Tanulmányairól készített tanulmányt a Világbank. Az intézet azt vizsgálta, melyek voltak a legolvasottabb dokumentumai és mennyiben járultak hozzá a világ fejlődéséhez. Az egyértelműen látszik, hogy senki sem szeret hosszú közgazdasági esszéket olvasni.
Miről ír a Világbank?
A kutatásból kiderül, hogy az intézet egyébként igen tetemes összeget áldoz évente a jelentések, kutatások és elemzések publikálására; a költségvetésük mintegy negyede csak a tudásbázis gyarapítására megy el. A Világbank szerint ezek a publikációk elősegítik a fejlődő nemzetek gazdasági növekedését: az országokon átívelő kutatások segítik a globális pénzügyi folyamatok megértését, így további eszközök kidolgozásával sikeresen lehet csökkenteni a régiók közti szakadékokat. Fontos továbbá, hogy ez a tudásanyag egy hálózatból érhető el, nem töredezett. Ez kritikus pont lehet az óriásintézeteknek, hogy azonnal szerezhessenek be pontos információkat.
A Világbank mérése szerint sokkal gyakrabban forgatják a szektorokon átívelő, bonyolultabb kutatásaikat, amelyek kifejezetten népszerűek a közepes GDP-vel rendelkező országok között és nagyobb hatással vannak az ottani közvéleményre.
Kit érdekel?
A Világbank felmérése igen egyszerű feltételezésből indul ki: küldetésük szerint azért publikálják az elkészített tanulmányokat, hogy "tájékoztassák a közvéleményt és hassanak a fejlesztő közösségekre", mivel a szervezet szerint van igény az átfogó tudásra. Arra voltak kíváncsiak, hogy kik olvassák, hányszor töltik le, idézik és használják a dokumentumokat.
Az elmúlt öt évben az intézet átlagosan 322 ilyen technikai, zsargonnal megpakolt esszét adott ki, amelyek csaknem fele megfelel a küldetéstudatuknak, tehát elméletileg az emberiség hasznára van.
Az elemzés viszont azt mutatja, hogy nagyon nem érdekel minket, hogy mi segítené elő a fejlődést: az összes tanulmány 31 százalékát ugyanis senki, egyetlen felhasználó sem töltötte le. Ez azt jelenti, hogy a szerzőkön, maximum két szerkesztőn, peer review-n és a közeli illedelmes rokonságon kívül egy betűről sem tud senki a világon. További sokkoló információ, hogy csak a tanulmányok 13 százaléka érte el az egyébként igen szerény 250 letöltés közeli számot.
Cuki cicák kellenek ide is?
A The Washington Post szerzője felveti a tudományos közösségek régi nagy problémáját is, miszerint a cikkek címadásánál kötelező leíró jelleg riasztó az egyszeri halandók számára, így pedig nagyon nehéz rávenni őket az egyébként bizonyára hasznos információkkal szolgáló papír elolvasására. És valóban, mi sem ülnénk neki lefekvés előtt a "Változó megújuló energiák integrálása a villamosenergia-ipari rendszerműveletekbe" című tételnek szívesen.
Persze, ahogy a TWP szerzője is megjegyzi, az ilyen szervezeteknek nem szabad átvenniük az újságírásban annyira kedvelt "5 Kiscica, Akik Olyan Cukiságot Műveltek, Hogy Azt Te Sem Fogod Elhinni" típusú címadást, viszont érdemes lenne valamelyest lazítani a kereteken, ha valóban nyilvánosságra van szükség.
A másik nagy probléma a formátum maga: bátran mondhatjuk, hogy a netes tartalommegosztás rákfenéje a PDF: egy megbonthatatlan rendszer az egész, aminek nincs helye a megosztáson, kiemelésen és feldolgozáson alapuló webes kultúrába. A PDF maga az a gát, ami miatt ezek a dokumentumok nem terjedhetnek el, kivéve akkor, ha a média felkapja őket és ízekre szedi a megfelelő eszközökkel, izzadtságos munka által.
Ironikus - jegyzi meg a Wall Street Journal szerzője, Christopher Ingraham - hogy a PDF-ek használhatatlanságáról szóló tanulmányt PDF-ben rakta fel a Világbank.
Minden esetre, aki úgy érzi, hogy ez az állapot nem maradhat így, annak javasoljuk ezt a linket, amelyen keresztül beleolvashat az összes tanulmányba és javíthatja a Világbank átlagát. Ki tudja? Lehet valaki rátalál a világ összes problémáját megoldó igazságra az egyikben.
Vagy ha ez nem olyan csábító, akkor itt ez a videó, amit tuti végignéz:
Rég nem látott mélypontra került a hazai fizetőeszköz: napközben 415 forintot is elkértek egy euróért. 
Mi az a megatrend, és miért hagy ki egy jó lehetőséget az, aki nem tudja?
