Az „alapvető érdek” (core interest) kifejezés 2003 magasságában kezdett megjelenni a kínai hivatalos dokumentumokban. Azon témákra utal, amelyekről Peking nem is óhajt tárgyalni, avagy kompromisszumot kötni, és amelyek megvédése feljogosít a katonai erő használatára. Kezdetben az „Egy Kína elv”, Tajvan, Hongkong, Makaó, Hszincsiang és Tibet kérdése számított ide, de 2012 végén, amikor Hszi Csin-Pinget megválasztották a kommunista párt főtitkárává, a Dél-kínai-tenger térsége is felkerült a listára.
Fontos hangsúlyozni, hogy Kína legutóbb 1979-ben bonyolódott komolyabb háborúba. A másfél hónapos konfliktus Vietnámmal Peking vereségét hozta el. Kína hagyományosan nem preferálja a katonai erő használatát, inkább gazdasági és politikai eszközökkel próbálja elérni céljait, amely stratégiát Szun-ce kínai hadvezér már 2500 éve lefektette.
De az elmúlt időszakban nő az aggodalom, hogy a Washington és Peking között növekvő feszültség kiterjed Kína alapvető érdekeire – különös tekintettel Tajvanra, a Dél-kínai-tengerre és Hongkongra. Valóban, a tajvani kérdés ügyében már nem zárható ki a katonai konfliktus.
Tajvan és az „Egy Kína elv”
Az Egy Kína elv és egy jövőbeni egyesülés Tajvannal a kínai stratégiai gondolkodás alapköve. A koronavírus-járvány még tovább aktivizálta Pekinget, tekintve, hogy Tajvan elképesztő sikereket tudott felmutatni a járvány kezelésében, és felmerült a veszély, hogy a szigetország legitimitást nyer az ENSz Egészségügyi Világszervezetében.
Trump elnök már beiktatása előtt megkérdőjelezte az Egy Kína elvet azzal, hogy fogadta a tajvani elnök telefonját, amely 1979 óta az első közvetlen beszélgetésnek számított a két ország vezetője között. Idén augusztus 31-én David Stilwell, az amerikai külügyminisztérium Kelet-Ázsiáért felelős diplomatája úgy fogalmazott: Washington egy „jelentős kiigazítást” hajt végre a hosszú ideje követett Egy Kína elvet illetően. Peking - válaszul a folyamatos amerikai törvényhozási és politikai üzenetekre - 10 napja már háborút előkészítő hadgyakorlatot tartott Tajvan körül.
Dél-kínai-tenger
A hágai székhelyű Állandó Választottbíróság 2016 nyarán döntött a dél-kínai-tengeri területekről Kína és a Fülöp-szigetek vitájában. A bíróság kimondta, hogy Kína megsértette a Fülöp-szigetek szuverenitását a szigetországhoz közeli zátonyokon való terjeszkedéssel és nyersanyag-kitermeléssel. A nemzetközi szerződések megsértése mellett tevékenységével visszafordíthatatlan károkat okozott több korallzátony ökoszisztémájában. Peking nem fogadta el az ítéletet.
Kína a nyersanyagokban gazdag, 3,5 millió négyzetkilométernyi Dél-kínai-tenger szinte egészét magának követeli, és katonai célra kiépített több mesterséges szigetet a vitatott területen. Peking 2013 szeptemberében fogott bele a tengeri terület-visszaszerzési (land reclamation) munkálatokba. A szigetépítés kifejezetten a Spratly-szigetek vitatott szuverenitású zátonyait és egyéb természetes képződményeit érinti, amelyek közül egyes részeket Tajvan, Malajzia, Brunei, a Fülöp-szigetek és Vietnam is a magáénak tulajdonít.
Az USA gyakran tart hadgyakorlatot a vitatott területen, amivel a szabad hajózás elvét akarja demonstrálni. Az amerikai haditengerészet Martin nevű rombolója augusztus végén hajózott be a vitatott vizekre a Paracel-(Hszisa-) szigetek közelében.
Hongkong, Makaó, “Egy ország, Két rendszer”
A kínaiak szemében Hongkong története szimbolizálja a „megaláztatás évszázadát”, amikor 1842-ben a nyugati hatalmak az „egyenlőtlen szerződésekkel” kínai területeket annektáltak. A folyamatos tüntetések miatt a kínai Országos Népi Gyűlés állandó bizottsága június végén megszavazta a Hongkongra vonatkozó nemzetbiztonsági törvényt, amely gyakorlatilag felszámolta a terület autonómiáját. Az amerikai kormány bejelentette, hogy a jogszabály miatt visszavonja a Hongkong számára biztosított különleges gazdasági és kereskedelmi előnyöket.
Hszincsiang
Az óriási, 1,66 millió négyzetkilométeres tartományban a múlt században a muszlim többség kétszer is kikiáltotta függetlenségét Kelet-Turkesztán néven. Kína megbocsátott, de nem felejti Erdogan elnök kijelentését még 1995-ből, miszerint „Kelet-Turkesztán nem csupán a türk népek otthona, de ráadásul a türk történelem, civilizáció és kultúra bölcsője. Kelet-Turkesztán mártírjai a mi mártírjaink!”
Az USA és Kanada az ujgurok elnyomásában kiváló lehetőséget lát a stratégiai ellenfél destabilizálásához, és ENSZ-vizsgálatokkal helyezi nyomás alá Pekinget. A politikai feszültség növelése Hszincsiangban kívánatos, hiszen ott lépnek be Közép-Ázsiából a gázvezetékek, egyben indulnak ki a kínai vasúti összeköttetések Európa felé. Washington mereven ellenzi az Új Selyemút projektet, amely közelebb hozza európai szövetségeseit Kínához.
Tibet
Kína második legnagyobb tartománya, 1,2 millió négyzetkilométerrel. A kínai néphadsereg 1951 októberében rohanta le Tibet fővárosát, a tengerszint felett 3656 méter magasságban elterülő Lhászát. Peking 1959 márciusában próbálta letartóztatni a Dalai Lámát, aki Indiába menekült. Új-Delhi a tibeti menekültekből 1962-ben állított föl egy különleges egységet (SFF) mintegy 3 ezer kommandóssal, akiket a kínai vonalak mögötti szabotázsakciókra képeznek ki.
(Káncz Csaba szerzői oldala itt érhető el.)
Lakóépületek, oktatási épületek is voltak a támadás célpontjai között. 
