Bár a májusban immár 10,7 százalékra – újabb több mint két évtizedes csúcsra – ugrott éves infláció az elemzőket meglepte, tulajdonképpen mégsem számít annak. Hiszen múlt kedden az MNB monetáris politikáért felelős alelnöke már kilátásba helyezte, hogy a márciusban 8,5, áprilisban 9,5 százalékos éves fogyasztóiár-index a múlt hónapban 10,5 százalék fölé mehetett.
Azt nem tudni – hiszen erre nem tért ki a május 31-ei, a Monetáris Tanács 50 bázispontos kamatemelése után tartott sajtótájékoztatóján Virág Barnabás –, hogy mekkora maginflációt vártak. Pedig ennek 12,2 százalékos mértéke az igazán sokkoló a szerdai KSH-közlésben. Az ugyanis azt mutatja, hogy az infláció még a mostaninál is jóval magasabb lehet az előttünk álló időszakban, s ez a szint az eddig vártnál is hosszabb ideig velünk maradhat.
Hónapról hónapra fokozatosan tolódik ki az az idő, amikorra az MNB azt prognosztizálja, hogy az infláció visszatérhet a középtávú, 3 százalékban meghatározott céljához, vagy legalább annak a közelébe – akkora ugyanis a bizonytalanság a világgazdasági folyamatokban. S tegyük hozzá: idehaza is atekintetben, a kormány jól kezeli-e a választási célú brutális kiköltekezés hatásait.
A március végén publikált Inflációs jelentésben az MNB még arra számított, hogy 2022 második felében elkezdhet csökkenni a pénzromlás, az 2023 második felében térhet vissza a 2-4 százalékos úgynevezett toleranciasávba, azon belül pedig 2024 első felében állhat be a 3 százalékos jegybanki célra. Egy hónappal később, április végén Matolcsy György jegybankelnök már azt mondta, a fogyasztóiár-index 2022 egészében 9 százalék lehet, míg Virág az infláció csökkenésének potenciális kezdetét legalább fél évvel későbbre, 2023-ra tette. Újabb egy hónap elteltével azonban már nem hangzott el új prognózis. De hogy tovább romlott a helyzet, azt az MNB alelnöke is elismerte, mondván, a kilátásokat rontja, hogy az inflációs várakozások emelkedtek.
A nagyfokú bizonytalanság és kockázatok miatt a jegybank folyamatos lépéskényszerben van. Immár egy éve emeli hónapról hónapra a két fő irányadó kamatát, a hosszabb távú folyamatokat befolyásoló alapkamatot és a rövidebb, esetleg heves piaci mozgások (ilyen volt az a nagyfokú forintleértékelődés, amit a háború február végi kitörését követő devizaspekulációs roham idézett elő) kezelését célzó egyhetes betéti rátát. A tavaly júniusban még 0,6-0,6 százalékos két kamatmérték május végére 5,9 százalékra (jegybanki alapkamat), illetve 6,75 százalékra (egyhetes betéti kamat) ment fel.
Azt, hogy meddig tarthat a kamatemelés és az milyen szinten tetőződhet, a többismeretlenes (külső és belső) változók miatt valószínűleg az MNB-ben sem tudják megmondani. Jobb híján csak a szokásos, akár a piac megnyugtatására szolgáló formulát alkalmazzák, miszerint „A Monetáris Tanács a kamatemelési ciklust addig folytatja, ameddig az inflációs kilátások fenntartható módon a jegybanki célon stabilizálódnak, és az inflációs kockázatok a monetáris politika időhorizontján újra kiegyensúlyozottá válnak.”
Némi meglepetést kelthetett, hogy az MNB a márciusi és áprilisi nagyobb mértékű, 100-100 bázispontos emelés után májusban már csak 50 bázisponttal szigorított. Annak ellenére, hogy az inflációs helyzet cseppet sem lett jobb, az éves fogyasztóiár-index ugyanúgy 1 százalékponttal nőtt márciusról áprilisra, mint februárról márciusra. S Virág már idézett szavai szerint a Monetáris Tanács már a május 31-ei döntésekor is tisztában volt vele, az inflációnövekedés mértéke az elmúlt hónapban sem csitult. Emiatt egyesek nemhogy fékezést tartottak szükségesnek, hanem azt, hogy a jegybank kapcsoljon nagyobb sebességfokozatba. S a 10,7 százalékos májusi pénzromlási adat láttán e hangok csak felerősödhetnek.
Még úgy is, hogy Virág közgazdasági szempontból elfogadható magyarázatot adott arra, miért is vettek vissza a kamatemelési dinamikából. Ennek lényege, nekik úgy kell ellensúlyozniuk a kamattal, hogy az fékezze az inflációt, ugyanakkor ne legyen túl magas ahhoz, hogy a gazdasági növekedést is lassítsa.
Jobban mondva, tovább lassítsa, miután már a mostani várakozások sem tartalmaznak acélos számokat. Az MNB a március végi Inflációs jelentésben a GDP 2,5-4,5 százalékos bővülését jelezte előre. Ennél a kormány optimistább: a kedden beterjesztett, 2023-as költségvetési törvényjavaslatban 4,7 százalékot vár erre az évre.
Ez persze nem tekinthető jelentős véleménykülönbségnek. A kormánynak a jegybanki alapkamatra adott előrejelzése már inkább. Az Orbán-kabinet ugyanis
2022-re 5,4 százalékos MNB-alapkamatra számít. Vagyis ebből az következik, hogy a kormány úgy véli, Matolcsy Györgyék nemhogy szigorítani fognak az idei év hátralévő részében, hanem lazítani – hiszen az alapkamat most fél százalékponttal magasabb, 5,9 százalék, mint a költségvetési törvényjavaslatban „technikai feltevésként” szereplő szám.
Legalább ennyire furcsa, hogy a kormány 2023-ban 6,9 százalékos MNB-alapkamatra számít. Azaz a mostaninál 1 százalékponttal magasabbra, amiből meg arra lehet következtetni, hogy az idei lazítás után jövőre szigorítást – a saját számaik alapján 1,5 százalékpontos mértékűt – számítanak Orbán Viktorék.
Itt vagy durva fáziseltolódással állunk szembe, vagy egy arra vonatkozó üzenettel, milyen monetáris politikát vár az MNB-től a kormány. Netán a gazdaság felpörgetését, kétszámjegyű infláció közepette?
Hasonló forgatókönyv – az ideinél jövőre magasabb alapkamat – a hazai elemzők közül csak egynél létezik.
De az Equilor Befektetési Zrt. is arra számít, hogy a most 5,9 százalékos ráta az idén még további 200 bázisponttal, 7,9 százalékig megy fel, majd jövőre további 50 bázisponttal, 8,4 százalékra. Utóbbinak az a magyarázata, hogy
„az inflációs kilátások miatt tartósan magas kamatra lesz szükség. 2023-ban pedig az Európai Központi Bank (EKB) szigorításával párhuzamosan további 50 bázispontot emelhet majd a magyar jegybank is. Emellett nagy kockázat a forint esetleges jelentős gyengülése, ami akár nagyobb szigorításra kényszerítheti az MNB-t.”
Ezzel szemben a többi elemző mindegyike 2023-ban már az ideinél alacsonyabb alapkamatra számít, az Equiloron kívül egy további kivétellel. Az Amundinál úgy vélik, hogy az alapkamat jövőre ugyanakkora lesz, mint 2022-ben.
Ezzel több évre lezárják a foglalkoztatási kérdéseket. 
