
Makro / Külgazdaság
Weber megszólalt: a Magyarország elleni eljárást napirendre kell venni
Privátbankár.hu | 2019. március 27. 17:09
Az EPP csúcsjelöltje Donald Tuskot arra szólította fel, hogy minél előbb beszéljenek a hetes cikkelyről.
Makro / Külgazdaság
Van valami, ami a menekülteknél is rosszabb lehet Orbánéknak
Privátbankár.hu | 2019. március 27. 17:01
A kormánypártok által indított családtámogatási programok olyan szakpolitikai orientációs pontot akarnak jelenteni, mint a 2010-2014-es ciklusban a rezsicsökkentés volt. Ugyanakkor ennek az intézkedéssorozatnak az a politikai kockázata, hogy a sikeressége nem csak a kormányon múlik, és könnyű a számok szintjén vereséget szenvedni. Ennek okait vizsgálta a Policy Agenda.
Makro / Külgazdaság
A nap képe: így tündököl a spanyol királyné és argentin first lady
Privátbankár.hu | 2019. március 27. 16:15
Az argentínai Córdobában ma nyitották meg a Spanyol Nyelv Nemzetközi Kongresszusát, amelyen a spanyol királyi pár is részt vesz.
Makro / Külgazdaság
Orbán barátai bajba kerülhetnek, ha a bevándorlók továbbállnak
Privátbankár.hu | 2019. március 27. 15:01
Kevés olyan ország van Magyarország mellett az Európai Unióban, amely annyira hangosan bevándorlóellenes, mint Lengyelország. A Jog és Igazságosság pártja még 2015-ben jutott hatalomra a sokaknak tetsző „Lengyelország a lengyeleké” retorikával, viszont az ország munkaerőpiaca egyre jobban függ az ukrán bevándorlóktól. Mi lesz Lengyelországgal, ha a kétmillió ukrán, akit csendben befogadtak, továbbindul?
Makro / Külgazdaság
Veszélyben a Brexit – fordulat jöhet ma Londonban
Wéber Balázs | 2019. március 27. 13:00
Fontos nap lesz ma Nagy-Britanniában: a parlament szavaz az alternatív Brexit-javaslatokról, dönt a kilépés hivatalos elhalasztásáról, és eldőlhet az is, hogy lesz-e szavazás a héten az EU-val kötött egyezményről. Egyes Brexit-párti politikusok hajlanak arra, hogy "befogott orral" igent mondjanak a megállapodásra. Attól félnek, hogy ellenkező esetben teljesen leáll a Brexit-folyamat.
Makro / Külgazdaság
Trump a 2020-as újrázás küszöbén: az új radikális amerikai baloldal
Káncz Csaba | 2019. március 27. 09:35
A demokraták pótcselekvésének bukása most komoly felhajtóerőt ad Trumpnak a jövő évi elnökválasztás megnyeréséhez. A FED pénznyomás-cunamija az eszközár infláción keresztül az amerikai fiatalok masszív balratolódásához vezetett. Átesnek-e a ló túlsó oldalára? Káncz Csaba jegyzete
Makro / Külgazdaság
Javul a helyzet fogorvos-fronton
Privátbankár.hu | 2019. március 27. 07:34
A Magyar Hírlap szerint minden megyében csökkent az üresen álló alapellátó fogorvosi praxisok száma. A fővárosban viszont tovább nőtt a tartósan betöltetlen helyek száma.
Makro / Külgazdaság
Cáfolja a CDU-CSU az Orbán-kormány vádjait
Wéber Balázs | 2019. március 27. 06:10
A magyar kormánypárt azzal vádolja az Európai Néppártot, hogy távolodik a keresztény-jobboldali értékektől, és bevándorláspárti irányba tolódik el. A pártcsaládot domináló német pártszövetség hétfőn meghirdetett programjából ugyanakkor kiderül: a CDU-CSU a liberális demokrácián túl kiáll a keresztény gyökerek mellett is, alacsonyan tartaná a menekültek számát, és meg akarja védeni Európa külső határait.
Makro / Külgazdaság
Ez volt Orbán válasza a sztrájkra készülő közszolgáknak
Privátbankár.hu | 2019. március 26. 18:50
Nem jelölték ki a tárgyalópartnert a kormány részéről, pedig erre várnak a szakszervezetek.
Makro / Külgazdaság
300 milliárdot szór ki az MNB a hazai cégeknek
Privátbankár.hu | 2019. március 26. 17:19
Az utóbbi években a hazai vállalati kötvénypiac mélypontra került, pedig az ilyen forrásbevonás jó alternatíva lehetne a cégeknek. Az MNB új programja segíthet.
Makro / Külgazdaság
Magyarország is adóparadicsom lenne?
Privátbankár.hu | 2019. március 26. 16:32
Nemcsak mi, hat másik EU-s országról is ezt gondolja az Európai Parlament.
Makro / Külgazdaság
Vállalati kötvények vásárlásába kezd az MNB
Csabai Károly | 2019. március 26. 15:43
Így kívánja elősegíteni a hazai cégek finanszírozásának diverzifikálását. A július 1-jétől induló, 300 milliárd forintos keretösszegű Növekedési Kötvényprogram által keletkező többletpénzt a jegybank az alapkamaton kamatozó betéti eszköz révén semlegesíti.
Makro / Külgazdaság
Több mint 7 év után szigorított az MNB
Csabai Károly | 2019. március 26. 14:14
A 0,9 százalékos jegybanki alapkamatot ugyan nem emelte a Monetáris Tanács a mai ülésén, ám szűkítette a kereskedelmi bankok likviditását azáltal, hogy az MNB-nél elhelyezett betéteinek a kamatát növelte, igaz, az még így is negatív.
Makro / Külgazdaság
Orbán harcostársa kritizál – ma tűz alá veszik Kínát az európai vezetők
Káncz Csaba | 2019. március 26. 11:35
A kínai-olasz összeborulást Matteo Salvini – Orbán nagy szövetségese – éles kritikával illette. Ma Macron, Merkel és Juncker feszült hangulatban találkozik a kínai elnökkel Párizsban, hogy megvitassák a kínai állami cégek előnybe részesítését a nemzetközi versenytárgyalásokon. A francia elnök kedélyét mindenesetre Kína jelentősen javította az elmúlt órákban 40 milliárd euró értékű megrendelésekkel. Káncz Csaba jegyzete.
Makro / Külgazdaság
Putyin trójai falova Budapesten? Mindent tagad az orosz kémvádak főszereplője
Privátbankár.hu | 2019. március 26. 09:27
Interjút adott a Financial Timesnak az a Nyikolaj Koszov, aki KGB-s apa, és kémnő anya gyermekeként vezeti a Budapestre költöző Nemzetközi Beruházási Bankot. Tagadja, hogy az IIB bármilyen politikai befolyás alatt állna, és egyúttal kiemelte az interjúban azt is, hogy a „fiú nem felelős a szüleiért."
Makro / Külgazdaság
Ha ez így megy tovább, tényleg elfogy a magyar
Privátbankár.hu | 2019. március 26. 09:00
Kevesebb gyerek született és jóval többen haltak meg az év első hónapjában, mint korábban.
Makro / Külgazdaság
Most már tényleg jön a szigor? Kamatdöntő ülést tart a jegybank
Privátbankár.hu | 2019. március 26. 08:53
Az elemzők várakozása szerint az alapkamat továbbra is érintetlen marad, de a monetáris tanács elkezdi a devizaswap állományának folyamatos csökkentését, illetve az egynapos betéti kamat emelését.
Makro / Külgazdaság
Brexit: szavaztak éjjel, most már parlament alsóháza diktál
Privátbankár.hu | 2019. március 26. 07:37
Arról voksoltak, hogy az alsóház maga dönthessen a különböző Brexit-alternatívákról. A szavazáson több konzervatív politikus is szembement saját kormánypártjával.
Makro / Külgazdaság
Margaret Thatcher beájulna – kifakadt Theresa May pártjának egykori minisztere (frissítve)
Fellegi Tamás | 2019. március 26. 06:07
Churchill mindent megtett, hogy ne maradjon országa egyedül, Margaret Thatcher pedig elképedt volna, ha azt látja, hogy országának vezetőjét elküldik a nagyok asztalától. Michael Heseltine, aki David Cameron és Theresa May pártjának összesen 20 évig volt minisztere, a jelenlegi brit politikai káoszról nyilatkozott.
Makro / Külgazdaság
Büntethető lesz, aki súg a menekülteknek?
Privátbankár.hu | 2019. március 25. 17:33
Németországban a BAMF menekültügyi hivatal sokszor azért nem tudja a kitoloncolásokat végrehajtani, mert jogvédő szervezetek súgnak a menekülteknek annak időpontjáról. Most a szövetségi belügyminisztériumban új jogszabály készül, amely büntetné a hasonló cselekményeket.
Makro / Külgazdaság
A nap képe: ez a rövidgatyás férfi lehet az új brit kormányfő
Wéber Balázs | 2019. március 25. 16:00
Michael Gove most épp fut, de ha majd megáll, akár miniszterelnök is lehet belőle.
Makro / Külgazdaság
A magyar kormány újabb csatát indít Brüsszel ellen
Privátbankár.hu | 2019. március 25. 13:40
A globális migrációs csomag egyetlen pontját sem hajtjuk végre - mondja Szijjártó.
Makro / Külgazdaság
Anarchy in the UK: puccs, lázadás és totális patthelyzet
Wéber Balázs | 2019. március 25. 13:00
A britek a mostani megállapodással nem akarnak kilépni az EU-ból, de megállapodás nélkül sem. A parlament végletesen megosztott, a kormányban puccshangulat van, az utcán egymillióan lázadoztak a hétvégén. Mi jöhet még a demokrácia egyik őshazájában? A brit politikai elit egészen szürreális helyzetbe manőverezte az Egyesült Királyságot az elmúlt két évben.
Makro / Külgazdaság
Illegálisan pancsolták a pálinkát: több száz liter alkoholt foglaltak le
Privátbankár.hu | 2019. március 25. 08:54
Egy Veszprém megyei településen jártak a NAV-osok.
Makro / Külgazdaság
Putyin pezsgőt bont - Trump belerúgott az amerikai érdekekbe
Káncz Csaba | 2019. március 25. 08:45
A Golán-fennsíkot érintő egyoldalú amerikai döntést követően Washingtonnak semmilyen jogalapja nem marad, hogy megkérdőjelezze Putyin krími hódítását. Ahogyan Pekinget sem kérheti számon a Dél-kínai-tengeri katonai lépések miatt és ezentúl egy szót sem szólhat, ha Erdogan fegyveresen annektálja a kurd területeket Irakban vagy Szíriában. Káncz Csaba jegyzete.
Makro / Külgazdaság
Optimista a magyar gazdaság – valami mégis elromlott
Privátbankár.hu | 2019. március 25. 08:23
Míg 2018 utolsó negyedévében folyamatosan emelkedett, 2019 első negyedévében csökkent a GKI konjunktúraindexe.
Makro / Külgazdaság
Trump felkavarta az állóvizet: a Krím orosz fennhatóságát is elismeri?
Fellegi Tamás | 2019. március 25. 06:07
Donald Trump hirtelen elismerte a Golán-fennsík Izraelhez tartozását, 52 évvel azután, hogy azt Izrael elfoglalta. Nagyon elszakadt a nemzetközi gyakorlatban az egyes területek tényleges és elismert státusza, aminek megvan a morális alapja, csak éppen megoldás nincs a problémára. Legközelebb ki, mit ismer el?
Makro / Külgazdaság
Matolcsyék összeülnek a héten - mi történhet?
Privátbankár.hu | 2019. március 24. 18:32
A jövő hét makronaptárának legfontosabb eseménye a jegybank kamatmeghatározó ülése lesz, emellett munkaerőpiaci, kereseti statisztikák is megjelennek.
Makro / Külgazdaság
May napjai meg vannak számlálva: megbuktatják a miniszterelnököt?
Privátbankár.hu | 2019. március 24. 12:59
A brit pénzügyminiszter szerint katasztrófával érne fel, ha a brit EU-tagság a kilépés feltételrendszeréről szóló megállapodás nélkül szűnne meg.
Makro / Külgazdaság
Orbán keményen nekitámadt Brüsszelnek és mindenkit szavazni hívott
Privátbankár.hu | 2019. március 24. 12:05
Orbán interjút adott a közmédiában, a miniszterelnök a Kossuth rádió Vasárnapi újság című műsorában járt. Itt mindenkit arra kért, hogy menjen el szavazni az európai parlamenti választásokon, emellett pedig ismételten szidta Brüsszelt egy sort.
Makro / Külgazdaság
Kiosztott egy bókot Orbán Viktornak a volt francia elnök
Privátbankár.hu | 2019. március 23. 20:00
A francia elnök szerint Európa még sosem volt ennyire megosztott. Ugyanakkor szerinte az Orbán-kormány tiszteletet érdemel.
Makro / Külgazdaság
Elkészült a titkos jelentés, amelyen eldőlhet Trump sorsa
Privátbankár.hu | 2019. március 23. 18:00
A Mueller-jelentésből kiderül, hogy összejátszott-e Donald Trump az oroszokkal. A dokumentumot egyelőre nem hozzák nyilvánosságra.
Makro / Külgazdaság
Megatüntetés kezdődött Londonban a Brexit ellen
Privátbankár.hu | 2019. március 23. 16:10
Becslések szerint több százezren tüntetnek a brit fővárosban a brit EU-tagságról szóló újabb népszavazás kiírásáért.
Makro / Külgazdaság
Nyomoz a TEK a Ferihegyen elfogott terrorista ügyében
Privátbankár.hu | 2019. március 23. 15:25
A Terrorelhárítási Központ (TEK) vizsgálja a terrorizmus miatt pénteken őrizetbe vett szíriai állampolgár európai tevékenységét és kapcsolatrendszerét.
Makro / Külgazdaság
Elárulta Orbán Viktor, kivel kötne szövetséget Nyugaton
Privátbankár.hu | 2019. március 23. 14:05
Afrikai invázió fenyegetheti Európát, ezért nem szabad megvárni, amíg a baj idejön - mondta a magyar miniszterelnök egy mai konferencián. Beszélt arról is, hogy a nyugati soft power széttépi a hozzá hasonló politikusokat, és még senkinek sem volt olyan rossz reputációja Nyugaton, mint neki. Szerinte Magyarországnak szüksége van egy nagy szövetségesre: Olaszországra.
Makro / Külgazdaság
Választás: hétfőtől kopogtat a postás az ajtónkon
Privátbankár.hu | 2019. március 23. 12:37
Hétfőn kezdik kézbesíteni a 7,9 millió választópolgárnak a májusi európai parlamenti választásról szóló értesítőt.
Makro / Külgazdaság
Bízott az Orbán-kormányban, de kiábrándult: beolvasott a NER-nek az olasz történész
Privátbankár.hu | 2019. március 23. 11:30
Stefano Bottoni 2010-ben még bízott a Fideszben, de a 2014 utáni események elriasztották. Szerinte Magyarországon félautoriter rendszer jött létre, és aki betagozódik, annak tartania kell a száját. Törzsi logika működik, és a közügyekben olyan falak vannak, amiket szinte lehetetlen áttörni. A történész úgy véli, hogy a politika már a tudományos világba is behatolt.
Makro / Külgazdaság
A Fed szilárdan laza – de ezzel kockáztat is
Privátbankár.hu | 2019. március 23. 09:11
A piaci várakozásoknak megfelelően az amerikai jegybank szerepét betöltő Fed márciusi ülésén és az azt követő sajtótájékoztatón kitartott szilárdan laza (az alacsony kamatok felé hajló, “galamblelkű”) üzenetei mellett. Ám ezzel azt kockáztatja, hogy kevés mozgástere marad a manőverezésre. Anna Stupnytska, a Fidelity International közgazdászának írása.
Makro / Külgazdaság
Három súlyos kihívással néz szembe Japán
Fellegi Tamás | 2019. március 22. 16:00
Japán népessége elöregedőben, a születésszám alacsony, az ország most nyit a bevándorlók felé, akik eddig leginkább a környékbeli ázsiai országokból jöttek. A távol-keleti ország nem is olyan rég egyeduralkodó volt a térségben gazdaságilag, most viszont Kína átvette ezt a szerepet, amit a szigetország igen komoly kihívásnak tekint.
Makro / Külgazdaság
A nap képe: mutatjuk, kikkel bratyizott Orbán Viktor Brüsszelben
Privátbankár.hu | 2019. március 22. 12:15
A magyar kormányfő a szlovák és a cseh kormányfővel csevegett az EU-csúcs mai ülése előtt.
Makro / Külgazdaság
Erdély és Dél-Tirol száz év után: a történelem démonai kopogtatnak
Káncz Csaba | 2019. március 22. 11:12
Egy dél-tiroli újságíró szerint a jelenlegi olasz kormány az EU elhagyásán dolgozik, márpedig az EU nélkül fatális folyamatok indulhatnak el, belobbantva a térséget. A magyar parlament a székelyföldi autonómia ügyében óriási esélyt szalasztott el 2005-ben. A valódi magyar nemzeti érdek az EU-nak nevezett európai békeprojekt megóvása, annak számos hiányossága ellenére is. Káncz Csaba jegyzete.
Makro / Külgazdaság
Kim Dzsongun visszahívta a képviselőket: kicsit távolabb került a békekötés
Privátbankár.hu | 2019. március 22. 10:56
Észak-Korea visszahívja képviselőit a Keszongban lévő Korea-közi összekötő irodából - közölte a dél-koreai egyesítési minisztérium.
Friss
Makro / Külgazdaság
Magyar Péter: „Nem abból a kőbányából érkezik a paksi beruházásra a több tonna kő, amire sokan gondolnak”
2 órája
A 100 Leggazdagabb
-
Új üzlettel terjeszkedik Budapesten a lengyel cipőkirály cégcsoportja2026. augusztus 13. 12:58 -
Nyolcezer pontos rekordot vár az amerikai tőzsdétől a JPMorgan2026. augusztus 13. 12:56 -
Amerikai befektető veszi meg az easyJetet 5,7 milliárd fontért2026. augusztus 12. 09:58 -
Rekordáron adta el hawaii birtokát a Starbucks egykori vezetője2026. augusztus 12. 09:57 -
TikTok-videókkal alakítaná át a Disney+ szolgáltatást a Disney2026. augusztus 6. 09:30
További hírek >
Piac&Profit cikkei
-
260 ezernél megállt a budapesti albérletár
16:54
-
Újabb szálon vizsgálhatják az MNB-alapítványok ügyét
16:05
-
Két gazdaságban is felbukkant a veszélyes sertésbetegség
15:16
-
Profitban erős negyedévet zárt a Waberer’s
14:41
-
Paksnál megemelhetik a Duna vízszintjét, de újabb problémát is okozhat a beavatkozás
13:33
Turizmus Online cikkei
-
Kigyulladt egy török turistahajó
17:34
-
Törökországi első félév: kevesebb turista, azonos turisztikai bevétel
17:26
-
Már nemcsak Somogyban, hanem Baranyában is találtak afrikai sertéspestissel fertőzött állatokat
15:59
-
PPWR-itiner: Mit jelent? És mennyiben jelent változást a vendéglátás és a szállodai csomagolás területén?
14:24
-
Mohácsi csata: feltáratlan titkok, továbbra is nyitott kérdések
12:52
A vidék hírei
-
Ősztől átalakul az egri óvodai étkeztetés – a lakosság előtt is megnyílhatnak az EBÓI konyhái
15:35
-
Durván apad a Tisza-tó, Poroszlón pedig fürdőzési tilalmat rendeltek el a kék alga miatt
10:31
-
Fideszes belső dokumentumok érkeztek szerkesztőségünkhöz – Pajtók Gábor kampányának részletei is kiszivárogtak
09:08
-
Három veszélyessé vált fát kell kivágni Egerben – műszeres vizsgálatok alapján döntenek
07:27
-
Napos, de szeles csütörtök
06:58
legolvasottabb
-
Elárulta Forsthoffer Ágnes, ki ül be az ő székébe
2026. július 19. 09:11
-
A nap képe: száraz lábbal lefotózható a Parlament a Duna közepéről
2026. július 18. 11:38
-
Dörzsölheti a tenyerét, aki a Lidl, a Penny és az Aldi üzleteiben vásárol
2026. augusztus 3. 05:51
-
Sokkal olcsóbb lesz végre a tankolás
2026. augusztus 5. 12:10
-
Ennyire kell mélyre fúrni, hogy ivóvizes kút legyen a kertben
2026. augusztus 7. 19:07
top 24
-
Magyar Péter: „Nem abból a kőbányából érkezik a paksi beruházásra a több tonna kő, amire sokan gondolnak”
2026. augusztus 13. 17:30
-
Nem tétlenkedett Krausz Ferenc: új vállalkozást alapított
2026. augusztus 13. 10:42
-
Nem éri kellemetlen meglepetés csütörtökön sem a benzinkútakon
2026. augusztus 12. 20:05
-
Megtört az átok? Jön fel az arany, a britek és a svájciak már tele is lapátolták a spájzt
2026. augusztus 13. 11:03
-
Új fejlemény az MNB-botrányban: dokumentumokat adtak át az ügyészségnek
2026. augusztus 13. 15:02
Erősödött a forint a főbb devizákkal szemben csütörtökön kora estére a bankközi devizapiacon reggelhez képest.



