5p

A német belföldi hírszerző szolgálat központi szerepe a szélsőséges közeg felépítésében jól dokumentált. A Szövetségi Alkotmánybíróság bírái már 2003-ban elutasították a neonáci NPD betiltását, amikor kiderült, hogy a fasiszta párt minden hetedik funkcionáriusa a titkosszolgálat fizetési listáján szerepel. Káncz Csaba jegyzete.

A német elhárítás (Szövetségi Alkotmányvédelmi Hivatal, „Verfassungsschutz”) legalább 100 ügynököt alkalmaz, egyenként legfeljebb öt-hat identitással, akik jobboldali szélsőséges gyűlöletbeszédet folytatnak az interneten, és „a közegre jellemző bűncselekményt” követnek el, mint például lázítást. Ez az információ a Süddeutsche Zeitung (SZ) című napilapban a német belföldi hírszerző szolgálat egyik ügynökével készített interjúból derült ki, amely a múlt héten jelent meg.

Bűncselekményeket is elkövetünk

Az ügynök szerint a feladatuk nem csak az „árral úszás”, hanem a jobboldali szélsőséges álláspontok terjesztése és bűncselekmények elkövetése is. „Természetesen megerősítem az embereket a világnézetükben” – magyarázza. E célból bűncselekményeket is elkövetünk – tette hozzá. „A sok szélsőjobboldali online gyűlöletbeszéd áldozata valószínűleg elcsodálkozna, ha tudná, hogy mit tesznek közzé és mit lájkolnak időközben az állam parancsára” – kommentálta a Süddeutsche Zeitung.

A Bundesamt für Verfassungsschutz kölni épülete. Fotó: verfassungsschutz.de
A Bundesamt für Verfassungsschutz kölni épülete. Fotó: verfassungsschutz.de

Tekintettel arra, hogy a birodalmi múltat tápláló „Reichsbürger” mozgalom környezetében és a COVID-19-tagadók között 500 jobboldali szélsőséges online identitás él - akiket a titkosszolgálat már nem nevez jobboldali szélsőségeseknek -, feltételezni kell, hogy a szélsőjobboldali online és terrorista közeg nem csekély része államilag szervezett.

Eggyé válva a közeggel

Azt, hogy az állam fókuszában legalább annyira a bűncselekmények elkövetése áll, mint azok feltárása, az SZ által az ügynökök nyomozási sikereként felhozott példák világossá teszik. Amikor a ZDF televízió Frontal című magazinja leleplezte a „Dresden Offline Networking” nevű jobboldali terrorista csoportot, amely Michael Kretschmer szászországi miniszterelnök meggyilkolását tervezte, a hatóságok csak ezt követően hozták nyilvánosságra, hogy ők maguk is képviseltetik magukat a csoportban.

A rendőrségnek „nem kellett először lefoglalnia az anyagot a ZDF-től” – mondta büszkén a lap szerint egy magas rangú titkosszolgálati ügynök. Már voltak bizonyító erejű képernyőképeik. Óhatatlanul felvetődik a kérdés, hogy miért nem indult már vizsgálati eljárás a ZDF újságírók leleplezése előtt? Az indoklás szerint a csoportot meg kell védeni.

Hasonló az eset az „Egyesült Hazafiak” jobboldali terrorista csevegőcsoporttal is, amely Karl Lauterbach (szociáldemokrata) egészségügyi miniszter elrablását tervezte. Ebben az ügyben a hatóságok már a megjelenés előtt vizsgálatot indítottak, de az ARD közszolgálati adó „Report Mainz” magazinja már régóta figyelte a csoportot egy aktivista munkája alapján. A titkosszolgálat egyszerűen foglalkozhatott volna a kérdéssel a közzététel előtt.

Függetlenül attól, hogy a folyamatban lévő vizsgálatok bizonyítani tudják-e, hogy az ügynökök adták a lökést a tervezett terrortámadásokhoz, egy állam által szervezett és ellenőrzött szélsőséges közeg képe rajzolódik ki.

Számos tanulmány kimutatta, hogy például a radikális jobboldali Alternatíva Németország (AfD) masszívan felülreprezentált a közösségi médiában a többi párthoz képest. Bár az AfD csak körülbelül 10 százalékot kap a parlamenti választásokon, a párt üzeneteit több mint kétszer olyan gyakran osztják meg, mint bármely más pártét. Ebben valószínűleg jelentős szerepe van a titkosszolgálat tevékenységének.

Ügynökök alapítanak szervezetet

A német belföldi hírszerző szolgálat központi szerepe a szélsőséges közeg felépítésében jól dokumentált. A Szövetségi Alkotmánybíróság bírái már 2003-ban elutasították a neonáci NPD betiltását, amikor kiderült, hogy a fasiszta párt minden hetedik funkcionáriusa a titkosszolgálat fizetési listáján szerepel. A bírák kijelentették, hogy az NPD-re „államügyként kell hivatkozni”.

A titkosszolgálat központi szerepet játszott az eddigi legnagyobb jobboldali terrorcsoport, a Nemzetiszocialista Földalattiak (NSU) létrejöttében is. Türingiában a szélsőséges Helmut Roewer az 1990-es években létrehozta az Állami Alkotmányvédelmi Hivatalt, és titkos nyomozóként alkalmazta többek között Tino Brandtot, a „türingiai belbiztonsági szervezet” vezetőjét.

Brandt összesen 200 ezer márkát kapott az adófizetők pénzéből, hogy felépítse neofasiszta szervezetét, amelybe beletartozott a három későbbi NSU bérgyilkos is. Amikor elrejtőztek, hogy megtervezzék a merényletet, Brandt tartotta velük a kapcsolatot. A titkosszolgálat még 2000 euróval is ellátta az NSU triót, hogy új útleveleket kaphassanak. A titkosszolgálat egyik alkalmazottja, Andreas Temme még az NSU által elkövetett egyik gyilkosságnál is jelen volt. Befolyása Walter Lübcke CDU-s politikus meggyilkolásához is vezetett.

A felsorolást napestig folytathatnánk – a fasiszta CD-k brandenburgi gyártásától és feladásától - amit a titkosszolgálat szervezett -, egészen a Ku Klux Klan németországi fiókjának a titkosszolgálat egyik alkalmazottja általi megalapításáig.

A vitatott Maassen-időszak

Miután ismertté vált a titkosszolgálat szoros kapcsolata az NSU-val, a szövetségi kormány 2012-ben a szélsőséges Hans-Georg Maassent nevezte ki a hatóság élére, aki azt hat éven keresztük vezette.

Maassen nemcsak az NSU-ügyet próbálta elleplezni, hanem a szélsőjobboldal támogatását is kiterjesztette. Például rendszeresen találkozott az AfD képviselőivel, és megvitatta velük az elhárítás jelentését.

Padlógáz a költségvetésben

A Szövetségi Alkotmányvédelmi Hivatal éves költségvetése az elmúlt öt évben csaknem megkétszereződött, 253 millió euróról 423 millió euróra. Hasonló növekedés volt a 16 német szövetségi állam titkosszolgálatainál is.

A rovat támogatója a 4iG

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság Hamar lezárhatja a Magyarországgal szembeni eljárást az Európai Parlament
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 17:27
A hetes cikkely szerinti eljárást még 2018-ban indították Magyarországgal szemben az uniós jogok megsértésének kockázata miatt.
Makro / Külgazdaság Kiderült, miről tárgyalt az Európai Beruházási Bank elnökével Magyar Péter
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 13:43
Kollégium- és bérlakás-építési program, vasútfejlesztés, kórházépítés: ezek is szerepeltek a napirendi pontok között.
Makro / Külgazdaság Erdogan közvetlen közelébe csapott le a villám – elnökhelyettest, korábbi minisztert vitt el a rendőrség
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 11:42
Magasra érnek a pénzpiaci botrány szálai.
Makro / Külgazdaság Befékezett a német ipar, de az elemzők így is kellemesen csalódtak
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 11:03
Stagnálás helyett növekedés – még ha az ütem lassult is.
Makro / Külgazdaság Pénteken tényleg érdemes elrohanni tankolni – meddig maradhatnak ezek az árak?
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 10:43
Mindkét üzemanyagfajta olcsóbb lett, de már gyűlnek a viharfelhők újra a világpiacon.
Makro / Külgazdaság Vészt jósló hírek jöttek az olajpiacról
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 08:39
Eddig tartott a megnyugvás?
Makro / Külgazdaság Hogyan reagál erre Kármán András?
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 08:30
A kiskereskedelmi forgalom éves növekedési üteme szeptemberben elmaradt az augusztusitól – derül ki a Központi Statisztikai Hivatal péntek reggeli közléséből.
Makro / Külgazdaság Paraguayi bankpánik: az OTP is érintett
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 07:37
10 százalékos tulajdonrésze van az OTP-nek a politikai válságot okozva bedőlt Ueno Bankban.
Makro / Külgazdaság Döntött a kormány: az akkugyárakért is felel az új szuperhatóság
Privátbankár.hu | 2026. november 5. 19:39
Új, országos illetékességű környezetvédelmi csúcsszerv, az Országos Élőkörnyezet-felügyeleti Főhatóság jön létre 2027. január 1-jén – derül ki az erről szóló, a Magyar Közlönyben csütörtökön kihirdetett kormányrendeletből.
Makro / Külgazdaság Matolcsy György csak ügyvédjével üzent a vizsgálóbizottságnak
Privátbankár.hu | 2026. november 5. 16:57
Varga Mihályt viszont meghallgatták.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG