3p
LeadING HUBE névre keresztelték az ING Bank által kifejlesztett új konjunktúramutatót. A index 2015 januári értéke szerint az üzleti szféra kibocsátása Magyarországon az idei év második felében ismét gyorsuló pályára állhat.

A LeadING HUBE egy havi rendszerességgel frissülő előidejű (előrejelzésre használható) indikátor, ami a magyar makrogazdasági teljesítmény hullámzását tíz hónappal megelőzi – írja az ING Bank közleménye. Ökonometriai statisztikai módszerekkel próbálja az összes releváns (lényeges), rendelkezésre álló információt egy kompozit (összetett) mutatóba tömöríteni, ami megkönnyíti az adatok közötti eligazodást.

A LeadING HUBE index szerint a gazdasági növekedés lassulása éves bázison egészen az idei év első negyedévéig fog tartani. Ezt követően azonban (részben a bázishatások miatt) arra számítanak, hogy a gazdasági kibocsátás gyorsuló pályára áll, mivel a hó/hó indexek viszonylag magas szinten stabilizálódtak az elmúlt időszakban. A növekedés gyorsulása ismét a trend fölé emelheti a kibocsátást, azaz ismételten az expanziós fázisba kerülhet a magyar gazdaság 2015 második felében.

A mutató készítéséhez felhasznált mutatók között megtalálhatóak a megrendelés-állományok és új rendelési volumenek, a kiadott építési engedélyek, valamint a lakossági bizalmi indexek egyaránt. Az elvégzett módszertani elemzés szerint a LeadING HUBE tekinthető ma Magyarországon a legjobb előidejű indikátornak, vagyis jelentős információs többletet biztosít a felhasználók részére – írják a készítői.

A LeadING HUBE kialakításához létre kellett hozni egy havi konjunktúraváltozót, vagy egyidejű indexet, ami az ipari és építőipari termelés, valamint a kiskereskedelmi forgalom volumenének súlyozott átlaga. Ez az az index, amely a referenciapontot biztosítja. Ez az egyidejű index nem feleltethető meg teljesen a GDP-nek, mivel számos ágazatot nem fed le. Ezért mind az egyidejű index, mind a LeadING HUBE csak a piaci kibocsátást próbálja meg bemutatni – írják.

A leading indikátor bemutatja, hogy a gazdasági ciklus melyik fázisában lesz a gazdaság az elkövetkező időszakban, és mikor várható, hogy az egyik fázisból a másik fázisba kerül. Előrejelzi a gazdasági ciklusok fordulópontjait (csúcspont, mélypont).

Készítői ügyeltek arra, hogy gazdaságilag értelmezhető legyen, legyen elméleti alapja a felhasználásának, statisztikailag megbízható legyen, gyorsan rendelkezésre álljon, rendszeresen publikálják. Ne legyen nagy variabilitása a negyedév/negyedév változásának, azaz kevés „zaj” jelenjen meg benne.

(A grafikonokon az előidejű, vagyis előrejelzésre használható index látható szürke vonallal látható, a tényleges gazdasági teljesítmény adataiból számított „egyidejű index” pedig kékkel. A bal oldalon az látszik, hogyan előzi meg az index viselkedése a tényleges gazdasági adatokat. A jobb oldalon összecsúsztatták az adatsorokat, hogy látsszon, mennyire szépen együtt mozog az előrejelzés és a valóság – a szerk.)

 

 

A rovat támogatója a 4iG

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság Hat balkáni országgal bővülhet az Európai Unió roamingzónája
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 19:57
Albánia, Bosznia-Hercegovina, Koszovó, Montenegró, Észak-Macedónia és Szerbia is csatlakozhat.
Makro / Külgazdaság Ennyi költenek szociális kiadásokra az uniós tagállamok: Magyarország a sereghajtók között
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 19:47
A GDP egyhatodának megfelelő összeget költött az előző kormány szociális kiadásokra, például nyugdíjakra vagy egészségügyi ellátásra 2025-ben. A legnagyobb arányt Ausztriában tette ki ez a csoport a kiadások között.
Makro / Külgazdaság Hamar lezárhatja a Magyarországgal szembeni eljárást az Európai Parlament
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 17:27
A hetes cikkely szerinti eljárást még 2018-ban indították Magyarországgal szemben az uniós jogok megsértésének kockázata miatt.
Makro / Külgazdaság Kiderült, miről tárgyalt az Európai Beruházási Bank elnökével Magyar Péter
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 13:43
Kollégium- és bérlakás-építési program, vasútfejlesztés, kórházépítés: ezek is szerepeltek a napirendi pontok között.
Makro / Külgazdaság Erdogan közvetlen közelébe csapott le a villám – elnökhelyettest, korábbi minisztert vitt el a rendőrség
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 11:42
Magasra érnek a pénzpiaci botrány szálai.
Makro / Külgazdaság Befékezett a német ipar, de az elemzők így is kellemesen csalódtak
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 11:03
Stagnálás helyett növekedés – még ha az ütem lassult is.
Makro / Külgazdaság Pénteken tényleg érdemes elrohanni tankolni – meddig maradhatnak ezek az árak?
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 10:43
Mindkét üzemanyagfajta olcsóbb lett, de már gyűlnek a viharfelhők újra a világpiacon.
Makro / Külgazdaság Vészt jósló hírek jöttek az olajpiacról
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 08:39
Eddig tartott a megnyugvás?
Makro / Külgazdaság Hogyan reagál erre Kármán András?
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 08:30
A kiskereskedelmi forgalom éves növekedési üteme szeptemberben elmaradt az augusztusitól – derül ki a Központi Statisztikai Hivatal péntek reggeli közléséből.
Makro / Külgazdaság Paraguayi bankpánik: az OTP is érintett
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 07:37
10 százalékos tulajdonrésze van az OTP-nek a politikai válságot okozva bedőlt Ueno Bankban.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG