3p
Az ítélet hatással lehet a Brexitre és más EU-s kereskedelmi megállapodásokra is.

Nem léphet érvénybe szabadkereskedelmi megállapodás az Európai Unió és Szingapúr között az uniós tagországok ratifikációja nélkül – ismertette az Európai Unió Bírósága. A törvényszék meglátása szerint a szerződést jelenlegi formájában nem kötheti meg egyedül az Európai Unió, mivel az egyezmény bizonyos rendelkezései nem az EU kizárólagos, hanem a tagországokkal megosztott hatáskörébe tartoznak.

Az unió és a tagországok csak együttesen eljárva fogadhatják el a megállapodás azon részeit, amelyek a közvetlen beruházásokon kívül külföldi befektetésekre, valamint a befektetők és az államok közötti vitarendezésre vonatkoznak – írta a luxembourgi székhelyű bíróság.

Bekavar a Brexit?

A bíróságtól annak a megállapítását kérték, hogy az EU kizárólagos hatáskörrel rendelkezik-e a megállapodás aláírására és megkötésére. Bár az Európai Bizottság és az Európai Parlament szerint igen,  a tagállamok túlnyomó többsége – köztük Magyarország is – azonban ellentétes véleményeket fogalmazott meg. A bíróság hangsúlyozta: állásfoglalásuk csak a kizárólagos hatáskörre vagy annak hiányára vonatkozik, a megállapodás tartalmi részeit nem érinti.

Szakértők szerint az ítélet lelassíthatja az Európai Unió által például Japánnal vagy Mexikóval tervezett többi szabadkereskedelmi megállapodás elfogadását, de hatással lehet az Egyesült Királyság kilépése után Londonnal kötendő egyezményre is. Az Európai Bizottság inkább elkerülte volna, hogy minden országnak ratifikálnia kelljek az egyezményt, különösen a Brexit árnyékában. Az Európai Unió és az Egyesült Királyság megállapodása alapján ugyanis először az állampolgárokkal kapcsolatos kérdésekben kell döntésre jutnia a két félnek, mielőtt Londonnal kereskedelmi egyezményt köthetnének – írja a dw.com.

Kizárólag uniós hatáskör?

Az Európai Bizottság 2014 októberében zárta le a tárgyalásokat Szingapúrral. Akkor úgy vélekedtek, hogy a kereskedelmi megállapodások kizárólagos uniós hatáskörbe tartoznak, és így nem kell éveket várni rá, hogy a tagállamok mindegyike jóváhagyja az ilyen szerződéseket. Így csak az uniós tagállami kormányokat tömörítő tanácsnak és az Európai Parlamentnek kellene jóváhagynia ilyen szerződéseket - ezzel pedig nincs meg az a kockázat, hogy hogy egy ország vagy akár egy régió parlamentje blokkolhatja az egész egyezményt.

Az ítélet kapcsán felidézték: hogy tavaly az Európai Unió és Kanada közötti szabadkereskedelmi megállapodás például kis híján meghiúsult a 3,5 milliós lakosságú belgiumi Vallónia tartomány ellenállása miatt. A mostani egyezménynek a döntés értelmében 38 illetékes nemzeti és regionális törvényhozáson kell keresztülmennie.

A Greenpeace brüsszeli irodája viszont üdvözölte a döntést, továbbá arra szólították fel az Európai Bizottságot, hogy a jövőben biztosítsa az átláthatóságot és vonja be a tagállami parlamenteket. A környezetvédelmi szervezet szerint a bírósági döntés "győzelmet jelent a demokrácia számára", mivel nyilvános vitára kényszerít a kereskedelmi egyezmények előnyeiről és veszélyeiről.

Kitart a brit gazdaság – csúcsra jár az infláció

Négy éve nem volt ilyen drága az élet Nagy-Britanniában. További részletek >>>

A rovat támogatója a 4iG

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság Mexikóvárosban erőszakba torkollt a Z-generáció tiltakozása
Privátbankár.hu | 2025. november 16. 12:05
Száz rendőr sérült meg Mexikóvárosban, amikor tüntetők megtámadták a Nemzeti Palotát a drogcsempészet ellen küzdő michoacáni polgármester megölése ellen tiltakozva.
Makro / Külgazdaság Vészesen drágul a marhahús – Trump újabb mentességet adhat
Kollár Dóra | 2025. november 16. 10:26
A marhahús miatt hátrálhat meg az amerikai kormány.
Makro / Külgazdaság Magyar Péter: „Már csak az a kérdés, hogy mennyire van vége”
Privátbankár.hu | 2025. november 15. 16:52
Megérkezett a Tisza elnökének válasza a miniszterelnök délelőtti megszólalására.
Makro / Külgazdaság Orbán Viktor: „veszély van”
Privátbankár.hu | 2025. november 15. 14:59
Háborús is, pénzügyi is. Interjúszerűséget adott hívei előtt a miniszterelnök.
Makro / Külgazdaság Nincs haladék az amerikai szankcióknál – egyre nagyobb a baj Szerbiában
Privátbankár.hu | 2025. november 15. 13:34
Megelégelte az időhúzást az amerikai hivatal. A Mol is felmerült, mint lehetséges vásárló.
Makro / Külgazdaság Brutális függésben Oroszország, a Lukoil európai leánycégét is eladhatták
Imre Lőrinc | 2025. november 15. 10:28
Vészjóslóan közeledik november 21-e, amikor életbe lépnek a két vezető orosz olajvállalattal szembeni amerikai szankciók. Az izgatottság leginkább Vlagyimir Putyinon uralkodhat el, ugyanis két legnagyobb vásárlója, úgy tűnik, kihátrál Oroszország mögül. Elegendő lehet ez az orosz elnök tárgyalóasztalhoz ültetéséhez? Ennek a kérdésnek jártunk utána.
Makro / Külgazdaság Hátraarc Donald Trumptól: fontos intézkedéseket von vissza
Privátbankár.hu | 2025. november 15. 09:06
Beütött az infláció, az elnök visszavonulót fúj.
Makro / Külgazdaság Uniós GDP-rangsor: hol helyezkedik el a stagnáló Magyarország?
Privátbankár.hu | 2025. november 14. 20:26
Az uniós rangsor hátsó részében találjuk Magyarországot az Eurostat friss, harmadik negyedéves GDP-adatait bemutató listáján. A lengyel gazdaság erős bővülésben van, miközben a németek stagnálnak, sőt: éves alapon alacsonyabb a bővülés ott, mint Magyarországon.
Makro / Külgazdaság Adót vetne ki az EU az ultrafeldolgozott élelmiszerekre
Privátbankár.hu | 2025. november 14. 17:56
A szív- és érrendszeri betegségek megelőzése érdekében megadóztatná az Európai Unió a boltokban kapható alkoholos koktélokat is.
Makro / Külgazdaság Közel harmadára csökkenti a Svájccal szembeni vámokat az Egyesült Államok
Privátbankár.hu | 2025. november 14. 17:28
A Trump-adminisztráció ezúttal Svájccal állapodott meg a vámcsökkentésről, miután az elmúlt hónapokban visszaesett az ország ipari exportja. 
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG