A svájci polgárok vasárnap népszavazás keretében utasították el a klímavédelmi törvényt. Ezt még 2019-ben fogadta el a törvényhozás össz-párti egyetértéssel, ami visszatükrözte a svájci Zöldek jelentős erősödését az akkori választásokon.
A mostani referendum 52-48 százalékos arányban maradt alul. Éppen úgy, ahogyan a Brexit népszavazás esetében, ez is egy város-kontra-vidék szavazásnak bizonyult.
Figyelmeztetés más országoknak is
Egyet kell értenünk Mathieu von Rohrral, a Spiegel külpolitikai újságírójával, aki szerint a svájci elutasítás több más ország számára is jelentős figyelmeztetésnek tekinthető. Svájc a Párizsi Klímacélokat ezzel bizonyosan nem fogja tudni teljesíteni.
Felmerül a súlyos kérdés: hajlandóak-e a választók a klímaváltozás érdekében áldozatokat hozni az életszínvonaluk oltárán?
Az egy dolog, hogy a politikai divat miatt sok választó a Zöld párt mellé rakhatja le a voksát. De ez megint egy másik, hogy a közember ezért hajlandó-e ténylegesen tenni. Ami ráadásul nagyon meglepte a megfigyelőket, hogy a fiatalok nagy arányban szavazták le a klímavédelmi törvényt.
A német terv és valóság
A következő nagy teszt ezen a területen a német általános választás lesz szeptember 26-án. Márpedig az előjelek itt is borúsak.
Pedig minden olyan szépen indult. Németország első klímavédelmi törvénye 2019 decemberében született meg, az állam ezzel csatlakozott azon országok köréhez, amelyek döntéshozói a kommunikáción túl kötelező erejű lépéseket hoztak a Föld jövőjének megóvása érdekében.
A jogszabályban a németek 2050-re célként tűzték ki a klímasemlegesség megvalósítását, köztes határidőnek pedig 2030-at határozták meg, amikorra is legalább ötvenöt százalékkal kellene csökkenteniük a szén-dioxid-kibocsátást az 1990-es szinthez képest.
Mindez igazodott a nemzetközi trendekhez, Hollandiában negyvenkilenc százalékos csökkentést irányoztak elő az évtized végére, de az EU is hasonló időszakokban és értékekben gondolkodott, azóta pedig már megállapodás is született ezekről. Németországban ugyanakkor néhány állampolgár kevesellte a politikai vezetők erőfeszítéseit és pert indított a kormánnyal szemben.
Az ügy két hónapja ért véget a szövetségi alkotmánybíróságon. A testület ítéletében arra kötelezte a döntéshozókat, hogy a következő másfél év során szigorúbb szabályozást dolgozzanak ki a kibocsátáscsökkentésre vonatkozóan és pontosabban határozzák meg, milyen módon kívánják mérsékelni 2030-at követően a légkörbe kerülő üvegházhatású gázokat.
Néhány nap elteltével, május elején a német kormány új, ambiciózusabb javaslattal állt elő, mely szerint 2030-ra hatvanöt százalékos csökkentést szeretnének, amely arány 2040-re elérné a nyolcvannyolc százalékot, a klímasemlegességet pedig a korábban tervezettnél öt esztendővel hamarabb, 2045-re valósítanák meg.
A Zöldek vesszőfutása
De aztán a politikai hétköznapok valósága köszöntött be. Május végén Annalena Baerbock, a Zöldek kancellár-jelöltje interjút adott az ország legolvasottabb lapjának. Ebben kijelentette, hogy a benzin széndioxid adóját fel kellene emelni már 2022-től 16 eurocenttel literenként, ahogyan azt a Zöldek társelnöke, Robert Habeck is javasolta korábban.
A kijelentés gigantikus politikai vihart váltott ki. Olaf Scholz pénzügyminiszter, a szociáldemokraták kancellárjelöltje leszögezte, hogy aki ilyet mond, annak fogalma sincs a kisemberek nehézségeiről. Andreas Scheuer, a CSU által delegált közlekedési miniszter „aggasztónak” nevezte a Zöldek javaslatát, hozzátéve, hogy „a benzinárak nem mehetnek örökké felfelé, hiszen a mobilitásnak szociális aspektusa is van”.
Amira Mohamed Ali, a Balpárt frakcióvezetője azzal vádolta meg a Zöldeket, hogy „kisemberek hátán akarnak klímapolitikát csinálni”.
Valóban, a Zöldek javaslata elképesztően népszerűtlen. Egy június elején készült felmérés szerint a polgárok 74 százaléka utasítja el a benzin adójának emelését.
Pedig maga a CDU és az SPD 2019-ben elfogadta a „klímacsomagot”, amely előrevetíti az üzemanyagok széndioxid adójának bevezetését. De hát kit érdekel ez, amikor javában zajlik a választási kampány?!
Csendes politika
A német benzinárról szóló populista vita jól mutatja, hogy a klímapolitika nehéz időszak előtt áll, noha elméletileg a közvélemény támogatja a klímaváltozás elleni küzdelmet.
De mit tehetnek a döntéshozók? Például azt, amit Luxembourgban és Tallinnban tettek a városatyák, hogy ingyenessé tették a tömegközlekedést.
Maga a klímapolitika is lehet csendesebb, ahogyan azt az amerikai Breakthrough Institute javasolja – vagyis olyan lépéseket kell tenni az infrastruktúra területén, a kutatási kiadásokban és az adóvisszatérítésekben, amelyek nem növelik a politikai megosztottságot.
Az EU is elvégezheti a piszkos politikai munkát szupranacionális szinten. Ursula von der Leyen, az EU Bizottság elnöke már bejelentette, hogy az Unió külön emissziós kereskedelmi rendszert akar bevezetni épületekre és a szállításra. Ez az üzemanyagot drágábbá tenné szerte az EU-ban – beleértve a németeket –, és ez von der Leyen szerint „világos szociális kompenzációs rendszerrel együtt kerülne bevezetésre”.
Minden szempontból tökéletes egyensúlyi árfolyam nem létezik
