3p
A csúcson jó eséllyel megegyezés születhet arról, hogy 66 évvel a tűzszünet megkötése után hivatalosan is véget ér a koreai háború. Washington szerint Phenjan is Vietnámhoz hasonlóan gyorsan tudná fejleszteni gazdaságát és fenntarthatná merev egypárti politikai rendszerét, ha feladja pária státuszát és integrálódik a globális gazdasági rendbe. Káncz Csaba jegyzete.
Nguyen Phu Trong vietnami elnök (b4) és Donald Trump amerikai elnök (j3) tárgyal Hanoiban 2019. február 27-én. (Fotó: MTI/EPA/VNA)

Ma kezdődik Hanoiban a két napos csúcstalálkozó Donald Trump amerikai és Kim Dzsongun észak-koreai vezető között. A joggal történelmi mérföldkőnek tekintett, 2018. június 12-i amerikai–észak-koreai csúcs­találkozó óta a Koreai-félsziget atomfegyver-mentesítését célzó tárgyalások lényegé­ben elakadtak. Kim számára létfontosságú, hogy maximális engedményeket kapjon a leszerelésért cserébe: biztonsági garanciákat és nemzet­kö­zi forrásokat a gazdaság gyors fejlődő pályára állításához, melyekkel megkérdőjelez­he­tetlenné teheti vezetői kvalitásait.

Legyen Vietnám a példaképetek!

A nukleáris arzenálról való teljes lemondás azonban még formailag sikeres tárgyalások esetén sem valószínű. Észak-Korea elitje egy ellenséges világban látja önmagát, amellyel szemben a végső stratégiai biztosíték nem nélkülözhető.

Amerikai kongresszusi képviselők egy csoportja az elmúlt órákban egy törvénytervezetet nyújtott be, amely felszólítja a kormányt, hogy hivatalosan is nyilvánítsa befejezettnek a koreai háborút – mint ismeretes, az 1950-53-as háború csupán tűzszünettel ért véget, így a nemzetközi jog szerint Washington és Phenjan a mai napig hadiállapotban állnak egymással. A Fehér Ház az utóbbi időszakban a nyaktörő ütemben növekvő Vietnámot állította másolandó példaképnek az észak koreai rezsim felé. Washington ezzel azt üzeni, hogy Phenjan is Vietnámhoz hasonlóan gyorsan tudná fejleszteni gazdaságát, miközben fenntarthatná merev egypárti politikai rendszerét, ha feladja pária státuszát és integrálódik a globális gazdasági rendbe. Nem tekintehtő véletlennek, hogy Kim meglátogat egy Samsung üzemet vietnámi tartózkodása alatt.

Valóban, szakértők szerint egy békeszerződés az előfeltétele annak, hogy Phenjan komolyabb leszerelési lépéseket tegyen. A diplomáciai síkon Trump valószínűleg javasolja, hogy képviseleti irodák nyíljanak – tehát egyelőre még nem nagykövetségek - egymás fővárosaiban. Hiszen egy nukleáris leszerelési folyamatban Washingtonnak szüksége lesz szakértőkre helyben, míg a maga részéről Phenjan amúgy is régóta törekszik a diplomáciai kapcsolatok rendezésére.

Káncz Csaba

Kedvező csillagzat alatt

Trump szintén javasolhatja a Dél-Koreában állomásozó 28 500 amerikai katona egy részének kivonását. Ettől idegösszeomlást kapnának a Demokraták, de alapjában azért mégsem befolyásolná az amerikai csapásmérő képességeket Koreában. A tárgyalásokon komoly felelősség hárul Pompeo külügyminiszterre, hogy megpróbálja mederben tartani az elnök vágyait, elkerülje a múlt évi szingapúri üres frázis-pufogtatás megismétlődését, miközben megőrizze az adukat az amerikaiak kezében.

Összességében a politikailag meggyengült Trump és a magabiztos Kim egy kedvező politikai kombináció lehet a csúcstalálkozó sikeres kimeneteléhez. Trump ugyanis el akarja hallgattatni hazai kritikusait egy messzemenő külpolitikai gesztussal, Kim pedig Peking és Szöul támogatásával a háta mögött szintén hajlandó lehet egy komolyabb kompromisszumra.

Káncz Csaba jegyzete

A rovat támogatója a 4iG

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság Rá sem lehet majd ismerni az idei Győzelem-napi parádéra Moszkvában
Privátbankár.hu | 2026. május 3. 16:20
Május 9-én rendezik a putyini Oroszország legfontosabb nemzeti ünnepét, a Győzelem-napi ceremóniát.
Makro / Külgazdaság Elképesztően bonyolult helyzetet vesz át a Fed új elnöke
Privátbankár.hu | 2026. május 3. 15:40
Austan Goolsbee, a chicagói Fed elnöke szerint a legutóbbi inflációs adatok „rossz hírt” jelentenek a jegybank számára. Az infláció alakulása óvatosságra inti a döntéshozókat a kamatcsökkentések ütemezésével kapcsolatban – írja a Reuters.
Makro / Külgazdaság Mindent megtesz az olajkartell az árak letöréséért, de ez most nagyon nem rajtuk múlik
Privátbankár.hu | 2026. május 3. 12:45
Mérsékelten emelhetik a kitermelést az OPEC+ olajkartell tagjai. Ez a növelés azonban nagyrészt csak papíron létezhet mindaddig, amíg az Egyesült Államok és Irán közötti háború továbbra is akadályozza a közel-keleti olajszállításokat.
Makro / Külgazdaság Friss elemzés jött: ezt kell tennie rövid, majd hosszú távon a gazdasággal a Tisza-kormánynak
Privátbankár.hu | 2026. május 3. 11:04
Magyarország esélyt kap egy 180 fokos fordulatra – kommentálta a választások eredményét friss elemzésében az Erste Bank.
Makro / Külgazdaság Fordulópont előtt állhat az elektromos autózás Magyarországon
Privátbankár.hu | 2026. május 3. 09:55
Ez az egyik fontos megállapítása a Magyar Mérnöki Kamara elektromobilitásról készített tanulmányának, amit az MTI-vel közölt a szervezet. A dokumentum átfogó elemzést nyújt a hazai és nemzetközi szabályozási környezetről, a járműállomány alakulásáról, valamint az elektromos közlekedés valós környezeti hatásairól.
Makro / Külgazdaság Zsúfolt jövő hét elé nézünk a gazdaságban
Privátbankár.hu | 2026. május 3. 08:47
A következő héten minden nap publikál statisztikát a Központi Statisztikai Hivatal (KSH). Megjelennek a legfrissebb inflációs, ipari, kiskereskedelmi adatok, és az államháztartás április végi helyzetéről szóló gyorsjelentést is kiadja a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM).
Makro / Külgazdaság Még évtizedekbe telhet, mire a hatékony digitalizált egészségügy berobban
Kormos Olga | 2026. május 3. 06:06
A digitalizáció egyre inkább beleszól az egészségügybe is, de vajon alapjaiban fogja-e megváltoztatni rohamtempóban a mindennapokat, vagy a nagy átalakulás azért még arrébb van? Erről beszélgetett a Klasszis Média Longevity és egészséggazdaság konferenciáján Dr. Skorán Ottó, a VOSZ Egészségügyi tagozat, Egészségügyi innováció és informatikai szekció elnöke, valamint Dr. Zrubka Zsombor, egyetemi docens, az Óbudai Egyetem, Egyetemi Kutató és Innovációs Központjának főigazgatója. A moderátor Szlankó Anna, a KPMG szenior menedzsere volt.
Makro / Külgazdaság Van ilyen? Trump a királyi látogatás után törölt egy fontos vámot
Privátbankár.hu | 2026. május 1. 14:09
Ha nem is bontanak pezsgőt, de ennek koccintás lesz a vége.
Makro / Külgazdaság Megvan a válasz: ennyi napra elegendő az ország üzemanyag-tartaléka
Privátbankár.hu | 2026. április 30. 15:32
Töltik vissza a készleteket. 
Makro / Külgazdaság Nem nyúlt a kamatokhoz az EKB
Privátbankár.hu | 2026. április 30. 15:18
Maradt a 2 százalékos betéti ráta. 
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG