3p
Két év szünet után néhány multi újra felfedezi magának Oroszországot, mégiscsak egy 140 milliós piac. Szemfülesebbek, mint országai kormányai, akik fenntartják a teljesen értelmetlen szankciókat, és még Donald Trump megválasztását sem várták meg, hogy jöjjön az enyhülés. Ahogy látták, hogy gyógyul az orosz gazdaság, döntöttek.

Az IKEA és a francia Leroy Merlin több milliárd dollárt szán arra, hogy Oroszország-szerte üzleteket, sőt gyárakat nyissanak, arra számítva, hogy komoly vásárlóerő lesz, ha Oroszország kikerül a közel két éves recesszióból. Az IKEA 1,6 milliárd dollárt ruház be öt év alatt, a Leroy Merlon 2 milliárdot, hogy megduplázza üzleteinek a számát. Az amerikai Pfizer egy új gyógyszergyárat épít, a Mars pedig kisállat-eledelt és rágógumit gyártó kapacitását növeli meg.

Itt az idő

Az IKEA oroszországi vezetője szerint ez az alkalmas pillanat a befektetésre, mert hosszú távon óriási potenciált lát az orosz piacban. A svéd áruházlánc utoljára 5 éve nyitott üzletet az országban, de most megnyitott egy 60 millió dolláros bútorgyárat Szentpétervár mellett, és megvásárolt egy méretes telket a város harmadik óriás IKEA áruháza számára.

Két éve a külföldi befektetések a töredékökre estek, amikor az olajáresés miatt az ország recesszióba süllyedt és az ország az ukrán válság kapcsán konfliktusba keveredett a nyugattal. Egyes cégek, mint például a General Motors, visszafogták helyi tevékenységüket. Azonban a rubel leértékelődése, amely eleinte lecsökkentette a dollárban vagy euróban számított bevételt, olyan változást is hozott, ami ismét vonzóvá tette a gyártókapacitások beüzemelését. A Bloomberg becslésekre hivatkozik, melyek szerint Oroszországban most olcsóbb a termelés költsége, mint Kínában.

Egymásnak adják a kilincset

Az orosz kormány közölte, hogy a szeptemberben tartott éves befektetői találkozón több cégvezető jelent meg, mint bármikor az elmúlt 10 évben. Az idei év első 9 hónapjában 8,3 milliárd dollár volt a közvetlen külföldi befektetések összege, míg tavaly egész évben csak 5,9 milliárd volt ez az összeg. Ez ugyan még jóval kisebb, mint az ukrán konfliktus előtti időszak értéke, de ha megmarad a növekedési ütem, hamar utolérheti és túlszárnyalhatja az akkori szintet.

Jól jönnek ki belőle

Miközben a kiskereskedelmi visszaesés tavaly 10, idén 5,3 százalék volt, az IKEA és néhány másik nagy külföldi cég rubelben növekvő eladásokról számolt be. A Pepsi azt mondja, hogy még a rubel leértékelődése után is Oroszország a harmadik legnagyobb piaca Amerika és Mexikó után. A cég még a szankciókra adott orosz válaszlépéseket is ki tudta használni: Oroszországban felfuttatta a sajtgyártást, és ezzel kiváltotta a korábbi importot. Most bejelentette, hogy 40 millió dolláros beruházással bébiételeket készítő üzemet épít.

Az oroszországi gyártást mások is fel akarják futtatni: az IKEA az Oroszországban eladott termékek 80 százalékát a jövőben ott is akarja megtermelni, sőt bizonyos cikkeket már most is onnan exportál Kínába és Európába. Ebből a szempontból a szankciók kifejezetten jót tettek az orosz gazdaságnak hosszabb távon, hisz az import visszaszorításával felfuttatták a helyi ipart, megteremtve a jövőbeli, az olajtól független gazdasági növekedés feltételeit.

A rovat támogatója a 4iG

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság Büszkeséggé tehető a vagyonadó? Sokkoló számok és tévhitek a jövőre érkező adónemről
Imre Lőrinc | 2026. november 7. 16:37
A 2027-től érkező vagyonadó gazdaságra, környezetre gyakorolt hatásairól szervezett kerekasztal-beszélgetést a minap a Magyar Közgazdasági Társaság (MKT) Környezetgazdaságtani Szakosztálya és a Levegő Munkacsoport. A panelben olyan sokkoló számok is elhangzottak, mint hogy a szupergazdagok által használt jachtok 8 nap alatt annyi üzemanyagot fogyasztanak el, mint egy átlagos személyautó 20 év alatt. Vagy hogy a társadalom leggazdagabb 10 százaléka annyi károsanyagot bocsát ki, mint a többi 90 százalék együttvéve.
Makro / Külgazdaság Fontos bejelentést tett Kapitány István a Wekerle Pluszról
Privátbankár.hu | 2026. november 7. 12:28
A gazdasági és energetikai miniszter szerint a társasházak energetikai felújítását is támogatja az új program.
Makro / Külgazdaság Hatalmas áresés jöhet a hazai benzinkutakon
Privátbankár.hu | 2026. november 7. 09:36
Az Mfor Üzemanyagár-figyelő szerint az üzemanyagárak akár 30-40 forinttal csökkenhetnek a következő 2-3 hétben.
Makro / Külgazdaság Jaj a lengyeleknek
Privátbankár.hu | 2026. november 7. 08:45
Negatívra rontotta az ország adósosztályzatainak kilátását az S&P.
Makro / Külgazdaság Hat balkáni országgal bővülhet az Európai Unió roamingzónája
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 19:57
Albánia, Bosznia-Hercegovina, Koszovó, Montenegró, Észak-Macedónia és Szerbia is csatlakozhat.
Makro / Külgazdaság Ennyi költenek szociális kiadásokra az uniós tagállamok: Magyarország a sereghajtók között
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 19:47
A GDP egyhatodának megfelelő összeget költött az előző kormány szociális kiadásokra, például nyugdíjakra vagy egészségügyi ellátásra 2025-ben. A legnagyobb arányt Ausztriában tette ki ez a csoport a kiadások között.
Makro / Külgazdaság Hamar lezárhatja a Magyarországgal szembeni eljárást az Európai Parlament
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 17:27
A hetes cikkely szerinti eljárást még 2018-ban indították Magyarországgal szemben az uniós jogok megsértésének kockázata miatt.
Makro / Külgazdaság Kiderült, miről tárgyalt az Európai Beruházási Bank elnökével Magyar Péter
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 13:43
Kollégium- és bérlakás-építési program, vasútfejlesztés, kórházépítés: ezek is szerepeltek a napirendi pontok között.
Makro / Külgazdaság Erdogan közvetlen közelébe csapott le a villám – elnökhelyettest, korábbi minisztert vitt el a rendőrség
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 11:42
Magasra érnek a pénzpiaci botrány szálai.
Makro / Külgazdaság Befékezett a német ipar, de az elemzők így is kellemesen csalódtak
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 11:03
Stagnálás helyett növekedés – még ha az ütem lassult is.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG