Háborús ifjúkor

Helmut Schmidt 1918-ban született, a 30-as években, mint minden fiatal, ő is a Hitlerjugend tagja lett. Ott azonban felszínre bukkantak antifasiszta nézetei, ezért hamar elbocsátották. A második világháborúban, ugyancsak, mint minden hadra fogható német férfinak, neki is harcolnia kellett. Ott volt Leningrád ostrománál, majd a háború végén az Ardenneki csatában, majd brit fogságba esett.

Miután látták, hogy utálta a nácizmust, hamar elengedték, és viszonylag gyorsan bekapcsolódott a politikába a szociáldemokrata párt színeiben. Az 50-es években már parlamenti képviselő, majd az első szocdem kancellár, Willy Brandt alatt már miniszteri funkciókat tölt be, egyúttal a párt második embere. 1974-ben átveszi a kancellári posztot, melyet 8 évig visel, közben parlamenti választásokon kétszer nyer.

Legyűrte az olajválságot

Shcmidt kancellársága kezdetén, 30 évvel a háború után az NSZK már fejlett ország, és Willy Brandt alatt már megkezdődött a párbeszéd Németország kommunista felével és a Szovjetunióval, miközben az NSZK a szabad, demokratikus, kapitalista világ egyik legelkötelezettebb tagja maradt. 1973-ban azonban megjelent az első olajválság, ami eleinte erősen megrázta a kapitalista gazdaságokat, olajhiányt és kétszámjegyű inflációt okozva.

Az NSZK-nak viszont meg sem kottyant a válság: ez volt az ország, amelyik a leggyorsabban alkalmazkodott, azonnal átállt az energiatakarékos ipari termelésre, így a fejlett országok közül a legkevésbé tépázta meg a válság. Ekkor lett az ország Európa első számú, és a világ harmadik legnagyobb gazdasága, valutája, az NSZK márka pedig valóságos fétis lett a kontinensen, különösen annak keleti, kommunista felén.

Reálpolitikus

Miután mindez Schmidt vezetése alatt zajlott, népszerűsége magasra nőtt. A kancellár reálpolitikus volt, aki szilárdan kitartott a nyugati értékek mellett, de mégis párbeszédet folytatott hazája másik, ellenséges társadalmi rendszerű felével, és a mögötte álló ellenséges szuperhatalommal, a Szovjetunióval. Ő már reálisnak tartotta, hogy előbb-utóbb létrejöhet a német egység, bár ez akkor még nagyon távolinak tűnt.

Helmut Schmidt Budapest panorámáját fényképezte a Nemzeti Galéria erkélyéről. MTI Fotó: Manek Attila

Shcmidt kancellársága 8 év után ért véget, ami pont elég is egy sikeres vezetőnek. A váltást tulajdonképpen a világpolitikai helyzet kényszerítette ki. A 70-es évek végén Európában már teljesen egyértelmű volt, hogy a piacgazdasági rendszer sokkal hatékonyabb és vonzóbb, mint a kommunizmus, de más kontinenseken ebben az időszakban a Szovjetunió még növelte befolyását. Szovjetbarát rendszerek jöttek létre Afrikán belül Angolában, Mozambikban és Etiópiában, Ázsiában pedig Laoszban és Kambodzsában tört előre a kommunizmus, és ráadásul a Szovjetunió Afganisztánt is megszállta.

A faldöntés az utódra maradt

A nyugati világnak erre be kellett keményítenie, amihez kemény politikusok kellettek. Amerikában Ronald Reagan lett a kardcsörtető elnök, Nagy-Britanniában jött a Margaret Thatcher, a Vaslady, és így óhatatlanul Nyugat-Németországba is kellett egy hasonló figura, ő lett Helmut Kohl. Ez a trió aztán megszorongatta a Szovjetuniót, megerőltető fegyverkezési versenybe hajszolta bele, amibe kevésen hatékonyan működő gazdasága beleroppant, és ezután már törvényszerű volt a kommunista rendszer bukása és az utolsó gyarmatbirodalom, a Szovjetunió feloszlása.

Így a német egyesítés kancellárja már Kohl lett, de egy 2103-as felmérés szerint a németek úgy találták, hogy a demokratikus Németország legnépszerűbb vezetője Helmut Schmidt volt.