3p

125 éve mérjük az időjárást. Az év első kilenc hónapjában még soha nem hullott olyan kevés csapadék Magyarországon, mint 2026-ban.
Van vízstratégiánk a következő évtizedekre?

Ne csak olvasson a problémáról – legyen ott, ahol a megoldásokról beszélünk!

Klasszis Fenntarthatóság 2026 Konferencia
2026. november 5.

Jelentkezzen most >>

Az amerikai Központi Hírszerző Ügynökség (CIA) vezetője titkos megbeszélést folytatott telefonon a szír hírszerzés vezetőjével, aki egyébként ki van tiltva az Egyesült Államokból. Ez nem sokkal az után derült ki, hogy a napokban elhunyt amerikai egyetemista ügyében is hasonló tárgyalásokat szellőztettek meg.

A szíriai telefonbeszélgetésre még februárban került sor, a The New York Times című amerikai lap pénteken este az internetes oldalán adott hírt róla. A lap - meg nem nevezett forrásokra hivatkozva - azt írta, hogy az egyeztetés célja egy öt éve elrabolt amerikai újságíró felkutatása és szabadon bocsátása volt.

A szír hírszerző főnökkel, Ali Mamloukkal, Mike Pompeo CIA-igazgató kezdeményezte a beszélgetést, amely hosszú évek után az első magas, és egyúttal a legmagasabb szintű közvetlen kapcsolatfelvétel volt a két ország között. Ráadásul - mint a Times rámutat - Mamloukot 2011 óta amerikai szankciók sújtják, nem is utazhat be az Egyesült Államokba, mert a szír polgárháborúban elkövetett emberi jogi atrocitásokért amerikai feltételezések szerint őt is felelősség terheli.

A két kémfőnök a 2013-ben Szíriában elrabolt Austin Tice újságíró sorsáról tárgyalt. Tice szabadúszó újságíróként a The Washington Postnak, a McClatchy-médiakonglomerátum lapjainak és a CBS televíziónak küldött tudósításokat a belháborúból. 2012-ben - nem sokkal 31. születésnapja után - rabolták el Damaszkusz közelében. Egy hónappal ezt követően az emberrablók videót tettek közzé, amelyen a bekötött szemű újságírót két fegyveres férfi fogja le, miközben ő azt mondja: "Ó, Jézusom!"

Az újságíróról azóta semmi hír, egyetlen csoport vagy szervezet sem jelentkezett, hogy fogságában volna. Az Egyesült Államok szerint azonban a szíriai kormányerők fogságában lehet, annak ellenére, hogy a szíriai külügyminiszter-helyettes tavaly az AP amerikai hírügynökségnek tagadta ezt.

Az amerikai-szír titkosszolgálati egyeztetés az ügyben azután szakadt meg, hogy Washington áprilisban szaringáz bevetésével vádolta meg a szír kormányerőket és támadásokat intézett egy szíriai légi bázis ellen.

A CIA nem kívánta kommentálni a The New York Times által közölt információkat, amelyek egyébként nem sokkal azt követően kerültek nyilvánosságra, hogy az AP hírügynökség és a Politico című lap megszellőztette: a múlt héten Észak-Koreából kómában hazaszállított, majd a cincinnati kórházban elhunyt amerikai egyetemista ügyében a Rex Tillerson irányította amerikai külügyminisztérium Phenjannal szintén színfalak mögötti egyeztetést folytatott, sőt, egy különmegbízottat is küldött az észak-koreai fővárosba.

A rovat támogatója a 4iG

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság Rekordösszegek repkedtek a sport-tao átalakítása előtt
Kecső Richárd | 2026. november 2. 12:19
Csaknem 1408 milliárd forintnyi sport-tao támogatási igazolást adtak ki Magyarországon tizenegy támogatási időszak alatt, az összeg közel fele azonban mindössze száz szervezethez kapcsolódik. Az Mfor elemzése szerint a kormány új adatbázisa jelentős különbségeket mutat a sportszervezetek között, miközben továbbra sem derül ki pontosan, hogy a támogatásokból mennyi pénz érkezett meg ténylegesen a kedvezményezettekhez.
Makro / Külgazdaság Lemondott a belga miniszterelnök, költségvetési válság alakult ki Brüsszelben
Privátbankár.hu | 2026. november 2. 10:47
Benyújtotta lemondását Bart De Wever belga miniszterelnök Fülöp királynak, miután a kormánykoalíciónak nem sikerült megállapodnia a 2027-es szövetségi költségvetésről. A Le Soir belga napilap beszámolója szerint a vasárnap este kezdődött, szűk körű kabinetülés hétfő hajnalban eredménytelenül ért véget, ezzel politikai válságba került az ötpárti kormánykoalíció.
Makro / Külgazdaság A Tisza számára is fontos tanulságként szolgálhat a második Orbán-kormány alatt átadott debreceni stadion
Imre Lőrinc | 2026. november 2. 09:57
Jelentősen átalakul a magyarországi sportfinanszírozás, miután megszűnik a 2011-ben létrejött tao-rendszer, amely alapján a nyereségesen működő vállalatok hat látvány-csapatsportág számára közvetlenül ajánlhatták fel a társasági adójuk (akár nagyon jelentős) százalékát. Az viszont továbbra is fontos kérdés, hogy hosszabb távon az elmúlt 16 évben felépült látványberuházások, stadionok fenntartását és üzemeltetését hogyan lehet még inkább a piaci működés irányába terelni, ezzel is levéve a terheket a költségvetésről.
Makro / Külgazdaság Egyre többen vesznek lakást minimális önerővel Magyarországon
Privátbankár.hu | 2026. november 2. 09:15
Egy év alatt több mint négyszeresére emelkedett a 20 százaléknál kisebb önerővel felvett lakáshitelek aránya Magyarországon. A Magyar Nemzeti Bank adatai alapján 2026 júniusában már a jelzáloghitelek 12,5 százalékát folyósították ilyen feltételekkel, szemben az egy évvel korábbi 3 százalékkal. A BiztosDöntés.hu elemzése szerint a növekedés elsősorban az Otthon Start programnak köszönhető, amely szélesebb körben tette lehetővé a 10 százalékos önerővel történő lakásvásárlást.
Makro / Külgazdaság Újabb áremelkedések nehezítik a magyar ipari vállalatok helyzetét
Privátbankár.hu | 2026. november 2. 09:00
Mérséklődött a magyar feldolgozóipar növekedési üteme októberben, de az ágazat továbbra is bővülést mutat. A Magyar Logisztikai, Beszerzési és Készletezési Társaság (MLBKT) hétfőn közzétett adatai szerint a szezonálisan kiigazított Beszerzési Menedzser Index (BMI) a szeptemberi 53,3 pontról 53,1 pontra csökkent. A mutató ugyanakkor meghaladja az októberi hosszú távú, 52,4 pontos átlagot, és továbbra is az 50 pontos növekedési küszöb felett áll.
Makro / Külgazdaság Dráma a Velencei-tónál
Privátbankár.hu | 2026. november 2. 08:48
Közel 120 centiméterrel volt alacsonyabb a vizszint 2026. október 19-én az 1996-2025. közötti októberi mediánnál, mindössze 5,6 centiméter.
Makro / Külgazdaság Decemberben sem emelik olajkvótáikat az OPEC+ meghatározó tagjai
Privátbankár.hu | 2026. november 2. 07:03
Decemberben is változatlan kitermelési célokat alkalmaz az OPEC+ hét meghatározó tagállama – derült ki az OPEC vasárnapi közléséből. Szaúd-Arábia, Oroszország, Irak, Kuvait, Algéria, Kazahsztán és Omán online egyeztetésén már a harmadik egymást követő hónapra döntött a kvóták befagyasztásáról.
Makro / Külgazdaság Ennyit drágult a bevásárlás a Lidl, a Penny és az Aldi üzleteiben
Kollár Dóra | 2026. november 2. 05:44
Megjelent a legfrissebb Privátbankár Diszkont Árkosár, ezt tapasztaltuk a magyarországi diszkontokban.
Makro / Külgazdaság Ezen a listán is Románia mögé csúsztunk, innen lesz szép nyerni
Imre Lőrinc | 2026. november 1. 17:28
Újabb két helyet rontott Magyarország a StartupBlink által 2017 óta összeállított globális startup-listán, amely azt méri fel, hogy az egyes országokban mennyire támogató a környezet a startupok, az innovatív technológiai vállalkozások számára. A koronavírus-járvány óta tart a lecsúszás, és bár szakmai javaslatokból tele a padlás, nagy kérdés, hogy sikerül-e megfordítani a trendet.
Makro / Külgazdaság Kiderült, mennyivel emelkednek jövőre a nyugdíjak
Privátbankár.hu | 2026. november 1. 10:05
A Pénzügyminisztérium péntek éjjel benyújtotta a jövő évi költségvetésről szóló törvényjavaslatot.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG