Egy különleges szupranacionális szervezetként az EU kétségtelenül egy sikertörténet. De ha beütnek a válságok, akkor ez a reputáció gyorsan megkérdőjeleződik. A tagállamok egyre önzőbb nézetkülönbségei, az EU bürokrácia lassan őrlő malmai és a közös kül- és biztonságpolitika hatékony mechanizmusának a hiánya meggátolta az EU-t abban, hogy egy sor válságot – legyen az Szíria, vagy Líbia -, egyként fellépve kezeljen.
Az uniós külpolitika válsága
Az uniós külpolitika koherencia hiánya különösen szembetűnő 2019 óta, amikor Ursula von der Leyent tették meg az Európai Bizottság és Charles Michelt az Európai Tanács elnökének. Miként képzelhető el közös uniós külpolitika, ha az EU két legfontosabb személyisége között sincs meg az összhang? A legjellemzőbb példa erre a "sofagate": április elején, törökországi látogatásuk során Michelt karosszékben ültették Erdogan mellé, az ET elnök pedig nem tiltakozott amiatt, hogy von der Leyen egy távolabbi szófán kapott helyet.
Súlyos csapást jelentett az uniós külpolitikára Josep Borrell külügyi vezető februári moszkvai látogatása is, aki nem csak rosszul időzítette a vizitet, de nem lépett fel kellőképpen Oroszország folyamatos ukrajnai agressziója, az orosz tüntetőkkel szembeni leszámolás, az uniós diplomaták kiutasítása ellen, s nem tiltakozott kellő eréllyel az orosz hatóságok Alekszej Navalnij ellenzéki vezetővel szembeni fellépése ellen sem. Pedig az EU 2019-es vezetői megválasztásukkor nagyon ambiciózus tervet fogalmaztak meg, von der Leyen például „geopolitikai bizottság” létrehozására szólított fel, amely kidolgozná, hogyan válhatna az EU vezető globális szereplővé. Borrell pedig éppen a határozott külpolitika mellett tette le a garast.
Mint fogalmazott, az EU-nak „meg kell tanulnia a hatalom nyelvét” és ki kell aknáznia lehetőségeit. A „geopolitikai bizottság” létrehozása végül hamvában holt ötletnek bizonyult. Von der Leyen pedig ahelyett, hogy a külpolitikát érintő döntések egységessé tételén fáradozott volna, épp az ellenkezője történt, megosztotta a döntési jogköröket, hogy kielégítse az egyes tagországok igényeit. A mostani brüsszeli testületben öt (!) biztos felel az európai külpolitika részterületeiért.
Márpedig meg kellene történnie az alapvető intézményi reformnak, mert a jelenlegi helyzet immár tarthatatlanná vált. Ideje lenne végre eldönteni, hogy ki is vezeti az EU-t, hogy az Európai Bizottság elnöke, avagy az Európai Tanács elnöke képviseli azt. Ideje lenne eldönteni, hogy milyen szerepet játszik az Európai Parlament, amely az egyetlen demokratikusan megválasztott intézménye az EU-nak, ugyanakkor szinte semmi beleszólása nincs abba, hogy az EU merre tart.
További nagy kérdés, mi lesz a Bizottság elnökével, ha Merkel lelép a színről? Továbbá, miként alakulnak a viszonyok a Tanácsban, miután az egyre inkább megosztott? Ez pedig tükrözi, hogy világszerte egyre inkább polarizált a társadalom és a politika.
Növekvő szkepticizmus
Csalódottság és fásultság - a kontinens jövőjére nézve meglehetősen kedvezőtlen tavaszi közhangulatról számolt be a Külkapcsolatok Európai Tanácsának (ECFR) júniusban közzétett tanulmánya. Hat tagállamban - Ausztriában, Bulgáriában, Franciaországban, Hollandiában, Németországban és Olaszországban - többségbe kerültek az eleve bizalmatlanok és a bizalmukat elvesztők. A bizalmi válság mélységét mutatja, hogy a franciák, olaszok és spanyolok zöme azt mondta, hogy az uniós és a hazai politikai intézményrendszerből egyaránt kiábrándult, a németek javarésze pedig úgy véli, hogy az EU rendszere rosszul működik.
Jelenleg a németek 55 százaléka (!) gondolja azt, hogy az EU politikai rendszere működésképtelen – ez 11 százalékos ugrás a múlt évhez képest. Napjainkban a németek 33 százaléka vélekedik úgy, hogy az EU integráció túl messze ment, miközben 2020-ban még csupán 23 százalékuk gondolta így.
Általában véve mindenesetre továbbra is mély elkötelezettség tapasztalható az EU iránt - a 12 felmért országból 11-ben a többség egyértelműen úgy ítélte meg, hogy hazája számára hasznos az uniós tagság, Magyarországon is 56 százalék osztotta ezt az álláspontot.
Az új tanulmány
A múlt héten pedig a sajtónak sikerült megszereznie egy 6 EU tagállamra (Németország, Ausztria, Olaszország, Spanyolország, Franciaország és Lengyelország) vonatkozó friss felmérést. Ezen országok polgárainak 44,4 százaléka inkább pozitívan, 54 százalékuk viszont inkább negatívan értékelte az EU vakcina-kampányát. Az elutasítottság szintje Németországban volt a legmagasabb, 70,7 százalékkal.
Az illegálisan az EU-ba érkezett afrikaiak kiutasítását – még ha kiskorúak is – az osztrákok 40,3 százaléka támogatja, míg a németek esetében 38,9 százalék.
„Az iszlám vallás összeegyeztethetősége az európai értékekkel” volt a következő kérdés, és általános elutasítottság volt a válasz, mégpedig kiemelten a lengyelek körében.
Radosław Sikorskinak enyhén szólva sem tetszik, hogy a kormány újabb ellenzéki lengyel politikusnak adott menedékjogot. 
