2p
Több mint négy évtizede nem mért mélypontra süllyedt a munkanélküliség Nagy-Britanniában, de ezzel egy időben csökkentek a reálbérek is.

Több mint negyven éve nem volt ilyen alacsony a munkanélküliség Nagy-Britanniában – közölte a brit statisztikai hivatal. 2017 első negyedévében átlagosan 4,6 százalékra csökkent az állástalanok aránya, erre 1975 óta nem volt példa. Az előző év azonos időszakában ez az arány 5,1 százalék volt. - írja a BBC News.

A statisztikai hivatal becslései szerint a 16 és 64 év közötti korcsoporton belül csaknem 75 százalékos a foglalkoztatottság. A márciussal zárult három hónap alatt több mint 53 ezerrel, több mint másfél millióra csökkent a munkanélküliek száma. Az ebben a korcsoportban lévő nők több mint 70 százaléka dolgozik, ami kiemelkedően magas arány Nagy-Britanniában.

A beszámoló szerint ugyanakkor a heti átlagos nominálbér a vizsgált három hónapban átlagosan 2,1 százalékkal emelkedett éves összevetésben, ez pedig – a 2,3 százalékos inflációval együtt számolva – 0,2 százalékos reálbércsökkenést jelent.

Egyre több külföldi áll munkába

Ben Brettel közgazdász szerint az inflációs adatok további növekedést jeleznek előre. A brit jegybank várakozásai szerint az év végére 3 százalék körül alakulhat a mutató, a reálbérek csökkenését azonban a következő hónapokban még érezhetik a háztartások.

Dennis de Jong, az UFX.com ügyvezető igazgatója szerint a reálbérek csökkenése igen érzékenyen érinti a lakosságot, mivel ezek a folyamatok meghatározhatják a britek Brexit utáni életszínvonalát, ez pedig komoly fejfájást okozhat a kormánynak a választások előtt.

Éves alapon csaknem 180 ezerrel nőtt a Nagy-Britanniában dolgozó britek száma, míg a külföldi munkavállalók több mint 200 ezerrel lettek többen, ami új rekordnak számít éves szinten. Ez alapján a Nagy-Britanniában dolgozók több mint 11 százaléka nem brit állampolgár.

Döntöttek: nincs megállapodás teljes megegyezés nélkül

Az ítélet hatással lehet a Brexitre és más EU-s kereskedelmi megállapodásokra is. Tovább >>>

A rovat támogatója a 4iG

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság Hamar lezárhatja a Magyarországgal szembeni eljárást az Európai Parlament
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 17:27
A hetes cikkely szerinti eljárást még 2018-ban indították Magyarországgal szemben az uniós jogok megsértésének kockázata miatt.
Makro / Külgazdaság Kiderült, miről tárgyalt az Európai Beruházási Bank elnökével Magyar Péter
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 13:43
Kollégium- és bérlakás-építési program, vasútfejlesztés, kórházépítés: ezek is szerepeltek a napirendi pontok között.
Makro / Külgazdaság Erdogan közvetlen közelébe csapott le a villám – elnökhelyettest, korábbi minisztert vitt el a rendőrség
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 11:42
Magasra érnek a pénzpiaci botrány szálai.
Makro / Külgazdaság Befékezett a német ipar, de az elemzők így is kellemesen csalódtak
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 11:03
Stagnálás helyett növekedés – még ha az ütem lassult is.
Makro / Külgazdaság Pénteken tényleg érdemes elrohanni tankolni – meddig maradhatnak ezek az árak?
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 10:43
Mindkét üzemanyagfajta olcsóbb lett, de már gyűlnek a viharfelhők újra a világpiacon.
Makro / Külgazdaság Vészt jósló hírek jöttek az olajpiacról
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 08:39
Eddig tartott a megnyugvás?
Makro / Külgazdaság Hogyan reagál erre Kármán András?
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 08:30
A kiskereskedelmi forgalom éves növekedési üteme szeptemberben elmaradt az augusztusitól – derül ki a Központi Statisztikai Hivatal péntek reggeli közléséből.
Makro / Külgazdaság Paraguayi bankpánik: az OTP is érintett
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 07:37
10 százalékos tulajdonrésze van az OTP-nek a politikai válságot okozva bedőlt Ueno Bankban.
Makro / Külgazdaság Döntött a kormány: az akkugyárakért is felel az új szuperhatóság
Privátbankár.hu | 2026. november 5. 19:39
Új, országos illetékességű környezetvédelmi csúcsszerv, az Országos Élőkörnyezet-felügyeleti Főhatóság jön létre 2027. január 1-jén – derül ki az erről szóló, a Magyar Közlönyben csütörtökön kihirdetett kormányrendeletből.
Makro / Külgazdaság Matolcsy György csak ügyvédjével üzent a vizsgálóbizottságnak
Privátbankár.hu | 2026. november 5. 16:57
Varga Mihályt viszont meghallgatták.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG